2015. július 19., vasárnap

09. // Kell egy biztos pont.

Hiii,
YASS! Már 22en vagyunk! Insane! Köszönöm a visszajelzéseket az előző részhez, és úgy alapból a összeset! :) Remélem, hogy tetszeni fog a mai rész, noha egy kicsit komolyabbra fordulnak a dolgok a végén. ;) Jó olvasást. xx

// Peyton Hollingsworth

Pár órával később már a tengerparton voltunk és élveztem, amint a nap meleg, szinte már forró sugarai a bőrömet égették. Megszámlálhatatlan réteg naptej volt rajtam, és amikor a testem be is szívta azt, újra pótoltam, így a leégésem szinte lehetetlen volt. Tényleg szerettem volna legalább egy kicsit lebarnulni, és mindent megtettem érte. Kis híján még össze is vesztem a bátyámmal emiatt az ötlet miatt. Ő minden áron be szeretett volna engem vinni a vízbe, azonban én ellent mondtam neki, és ez valószínűleg még mindig bántja az egóját. Vele ellentétben, mindenkivel rendben volt az, hogy én kint maradok, ők meg a vízben baromkodnak. Mármint, megértem, hogy szeretne velem egy kis időt eltölteni, de erre még ott van meg annyi nap, nem értem, hogy miért nem tud engedni nekem és elfogadni azt, amit akarok.

Evan mellettem folyamatosan vlogolt és ez minden alkalommal megmosolyogtatott, amikor ránéztem. Amolyan youtuber féleség volt ő is, és elég profi videókat csinált, amiért sokan el is ismerték, köztük én is. Egy-kettő vlogban én is szerepeltem, amely egy idő után persze több mindenkinek feltűnt és volt, hogy egy egész videót végig vittem a sráccal. 
- Köszönj a kis imádóidnak, Pay! – fordította felém a kamerát, mire egyszerűen csak beleintettem egy mosoly kíséretében – Nos, igen, ha napozik, akkor még mindig nem egy jó ötlet félbeszakítani őfelségét. 
- Oh, kuss, Evan! – nevettem fel mire csak egy műmorci fejet vágott és tovább folytatta a beszélést a kamerának. 
Eleinte eléggé szokatlannak találtam, amint egy kamerának önti ki a lelkét, de amikor felteszi YouTubera, és megannyi ember rákattint, hogy megnézze, értelmet nyer az egész. Elsőre jó ötletnek tűnik, és magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, hogy tudnám csinálni ezt az egész videós dolgot, de aztán amikor tényleg neki ülök, akkor minden ötletem és belevalósságom csak úgy eltűnik, mint kámfor a levegőben.

