2015. augusztus 30., vasárnap

27. // Josh Devine.

Hiii,
Aw, az eleje a résznek egy kicsit szomorú meg minden, de aztán teljes fordulatot vesz minden. :3 Újabb- nem újabb szereplő kerül majd a történetbe, de csak mert nem éreztem a sztorit egésznek, hogyha nem említem meg őt, esetleg ki hagyom teljesen. :D ÉS HOLY SHIT. Ez az utolsó augusztusi rész! Wtf man. :'( Olyan gyorsan el ment ez a nyár. :c De nem siránkozom többet, itt az új rész. :D Jó olvasást. xx

// Peyton Hollingsworth

Szinte veszekedtem magammal belülről, hogy ne tegyek olyan megjegyzést, ami még lejjebb húzhatta volna Harryt. Pedig higgyétek el, lett volna mit mondanom. Helyette csak folytattam az összepakolást. Felkapcsoltam a villanyt, miután az összes gyertyát elfújtam és visszatettem őket a dobozukba. A terítővel nem sok mindent lehetett csinálni, ezért csak belepakoltam a virágszirmokat, összehajtottam, majd a kukába dobtam őket. A tányérokkal fogalmam nem volt, hogy mit kellett volna csinálni. Spagetti volt bennük, a poharakban meg vörösbor. Inkább csak félre tettem őket, aztán megmostam a kezem.

