2015. július 22., szerda

10. // Brighton.

Hiii,
Ééés itt is lenne a sztori legelső Harry szemszöge. :D Kíváncsi vagyok, hogy mit gondoltok róla, hiszen eddig mindig, mindent Peyton részéről olvashattatok. :) A vége felé felbukkan Peyton öccse is, aki a jövőben sokat fog szerepelni még! Oh, és köszönöm a 23 feliratkozót! :* Remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást. :) xx

// Harry Styles

Fekete póló és fekete nadrág vagy fehér póló és fekete nadrág? Kék ing vagy piros kockás? A szemeim már jojóztak a sok színtől és ide-oda való mozgástól. Tehetetlen voltam, pedig csak egy egyszerű, hétköznapi felszerelést kellett találnom. Szemeimet lehunytam, míg mutató és hüvelykujjammal masszírozni kezdtem az orromat – berögzült dolog. Végül, teljesen mindegy alapon, a fekete farmer és hasonló színű felső illetve kék ing mellett döntöttem. Igazából még magam sem hittem el, hogy mennyit vacilláltam egy olyan dolgon, melyen általában nem is kell gondolkodnom, csak kinyitom a fiókot, és ami a kezembe akad, azt veszem fel. Azonban ott és akkor egy kicsit adnom kellett magamra. Csak úgy, mint amikor családdal jelentünk meg egy nagyobb találkozón, ahova meg voltunk hívva Robin vagy éppen anya oldalán. A helyzet csupán az volt, hogy ez alkalommal a szüleim nem voltak mellettem, ellentétben Peytonnal.

Nos, a helyzet az, hogy meg lettem hívva egy kerti partira, melyet Peyton szülei tartottak, megannyi gazdag és ismert igazgatóval, főnökkel és miegyébbel. Igazából egy kicsit tartottam az egésztől, mivel minden bizonnyal nem ismernék, ott senkit plusz a sok felnőtt között eléggé elnyomva érezném magam. Aztán hogy ez a „félelmem” is eltűnjön, lakótársam biztosított arról, hogy a bátyja és haverjai is ott lesznek, akikkel egyébként eléggé jól kijöttem a kis nyaraláson, mely múlt hónapban volt és jobban hiányzik az ott lét, mint bármi más, illetve nem csak mi lennénk ott, mint fiatalok, hiszen akik megjelennek majd, családostul jönnek. Őszintén nem voltam készen arra, hogy találkozzak az egész Hollingsworth famíliával, de ezt inkább nem említettem Peytonnak, hiszen ismerve a reakcióit, valószínűleg hihetetlenül édesnek találta volna, aztán biztató szavakkal lenyugtatott volna. Nem akartam azt.

Valahogy régi érzések kerítettek hatalmába, amikor a közelemben volt és próbált a kedvemre tenni. Nem igazán tudom, hogyan kellene magam kifejezni, csupán néha úgy éreztem, hogy túl közel jött. És a probléma nem ezzel volt. Hanem azzal, hogy tetszett és nem éreztem kellemetlennek. Mindig magam körül szerettem volna tudni őt, és ez néha megrémített, máskor pedig teljesen normálisnak tűnt. Nem akartam, hogy a történelem megismétlődjön, bár közel sem tudtam megálljt parancsolni magamnak amikor Peyton a közelemben volt.