Felkaptam a fejem amint meghallottam a fiúk nevetését és beszélgetését amint kifele jöttek a vízből, egyenesen az irányomba. Mint általában mindig, felvettem a mellettem lévő törülközőket és feléjük kezdtem dobálni, melyet minden alkalommal elkaptak. Harrynek először nem esett le, de mivel ő amúgy sem elől állt, volt ideje felfogni, hogy mi történik. 
- Megyünk enni, jössz? – kérdezte Travis egy ravasz mosollyal az arcán. Nagyon jól tudta, hogyha kajáról van szó, akkor alap, hogy csatlakozom. 
- Haver, már az „enni” szónál magadhoz láncoltad! – nevetett fel Harry, mire Ryan lepacsizott vele, mutatva, hogy mennyire igaza van és hogy jó megszólalás volt. Vagyis gondolom, ezért csinálják ezt a srácok, nem? 
- Szép első benyomást keltettél az első héten, amit szegény sráccal töltöttél – szólt közbe Ethan is.
- Nem szegény srác – kezdtem védeni magam, mert ugye hat srác egy lány ellen nagyjából nem ér semmit, de akkor sem hagyhattam magam leverni – Ez az egyik, a másik meg, hogy én mindig első benyomást keltek. Emlékezz vissza mi történt, amikor mi találkoztunk! Megkínáltalak az én kajámmal! 
- Igen, mert muszáj volt, és nem is a tied volt! 
- Mi történt? – kérdezte izgatottan Harry, mire Ethan mesélni kezdett. 
- Tizenhatodik születésnapja volt Peytonnak, és meg lettünk hívva a kerti partira. Az volt az első alkalom, hogy én találkoztam vele amúgy. És hát volt nála egy tálca, tele kis szendvicsekkel, tudod, ilyen bekapod és elfogyott. Na, és ő ezt cipelte magával, noha nem azért, mert pincérkedni szeretett volna, hanem mert ő éhes volt és onnan ette le a kaját! – Harry ekkor már nevetett, én meg csak gonosz vigyorral az arcomon gúnyoltam Ethant míg felvettem a fürdőruhámra a lenge, eléggé nagy, különösen erre kiszabott felsőmet vagy ruhámat. Sosem találtam rá megfelelő nevet, szóval maradt rongy. Tudom, igazán alkotói – És megmertem kérdezni, hogy kaphatok-e egyet. Erre ő, mint akit vérig sértettek rám bámult, és ha tudtam volna emberek agyában olvasni, szerintem az összes létező trágár szót megtaláltam volna akkor Peyton fejében. Aztán persze felvett egy negédes mosolyt és felvett egyet a tálcáról majd nekem adta. De a legkisebbet! Aztán úgy elsprintelt, hogy időm sem volt megköszönni. 
- Jól van, elég volt a megalázásomból! Két éve is féltettem a hasam, most is féltem és a jövőben is félteni fogom. 
Harry látszólag jót szórakozott, hiszen nevetése nem csillapodott. Mellém lépkedett és jobb karját átdobta a vállam felett, majd közelebb húzott magához. 
- Komolyan mondom, hogy jól áll az evés és hihetetlenül édessé tesz, a védelmed melyet az étel fölött végzel. Szerencséd, hogy jó reggelit tudok csinálni. 
Miután kissé csillapodott a viselkedése mindegyik srácnak – komolyan úgy éreztem magam, mint aki a neveletlen gyerekeivel mozdult ki a lakásból – végre leülhettünk a kőasztalokhoz és székekhez. Szerettem az éttermet, mert tökéletesen illett a környezethez és izgalmassá tette az itt létet. 
Jaredre sózva a rendelést, egy gyrostálat kértem egy kólával, míg a többiek mindenféle tengeri dolgot kipróbáltak. Sosem értettem, hogy mi jó bennük, de ha annyira oda voltak érte, illetve ki akarták próbálni, akkor nem sok beleszólásom lehetett. 
Coachella 2012
- Nézd már! – keltette fel a figyelmem Evan erőteljes hangja amint előre mutogatott – Azok a magas, színes, kissé ferde valamik olyanok, mint amiket Coachellán is láttunk! 
- Kajak – nevettem fel, ahogy az „építményre” néztem – És fel is akartál rájuk mászni, mert annyira be voltál rúgva. Kellemes élmény volt veled maradni, és várni, hogy mikor jön ki belőled minden. 
- Ne mondd már, hogy részt vettetek az egyik legjobb fesztiválon! – csatlakozott Harry a beszélgetéshez, mire Evan természetesen szinte azonnal válaszolt. 
- Peyton élete első nagyobb fesztiválja volt és amennyire emlékszem belőle, imádta.
- Szülinapi ajándékként kaptam Jaredtől és ezektől – értesítettem Harryt, amint végig mutattam a fiúkon. Természetesen mindegyik felhorkant, amikor „ezeknek” neveztem őket és ez megvigyorogtatott – Mind a hat napon ott voltunk és bruh, jövőre is menni kell. Biztos lesz szünetünk Áprilisban, nem? Nincs esély arra, hogy kihagyjam. És ha nem is hat napra megyünk, legalább három napra muszáj elmennünk. 
- Gyrostál – jelent meg Jared a kajákkal a kezében, plusz még két pincérrel mögötte – Rántott hal és sült krumpli, meg rizs – kérdezés nélkül tette le Ryan elé a tálat, hiszen ő volt az egyetlen a fiúk közül, aki a két köretet minden alkalommal együtt ette. 
- Hogy tudod a kettőt megenni együtt? – fintorgott Travis, mire nem bírtam meg állni, hogy ne szóljak be neki. 
- Ő legalább nem olyan selyembu…
- Peyton, csönd legyen már – nevetett fel Jared, amikor elment mögöttem és egy rövid pillanatra a szám elé tette a kezét – Annyit káromkodsz éttermen kívül, amennyit csak akarsz. De vannak körülötted fiatalabbak is, és nem kellene ilyen szabad szájúnak lenned. 
- Oké, bocs, apa – forgattam meg a szemeim majd feladva a játszmát, az ételnek szenteltem a figyelmem.

