2015. július 29., szerda

13. // Lehetne, hogy elfelejtjük?

Hiii,
Lolz, ebben a fejezetben van egy resz ami szerintem egy kicsit viccesre sikeredett.:D Vagyis remelem, hogy igy tortent lol. Koszonom a sok-sok oldalmegjelenitest & a feliratkozokat is! :) A pipakkal viszont lehetnetek egy piciket batrabbak! ;) Jo olvasast! Xxx

// Peyton Hollingsworth

Borzasztóan lassan teltek a napok így teljesen meglepődtem, amikor kedden reggel Eleanor állt az ajtóban, ezer wattos mosollyal az arcán. Ötletem nem volt, hogy még is hogyan tudta, hogy merre lakok, és az sem volt teljesen tiszta, hogy mit keresett nálunk olyan korán. Végül aztán beinvitáltam és egy egészen nyugalmas, csajos-napot tartottunk, tekintve hogy Harry lelépett az előző nap Niallel valahova így egyedül voltam a házban egészen Eleanor felbukkanásáig.

**

Úgy éreztem magam, mint aki képes lett volna napokig a sarokban ülve sírni. Ennek oka csupán az volt, hogy a nyár a vége felé járt, mely azt jelentette, hogy a tanulás megkezdődik. Így hát, amikor reggel felkeltem, azzal az elhatározással kezdtem el készülődni, hogy bejárom ma legalább a fél várost és elkezdem begyűjteni azokat a tankellékeket, amelyek szükségesek lehetnek majd. Mint például egy táskát, ugyanis elegem volt az oldaltáskákból, valamint ceruzákat, tollakat, kiemelőket és minden ilyet. Természetesen előbb Harryt is meg kellett győznöm erről, hiszen nem csak azért kellett, hogy ide-oda cipelgessen, hanem mert szerettem volna egy kis társaságot, és mert az elmúlt hetekben nem igazán csináltunk semmit együtt. Úgy éreztem, mintha elhidegültünk volna egymástól azóta, hogy részt vettünk a szüleim kerti partiján. 
- Harry! Mész ma valahova? – kezdtem kiáltva, majd ahogy a nappaliba értem, és észrevettem, hogy a kanapén fekszik, lejjebb vettem a hangerőmön. 
- Nem – válaszolta amint felpillantott rám – De gondolom, te szeretnél, szóval had halljam. 
- Csak arra gondoltam, hogy bemehetnénk a városba csavarogni – böktem ki – Úgy érzem, hogy már nem is vagyunk jóban. 
- Ezt hogy érted? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel – Persze, hogy jóban vagyunk. Miért ne lennénk? 
- Nem tudom – sóhajtottam fel, megadva magam, amint leültem a kanapéra mellé – Többé már nem is megyünk sehova, csak ha Niall vagy Liam hívnak. De az esetek többségében csak ti hárman mentek el valahova én pedig mindig kimaradok. 
- Pay, minden alkalommal megkérdezzük, hogy szeretnél-e jönni vagy sem – hangja tökéletesen elárulta, hogy nem érti, miről beszélek – Azt hiszem, az már nem a mi hibánk, ha elutasítod az ajánlatot. De sajnálom, ha úgy érzed, hogy már nem vagyunk jóban. 
- Te talán nem érzed, hogy mennyire elhidegültünk egymástól? Hiányzik, hogy folyamatosan piszkáljuk a másikat, pedig nem vagyok egy olyan személy, aki más emberektől függ. 
- Szóval innen fúj a szél – szólalt fel percekkel később, széles mosollyal az arcán – Nem kapsz elég figyelmet tőlem, és ez zavar, igaz? 
- Részben – vallottam be miközben éreztem, hogy az arcom kezdett felmelegedni és a füleim is égtek szinte – Nem is beszélünk már annyit, mióta visszajöttünk Brightonból. Fogalmam nincs miért, de rosszul érzem magam a történtek miatt. Tettem valamit, amiért ennyire figyelmen kívül hagytál az elmúlt hetekben? 
Telefonját eltette, amikor észlelte, hogy a téma komolyabbá vált s lassan feljebb is ült a kanapén. Én türelmesen vártam, hogy összeszedje a gondolatait, majd megszólaljon. Ha siettettem volna, több mint valószínű, hogy csak lerázott volna azzal, hogy nem fontos. 
- A dolgok komplikáltak köztem és a nővérem között. Nem igazán jövünk ki már hetek óta. Pontosabban azóta, hogy elköltöztem otthonról. Hidd el, hogy semmit nem tettél, amiért azt kellene hinned, hogy te vagy a hibás. 
- Megkérdezhetem, hogy miért pipa rád a nővéred? 
- Ami azt illeti, fogalmam nincs – válaszolta halkan miközben megrázta a fejét – Ő is sok mindenen ment keresztül és szerintem rátehetett neki az is, hogy elköltöztem otthonról, tekintve hogy miután a bátyánk is kiköltözött én maradtam neki egyedül. 
- Milyen érzés a legkisebbnek lenni? – kérdeztem teljesen elterelve a témát. Tényleg tudni szerettem volna, teljesen érthetetlen módon, és nem szerettem volna tovább nyaggatni azt a dolgot, amiről egyáltalán nem beszélt szívesen – Úgy értem, van valami hátránya esetleg előnye? Vagy ugyanolyan, mintha másodiknak, esetleg elsőnek születtél volna? 
- Nem hiszem, hogy lenne akármilyen hátránya. Talán előnye, hiszen mire az összes idősebb testvér kiköltözik, neked még van esélyed egyedül élned a szüleiddel és akkor csak te vagy a középpontban. Miért nem kérdezed meg az öcsédet? 
- Mattel sosem tudtam ilyen dolgokról beszélni – vallottam be s megvontam a vállam – Őt a komolyabb témák érdeklik. Jared az, akivel arról beszélsz, amiről akarsz. Legyen szó arról, hogy hogyan szexelnek a bogarak és teljes izgalomba jön attól, hogy valaki társalogni akar vele. 
- Egy pillanatig azt hittem azt fogod mondani, hogy izgalomba jön attól, ha valaki a bogarak szaporodásáról kezd el vele beszélgetni – hátra vetett fejjel kezdett el nevetni, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy pókerarccal ültem végig.
- Szóval, akkor benne vagy egy kis városnézésben? 
- Tőlem mehetünk.

**

Harry mellett sétálva túlságosan lengének éreztem magam. Úgy értem, míg ő fekete farmerben és egy bő szürke pólóban szexizett, én egy szürke térdnadrágban, fekete trikóban és egy lengébb ingben voltam. Emellett a csend közöttünk szinte folyogató volt – számomra. 
- Na, és mikor kezdődik a fociedzés? 
- Alapból jövő héten kezdődne, de mivel az edző még nem tudja, hogy miként fociznak az újak, mint például én, ezért nekünk már holnap be kell menni. 
- Oh, értem – bólogattam – És akkor megmondja, hogy bent maradtok vagy még is kitesz benneteket? 
- Valószínűleg. 
- Neked van okod félned? 
- Nos, mindenkinek van – válaszolta kimérten – De mivel én jártas vagyok az ilyen téren, szerintem simán bent maradok. 
- Hát, ajánlom is hogy így legyen – nevettem fel – Szeretnék még az első számú rajongód maradni egy ideig. 
- Na, és te? Sport vagy valami? 
- Ez vicces – jegyeztem meg – Régen táncoltam, de mára szerintem már semmi nyoma. 
- Hogy érted? 
- Hát nem látszik? – kérdeztem vissza nevetve – Eléggé meghíztam. Szerintem simán vagyok most kétszer akkora, mint anno. De nem igazán tudok ellene mit tenni. Abba hagytam, mert az összes szabadidőmet elvette, és nem tudtam a tanulásra figyelni. Azzal nyugtattam magam, hogy majd táncolás helyett edzőterembe járok. Nem igazán fog ez sem megvalósulni. 
- Tudod, én is gondolkodtam azon, hogy el kellene menni egy edzőterembe. Csak úgy kipróbálni, hogy itt milyenek. Így, ha benne vagy, akkor mehetünk ketten? 
- Ötletnek nem rossz. Már csak meg kell valósítani. 
- Bízz bennem, hogy meg fogjuk valósítani – kacsintott rám, amikor felnéztem rá – És egyébként miért is jöttünk be a városba? Vásárolni szeretnél? 
- Erm igen. Arra gondoltam, hogy elkezdek bevásárolni sulira, mert tudom, hogy máskor nem csinálnám meg.
- És mit fogsz venni? – kíváncsiskodott – Nekem is kellene venni egy csomag tollat aztán ennyi. Talán egy táskát. 
- Nekem is kell táska, szóval kereshetünk előbb azt és lesz is mibe pakolnunk utána. 
- Okos – ujjával megböködte a fejemet, mire kézfejemmel megütettem egy kicsit a hasát – Na már! Éppen dicsérlek, erre meg bántalmazol? 
- Nem fogsz meghalni, vagy igen? – megforgatta a szemeit, majd, mint mikor utoljára voltunk a városban, karját átdobta a vállam felett és közelebb húzott magához – Most puncsolsz? 
- Rajtad kiigazodni nehezebb, mint…
- Mint? 
Tátogott pár másodpercig, majd felnevetett.
- Nem tudom. Próbáltam valami pöpec hasonlattal elő állni, de sajnos nem jött össze.
- Aha, értelek – vigyorogtam. Az érzés, ami az első alkalommal is átjárta a testem, amikor ilyen felszabadultan töltöttük el a napot Harryvel, újra felbukkant és örömmel köszöntöttem. Hiányzott. 
- Mellesleg milyen volt a csajos napod még múlt hónapban? Nem meséltél róla sok mindent – emlékeztetett a napra, amikor Eleanor végül át jött. 
- Jó volt, de maradhatott volna hosszabb ideig is.
- Miért, meddig volt itt? 
- Egy napig – válaszomat egy sóhaj követte – Ráadásul úgy volt, hogy a barátja is jött volna, de annak meg valami közbe jött, szóval fuccsba ment az egész. Meg Eleanor szeretett volna veled találkozni, csak hát nem voltál otthon. 
- Tehát tud rólam?! – istenemre esküszöm, hogy a mosoly, ami az arcára húzódott, engem is jobb kedvre derített.
- Persze, hogy tud rólad – nevettem fel – Miért ne tudna? Szerinted az első kérdése mi volt, amikor felhívtam legelőször? Mármint, amikor ide költöztem? 
- Had találjam ki! Azt kérdezte; fiú vagy lány a szobatársad? 
- Igen, de egy részletet kihagytál belőle és nem tudom, hogy ezek után elakarom-e neked mondani.
- Gyerünk, ne feszegesd a húrokat – ezúttal én forgattam meg a szemeim, végül kiböktem. 
- Miután mondtam neki, hogy fiú vagy, azonnal rákérdezett, hogy helyes vagy-e vagy sem. Erre persze azt mondtam, hogy igen, mire ő teljesen lázba esett és alig várta, hogy találkozhassatok. Ez volt körülbelül egy héttel azután, hogy beköltözünk a házba. 
- Ah, szóval helyesnek találsz? – szemöldökeit le-fel mozgatta, ajkaira pimasz félmosoly ült. 
- Felesleges lenne letagadnom, nem? Bár elkönyveltelek egy köcsögnek is az első napon, mert hát valljuk be, eléggé azt a benyomást adtad. 
- Szerencsém, hogy utána még tisztáztam magam.
- Szerencséd, hogy bevédtelek apám előtt – közöltem vele amint visszaemlékeztem a kis társalgásomra apuval, amely még az első nap folyt le közöttünk, amikor az étterem felé mentünk. Arcára kiíródott az értetlenség, így gondoltam, felvilágosítom – Apa azt mondta, hogy meg van a véleménye rólad, én meg rávágtam, hogy nem tudja, hogy min mentél keresztül és nem kellene előre ítélnie. 
- Aw, ez kedves tőled – gügyögte vigyorogva amint betértünk egy Subwaybe – Nos, ennek híre hallatán, a mai ebédet én állom. Mit kérsz? 
- Mivel egy szendvics kajáldában vagyunk, merem feltételezni, hogy egy szendvicset. 
- Nagyokos.
- De ezen felül a normális hosszúságú kenyeret kérek, ummm, azzal az olasz kenyérrel. Legyen benne sajt, olyan fagyasztott egész hús, olíva bogyó, majonéz, paradicsom és saláta. 
- Uborka és hagyma? – elképedt tekintete láttán nevetnem kellett – Én ugyanígy eszem és nem tudnám elképzelni a szendvicset uborka és hagyma nélkül. 
- Ha most együtt lennénk, mondanám, hogy evés után nem csókolsz, meg haha – teljesen hülyének éreztem magam azután, amit mondtam. Mindkettőnk szeme elnyílt én pedig majd meg sültem zavaromban – Fent leszek.

Szinte felrohantam az emeletre, vissza sem nézve Harryre. Te jó ég. Egy totális idiótát csináltam magamból előtte! Ki mondana ilyet a szobatársának? Főleg ha fiú, és helyes? Jesszus, ma eléggé őszinte vagyok. Először bevallottam neki, hogy jóképűnek találom, most pedig már arról fantáziálok, hogy mi lenne, ha együtt lennénk? Ugh, szegény srác szerintem azt sem tudja, hogy hova tegye a különböző megszólalásaim. Őszintén sajnálom, hogy velem került egy fedél alá.

Míg próbáltam felfogni, hogy még is mekkora balfék vagyok, kezeimre feküdtem az asztalon. Egyszerűen csak nem fért a fejembe. Miért is voltam én ennyire oda egy olyan srácért, mint Harry? Mármint, száz százalék, hogy nem kell neki egy olyan barátnő, aki inkább hasonlít egy bálnára, mint sem egy normális tizenéves lányra!

Figyelmemet felkeltette a tálca zaja, amint érintkezett az üveg asztallal. Tudtam, hogy ideje volt felkaparnom magam csak, hogy nem igazán éreztem magam biztosnak. Ami mellesleg szokatlan volt, hiszen ezelőtt eddig egy srác sem érte el, hogy bizonytalan legyek. 
Harry helyet foglalt velem szembe, arcán kedves mosoly ült. Úgy tűnt, mintha nem is érdekelte volna az, amit pár perce mondtam. 
- Szóval nem szereted, ha hagymás lehelettel csókolnak meg az emberek? – hát persze, hogy fel kellett hoznia. Újból elmosolyodott, ezúttal az a tipikus csíntalan vigyor ült az arcára. 
- Kérlek – arcomat a kezeimbe temettem miközben egy kínkeserves nevetés hagyta el ajkaimat – Fogalmam nincs, hogy mi járt az agyamban. 
- Hmm, nekem van egy sejtésem.
- Harry! 
- Mi az? – kérdezte nevetve – Azt akartam mondani, hogy biztosan nem akartad, hogy a hagymától legyen rossz a leheleted.
- Persze, anyám meg szűz – megforgattam a szemeim, ahogy lassan feltártam az arcom előtte – Lehetne, hogy elfelejtjük? 
- Na, ne már! Miért? Szerintem édes volt, amint azon gondolkodtál, hogy amúgy megcsókolnál, ha nem kérnék hagymát a szendvicsembe. Ha természetesen együtt lennénk! 
- Csak… ne hozd fel többet jó? 
- Miért, azt szeretnéd, ha inkább arról az esetről dumcsiznánk, amikor az arcomba tüsszentettél, mert nem akartad, hogy megcsókoljalak? 
- Istenem! – újból fel kellett nevetnem a buta emlék miatt – El kell, hogy vigyelek egy agymosásra! Nem szabad az ilyenekre emlékezned, mert a végén még olyat ejtesz ki a szádon, amit nem kellene! 
- Még hogy én ejtenék ki olyat a számon, amit nem kellene? Édes drága virágszálam, te vagy az, aki az előbb is meglepett egy nem túl szép bókkal! 
- Argh! – jó kedvemet ekkor már semmi nem tudta eltörölni. 
Még az sem, hogy sokan megnéztek minket, nem beszélve arról a kis lány csoportról, akik pucérra vetkőztették Harryt a szemeikkel. Ah, miért kell minden étteremben összefutnunk egy csoport szexre éhes lánnyal? Miért? 

2 megjegyzés:

  1. ASDFGHJKLÉÁŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ
    I-M-Á-D-T-A-M
    OMG
    DE JÓ RÉSZ LEEEEEEEEETT
    SÁKJVFSHGBGOIDS NEKEM IS NAGYON HIÁNYZOTT MÁR HEYTON :O
    ÉS CSAK IMÁDOM ŐKET ÚRISTEN
    ÉS VAN EGY ÉSZREVÉTELEM.
    Szóval azt vettem észre, hogy minél szerelmesebb Peyton Hazzába, annál többször szólja el magát, meg kis ügyetlen, meg ilyenek. lol nem tudom hogy érted -eXDDDDDD
    but nagyon jó lett omfg:33333
    ALIG VÁROM A KÖVI RÉSZT PÉNTEKEN. ;)

    Ölel,
    Patricia P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még mennyiszer fog Pay így viselkedni, te jó ég. :D Örülök, hogy tetszett a rész, nem sokára jön a következő. :D

      ♥xx

      Törlés