Harry ekkor már nem volt a konyhában, hanem a nappaliban ült és bámult maga elé. Fejét felém kapta, amikor levettem a cipőmet és készültem felmenni az emeletre.
- Peyton, kérlek, maradj – szólt utánam rekedtes hangján, mely libabőrbe bújtatta a testem. 
Egyrészt szerettem, ha a nevemet mondta, mert az akcentusával még ennyi idő után sem tudtam betelni, és mert a szavai hatással voltak rám. Szinte manipulált velük. Ez pedig eszembe juttatta a napot, amikor mesélte, hogy az a srác azt mondta neki, hogy manipulálja a tanárokat. 
- Harry, inkább töltsd az idődet Lisával. Nem szeretnék veszekedni többé. 
- Légy szíves, csak beszéljük át. Nem akarok haragba lenni veled. Fáj, hogyha ennyire hidegen viselkedsz velem. Azok után, ahogy elérted, hogy erősebb érzéseket tápláljak feléd, nem hiszem, hogy képes lennék továbbra is rosszba lenni veled. 
- Tudod, a szavak nem érnek semmit, ha üresek. 
- Szóval ennyi volt? Tényleg végleg feladod a helyzetünket? 
- Miért kell ennyire megnehezítened mindent? – mutató és hüvelykujjaim közé fogtam az orrnyergem miközben lefelé néztem és mélyeket lélegeztem – Értsd meg, hogy holnap már úgy is újra veszekedni fogunk. 
- Mi van, ha nem? 
- Oké. Tudod mit? Csak mondd el, amit szeretnél, hogy tudjak menni, aludni. 
- Én… Peyton. Nem megy. Nem tudom, hogyan kellene elmondanom. Félek, hogy elhagysz. Félek, hogy elrontok mindent ezzel. Ha már nem történt meg... – megtörtem. Ott és akkor megtörtem, akármennyire is szerettem volna kitartóan játszani a jégkirálynő szerepemet, egyszerűen kettéhasadt a szívem, amikor meghallottam a hangját, mely tele volt szomorúsággal. 
- Figyelj, nem tudom, hogy mi a fene történik most veled, de nem rontottál el semmit. 
- Nézd meg mi lett velünk – suttogta – Nézd meg mit csináltam. Sosem tudok semmit jól csinálni! Egy kész csődtömeg vagyok. 
- Harry, ehhez kettő ember kellett. Te és én. Mindketten elbasztuk, de ez rendben van. A veszekedések talán túl gyakoriak, de ez az, ami szorosabbá tesz minket. Klisé, nem klisé, így van. És kérlek, ne becsüld alá magad. Nem szeretem, ha a hozzám közel álló emberek azt hiszik, hogy nem elég az, amit letesznek az asztalra. 
- A nővérem még is ellenem fordult – mondta – Tudom, hogy nem büszke rám. Nem bízik bennem, így inkább nem foglalkozik velem. Szinte nem is létezek számára. 
- Magadra koncentrálj. Magadat próbáld meg büszkévé tenni. Ha ez sikerült, akkor más ne érdekeljen. Tudd, hogy te mindent megtettél, amit csak tudtál. És ha ezek után mások még mindig nem vesznek figyelembe, ne foglalkozz velük. Itt az idő, hogy magadat helyezd előnybe, és ne másokat. 
- Még téged se? – nézett rám hatalmas, zöld szemeivel mely elérte, hogy a szívem egy fordulatot vegyen a mellkasomban. 
- Még engem sem – ráztam meg a fejem – Nem érem meg. Te, azonban igen. A legfontosabb ember, akinek az életedben kell lennie, az te magad vagy. 
- És ha nekem te vagy a legfontosabb? 
- Akkor nem tudom – mondtam halkan, fejemet lehajtva – Figyelj, mi lenne, ha elmennénk aludni és majd holnap beszélnénk erről az egészről? 
- Ugye megígéred, hogy beszélünk holnap? És nem csak azért mondod, hogy megszabadulj tőlem? 
- Persze – mosolyodtam el – Na, menjünk, mielőtt még leégetsz valami mást is a házban. 
- Amúgy veled szerettem volna tölteni az estét, nem Lisával. Ha esetleg megfordult volna a fejedben a dolog – vallotta be miközben az emelet felé indultunk, ő mögöttem jőve – Amikor azt mondtam, hogy szakítottam vele, akkor tényleg így történt. Jó volt vele lenni, mert addig sem gondoltam rád. Úgy értem, gondoltam rád, csak nem egész nap. Tudod, szívás végig élni úgy egy napot, hogy tudod, minden esélyed meg lenne arra, hogy azzal legyél, akivel szeretnél, de túl gyáva vagy ahhoz, hogy megtedd a lépést. 
- Ha rólam van szó, akkor tudd, hogy nem kell így érezned magad. Tudod, hogy szívesen töltöm veled a szabadidőmet. 
- Ez azt jelenti, hogy aludhatok ma veled? – ajkain pimasz mosoly húzódott, az előbbi érzelmes kis beszélgetésünknek pedig nyomva veszett. Felvont szemöldökkel néztem rá – Na, kérlek! Olyan régen aludtam veled! Mikor is? Még karácsonyi szünet előtt, amikor női bajaid voltak és nem tudtál elaludni. 
- Igen, mert akkor vészhelyzet volt. 
- Kérlek-kérlek-kérlek! Peyton! Ez is vészhelyzet. Most estem túl egy szakításon. 
- Oh, ez igaz – mentem bele a játékba – De tudd, hogy még mindig dühös vagyok rád. Nos, egy kicsit. 
- Mennyiszer kérjek még bocsánatot? – biggyesztette le az ajkait, kezeivel körbe ölelte a derekam s akármennyire is szerettem volna távol lenni tőle, nem volt bennem annyi, hogy ellökjem magamtól – Ígérem, hogy többször nem fogok csak úgy eltekinteni fölötted, rendben? 
- Miért kellene elhinnem? 
- Mert mondjuk, szexi vagyok, ha hordom a piercingem? 
- Jó, ez egy fair pont – bólintottam rá – De ha megbocsájtasz, akkor lefürdenék. 
- Oké – vigyorodott el – Ki szobájában alszunk? 
- Nem egyeztem bele az együtt alvásba – kacsintottam rá, aztán megfordultam és a szobámba indultam.

Gyors tusolás után felvettem a pizsamám és elterültem az ágyamban. Halvány mosoly kúszott az arcomra. Megint jóban vagyunk Harryvel, de félek, hogy lesz valami, ami megint bajt okoz majd kettőnk között. Percekkel később, gondolataim főszereplője benyitott a szobámba. Csupán egy boxer volt rajta, ezzel rálátást engedett a felsőtestére. 
Mivel nem szerettem az ágyam szélén aludni, átdobtam magam a fal mellé. Ez persze nem tetszett Harrynek, hiszen ő is a fal mellett szeret aludni, de hát ez van. Ő jött az én szobámba, szóval én állítom a szabályokat. 
- Totálisan elcsesztem a matek tesztet – osztottam meg vele a gondolataimat, halkan, míg a hátamon feküdtem és a plafont bámultam – Remélem, anyuék nem fognak róla hallani. 
- Egyszer az életben becsúszhat egy rosszabb jegy – motyogta álmosan, melyet egy ásítás követett – És higgy nekem, mindenki tudja, hogy okos vagy. Pay? 
- Mondd. 
- Bent maradsz velem holnap edzésre? 
- Eddig is ott voltam.
- Igen. De nem miattam. És szeretném, ha megint azért maradnál bent, hogy utána hazajöhessünk együtt. 
- Majd meglátom.

Ezután már nem beszélt egyikünk sem. Én már majdnem álomba merültem, amikor ő megmozdult mellettem az ágyban, és egy pillanatra azt hittem, hogy kimegy, de amint megéreztem karjait magam körül, megnyugvás járt át. Nem voltam benne biztos, hogy melyikünknek kellett jobban ez az együtt alvás, de semmi esetre sem bántam.

**

Még jó magam is meglepődtem, hogy mennyire gyorsan eltelt a napom az iskolában. Szinte fel sem tűnt, amikor Harry kézen ragadott, berángatott magával az öltözőbe, ahol csak mi voltunk, majd utolsóként jelentünk meg a pályán. 
- Szerinted mennyire dühös Mr. Russel, amiért késtem? – pillantott rám vigyorogva, míg kiszedte a szájából a piercinget, majd a kezembe nyomta – Csak hogy vissza tudjam tenni azonnal, ahogy vége az edzésnek. 
- Addig még is hova tegyem?
- A zsebedbe mondjuk? – villantotta meg újból az ellenállhatatlan mosolyát, s ezt követően tenyerét a nyakamra simította majd gyorsan szájon puszilt – Ma jön valami új edző, szóval toppon kell lennem. 
- Csak nem lecserélik Mr. Russelt? 
- Nem hiszem – vonta meg a vállát – Elvileg csak megnézi, hogy hogy állunk meg minden. Lehet, beáll ő is játszatni, és ha a három másik suli közül ez tetszik neki a legjobban, akkor ide fog jönni kisegítő tanárnak. 
- Ah, olyan jó lenne, ha David Beckhamről lenne szó – szólaltam fel hirtelen, széles mosollyal az arcomon.
- Szóval David Beckham, mi? – nézett rám összeszűkített szemekkel, ördögi vigyorral az arcán. 
- Mhm. Jó pasi, nem? 
- Ezt most komolyan meg kell válaszolnom? – kérdezte nevetve, aztán mielőtt válaszolhattam volna, egy mély hang megtette ezt helyettem.
- Nem. Éppenséggel futnod kellene a köröket a többiekkel – szólt rá Mr. Russel, amin nevetnem kellett. Leginkább Harry pirosodó arca miatt. 
- Igen is, edző bá! – mondta bátran, amint szalutált és megvárta, amíg elment – Ah, néha nem értem, hogy miért is csinálom ezt az egészet.
- Hogy olyan tested legyen, mint Beckhamnek. 
- Hát persze – nevetett fel s újra megcsókolt – Li… mindegy, megyek. 
Szerény mosoly játszadozott ajkain, amint még egyszer rám nézett, majd elkocogott. Ezt egy végső jelnek vettem, majd a kis pad felé igyekeztem – a szokásos kis helyemre.

Az edzés olyan fél órája mehetett, amikor a tanár egy kupacba hívta a fiúkat, majd miután váltottak pár szót, lesétált a pályáról. Ezt követően négy srác is megindult felém, három közülük Liam, Niall és Harry volt. A negyediket sajnos nem ismertem fel messziről. Amint azonban elém értek, bemutatták nekem az újoncot. 
- Pay, ő itt Josh Devine. Josh, ő itt az egyetlen lány, aki nem haverkodik lányokkal, Peyton Hollingsworth – mutatott be minket egymásnak Liam.
- Örülök a találkozásnak – mosolyogtam rá, majd felé nyújtottam a kezemet.
- Szintén – kezet ráztunk, aztán Niall mellém ült, a másik két srác meg a földre. 
- Hol van Zayn? – kérdeztem rá végül, hiszen egész nap nem láttam a srácot – Bejött egyáltalán? 
- Párizsban van a rajz tanárjával meg egy-két gyerekkel az osztályából. Kirándulásféleség – magyarázta Liam, és ez eszembe juttatta, Mrs. Holtot, aki szintén beszélt valami ország látogatásról. 
- Oh – mondtam – Na, és hogy tetszik a suli, Josh? 
- A rosszabbik felével, emberileg, találkoztam. Rossz helyre tettek be – nevetett fel, s csatlakoztunk hozzá. Valóban voltak elviselhetetlen diákok – De ezen felül minden király. Nagy álmom volt, hogy bekerüljek ide. 
- Mikor is érkeztél pontosan? Csak mert még nem láttalak erre felé. 
- Nem rég költöztem Londonba a barátnőmmel, és e hónap elején kezdtem volna a sulit. De mivel nem voltak meg a szülői aláírások és miegyebek, ezért várnom kellett. 
- Első éves vagy? – folytattam a kérdezősködést. 
- Eredetileg harmadikos lennék most. De a sok költözés miatt össze-visszajártam minden hova. Volt, hogy hónapokig magántanuló voltam, aztán betettek egy rendes iskolába, Amerikába, mert a szüleim azt hitték, hogy biztosan ott maradunk. De aztán a munka hívta őket Olaszországba, így megint magántanuló lettem. Rá három évre visszajöttünk Angliába, Bournemouthbe ahol sikerült befejeznem a két éves főiskolát, tizenhét évesen. Utána át kellett mennünk Walesbe, természetesen a szüleim munkája miatt. Én maradtam volna itt, de nem voltam tizennyolc szóval el is felejthettem. Ott kezdtem el az egyetemet végül, majd kihagytam egy évet, és utána mentem a második évemre. Tavaly még Karácsony előtt azonban leültem beszélni a szüleimmel, miszerint én nem szeretnék tovább költözni ide-oda a világban, mert nem találtam sosem a helyem. Miután Hollyval összejöttünk, tényleg nem akartam elhagyni Angliát. Belementek az ötletbe, segítettek házat találni itt, Londonban, és onnantól már minden simán ment. 
- Wow. És hogy kerültél akkor ide be? Online fejeztél be minden tanulmányt?
- Igen – bólintott.
- Uh, minden elismerésem a tied – kuncogtam el magam – Tehát akkor mennyi idős is vagy? Ha nem bánod a kérdésem.
- Huszonegy leszek idén Júliusban. 
- Wow – mondtam újra – Nem furcsa, hogy nem egy korosztályban vagy velünk?
- Őszintén? Nem. A magasságommal pont beleolvadok a mindennapokba, az életkoromról meg senki nem tud. 
- Igaz. 
Ezután Harry gondolt egyet, szétnyitotta a lábaimat, majd háttal nekem, közéjük ült. Fejét hátradöntötte, szemeit lehunyta, bár ez sem volt elég figyelemelterelés arra, hogy ne lássam az önelégült mosolyt elterülni az arcán. A kezeim vizesek lettek, amikor beletúrtam a hajába de Niall volt annyira édes, hogy egy törülközőt az ölembe dobjon. 
- Gyerünk, felkelni! – ordította el magát az edző, mire éreztem, hogy Harry összerándult. Nem csak én ijedtem meg, haha – Srácok, itt az ideje, hogy találkozzatok az esetleges kisegítőnkkel. 
Egészen addig a pillanatig fel sem néztem a tanárra, csak mikor már előttünk állt pár méterrel. A szám elnyílt, és azt hittem, hogy sikítva fogok körbe-körbe szaladni félmeztelenül. 
- Louis? – kérdeztem elvékonyodott, meglepődött hangon, bár inkább hangzott egy sikításnak, mint sem egy kérdésnek. 
- Peyton? – ismételte utánam, ugyanolyan hangon, ördögi vigyorral az arcán. 

2015. augusztus 28., péntek

26. // Csak tegyünk pontot a végére.

Hiii,
Oké, talán azt mondtam az előző résznél, hogy nem fognak veszekedni minden részben, és ígérem, hogy ez így is lesz. :D Azonban ez a fejezet és azt hiszem a következő egy kicsit drámaibb lesz, mint az eddigiek. :D Uhh, nagyon szépen köszönöm Aurorának és Krisztinek a díjakat, azonban én nem igazán osztogatom már az ilyeneket. :) De ettől eltekintve, tényleg hálás vagyok, amiért gondoltatok rám! ^^♥ Ah, és a 33 olvasó!! Köszönömmm.♥:D Jó olvasást. xx

// Peyton Hollingsworth

Meglepőnek tartottam, hogy mennyire gyorsan teltek a napok. Bár ezzel együtt, Harry is többször töltötte velünk, velem az idejét. Lisa is próbált egyszer-kétszer velünk lenni, de mivel nem foglalkozott vele senki, ezért inkább csak hagyta, hogy Harry velünk legyen, ő meg a barátnőivel töltötte a szüneteket. Harrynek nem hiányzott, legalábbis nem mutatta, a fiúkat nem érdekelte a lány, engem meg végképp nem. Hidegen hagyott, ha velünk volt, ha nem. Ő nem szimpatizált velem már a kezdetektől fogva, pedig nem adtam okot arra, hogy így viselkedjen velem szemben.