Ez után a beszélgetés újra elkezdődött, és míg tömtük a hasunkat, eldöntötték a srácok, hogy este filmezünk. Én már előre láttam, amint elunom a fél életem a képernyő előtt, de nem mondtam semmit csak ettem és ettem. Valami, amiben jobb vagyok bárkinél. Aztán persze nem úszta meg jó édes bátyám, hogy ne vegyen nekem desszertet; újra a sorban állt, leginkább miattam, hogy tudjon venni valamit, ami csokis volt. Nem sokkal később egy szelet tortával és muffinnal jött vissza, én pedig mosolyogva köszöntem meg neki, amiért ennyire jól eltart. Mivel mindenki más rajtam kívül befejezte az evést, ők hibátlan ötletnek látták azt, hogy most már visszamehetünk a helyünkre vagy esetleg haza is mehetnénk. Azzal egyikük sem foglalkozott, hogy én még ettem vagy éppen szerettem volna ott ülni. Mindig ezt csinálták. Ha nem én voltam az, aki basztatta őket, akkor ők engem. Mármint, ez igazából vicces és én élvezem, csak annyira, mint ők, de rühelltem sétálás közben enni. Főleg úgy, hogy teljesen lemaradtam és semmi nem vett rá arra, hogy esetleg gyorsabban menjek és beérjem őket.

