2015. június 24., szerda

02. // Kell egy társ a hosszú útra.

Hiiiii, 
AHH, imádlak titeket! :D Annyira örülök, hogy bejön a sztori! :D Igazából féltem, hogy majd semmi visszajelzés nem lesz, de megleptetek és nagyon örülnék, ha sikerülne továbbá is fenn tartani a komikat. :) Köszönöm a 14 feliratkozót és az 5 pipát az előző részhez! Jó olvasást. xx

// Peyton Hollingsworth

A szobám lassan, de biztosan kezdett a helyére állni. A főbb bútorok már a helységben voltak; az ágyam, a szekrények, az íróasztalom. Megvoltam a ruhák eltevésével is, melynek örültem, gondolván arra, hogy még mennyi mindent fog hozni a szállító hapsi és mennyi mindent kell majd elpakolnom.
Ez idő alatt egyáltalán nem beszéltem Harryvel. Úgy értem, neki is biztosan meg volt a maga dolga, és gondolom, hogy csak zavartam volna azzal, ha oda állítok és elkezdek fecsegni arról, hogy ki vagyok. Mert egyszer be kell mutatkoznunk egymásnak, nem igaz?  

Miután visszaértünk az ebédről, apa és Anne is elment, noha a füleinkbe rágták, hogyha akármi kell, akkor hívjuk őket, és Ők itt vannak, hogy segítsenek. Én persze, mint az egyik legmakacsabb személyiség, akit ismerek, még a telefonomra sem pillantottam, amíg pakolgattam a dolgaimat. Ezzel nem tudtam, hogy magamnak vagy apunak akartam bebizonyítani, hogy menni fog az „egyedül” élés, de minden esetre elbírtam a dolgok kordában tartásával.

Na, de visszatérve Harryre. Bíztam abban, hogy nem fogjuk egymást utálni, amíg együtt lakunk, mert ránézésre eléggé sok közös dolgot sikerült felfedeznem. És persze azért sem, mert nem akartam vele a nap minden órájában veszekedni, lényegtelen dolgokról. 
Éppen ezért, összeszedtem magam és elhagytam a szobámat majd az övé felé igyekeztem. Fogalmam nem volt, hogy milyen ki fogást fogok mondani, de amint felemeltem a kezem, hogy kopogjak az ajtaján, csak úgy, a semmiből, beugrott egy frappáns és lehetőleg hihető ok. 
Alig telt egy percbe, az ajtó kinyílott én pedig egyáltalán nem zavartatva magam, hagytam, hogy a tekintetem végig mérje a srácot. Szürke melegítőt viselt és egy nyúzott, fehér pólót melynek nyaka eléggé mély volt ezáltal kilátszódott a két madár tetoválás a kulcscsontja alatt. 
- Miben segíthetek? – hangja segítségemre volt abban, hogy elszakítsam a tekintetem a lábaitól – Nézd, még van jó pár doboz, amit ki kellene pakolnom, szóval…
- Oh, sajnálom – mondtam, noha egyáltalán nem gondoltam komolyan – Erm, arra gondoltam, hogy rendelek pizzát vacsorára. Milyet szeretnél? 
- Megvagyok kaja nélkül, de értékelem a figyelmességed – válaszolta ugyanolyan egyhangúan majd mintha a téma teljesen le lett volna zárva, megfogta az ajtót, és becsukta azt. 
Észre sem vettem, hogy a szám időközben elnyílt és szó szerint tátva is maradt, ahogy az ajtóra meredtem. Akárcsak a filmekben, megráztam a fejem és teljes hihetetlenséggel felnevettem. Nem akartam, hogy ilyen legyen a kapcsolatunk, szóval rosszul érintett a dolog. Úgy értem, tudom, hogy most találkoztunk, először de még is volt egy olyan vonzás a srácban, ami nem engedte, hogy leálljak, már ha értitek, hogy mire gondolok. 
Tele volt titkokkal és ez bökte a csőrömet; mindennél előbb és gyorsabban ki akartam találni, hogy még is mi miatt volt ennyire zárkózott és hideg. Tulajdonképpen apuval több szót váltott, mint velem, azóta, hogy találkoztunk és ez zavart, ugyanakkor nem lepett meg. Apa mindenkivel gyorsan egy hullámhosszra tudott lépni és ez frankón jött a munkájában is. Nem csoda, hogy sikeres volt… mindenben.