Miután végül nagy nehezen összeszedtem, hogy miben fogok megjelenni azon a bizonyos kerti partin, és azzal együtt el is készültem, zsebre vágva a telefonom már a szobámban sem voltam. Kivettem a fehér, nos, inkább már szürkés conversem a cipőtartóból, majd míg Peyton nevét kiáltottam legalább háromszor, magamra szültem a cipőim. Amint a slusszkulcsot a kezembe vettem, végre megjelent, és mint mindig, akkor is megmosolyogtatott, hogy mennyire lazára vette az öltözködést, még is mennyire gyönyörű volt. Kék rövidnadrágja, mely egy kicsit hosszabb volt a normálnál kiemelte barna lábait, csak úgy, mint a fehér felső melynek a gallérja kék volt, farmer anyagú, illetve a csík, melyen a gombok futottak végig lefelé. 
- Hol a táskád? – szemöldökei összeráncolódtak amint feltette a kérdést és lassan végignézett rajtam.
- Erm, minek is nekem táska? – kérdeztem vissza zavartan – A telefonom és pénztárcám elfér a zsebeimben. Vagy ha nagyon aggaszt, hogy ott van, akkor beleteszem a tiedbe. 
- Nos, ezek szerint elfelejtettem mondani, de az a helyzet, hogy ott alszunk – kislányos mosolya, melyet az arcára varázsolt másodpercek alatt elvett egy kicsit abból, hogy rákiáltsak. 
- Miért alszunk ott? – értetlenkedtem miközben próbáltam nem elsírni magam amint arra gondoltam, hogy most mehetek vissza és pakolhatok be – És hol van az az „ott”? 
- Brighton – válaszolta meg az utolsó kérdésem először miközben ő is leült a kanapéra, hogy felvehesse a cipőjét – És azért alszunk ott, mert sejtem, hogy inni fogsz. Ez az egyik.
Vártam pár percet, hogy folytassa, hiszen lennie kellett még egy dolognak. Minden alkalommal, amikor azt mondta, hogy, „Ez az egyik” volt egy olyan folytatás, hogy, „A másik pedig hogy…” és vagy öt percen keresztül beszélt. Néha irritált, jobban, mint kellett volna, de ugyanakkor imádtam hallgatni, ahogy feleslegesen jártatta a száját. Még egy dolog, aminek sosem lett volna szabad megtörténnie, de elengedtem magam és a falakat, melyeket magam köré építettem hónapokkal ezelőtt. 
- A másik pedig, hogy…? 
- Nincs másik – vont vállat egyszerűen – Menj és készülődj, különben sosem érünk oda. 
Negyed órával később egy Nike táskával a vállamon álltam Peyton előtt, aki a pultnál ült és epret evett. Fogalmam nem volt, hogy még is honnan a fenéből szerezte, és őszintén nem is érdekelt annyira. Ámbár amikor megkínált, nem tudtam nemet mondani rá. 
- Elkészültél végre? 
- Miért Brightonban van ez a kerti parti? – teljesen figyelmen kívül hagytam a felesleges kérdését amint bekaptam a gyümölcsöt – Nem Manchesterben éltek? 
- Nos, én már csak éltem – javított ki mosolyogva, mire meg forgattam a szemeim. Minden alkalommal okosabbnak kellett lennie – És nem tudom. Valószínűleg apa kapott egy jó ajánlatot valami helyen ezért tartja ott. Fogalmam nincs. 
- Imádom, hogy legalább te képben vagy – jegyeztem meg szarkasztikusan, bár elnézve Peyton zavart tekintetét, ő nem igazán érthette. Én pedig nem nagyon akartam elkezdeni magyarázkodni – Menjünk.