Teljesen elmerülhettem a saját kis világomba, ugyanis nem is észleltem, amikor egy ismeretlen alak mellém lépett majd rám köszönt. Ha nem lökött volna meg egy kicsit, akkor valószínűleg észre sem vettem volna, hogy ott volt. 
- Miért lógatod az orrod? – az ismeretlen alak, nem volt többé annyira ismeretlen. Harry hangja megmosolyogtatott.
- Nem lógatom az orrom – válaszoltam halkan – Csak ki nem állhatom a sétálást és a tortám is teljesen megolvadt. 
- Igazán nagy problémáid vannak – kuncogott.
- Hogyhogy nem a fiúkkal vagy? – érdeklődtem ezúttal én, hiszen pár perccel ezelőtt még velük nevetgélt és sétált – Mármint nincs bajom vele, csak kérdeztem. 
- Nem hiszem, hogy észrevették az eltűnésem – vont vállat miközben a homokot rugdosta – És az elmúlt két napban eléggé hanyagoltalak, szóval ideje lenne visszatalálnom a kedvenc lakótársamhoz, nem? 
- Ah, szóval kedvenc lakótárs, mi? – nevetve nyomtam a csokoládés ujjam az arcának mely egy egészen vicces reakciót váltott ki Harryből. 
Nevetésem visszhangzott körülöttünk, míg ő egyenesen a szemeimbe bámult, tátott szájjal és nagyra nyílt szemekkel. Elképedt tekintete lassan átformálódott, és ajkai felfelé kunkorodva, egy gonosz mosolyra húzódtak. 
- Ne bánts, kérlek! – magam elé tettem a maszatos kezeim amint azért könyörögtem, hogy ne csináljon semmit ellenem – Túl szép vagyok ahhoz, hogy bánts. 
Erre ő nevetett fel és jó néhány percig csak a hasát fogva mulatott. A fiúk már a vízben voltak, mihelyst elértek a kis helyünkre, mely nem volt messze az étteremtől és ledobták a törülközőiket. 
- Lényegében azért ne bántsalak, mert szép vagy? – kérdezte vigyorogva, mire azonnal bólogatni kezdtem – Egyet kell értenem veled, ami ezt, illeti. De ugyanakkor nem hagyhatom bosszú nélkül, amit az előbb csináltál. A tökéletes bőrömre kentél csokoládét! 
- De hisz… hiszen ez hidratálja az arcod, nem tudtad? – játszottam meg az ártatlan kislányt.
- Ez esetben nem állok bosszút – váltott hirtelen mosolygósra, én pedig fellélegeztem – Még. 
- Oh, nagyszerű – motyogtam – Azért essen meg rajtam a szíved, kösz.
Nevetése nem csillapodott, amikor mellém lépett és lejjebb hajolva beleharapott a muffinomba. 
- Ez még csak a kezdet volt – magyarázta tele szájjal, melynek következtéből az egész egy kicsit érhetetlenné vált.
- Mondd, miért kell neked háromszor akkora bosszút állnod rajtam? Csak egy kis csoki volt! 
- Shh, nem fog semmi történni ma – biztatott mosolyogva – Na, és meddig maradunk? 
- Ameddig szeretnél – vontam vállat – Bár repülőjegyet kell venni hazafelére még. 
- Megveszem én – mondta azonnal – Lehet, hogy nem leszünk első osztályú repülőn, de legalább hazajutunk. 
- Én repültettelek ide, nos, anya, szóval a mi feladatunk az is, hogy biztosítsuk a biztonságos visszatérésed Angliába. A szüleid tudják egyáltalán, hogy itt vagyunk?
- Igen – bólintott – Anyut felhívtam tegnap este és beszélgettünk egy kicsit. Teljesen meglepődött, amikor mondtam neki, hogy mennyire jól kijövünk, ugyanis ő azt állította, hogy teljesen elnyomtalak magamtól az első nap. 
- Hát eléggé magadba voltál fordulva az nap – értettem egyet – Viszont örülök, hogy megtaláltuk az arany középutat. Oh, és a repülőjegyeket még mindig anya intézi, nem te. Nem azért hívtalak el magammal, hogy te fizesd az utat, vagy bármit is, hanem hogy jól érezd magad. 
- Most már kezdem megérteni, hogy mi miatt szenvednek az emberek, akik egyszer szóba állnak velem. 
- Huh? 
- Vagyok annyira makacs, mint te, és nem akarlak megbántani, de kezdesz az agyamra menni néha. 
- Kár, hogy évekig együtt fogsz velem lakni. 
- Igazából bármikor kiköltözhetek abból a kecóból – kacsintott rám – De nem teszem, mert nem hiszem, hogy találnék még egy olyan jó lakótársat, mint te. Valamint semmi kedvem összepakolni, keresni egy házat és megint kipakolni. 
- Tudod, én alig várom, hogy elkezdjük az évet – vallottam be, egészen halkan, félve attól, hogy esetleg el kezd majd nevetni vagy, hogy azt mondja rám, hogy idióta vagyok, amiért várom, hogy elkezdődjön az iskola.
- Miért? – kérdezte ugyanolyan hangnemmel, ami meglepett, de örültem neki és több száz kilós súlyt emelt le a vállaimról. 
- Csak érdekel a környezet, hogyan tanítanak. Mivel a hely az egyik legjobb, hogy tanulhass, sokan lesznek, és mind idegen, ami egy jó dolog, tekintve hogy nem velem lesznek elfoglalva, hanem azzal, hogy időben odaérjenek az óráikra, és hogy ne vesszenek el a hatalmas folyósokon. Szóval, senki nem fog nekem annyi figyelmet szentelni, mint amennyit kaptam otthon. Sokan lesznek, és nem fogja őket érdekelni, hogy ki vagyok, milyen családból származom. Manchesterben mindig azt hitték, hogy mert gazdag családból jöttem, minden tökéletes. Abba bele sem gondolnak, hogy az apám nem akart engem. Abba bele sem gondolnak, hogy mennyire furcsa volt egy új családba beleilleszkedni, még ha mára az egyik legjobb döntés volt és szuper jól megvagyunk. Úgy érzem, hogy lesz lehetőségem a tanulásra koncentrálni és talán arra is, hogy új barátokat találjak. De aztán ott van annak is a lehetősége, hogy megint egy magamra szorulok a rengeteg hamis ember között, és amíg te jól beilleszkedsz majd, én valamilyen szinten elveszítelek emiatt. 
- Héj-héj, mondtam már, hogy semmilyen körülmények között nem fog ez megtörténni, világos? Tudom, hogy nem egyszerű elhinni addig, amíg nem bizonyítom, de legyen egy kicsivel több bizalmad és reményed bennem. Elvégre, egymásra voltunk utalva már az első naptól kezdve. És vagyunk, illetve leszünk is. Nem hiszem, hogy el fogok költözni abból a házból, és mivel tudom, hogy mennyire lusta egy személyiség vagy, tudom, hogy te is maradni fogsz. Minden rendben lesz, oké? Ha valaki pedig még is úgy dönt, hogy kihasznál téged, engem, esetleg mindkettőnket, csak azért, mert a szüleink valakik, megoldjuk. Ketten rosszabb bosszút tudunk állni rajta, mint azt gondolná, és majd meglátod, hogy mennyire meg lesz illetődve. Mi fogjuk uralni az egyetemet! 
- A pozitivitásod annyira egyezik Xanderéval – suttogtam neki miközben tekintetemmel felmértem az arcát – És talán túl hamar, de bízok benned és elhiszem, hogy igazad van. Nem akarok csalódni, Harry. Többet már nem. Egyelőre. Sok volt az, ami az elmúlt hét évben történt, és azelőtt. Kell egy biztos pont. És most, hogy Xander nincs a közelben, te vagy az a biztos pont. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése