2015. július 8., szerda

06. // Jó újra látni, Holls!

Hiii,
Bamm-bamm-bamm-bammmm. Szerda! Végre. Annyira vártam már, lol. Annyi jó fejezetet írtam már meg és még annyi jó ötletem van! Nagyon remélem, hogy tetszeni fog. :) Jó olvasást. xx

// Peyton Hollingsworth

„A Görögországba tartó utasokat megkérem, hogy sorakozzanak fel a kettes kapunál. A beszállás perceken belül megkezdődik.”

Felpattantam az ülésről és magammal rántottam Harryt amint befejezte a nő a beszélést a hangosbemondón keresztül. Alig vártam, hogy Görögországba érjünk. Nem csak azért, mert végre a melegben lehettem, mert tulajdonképpen akkor itt is maradhattunk volna, hanem leginkább azért, mert volt esélyem találkozni régen nem látott bátyámmal. Árpilis óta nem láttam és most már közeledünk Júliushoz. 
- Peyton, nyugalom – nevetett Harry, ahogy visszafogott a felkaromnál – Nélkülünk nem száll fel a gép. 
- Sajnálom, csak annyira mehetnékem van! Persze, amikor majd oda érünk, azt fogom mondani, hogy unatkozom. Jobb, ha már most kitalálod, hogy mit fogunk csinálni, ha oda érünk. 
- Először túl kell, éljük a repülőutat. Utána át kell esnem a bátyáddal való találkozáson. 
- Repültél már? – bólintott – Akkor meg mitől vagy ennyire beparázva? 
- Nem vagyok beparázva – ellenkezett – Mindegy, hagyjuk, menjünk. 
- És miért vagy oda a bátyámmal való találkozástól? Csak egy másik srác. Meg nem mintha együtt lennénk, és azért találkoznátok. 
Halvány mosoly terült el az arcán, majd megrázta a fejét és előre indult. Na, jó, ez furcsa volt. Miután észbe kaptam, utána indultam. A kapunál álló nő elvezetett minket egy másik irányba, amit először nem értettem aztán leesett, hogy anya minden bizonnyal első osztályú repjegyeket vásárolt. Nem mintha nem élveztem volna az egészet, ez alkalommal valahogy szívesebben mentem volna normális, fapados gépen. Bár jobban belegondolva, több mint valószínű, hogy az egész úton elátkoztam volna a körülöttem lévő embereket, így jobb, hogy anya rendezkedett.

Harryvel egymás melletti székeket kaptunk, aminek megint örültem, mert legalább volt kihez beszélnem. Mikor arra került sor, hogy bekapcsoljuk az öveinket, Harry automatikusan a kezem után nyúlt és szorítani kezdte, pedig a repülő még csak gurulni kezdett előre, hogy felgyorsulhasson. 
- Hé, rendben vagy? – kérdeztem zavart tekintettel annak ellenére, hogy simán ki is nevethettem volna. Tökéletesen emlékszem az én első repülésemre, és huh, nem szeretném megismételni. 
Kissé késve ugyan, de aprót biccentett, lehunyt szemekkel. Mélyeket lélegzett, ami azt tudatta velem, hogy próbálta lenyugtatni magát. Nem gondoltam volna, hogy lehetséges annál is szorosabban fogni a kezem, mint ahogy azt ő csinálta. A csontjaim majdnem összeroppantak, olyan erővel tartotta. Amint a repülő vízszintesen volt, vártam, hogy lazítson, a szorításon majd végleg elengedje a kezem, de nem történt meg.
- Harry? – megmozgattam a kezem, amely az övében pihent, de semmi reakciót nem váltott ki belőle. 
Bátor lépésnek véltem, amikor a szabad kezem az arcára simítottam és az arcát magam felé fordítottam. Párszor végig simítottam rajta majd finoman megütögettem mire feleszmélt és szemeit kinyitotta. Tekintete rémült volt és kezdtem gyanítani, hogy tériszonya van. 
- Sajnálom, én… sajnálom. Ugye nem nyomtam össze teljesen a kezed? 
- Nem történt semmi, Harry – nyugtattam meg mosolyogva és fogalmam nincs, hogy mi ment keresztül rajtam, amikor összekulcsoltam az ujjainkat és egy kicsit megszorongattam a kezét – Miért nem mondtad, hogy nem bírod a repülést? 
- Elszoktam tőle – magyarázta bár nem igazán hittem el neki – Régen tényleg sokat mászkáltunk repülővel. 
- Jól van, most már vége – feleltem – Igyál, egy kis vizet aztán próbálj meg lepihenni, oké? 
- Nem vagyok benne biztos, hogy menne-e az alvás ezek után – az ádámcsutkája megragadta a figyelmem, amikor eléggé kitűnően nagyot nyelt.
- Akkor csak merülj el a telefonodban vagy valami. Viszont ne gondolj arra, hogy semmi nincs alattunk és bármikor lezuhanhatunk. 
- Ugye tudod, hogy ez egyáltalán nem segít!? Ha egy valamit elér nálam, azaz, hogy ez után a járat utána soha a büdös életbe ne üljek fel repülőre. Ami azt jelenti, hogy Görögben maradok. 
- Fenéket maradsz te Görögországban! – nevettem – Jössz velem haza! Nem hagyhatsz egyedül abban a hatalmas házban! Meg te leszel az egyetlen, akit ismerni fogok az egész egyetemen. Végképp nem maradhatok egymagamra! 
- Nézd a jó oldalát; vezetheted a kocsimat engedéllyel és anélkül is.
- Mhm, igaz-igaz – értettem egyet mire ő megforgatta a szemeit majd felsóhajtott – Meg ne próbálj nekem arra gondolni, hogy mi történhet! Inkább mesélj valamiről. Mennyi tetoválásod van? 
- Sok – válaszolta tömören mire képes lettem volna behúzni neki egyet. És tényleg nem sok tartott vissza, amikor észleltem, hogy a szemeit megint lehunyta. Még is minek törődsz ennyit vele? Nem mintha lenne akármi közötök is a másikhoz…
- Matekban a két negatív egy pozitívet kreál. Nálunk valahogy ez még sem sikerül – jegyeztem meg használva a nagy matektudásom – Mi lenne, ha írnék neked egyenleteket és meg kellene oldanod őket? 
- Hülyéskedsz, igaz? – félszemmel rám nézett én pedig vigyorogva megráztam a fejem.

Egy órával később azon kaptuk magunkat – vagyis leginkább Harry, remélem – hogy keni-vágja az egyenleteket. Mármint, tudom, hogy egyszerűek, meg minden, de mivel én mindig is egy észkombájn voltam matematikából, középiskolában mindig a felettem lévő évfolyam matekosaival voltak óráim tekintve hogy ők mindig egy kicsivel nehezebb anyagot vettek. 
Tehát, visszatérve az egyenletekre, mutattam Harrynek egy-két olyat, amik tényleg bonyolultak voltak és annak ellenére, hogy én már egyszer megoldottam őket, ott és akkor nekem is gondot okozott pár dolog kiszámítása. 
A kis matematika korrepetálás teljesen elmélyítette Harryt ezért észre sem vette, hogy a gép landolt és megkezdődött a kiszállás. 
- Életemben nem gondoltam volna, hogy hálás lehetek az egyenleteknek – közölte velem mire felnevettem majd bele boxoltam a vállába. Még, hogy az egyenleteknek, mi! 
- Jól van, találjuk meg a kiutat aztán a csomagjainkat. 
- Teljesen kiment a fejemből hogy a bátyáddal találkozom – állt meg egy pillanatra és arcmimikája olyan képet tükrözött vissza, mintha szellemet látott volna – Ha véletlenül elkezdek majd az egyenletekről és miegyebekről gagyarászni, világosítsd fel már légy szíves hogy min mentem keresztül a repülőn. Köszönöm. 
- Úgy mondod, mintha nem élvezted volna! – jegyeztem meg szem forgatva – Ismerd el, hogy a négyzetgyök volt a kedvenc részed! 
- Már hogy lett volna a kedvenc részem? Minden alkalommal elbasztam! – káromkodása hallatán elnevettem magam mivel nem sokszor adódott meg hogy csúnyán beszélt. 
Ez után nagy nehezen eltaláltunk a csomagjainkig és nem sokkal később már Jared után kutattunk, akit mellesleg se perc alatt kiszúrtunk. Hátravetett fejjel nevetett valamin, és amikor kicsit lenyugodott, megpaskolta a mellette álló srác vállát. Tekintete lassan találkozott az enyémmel, arcán mosoly kunkorodott s egyik pillanatról a másikra, már szoros ölelésében tudtam magam. 
- Jó újra látni, Holls! – szólalt fel percekkel később miután eltolt egy kicsit magától – Ahogy látom, nőttél is egy kicsit. 
- Miért van az, hogy akármikor kezdem azt gondolni, hogy normális vagy, megszólal a valódi éned? – vigyorogva pillantott a mellette álló Ethanre – Ki van még veletek? – kérdeztem ezúttal az előbb említett srácot. 
- Evan, Travis és Ryan – felelte készségesen – Látom te is hoztál magaddal egy kísérőt. 
- Oh, igen! – jutott eszembe hirtelen Harry, aki valószínűleg mindvégig kínosan érezte az ottlétet – Harry, ők itt Jared, a bátyám és a haverja, Ethan. Fiúk, ő itt Harry, a lakótársam. 
Vártam, hogy kellemetlen legyen a helyzet. Tényleg vártam. De nem történt meg. Jared és Ethan is normális emberek módjára köszöntötték a zöld szemű srácot és szerintem nem kell ragoznom, hogy mennyire gyorsan megtalálták a nekik megfelelő témakört; tetoválások.