Fél órája voltunk úton, még is úgy éreztem, mintha a volán mögé születtem volna. A forgalom borzalmas volt és az sem segített, hogy a mellettem ülő lány, folyamatosan a rádióból szóló zenéket énekelte. Legszívesebben rászóltam volna, hogy maradjon csendben, mert ezzel egyáltalán nem segít, csakhogy akármikor felé fordultam, csak is nekem kezdett el énekelni, rám mutogatva, vicces fejeket vágva, így mindig nevetve vagy éppen fejet rázva fordultam el tőle. 
- Hey, I just met you, and this is crazy! But here’s my number, so call me, maybe! – totálisan hamis volt mindegyik hang, még is, ahogy beleélte magát mondhatni csodálatra méltó volt. Legalábbis az a része, hogy nem szégyellte magát előttem. Bár az is elképzelhető, hogy direkt énekelt így. Peytonnál sosem lehet tudni.
Jobb kezemmel az ablak melletti kis résen támaszkodtam, tekintve hogy dugóba szorultunk, és napszemüvegem mögül lestem a lányt, amint a divatos kalapjában és napszemüvegében táncolt és énekelt. 
- Mennyien is lesznek ezen az összejövetelen vagy min? – kérdeztem a semmiből, mire megállt a mozdulataiban és rám nézett. 
- Fogalmam nincs – válaszolt majd folytatta az előadást ott, ahol abba hagyta – Istenem, utálom az ilyen utakat.
- Héj, nem te mondtad egy-két napja hogy az „utál” egy erős szó? – öntelt vigyorom elterült az arcomon, mire ő megint felém fordult és bemutatott – Oh, szóval, ha én használom, akkor nem szép, de ha te, akkor rendben van. 
- Örülök, hogy ezt tisztáztad magadban – vigyorgott – Most már elindulhatsz.
Tekintetem előre vezettem, és valóban megindult a sor. Halk nevetés hagyta el az ajkaim miközben váltottam, ráléptem a pedálra és elindultunk. 
Tudtam, hogy merre kellett menni Brightonba, azonban amint betértünk a városba, teljesen elvesztünk, és természetesen ki hibája volt? Az enyém! Ki másé lehetett volna? Segíteni bezzeg nem segített semmit, amikor megkértem, hogy vegye elő a GPS-t, és üsse be a címet. Nekem kellett mindent csinálni, és ha nem lettem már volna annyira ideges, mint voltam, valószínűleg bevetettem volna a már eléggé elhasznált, „Csak nem menstruálsz?” viccet mely minden bizonnyal csak nekem lett volna nevetséges, Peyton valószínűleg megsértődött volna. 
- Ugye tudod, hogy a rossz irányba megyünk!? – papogott a mellettem ülő lány, mire csak felsóhajtottam, jelezve, hogy figyelembe vettem a kérdését, de nem voltam rá hajlandó válaszolni – Nehogy elkezd játszani nekem a szende szüzet, mert ha egyszer kiszállunk a kocsiból, rád ugrok. 
Ez egy halk kuncogást váltott ki belőlem, semmi többet. 
- Ha azt hiszed, hogy a csendességeddel büntetsz, akkor remélem, tudod, hogy nem hat meg – nevetett fel miközben feltekerte a rádión a hangot, melyet előzőleg levettem – Starships were meant to fly, hands up and touch the sky! Can’t stop ’cause we’re so high, let’s do this one more time!
Ha tehettem volna, a fejemet a kormányba ütöttem volna egymás után többször. Peyton szándékosan énekelt hamisan azokban a percekben, mert tudta, hogy ezzel az agyamra mehet. Lehet, hogy ő „kifejlesztett” magának egy robotszerű idegrendszert, de az nem jelenti azt, hogy én képes vagyok kibírni őt.

