2015. július 1., szerda

04. // Magabiztosság mindenek felett.

Hiiii, 
Heyton újabb közös nap elé néz a mai részben, remélem, tetszeni fog! Véleményeiteket várom, hiszen ebből tudom meg, hogy szeretnétek-e még ilyen történéseket, vagy inkább hanyagoljam őket. És persze ha nem tetszik, akkor miért nem, esetleg hogyan tudnám jobbá tenni? :) Köszönöm a 17 feliratkozót, nagyon örültem nekik! :) Jó olvasást. xx

// Peyton Hollingsworth

A keddi kiruccanásunk gyorsan jött és gyorsan ment. Ez alkalommal volt esélyem körbe nézni Holmes Chapelben, tekintve, hogy amikor arra felé jártam, akkor családostul mentünk és csak ott éjszakáztunk. Azonban Harryvel az oldalamon egy tökéletes túrában lehetett részem.
Megmutatta az általános iskolát illetve középiskolát és főiskolát is, ahová járt mielőtt Londonba költözött volna, a pékségbe is betértünk, ahol dolgozott elég sokáig, valamint jó pár kedvenc helyére is elmentünk, amely jó sok mindent magába foglalt. 
Este nyolc óra felé értünk haza, teljesen elfáradva, így egy hiper-szuper gyors vacsorázás és tusolás után, tökéletesen működött az alvókám.

Másnap eléggé későn keltem fel, teljesen feltöltődve, mosollyal az arcomon. Sütött a nap, amely szokatlan volt Londonban, még ha nyári időszak is volt. Mivel Harryt nem találtam sem a nappaliban, sem a konyhában magamra maradva eldöntöttem, hogy ezúttal én leszek az, aki főzni fog. 
A hűtő tele volt mindennel, tekintve hogy apa és Anne bevásároltak nekünk. Ez egy jó dolog volt, mert így nekünk nem kellett ezzel foglalkozni. 
Végül a legegyszerűbb dologgal álltam elő; spagetti. Tanulhattam akármennyi receptet Anyutól, én általában mindig a tésztáknál ragadtam le. Egyszerű volt elkészíteni és mindenki megette, szerette körülöttem így rossz választás nem lehetett. 
Éppen mertem ki magamnak a tésztát egy tányérba, amikor hallottam a bejárati ajtót kinyílni, majd csukódni és léptek hallatszottak az üres házban. Pár perccel később társaságra leltem, Harry személyében, aki kíváncsi tekintettel követte végig a cselekedeteim. 
- Történt valami? – kérdeztem csendesen egy idő után, hiszen ahogy leültem az asztalhoz, Harry kezeit a pultra helyezte, majd rájuk feküdt. Válaszul felmorrant így jobbnak láttam, hogyha csendben maradok. 
- Alig vagyok távol a családomtól és már történik valami. Hogy lehetek ilyen szerencsés? – kérdezte szarkasztikusan, mely mellé felhorkantott, mutatva, hogy mennyire felbőszítette a gondolata is annak, ami történt – Még jó, hogy elhoztam a kocsit otthonról. 
- Nem akarok beletúrni a magánéleti gondjaidba, de megkérdezhetem, hogy mi történt? 
- Sok minden – nevetett fel zavartan, mire már majdnem tettem egy szarkasztikus megjegyzést, de inkább lenyeltem a szavaim – Nem akarlak a családi problémáimmal nyaggatni. Felejtsük el. 
- Ha ezt szeretnéd – válaszoltam halkan, teljesen beleegyezve a kérésébe. Én sem szeretem, ha piszkálnak azért, hogy elmondjam, mit történt – Na, és mit csinálunk ma? 
- Amit szeretnél. Nekem nincs semmi ötletem – mondta egyszerűen és megvonta a vállát – Talán elmehetnénk megnézni az egyetemet, hm? 
- Nem tudod, hogy mikor lehet bemenni ilyen látogató napra? Tudod, hogy körülnézzünk? Van ilyen? 
- Elmegyünk és megtudjuk – mosolygott rám, ahogy felállt majd a tűzhely felé indult, hogy szedjen magának a tésztából.