A szállásunkig tartó úton Harry mellettem ült, a hátsó ülésen bár nem mintha ez akadály lett volna akármelyikük számára is. Ugyanúgy fenn tartották a társalgást, amelyet jó párszor megtoldottam szarkasztikus kommentekkel. 
Amikor megérkeztünk a szálláshoz, Jared volt az, aki bemutatta Harryt a többi srácnak. Ez meglepett, de ugyanakkor jó is volt látni, hogy egy húron pendültek. Harry eléggé jól kijött a bátyámmal és annak haverjaival így egy percig sem féltem egyedül hagyni őt a nappaliban. Az egyik vállamon az ő utazótáskája pihent, míg a másikon az enyém azzal a céllal, hogy felcipelem őket az emeletre, a szobáinkba. Nem tudtam, hogy melyik srác melyik szobát foglalta be, hiszen amikor családostul jövünk és ők is csatlakoznak általában Jareddel vannak egy szobában, a nappaliban fetrengenek egész éjszaka – velem az élen, haha – vagy pedig valamelyik vendégszobában alszanak. Hogy akkor mi volt a fennállás, eléggé zavaros volt. Négy szoba természetesen érintetlen maradt, hiszen az egyik a szüleink számára volt, kettő a nagyszüleinknek meg a másikaknak, hogyha úgy érzik, hogy kell egy kis kikapcsolódás és ugye az kis öcsénknek. Plusz az enyémről nem beszélve. Bár nem mintha megsértve éreztem volna magam, ha az emberek bementek volna oda, jobb szerettem, ha előbb tudtam róla. Kettő vendégszoba volt, melyből az egyik inkább hasonlított egy disznóólra, ami csak azt jelentette, hogy az elmúlt napokban, mindannyian abban a helységben éltek. Nevetve ráztam a fejem amint végig néztem a kuplerájon majd becsuktam az ajtót és a másik, még tiszta övezetre léptem, amely éppenséggel az én szobámmal volt szemben.

Harry táskáját letettem a fotelba majd kinyitottam az erkélyajtót hogy kiszellőzzön a szoba. Nem számítottam társaságra, így amikor megfordultam és magammal szemben találtam Harry mosolygós arcát, egy kisebb szívroham suhant végig rajtam. 
- Kár, hogy nem a bátyáddal járok egy egyetemre – öntelt vigyor terült el az arcán mire csak megforgattam a szemeim és leültem az ágyra – Eléggé jó fej. 
- Ühüm – bólogattam egyetértően – Nem rossz csávó. Láttam jól ki jöttél a többiekkel is. 
- Őszintén bevallom, egy kicsit paráztam ettől a nagy találkozós izétől, főleg hogy teljesen váratlanul ért az, hogy nem csak hárman leszünk, mivelhogy ezt valahogy kihagytad. 
- Upsz – kuncogtam – Hát, most már mindegy. És, melyikkel jössz ki a legjobban? 
- Szerintem mindegyikük ugyanolyan jó fej – vont vállat miközben letette a táskát a földre és leült a fotelba – Vártam, hogy beképzeltek lesznek, de nem történt meg. Lazák és ez tetszik. 
- Mit gondolsz Evanről?
- Elnézést? – szemei kiguvadtak és akárcsak a repülőn jó párszor, akkor is láthatóan nagyot nyelt mely miatt az ádámcsutkája a normálisnál jobban mozgott. 
- Úgy értem, nem láttál rajta semmi furcsát? Nem nézel rá rossz szemmel vagy valami? 
- Kellene? – kérdezte bizonytalanul – Ez a kérdés most összezavart.
- Erm, nem – ráztam meg a fejem – Felejtsük el, nem mondtam semmit. 
- Ha így szeretnéd – egyezett bele mire aprót bólintottam – Mit csinálunk a nap hátralévő részében? 
- Körbenézhetsz a házban, ha gondolod vagy sétálhatunk a közelben, hogy legalább körülbelül tudd, hol vagyunk. Esetleg ehetünk? 
- Igen, mindenképpen együnk először – jelentette ki, ami megmosolyogtatott – Aztán a ház, és a séta. Ha neked megfelel? 
- Tőlem rendben van – válaszoltam, ahogy felálltam az ágyról, elé léptem, felé nyújtottam a kezem, jelezvén, hogy keljen fel majd megjátszva, hogy mennyire nehéz volt, elkezdtem felhúzni.

Se perc alatt rábeszéltem Jaredet arra, hogy süssünk, pizzát a kis kemencében mivel éhesek voltunk. Nos, aki esetleg nem tudná, a bátyám igazán tudja, hogy mit csinál a konyhában így szerintem alap, ha rá tukmálom a főzést.
- Nem hiszem el, hogy nincs bennetek legalább egy kicsi Olasz vér – közölte Harry miután beleharapott a pizzába – Van valami különleges abba, amit beletesztek a tésztába. Mármint, egyik nap Peyton csinált spagettit és eszméletlen jó lett. A pizza pedig kicsit hasonló. Úgy értem, meglehet mondani, hogy van bennük közös. 
- Én aputól örököltem – válaszolta vigyorogva Jared – Azt, hogy Holls honnan, fogalmam nincs. Talán csak elcsórta a híres családi recepteket. 
Vigyorogva tömtem magam az isteni kajával, míg ütemesen bólogattam, mutatva, hogy teljesen egyetértek minden szóval, amit bátyám mondott. 
- Na, és mondd, milyen egy Hollingsworthel élni a mindennapjaid? – szólalt fel Ryan ahogy a fejével felém bökött és Harrynek intézte a kérdést.
- Meglepően szórakoztató. Folyamatosan történik, valami szóval nem unatkozunk. Tegnap például mielőtt elindultunk volna én voltam az, aki bepakolta a cuccait. 
- Igen, anya nélkül elveszett jószág – nevetett fel Jared – Én sosem segítettem neki és ezért mai napig pikkel rám. Bár van ennél rosszabb szokása is. 
- Mindannyian tudjuk, de Harrynek nem kell – szóltam közbe tele szájjal miközben felálltam az asztaltól és tapsoltam a kezemmel hogy lejöjjön róla a liszt. Ez valami, amit elvileg már kis korom óta csinálok, legalábbis anya mindig ezt mondta – Készen vagy? 
- Hova mentek? – kérdezte Travis – Tudod, hogy nem bulizhatsz. Még csak tizennyolc vagy. 
- Csak körbe nézünk, és nem kell minden pillanatban emlékeztetned arra, hogy nem mehetek bulizni, oké? Csak mert te már mindenhol megteheted, nem jelenti az, hogy beszólhatsz nekem, világos öcsi bogyó?!
Mindketten felnevettünk kisebb „kiborulásom” után, ami Harryt minden bizonnyal egy kis megnyugvással töltötte el. Az arca mindvégig értetlenséget mutatott és ez valamilyen szinten aranyos volt.

Jared haverjai még cinkeltek egy jó pár percig, így Harrynek volt esélye legalább még kettő szelet pizzát benyomni, mielőtt felkelt volna az asztaltól. Én személy szerint el sem köszöntem a kan csordától. Még egy olyan dolog, amit minden alkalommal véghezvittem, ha róluk volt szó és a köztünk kialakuló kis „csatákról”. Jó kapcsolatom volt velük, de nem sikerült felfognom teljesen, hogy Jared miként volt képes beleegyezni abba – vagy éppenséggel felhozni az ötletet – hogy jöjjenek el ide egy kis kiruccanásra. De persze ilyenkor eszembe jut, hogy bátyám sem különb a haverjaitól. És ha már erről volt szó, akkor az sem igazán fért a fejembe, hogy Harry hogy volt képes elviselni engem. Azok után, hogy megtornáztattam az agyát a repülőn matek egyenletekkel nem hiszem, hogy szóba kellene állnia velem. Legalábbis ha ezt Eleanorral csináltam volna, esetleg Xanderrel, több mint valószínű, hogy mindketten világgá mentek volna. 

3 megjegyzés:

  1. Hű, izgalmasnak ígérkezik ez a nyaralás! Tök jó hogy ennyire "befogadta" Harryt a csapat. És külön örülök hogy Jared is kedveli. Erm... mit kellett volna észrevenni Evanen? Vagy majd kiderül? És a Holls a vezetéknévből jön? Oké oké tudom ne kérdezzek már ennyi mindent :D
    Kíváncsi vagyok hogy ez a kis kiruccanás közelebb hozza -e őket egymáshoz. Bár a repülős incidens azt mutatja hogy Pay kezdi egy kicsit "észrevenni" magát. Aminek én persze csak örülni tudok!! Kíváncsian várom a nyaralás hátralevő részét!:)
    És mint mindig... olyan messze van még a vasárnap :(((

    xxHeni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett!☺ Oh, igen, majd kiderül, hogy Pay miért kérdezte Harryt Evanről, és igen, a vezetéknevéből jön a Holls. :D A kapcsolatuk a következő részekben pedig fénybe kerül. ;)

      Igen, valóban messze van a vasárnap még. :( Néha nekem is sok kivárni a napot. De remélem, hogy megéri. :))

      ♥xx

      Törlés