Órákkal később a nappaliban találtam magam, el fekve a kanapén, egy pizzás dobozzal az ölemben és a telefonommal a kezemben. Több mint két órája beszéltem Harryvel, így miután nem tudtam mihez kezdeni, ahogy mondtam neki is, rendeltem egy pizzát miközben régi jó barátommal, Xanderrel beszéltem telefonon. 
Először persze lerakta a telefont, mondván, hogy nem fogja hagyni, hogy én fizessek a telefonszámláért, majd visszahívott. Végül egy és fél órán keresztül beszéltünk tulajdonképpen semmiről és mindenről. Elújságolta, hogy randizgatni kezdett egy lánnyal, és bár mindketten gyorsnak találták a helyzetet, nem szándékoztak leállni, mert érezték azt a bizonyos szikrát. Természetesen én mindent tudni akartam a lányról meg úgy mindenről, ami Xanderrel történt azóta, hogy utoljára találkoztunk, és Ő is ugyanolyan lelkesedéssel akart információt mindenről.

Nevetésem rázta meg a ház falait, amikor az egyik szereplő a tévében elsütött egy viccet. Általában nem esnek le egy hamar az ilyen dolgok, de ott és akkor se perc alatt megértettem. Valószínűleg közrejátszott a fáradtságom is, noha egyáltalán nem akartam ágyba menni. Addig nem, amíg nem volt alkalmam beszélni Harryvel. Jó magam sem értettem, hogy miért voltam annyira rámenős. 
Úgy éreztem, mintha meghallották volna az égiek a gondolataimat, amikor Harry besétált a nappaliba majd helyet foglalt az egyik fehér bőrfotelben. 
- Hát nem meguntad a szobád négy falát? – kérdeztem mosolyogva mire Ő csak felsóhajtott és lazán megvonta a vállát. 
- Valószínű, hogy egy arrogáns parasztnak tartasz, amiért úgy viselkedtem veled, ahogy és őszintén nem akarom, hogy így könyvelj el mindörökre. Általában nem vagyok… ilyen. Csak sok minden történt az elmúlt hetekben és nem igazán sikerült túl tennem magam egyes dolgokon. Azért nem akartam veled beszélni azóta, hogy visszajöttünk az étteremből, mert minden bizonnyal magamra haragítottalak volna, ha már nem történt meg. Aztán miután ott álltál az ajtóm előtt és kérdezted, hogy kell-e nekem is kaja megint csak ellenszenvesen viselkedtem, de utána végig gondoltam a dolgokat és közel sem vagy olyan, mint Ő volt, szóval teljesen feleslegesen akartalak eltaszítani magamtól. 
- Woah. 
- Jó fej voltál velem a kezdetektől fogva én meg csak hárítottalak – mondta és újra felsóhajtott – Csak szeretném, ha ez az egész együtt élős micsoda működne, tudod? Középiskola óta terveztem azt, hogy majd erre az egyetemre megyek és szerzek magamnak egy lakótársat és most, hogy minden összejött, nem akarom, hogy balul süljön el. 
- Nem is tudod mekkora súly esett le a vállaimról, csak úgy. Mióta megláttalak és megszólaltál, azon voltam, hogy minden rendben legyen köztünk, amíg egy fedél alatt élünk. Aztán furcsán viselkedtél, de még mindig azon voltam, hogy helyben tartsak mindent. Csak is azért kérdeztem meg a pizzás dolgot, hogy történjen már valami. Őszintén nem számítottam arra, hogy a mai nap folyamán kijössz még a szobából. 
- Nagyjából ugyanolyan a gondolkodásunk, ami azt jelenti, hogy a jövőbeli kapcsolatunk rossz már nem lehet. 
- Bízom benne – nevettem fel halkan – Mellesleg sikerült mindent a helyére tenned? 
- Mondjuk úgy, hogy mindennek meg van a maga tökéletes helye – válaszolta – Ugye nem tervezel heti szinten benézni a szobámba, hogy rendben van-e?! 
- Szerintem fordítva kellene, hogy legyen – jegyeztem meg és egy újabb kacagás hagyta el az ajkaimat – Lány létemre eléggé kupis vagyok. Nem egyszer kaptam már meg. Úgy hogy, ha egyszer betévedsz a szobámba, sok sikert ahhoz, hogy megtaláld a kiutat. Bár most még minden a helyén van, egy hét sem kell és minden kint lesz a szekrényekből. 
- Úgy hittem, hogy téged mindig is arra tanítottak, hogy rendben kell élned. 
- Hogy érted? 
- Valószínűleg hatalmas házban éltél ezelőtt, takarítónőkkel és miegyebekkel, akik mindig fényesen tartották a bútorokat és kis híján kiakadtak, ha összetapogattad őket. Ebből kifolyólag gondoltam, hogy megtanították neked hogyan kell tisztán tartani a dolgokat magad körül.
- Az igazság az, hogy sosem voltak takarítónőink. Igen, eddig egy hatalmas házban éltem, mondhatni palotában, de sosem szorultunk más idegenekre. Néha volt, amikor a nagyszüleink átjöttek és besegítettek, de ezen kívül, anya végezte a házimunkát, amikor nem dolgozott, sőt volt, hogy amikor apa szabadnapos volt, akkor anya keze alá dolgozott. 
- Sajnálom, ha rád támadtam a megjegyzésemmel – apró mosolyt eresztettem felé, mutatva, hogy nem vettem magamra – Bár örülök, amiért nem ugrottál nekem miatta. 
- Több mindent kell mondanod ahhoz, hogy magadra haragíts – informáltam – Ilyen szempontból szerencsés vagy, azt hiszem. 
- Hogy érted? 
- A középiskolás éveim alatt, minden egyes évben megpróbáltak belém kötni, de nem vettem magamra sosem. Hagytam, hogy mondogassanak rólam, amit akarnak, gondolván, hogy ez boldoggá tette őket, mert őszintén nem érdekelt, hogy mivel próbálnak bemocskolni. Tekintve, hogy egyszer sem vettem magamra azt, ha gazdag ribancnak és miegymásnak neveztek, az agyam befunkcionálta magát, miszerint egy csípősebb mondatra nem ugorhat. Mondhatni kiedzettek ilyen téren és köszönettel tartozom nekik, mert lazább vagyok ilyen szinten, mint valaha gondoltam volna, hogy leszek vagy lehetek. A lényeg pedig, hogy annyi mindent vágsz a fejemhez egy vita alkalmával, amennyit csak szeretnél, mert nem fog azonnal a földhöz csapni. Persze, nem arra akarok kilyukadni, hogy most azonnal kezdjünk el veszekedni, mert őszintén nem akarok ilyet megélni veled, ha érted mire gondolok. 
- Jó tudni – mondta mosolyogva – Mármint, hogy nem veszed magadra, amit az emberek gondolnak rólad. Nekem nem volt ennyire egyszerű csak úgy eltekinteni a negatív kommentektől. 
- Ha rád nézek, nem egy ártatlan srácot látok magam előtt. Hiszem, hogy meg tudnád védeni magad.
- Nem mindig voltam ilyen – nevetett keservesen – Sok időbe telt, mire rávettem magam arra, hogy ne hallgassak az idiótákra. És persze nem ment volna a családom segítsége nélkül sem. 
- Idővel szívesen meghallgatnám a történeted, Harry! – hangom őszintén csengett, szemeim rajta tartottam és álltam zöld tekintetét – Érdekes személyiség vagy és tényleg nem szeretném, ha rosszban lennénk. 
- Igazán nincs bennem semmi érdekes – felelte, ahogy megrázta a fejét és Istenemre esküszöm, hogy láttam, amint az arca halvány rózsaszínné változik – Bizonyára neked szokatlanabb életed van, mint nekem valaha volt vagy lesz. 
- Mitől lettél ennyire szerény? – mosolyom ekkor már körbeölelte az arcom és szinte már fájt a szám – Nem harapok! És mi az, hogy sosem volt érdekes életed és nem is lesz? Drágám, velem fogsz élni, ki tudja meddig. Innentől, az életedben több bukkanó lesz, mint azt el tudod képzelni! 
- Szívesen állok elébe – nevetett fel – De tényleg. Azt hiszem, elkél egy kis őrület a mindennapjaimba. Gondolom megtapasztaltál már egyet, s mást, ítélve a válaszodból, és jó magam is, noha sokkal kíváncsibb vagyok arra, ami veled történt, és innentől velem is fog.

**

Másnap reggel mosollyal az arcomon ébredtem fel. Nem tudtam, hogy ennek oka a tegnapi beszélgetés volt, ami köztem és Harry között zajlott le, vagy a gondolata annak, hogy az egész napot London belvárosában fogjuk tölteni, csak, hogy feltérképezzük a helyet. 
Nem vittem túlzásba az öltözködést, ugyanis kényelmesen szerettem volna magam érezni, tekintve, hogy egész nap kint leszünk és majd csak este fele jövünk haza. Illetve ez volt a terv. Rövidnadrágot párosítottam egy bő hónaljú tanktoppal mely alá egy sztreccsesebb trikót húztam fel, hogy azért ne a melltartóm pántjai kandikáljanak ki. A hajam egy rendetlen kontyba a fejem tetejére fogtam és egy Ray Ban napszemüveget is a fejem tetejére nyomtam. Nem sok smink volt rajtam, csupán szempillaspirál, szemhéjtus, na meg egy kis szájfény. Kedvenc parfümömből fújtam magamra egy kicsit majd végül elhagytam a szobámat egy kis oldaltáskával a vállamon melyben a legfontosabb dolgok lapultak. 
Harryt a konyhában találtam meg, amint pirítósokat vajazott meg, majd egy-kettőre lekvárt tett, míg a többire szalámit. A hasam már csak a gondolatára is megkordult, ezzel magamra vontam a figyelmét. Gödröcskés mosollyal illetett meg, mielőtt fejét újra leszegezte és összevágta a paradicsomot. 
- Hmm, azt hiszem, jó lakótársam van – jegyeztem meg vigyorogva, ahogy leültem a pult előtt elhelyezett székre.
- Valahogy jóvá kell tennem azt, hogy bunkón viselkedtem veled és kezdésnek ezt találtam ki. Nem ismerek senki olyat, aki ne szeretné a pirítóst. 
- Azt hittem, hogy azt már magunk mögé tettük, de tőlem rendben van – lazán megvontam a vállam, majd felkönyököltem az asztalra – Készen állsz egy őrült napra, velem az oldaladon, London utcáin? 
- Ha jó kedved van, akkor rossz nap már nem lehet – fél mosolyra húzódtak ajkai, amikor újra felpillantott rám – Jó étvágyat! 
- Uh, megtartalak! – közöltem vele viccesen, ahogy az előttem lévő tányérra néztem. A srác tényleg kitett magáért, még akkor is, ha csak egy szelet kenyér volt előttem, hálás voltam, amiért megcsinálta helyettem a reggelimet.

Miután mindent elpusztítottunk, közös erővel tettünk minden koszos edényt a mosogatógépbe. Pár perc alatt felvettük a cipőinket, majd elhagytuk a házat. Mivel egyikünknek sem volt autója – illetve ott és akkor – úgy döntöttünk, hogy metróval megyünk be a központba és ott majd busszal közlekedünk tovább, ha nagyon muszáj lesz. Ebből a témából eredően szó esett az autókról és arról, hogy ki tud jobban vezetni, noha én még le sem tettem a jogosítványom, vele szemben. Tökéletes pontokat talált azzal szemben, hogy miért Ő a jobb sofőr melyeket muszáj volt elfogadnom, hiszen tisztán kivehető volt, hogy Ő nyerte ezt a témát. 
- Milyen autód van? – kérdeztem végül – Csak hogyha egyszer oda kerül a sor, akkor ne vegyek ugyanolyat, mint ami neked volt vagy valaha is lesz. Már csak ezzel is meg fogom mutatni, hogy jobb ízlésem van. 
- Oké, nyugalom, Miss. Akkor-Is-Nyerek – felnevetett én pedig nem tudtam megállni, hogy ne kövessem – Mellesleg nincs személyes autóm, ha érted mire gondolok. A családom gazdag, ez gondolom leesett már, szóval hiszem, hogy nem fog leesni az állad, ha azt mondom, Range Rover. 
- A tied? Mármint, te vezetheted, amikor csak akarod? Egy kibaszott Range Rover?! 
- Igen. Egy kibaszott Range Rover. De nem csak az enyém. Illetve én használom, mivel néha villantani kellett a suliban valamivel, meg amikor boltba küldött Anya valamiért. 
- Wow, tervezed, hogy ide hozatod? Mindenképpen bele kell ülnöm, annak ellenére, hogy Anyámnak is ilyen autója van. 
- Ühüm, azt beszéltem meg az otthoniakkal, hogy jövő héten megyek haza vonattal, hogy autóval tudjak vissza jönni. 
- Ember, muszáj lesz villantanunk együtt az autóddal! – teljesen beleéltem magam a beszélésbe, arcomon hatalmas vigyor díszelgett, és amikor Harryre néztem, Ő ezt csak viszonozta.
- Ha már erről beszélünk, akkor remélem, nem veszed tolakodásnak, de szeretném, ha velem jönnél – emlékeztek arra, hogy mit mondtam pár perccel ezelőtt? Hogy milyen nagy mosollyal néztem a srácra? Nos, az eltűnt, mint kámfor a levegőben – Mármint, ha addig nem ugrunk egymásnak és a kapcsolatunk ugyanilyen jó marad. Kell egy társ a hosszú útra. 

4 megjegyzés:

  1. Na. Örülök hogy Harry rájött hogy milyen kis nyomi volt vele az elején. És persze nem tudtam figyelmen kívül hagyni "Ő"-t és ezzel együtt Harry múltját. Hogy miért viselkedett úgy ahogy. És persze örülök hogy most már jól kijönnek egymással. Remélem Payton nem ijed meg az utazástól, bár lehet hogy én is meglepődnék egy napos ismertség után egy ilyen felajánlástól:/
    Well... izgatottan várom a következő részt!!

    xxHeni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerettem is volna, hogyha Harry múltja felkelti az érdeklődéseteket. Nagy szerepet fog játszani az egész sztoriban, így remélem, hogy teljesen sikerül majd ezt átadnom a részekkel. :) Peyton választása a következő részben kiderül, kíváncsi vagyok, mit gondoltok majd. :)

      ♥xx

      Törlés
  2. Heyy!
    Nos, én úgy gondolom, hogy Pay nem fog elmenni Hazzal.xdd
    De good, Harryt imáádtam! Olyan kis édes, és félénk!*-* És gondolom minden okod megvan az ilyen gyors hazalátogatás miatt.:D Jaaaj, imádtam, belegondolni se merek, milyen lesz később!*-*;)♥♥

    Ölel,
    Patricia P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd kiderült a következő részből, hogy mi fog történni, hahahaha. ;) Örülök, hogy tetszett, remélem a továbbiakban is megmarad a e véleményed. :D

      ♥xx

      Törlés