Egy óra elteltével végre eltaláltunk a hatalmas házhoz ahol a kerti parti kapott helyet. Néhány pincérféleség mászkált az előkertbe, így amikor a kapuhoz értünk és az egyik a kocsi mellé jött, le kellett tekernem az ablakot.
-  Jó napot, miben segíthetek? – érdeklődött kedves mosollyal az arcán, melynek ellenére szántam volna valami szarkasztikus megjegyzést tenni. Fene egye meg Peytont és az ő szarkasztikus énjét! Teljesen átváltoztatja a szokásaimat! 
- Jó napot, a nevem Peyton Hollingsworth és a szüleim kerti partijára jöttünk! – a lány az ölembe hajolt, míg mosolyogva pillantgatott az idős emberre, aki mellesleg engem kérdezett, de valószínűleg jobb volt, hogy ő beszélt helyettem. 
- Ez esetben tessék beljebb fáradni! – újabban elmosolyodott, ellépett a kocsi elől majd megnyomva egy gombot a kerítés mellett, a kapu kinyílt. 
A bácsi felé biccentettem amolyan köszönetképpen majd bevetve a tökéletes vezetői képességem egy parkolóhely után kutattam. A hely tele volt és ez egy kisebb rémülettel töltött el. Sosem szerettem „ismert” emberek között lenni, lehettem akármilyen gazdag, szegény ember fia. 
- Bizonyítsd be, hogy tévedek, és mondd, hogy nem izgulsz a családdal való találkozás miatt.
- Tessék?
- Jól hallottad, Harry – sóhajtott fel mialatt kicsatolta az övet, de nem szállt ki – Nem kell félned, mert nem fog semmi történni. Ha Jarednek elnyerted a tetszését, akkor anya és Matt miatt nem kell aggódnod. 
- Matt? 
- Az öcsém – bólintásával megerősítette a saját szavait, én pedig lassan nyelve egyet megpróbáltam eltüntetni a gombócot, mely a torkomban keletkezett – Apuval meg találkoztál már. Anya sem különb tőle. 
- Remélem, hogy így lesz – motyogtam és bíztam abban, hogy nem hallotta meg. 
- Ha valamit mondok, mindig úgy van, nem igaz? – kérdezte nevetve, mire gondolatban fejbe ütöttem magam. Nincs olyan szerencséd, hogy ne hallja meg – Na, zúzzunk befelé. 
Testben mindvégig ott voltam, de amikor arra került a sor, hogy ki kellett szállni a kocsiból, a lelkem egy teljesen másik dimenzióba vagy generációba, vagy mit tudjam én hova szállt. Belőlem el, az garantált. A fejem zúgott a sok lehetőségtől, ami történhet. Annak ellenére, hogy az apja normális volt, és a bátyja is elfogadott, nem volt holtbiztos, hogy az anyja és az öccse is hasonlóan befogadnak majd. Csak magamat bombáztam ezzel belülről, ezért nem is tűnt fel amikor Peyton mellém lépett és a kezem után nyúlt, melyet mosolyogva tartott az övében. 
Hirtelen kényelmetlenül éreztem magam, mert olyan volt, mintha az összes körülöttünk lévő ember tekintete ránk, jobban mondva rám fókuszált volna. 
- Héj, velem vagy még? – a fejem, gepárdokat megszégyenítően gyorsan fordult Peyton felé amint halk, nyugtató hangja beleitta magát a fülembe – Teljesen elbambultál, és ha nem vezetlek el, akkor pofára esel a díszkőben. 
- Sajnálom, csak… nem tudom. A mai nap teljesen el vagyok havazva – válaszoltam teljesen elkomorodott hangnemben, noha tényleg nem akartam elrontani Pay jó kedvét. 
- Egy-két ital után, szerintem már jobban leszel – kuncogott mire az arcomra egy enyhe mosoly kerekedett – De előtte találkoznod kell az öcsémmel, ugyanis Jared elvileg mesélt neki rólad, és tűkön ülve várja, hogy találkozzon veled. 
- Azt hiszem, ez egy pozitív dolog? – bólintása mutatta, hogy egyet ért velem, majd amikor a lábujjhegyeire állt és az arcom felé hajolt, nem sokkal később megéreztem meleg ajkait a bőröm ellen. 
Hangozzak akármilyen puhánynak, még én is meg tudtam mondani – lehet még Peyton is – hogy a szívem duplájára kapcsolt és szinte verekedett a mellkasom ellen hogy végre kiszabadulhasson a bordáim közül. Wow, ez egy igazán mély megszólalás volt, Harry. 
- Holls! – mindketten a hang irányába fordultunk és azt hittem, hogy ott fogok meghalni – Holls, végre! 
Matt – vagyis gondolom, hogy ő volt az – szorosan ölelte magához a mellettem álló lányt, mint akit ezer éve nem látott. Ez egy kicsit eszembe juttatta Gemmát és Trentont is és azt, hogy mennyire hiányoznak. 
- Matty, ő itt Harry, a lakótársam. Harry, ő itt az öcsém, Matt – mutatott be minket egymásnak Pay, és huh, úgy gondoltam, hogy hosszabb és nehezebb lesz. 
- Bízhatok Jaredben? – kérdése meglepett és tényleg nem tudtam hogyan kellene válaszolnom egy ilyen kérdésre. Zavart tekintetem minden bizonnyal elárult, így folytatta – Azt mondta, hogy amíg Görögben voltatok, sokat játszottatok az én videojátékaimmal. Tényleg olyan jó vagy, mint ahogy azt ő mondja? 
- Nos, ezt neked kell kitalálnod – vontam meg a vállam, mintha mit sem törődnék az egész helyzettel. 
- Anya valószínűleg egyenesen dobna ki minket, ha most azonnal neki állnánk játszani, de este, amikor már senki nem lesz itt, megmérkőzünk! – felelte teljesen komolyan, bár az öntelt vigyor, amellyel a végén megajándékozott, nevetésre késztetett. 
- Nem akarok semmi rosszat mondani, de a beképzeltség a véretekben van – közöltem nevetve Peytonnal, miután Matt megfordult és elment – Istenem, mintha téged láttalak volna magam előtt. 
- Családba marad – mosolygott – Na, mennyire volt vészes a találkozás az ördöggel magával? 
- Nem volt annyira vészes, mint gondoltam volna, hogy lesz – válaszoltam megfontoltan – De egy még vissza van, és valamiért érzem, hogy nem lesz a legszebb. 
- Ugyan már – forgatta meg a szemeit, ezzel is mutatva, hogy mennyire szánalmas az aggódásom. Igen, ezt eddig is tudtam… – Nem hiszem, hogy kifizette volna neked a repülőjegyed, oda-vissza hogyha nem lennél már a kegyeiben. Apa és Jared is biztos, hogy csak jót mondott rólad. Rólam nem beszélve. Egy igazi angyalként írtalak le, szóval jó lesz, ha úgy is viselkedsz – kuncogása levett jó pár kilót a vállaimról, a monológjáról nem is beszélve. Csak legyen már vége…

6 megjegyzés:

  1. Wow. Esküszöm úgy viselkednek néha egymással mintha már évek óta együtt lennének:D és Harry milyen kis felénk ha Payton családjáról van szó, tehát ez is egy jel hogy számít neki a véleményük, és ahh mennyit szenvednek még egymással?:D és az a kis puszi*-* meg az hogy Harrynek tetszik Payton. És már nagyon szívesen olvasnam a történetet ami miatt Harry felépítette anno azokat a bizonyos falakat. Ja és az első csókot is várom még mindig ;) Kíváncsi vagyok hogy az anyukája hogy fognak menni a dolgok meg hogy esetleg Pay mikor találkozik Harry családjával és hogy az hogyan fog lezajlani. Persze gondolom ez még a jövő zenéje :)
    Ja és nem mellesleg imádom BRIGHTONT!!♡♡
    Nagyon várom a következő részt! #legyenmárvasárnap

    Ui: sajnálom hogy az előző részhez nem írtam, de csak ma tudtam elolvasni :/

    xxHeni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még mennyiszer fognak úgy viselkedni, mintha együtt lennének pedig nem is. ;) Oh, és Harry múltja... még mindig keresem a megfelelő helyet, részt, amikor arra sor kerül. Alig várom már, hogy leírhassam, idővel pedig elolvashassátok. :)

      Az első csók egy kicsit arrébb van még, de úgy hiszem, hogy megéri majd a várakozást. Addig még úgy is sok víz lefolyik a Dunán. ;) Vagy mondjam inkább, hogy Temzén? :D

      A szülős-találkozós dologra is vannak ötleteim és már azt is várom, hogy bevethessem. ;) Remélhetőleg nem lesz mindennapi, és tetszeni fog.^^

      Ugyan, semmi gond! Igaz, vártam a véleményed, de a lényeg, hogy most írtál. :)

      ♥xx

      Törlés
    2. Ah, annyira fel tudsz spanolni az ilyen kis részletekkel^^
      Még egyszer sajnálom a vasárnapi hiányt:/ annyira lelkiismeretfurdalásom van most :c

      Törlés
    3. Ahhhh, örülök neki!! :D És ugyan! Mint mondtam, a lényeg, hogy most írtál. Ha közbe jött valami, akkor természetes, hogy nem tudsz írni. :)

      ♥xx

      Törlés
  2. OMG IMÁDOM.
    JESSZUS NE HARAGUDJ HOGY ILYEN KÉSŐN ÍROK.
    DE TÉNYLEG!
    ROHADT JÓ RÉSZ LEEEETTT*-------*
    VÉGRE HAZZA SZEMSZÖG, AWW IMÁDOM HAZZA SZEMSZÖGET☺:3
    NAGYOON ÉDES VOLT, AHOGY ÍGY AGGÓDOTT A PARTY, MEG AZ ANYUKÁJA ÉS ÖCCSE MIATT PEYTONNAK.
    ÉS AWW HARRY SZERELMES PAYBE:OOOOOO*-*♥♥
    ÖRÜLÖK, HOGY OLVASHATTAM VÉGRE AZ ÉRZÉSEIRŐL.
    LEGYEN MÉÉÉÉÉÉÉÉG HARRY SZEMSZÖG^^:3
    EZT IS, AKÁRCSAK PEYTON SZEMSZÖGÉT, NAGYON JÓL MEGFOGALMAZOD!!!!♥
    EWEW HARRY ROHADT CUKI, MINT MÁR EMLÍTETTEM, SZERETNÉK MÉG ILYEN SZERELMETES SZEMSZÖGEKET*-*♥
    AWWWHEEEEEEEEEE

    Ölel,
    Patricia P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne aggódj, lesznek még Harry szemszögek. ;) Igaz, néha nehéz a megírása, de imádom őket, szóval nem ez lesz az utol, lol.

      Az, hogy Harry szerelmes Peytonba, még erős kifejezés, legalábbis itt az elején. Később már elfogadhatóbb lesz. ;) Viszont amiért ugye izgult/aggódott, látni lehetett, hogy számított neki a megjelenése és minden egyéb. :3 Elvégre, nem közömbös számára Peyton, és ez a hirtelen találkozás a szüleivel valóban idegőrlő lehetett Harry baby számára. :D

      Aw, nagyon örülök, hogy tetszik! Bár neked még a legrosszabb írásom is a kedvenced, amit tényleg mai napig nem érted. :D

      ♥xx

      Törlés