Időbe telt mire eltaláltunk az egyetemhez és nagy segítségünkre volt a GPS. Szerintem nem jutottunk volna messzire a készülék nélkül, mert, ahogy elhagytuk az ismerős utcákat, teljesen eltévedtünk. Ezen persze sokáig nevettünk, mely miatt tényleg eltévedtünk és a közel fél órás útból valamilyen mágikus módon kettő lett. 
Az idő meglehetősen meleg volt. Túlságosan meleg, így amikor Harry megszabadult a piros kockás ingjétől, hogy azt hátulról a vállaira tegye, majd a mellkasán összekösse, csupán egy fehér tank toppban szexizett mellettem. Szerintem nem kell említenem, hogy a tekintetem azonnal a karjaira esett és ott is maradt egy jó ideig. Örültem, mert nem tett megjegyzést rá, bár biztosan észrevette, hogy megbámultam őt, mivel nem egyszer néztem fel az arcára, ahol egy öntelt vigyor ült. Na, nem mintha Ő nem találta volna meg a megfelelő helyet, hogy pillantgasson. 
- Hormontúltengéses tinédzserek vagyunk – nevettem fel hangosan, amikor már tényleg nem tudtam mit csinálni. A helyzet különösen ciki volt, főleg hogy nem egy ember ment el úgy mellettünk, hogy megbámultak – Életemben nem tapasztaltam még ilyet. 
- Az én véleményem még mindig az, hogy nincs ezzel semmi gond – válaszolta teljesen nyugodtan, mintha éppen az időjárásról lenne szó – Úgy értem, mindketten hihetetlenül lenyűgözőek vagyunk. Vagy mondjam inkább azt, hogy eszméletlenül szexik? 
- Ne – feleltem nevetve miközben a fejemet ráztam – Inkább ne mondj semmit. Csak menjünk és nézzük meg, hogy vannak-e a portán. 
Semmi ellenkezés nélkül beleegyezett egy bólintással kísérve. Akárcsak egy úriember, maga elé engedett, még akkor is, hogyha mindketten befértünk volna a széles automata ajtón. Hiszen így hívják azokat az ajtókat, amik maguktól kinyílnak, hogyha eléjük állsz, nem? Bár lehet, hogy én vagyok a hülye és valami más nevük van. 
A recepción egy nő ült, ki ránézésre a harmincas évei végén lehetett. Mosolyogva köszöntött minket, amikor elé léptünk, és megkérdezte, hogy miben segített. Harry azonnal felvázolta neki a helyzetet, mire a nő egy prospektust nyomott a kezébe, mondván, hogy minden információt megtalál benne. Megköszöntük és a székek felé indultunk, hogy helyet foglalhassunk ott. Harry teljesen belemélyedt az újságba, nekem meg nem volt kedvem kiszakítani őt a komfort zónájából, így elő véve a telefonom, eldöntöttem, hogy végig nézegetem a képeimet. 
Nem sokáig juthattam, amikor a mellettem ülő srác a bordámba könyökölt, ezzel magára vonva a figyelmem. 
- Suli kezdés előtt egy héttel van esély arra, hogy bejöjjünk és körbenézzünk, hogyha akarunk. Bár itt alul azt írják, hogy jobb lenne, ha minél többen megjelennénk, így lesz esélyünk találkozni az esetleges osztályfőnökökkel és többi diákkal. 
- Ugh, pompás – motyogtam – Semmi kedvem emberek közé menni.
- Még van több mint két hónapod ezen aggódni – nevetett fel – Különben is. Jó lesz, majd meglátod. 
- Aha – horkantottam fel és megforgattam a szemeim – Még is mi olyan jó egy nyíltnapban? 
- Oké, most mi a probléma? – kérdezte komolyabb hangtónussal – Nem rég még te szeretted volna tudni, hogy mikor jöhetünk be, hogy körülnézzünk, most pedig a totális ellentéte vagy az akkori önmagadnak. Viszont ha nem akarsz, akkor nem kell bejönnünk. 
Nem válaszoltam, csak levettem a fejemről a napszemüvegem és az orromra csúsztatva, eltakartam a szemeim Harry elől. Felnevetett a cselekedetem miatt majd összecsukta az újságot és felállt a székről. Ezt egy amolyan célzásnak vettem és követtem a mozdulatait. Míg el nem értünk az autóhoz, csendben sétáltunk, pár méterre a másiktól. Ő elől ment én meg hátul kullogtam, fintorral az arcomon.


Tulajdonképpen eléggé beképzelten viselkedtem Harryvel. Bár lehet, azt kellene mondanom, hogy egy totális hülye picsát játszottam vele szemben. Ő csak megpróbálta megmutatni, hogy lesz jó oldala is az egésznek és igaza volt, amikor azt mondta, hogy én akartam tudni a nyíltnapról. Valószínűleg fogalma sem volt, hogy mi folyhatott le bennem ott és akkor, de ha őszinte akarok lenni, akkor én sem vagyok egészen biztos abban, hogy mi történt velem egyik pillanatról a másikra. Pedig igazán szeretném tudni, hogy mi változott meg bennem pár nap alatt.
Mielőtt Londonba jöttem volna, semmi bajom nem volt. Ignoráltam minden embert magam körül a családomon és három barátomon kívül, akik történetesen Xander, Eleanor és annak barátja, Louis volt. Eleanorral a szüleimen keresztül találkoztam, Louisval meg Eleanoron keresztül. A kapcsolatom a lánnyal különleges módon szuper jó, és a barátjával is megtaláltuk az arany középutat. 
Na, de visszatérve az eredeti témára, a helyzet az, hogy valami bekattant nálam és egy kissé kifordultam magamból néhány téren. Sosem izgatott, ha nem tudtam, hogy mi fog történni egyes tetteim után, ahogyan az sem igazán keltette fel az érdeklődésem, hogy mennyi ember között kell lennem. Most pedig totális ellentettje vagyok ezeknek, mint ahogy Harry is mondta. Az egyik pillanatban mosolygós, viccelődős kedvemben voltam aztán hirtelen átváltottam egy „depressziós”, világgyűlölő, antiszociális változatra.

Gondolataim sokasága eredményeként a homlokom összeráncolódott, melyet akkor fedeztem fel, amikor éreztem, hogy kisimul. Amikor a kocsihoz értünk, nem tudtam, hogy előre üljek be vagy éppenséggel hátra így egy kisebb vacilálás után maradtam az eredeti tervnél és az anyósülésen foglaltam helyet. Lehajtottam a napellenzőt miután bekötöttem magam majd feltettem a bal könyököm az ablak melletti kis részre, és a mutatóujjam segítségével megtámasztottam a fejem. 
- Nem tudom, hogy mi történt odabent – szólaltam meg teljesen váratlanul, halkan, bizonytalanul – Általában nem borulok ki mindenen, mert mint említettem még egyik nap, sokkal több minden kell ahhoz, hogy robbanjak. Sajnálom. 
- Egyikünknek sincs a legjobb napja és ez nem gond – válaszolta miközben kikanyarodott az utcából és feltért a főútra – Úgy értem, kellenek ilyen napok is az életben, tudod?
- Hát, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem tetszenek. 
- Nem vagy egyedül – kuncogott fel halkan – És bocsánatkérés elfogadva. Tulajdonképpen semmi nem történt. 
- És… hova megyünk most? – kérdeztem teljesen elterelve a témát a rossz napokról.
- Mit szoktál általában csinálni, amikor otthon vagy? 
- Eszek. A tévé előtt gubbasztok. Vagy a számítógép előtt és hallgatom a zenét full hangerőn, amíg valaki be nem nyit, és rám nem parancsol, hogy halkítsam, lejjebb mert az egész ház tőlem zeng. Umm, mikor vizsgaidőszakom volt, akkor tanultam huszonnégy per hét. Mondtam már, hogy eszek? – kérdeztem idióta vigyorral az arcomon – Na, mindegy. Ez minden, amit csinálok. Oh, néha napján átmentem Xanderhez és nála tanyáztam, ami annyit jelent, hogy kifosztottam a hűtőjüket és náluk tévéztem vagy gépeztem. Nem vagyok valami érdekes személyiség. 
- Semmi csajos nap? Vásárlás? Partizás? 
- Eleanor, az egyetlen barátnőm, egyszer-kétszer elhívott vásárolni magával, de miután minden alkalommal nemet mondtam neki, felhagyott vele. Neki voltak más barátnői, akikkel néha elment, amikor elege volt belőlem, de többnyire velem tunyult a házban. Partizás meg… nem tudom. Az számít, hogyha a szüleim munkatársainak izéjain megjelentem? 
- Izéjain? Kifejtenéd ezt bővebben? 
- Hát, ilyen megnyitó szarságok. Meg egy-kettőnek a szülinapján. Jó volt a kaja mindenhol, szóval egyszer sem panaszkodtam. 
- Azt hiszem, feljegyzem magamnak valahova, hogy a hasadon keresztül jut el az ember a szívedhez – mindketten felnevettünk. Igaza volt – Kérdezhetek valamit? Nem muszáj megválaszolnod, csak érdekel. 
- Had halljam. 
- Tekintve hogy mennyiszer átvertek, hogy vagy képes megbízni bennem? Úgy értem, az életedről beszélsz, egy teljesen idegen srácnak. Miért? Hogyan érdemeltem ki, hogy megnyílj nekem? Honnan veszed, hogy nem csak a pénzed miatt akarok a barátod lenni, mint ahogy a többiek?
- Kezdjük ott, hogy nem egészen vagy idegen. Aztán ez a kérdés is alátámasztja a tényeket, hogy nem a pénzem érdekel. És neked is elég vastag a pénztárcád az elmondásod szerint, szóval nem hiszem, hogy kell az enyém. Ha meg még is így lenne, valószínűleg hatalmasat csalódnék benned, ugyanis kezdelek megkedvelni és eléggé nagy szívfájdalom lenne felkelni egyik reggel arra, hogy átvertél.
- Amiatt nem kell aggódnod, hogy átverlek – kuncogott fel halkan bár a hangja komoly volt – Bár már elég sokszor megkaptam, hogy manipulálom az embereket. 
- Hogy érted ezt? Akkor engem is manipulálni fogsz? Vagy már elkezdted? – megrázta a fejét, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg megkérdeztem ezeket a dolgokat miközben mindketten nevettünk. 
- Nos, hangozzék akármilyen puhánynak, mindig is a jóra voltam nevelve. Arra, hogy tiszteljem a körülöttem lévőket satöbbi, satöbbi. Aztán elérkezett annak is az ideje, hogy középsuliba menjek. Ilyenkor általában mindenki arra megy, hogy menőbb legyen a másiknál, legalábbis az én sulimban így volt. Én maradtam olyan, amilyen voltam, mert nem láttam értelmét annak, hogy egy teljesen más énemet mutassam. Míg a körülöttem lévő diákok visszabeszéltek a tanárnak, kisétáltak az órákról vagy éppen be sem jöttek, én totálisan az ellentettje voltam a dolgoknak. Időben megjelentem, minden házi feladatom megírtam.
- Tulajdonképpen mintagyerek voltál – foglaltam össze röviden a hosszasnak ígérkező monológját – Vagyis gondolom még mindig vagy. 
- Valami olyasmi, igen – nevetett zavartan – Na, de ugyanakkor nem tudták, hogy azért, mert már majdnem tökéletesen teljesítek, az iskolában tudok ugyanolyan lázadó lenni, mint ők. Mellesleg sok mindenkinek szúrta a szemét az, hogy mennyire oda vannak értem a tanárok és mindig engem használnak példaként, mely amúgy egy idő után már frusztráló, idegesítő lett. Arról nem is beszélve, hogy az akkor eggyel felettem lévő évfolyamon lévő srác begurult, amiért csatlakoztam az iskolai foci csapathoz és nem azért mondom, hogy fényesítsem magam, de lesöpörtem a pályáról. Ezt Ő egy kihívásnak vette én meg csak játéknak. 
- Nem akarlak félbeszakítani, de mire is szeretnél pontosan kilyukadni?! 
- Oh, igen, szóval, azért mondták, hogy manipulálom az embereket, mert ugye jó kisfiúként jelenek meg az iskolában, de amikor egy kisebb partiról volt szó vagy egy focimeccsről szétrúgtam mindenki seggét. 
- Tehát alapvetően azért mondták rád, hogy manipulálod az embereket, mert jól teljesítettél az iskolában, de ugyanakkor képes voltál ellazulni, és ugyanúgy viselkedni, mint a többi féleszű? Ezt az a csávó mondta, amelyik pikkelt rád már a kezdetek kezdetén? 
- Igen. Aztán olyan kilencedik felé betettek csapatkapitánynak, és ez nem tetszett neki, szóval akkor megint megkaptam, hogy biztos megmanipuláltam az edzőt az aranyos pofikámmal. 
- Istenem, kajak azt mondta, hogy meleg vagy? – a szám elé kaptam a kezem, hogy eltakarjam a felfelé kunkorodó ajkaim.
- A hatalmas fordulat még csak itt jön! – mondta vigyorogva – Az utolsó évében végül kiderült, hogy ő, velem ellentétben, tényleg vonzódik a srácokhoz! 
- Ez nem igaz – feleltem teljesen komoly arckifejezéssel, mire ő csak a fejét ingatta, miszerint de, valós történet – Basszus! Történt a gyerekkel valami? 
- Nem hiszem – vont vállat – Meg amúgy sem érdekel. Jobb voltam nála minden évben. A csapat többet fejlődött úgy, hogy én voltam a kapitány, szóval elvártam volna egy köszönetet tőle. 
- Magabiztosság mindenek felett, nem igaz!? 
- Ah, ne mondd, hogy nem tetszik – kacsintott rám szemtelenül majd felnevetett.
- Szerintem csatlakoznod kellene az egyetem focicsapatához is – jegyeztem meg pár perccel később, szinte azonnal, ahogy az ötlet az eszembe ugrott – Van már tapasztalatod. Hiszem, hogy jó lennél benne. Oh, arról nem beszélve, hogy elsőszámú rajongód lennék, akinek esélye lenne veled élni. Wow, most már muszáj megtenned ezt a lépést! Addig nem nyugszom, amíg haza nem hozod az iskola foci mezét a neveddel rajta meg a számoddal! 

2 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ha már a valóéletben nincs több Elounor akkor itt majd kiélem magam, haha. :D

      ♥xx

      Törlés