Ő azonban igen. Mióta Harryvel kavarni kezdtek, a sráccal egyre több vitába keveredtünk. Még ha nem is volt szó semmiről, akkor is volt, hogy egy héten legalább négyszer összevesztünk. Jobb esetben, ez külön napokon történt, rosszabbakban, pedig egy nap akár hússzor is vitatkoztunk. És tudjátok mi a legrosszabb? Hogy a semmin kezdtünk el vitázni, és valahogy mindig Lisához tértünk vissza. Még beszélnem sem kellett a lánnyal, nem hogy ránéznem, ahhoz, hogy Harryvel összeakadjon a bajuszunk.

Így hát visszagondolva arra, hogy a kapcsolatunk kezdett újra a régire hasonlítani, nem is olyan fényes a dolog. Ülhetett velünk ebédkor, jöhettem vele a suliba és mehettem vele haza, mindig volt valami, amin civakodtunk. És ez igazán meglátszott a jegyeimen is.

Angolból éreztem, hogy nagyon sokat csúsztam, és ezt a tanár is megjegyezte. Drámán is volt, hogy úgy elbambultam, hogy a tanárnak a fülembe kellett ordibálnia, mert nem hallottam meg semmit. Azt szóba sem hozva, hogy elő kellett adni az egyik szerepemet, melyet már szeptember óta gyakoroltam, és teljesen elbasztam. Összekevertem a mondataimat, és volt, hogy olyan dolgokat is megemlítettem, amit angolon vettünk. Mrs. Holt valószínűleg látta, hogy mennyire kilehettem, ezért elengedte a jegyemet, különben egy hatalmas F lett volna. Aztán matek... a tanár íratott velünk egy tesztet, hogy megnézze, ki hogy áll a tananyaggal. Természetesen, ez egy olyan napra esett, amikor a matek, az utolsó órám. Tekintve, hogy mennyire lehúz a sok óra reggel, délutánra már nem igazán marad semmi az odafigyelésemből. Arról nem is beszélve, hogy aznap totál idegesen ültem be az órára, majd amikor beadtam a papírom, sírva is fakadtam és a tanár hazaküldött. Órákig sétáltam körbe-körbe a Hyde Parkban, majd olyan fél hat felé találtam haza.

És hát a mai nap volt az, amikor megtudtuk, hogy mennyire fényesen sikerültek a dolgozataink. Ami mellesleg eszeveszetten egyszerű volt, de visszagondolva a csütörtöki napra, ezer százalék, hogy mindent elrontottam.
- Peyton, nyugodj le – szólt rám Niall, amikor beértünk a terembe, s elfoglaltuk a helyünket – Minden rendben lesz, ne aggódj. Ha el is rontottad a tesztet, ne rágódj rajta. Nem fogja lerontani a jegyedet.
- Nos, ha itt nem is rontom le a jegyemet, akkor más tantárgyakban sikerülni fog – horkantottam fel, míg lefeküdtem a kezeimre és eltakartam az arcom – Kikészít ez a sok tanulás és mellette Harry hülyesége. Ő miért nem csúszik lefelé? 
- Ne aggódj, ő is tiszta ideg – sóhajtott fel – Komolyan mondom, hihetetlenek vagytok. Együtt sem vagytok, de úgy veszekedtek, mintha egy idős házaspár lennétek. 
- Ugh, ne is emlegesd a házasságot és az ő nevét egy mondatban – morogtam – Még csak gondolni se gondolj rá. Nincs az az isten, hogy én hozzá menjek feleségül. 
- Most még ezt mondod – nevetett fel – Majd pár év múlva meg már az eljegyzési gyűrűt nyomod az orrom alá. 
Erre már nem tudtam mit mondani. Nem csak azért, mert a végső csengő megakadályozott benne, hanem mert úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna. Miután még páran beléptek a terembe, a tanár köszöntött minket, majd a dolgozatokról kezdett el beszélni. Valami, amiről semmi kedvem nem volt hallani. Aztán fellélegeztem. Azt mondta, hogy majd csak óra végén osztja ki őket, nehogy azzal legyünk elfoglalva. Egy és fél óra idegesség nem fog már betenni nekem, nem igaz?

Pár lépésre volt tőlünk Mr. Bobby, lapokkal a kezében. Nem akartam látni a jegyemet. Talán túl drámaian veszem az egészet, de sokat jelentett nekem az, hogy jó tanuló legyek. Szerettem volna valaki lenni a nagyvilágban, és tudtam, hogy a tanulás egy olyan dolog, ami segíthet abban, hogy elérjem a célom. Lehet, hogy még csak az első évemet töltöttem egyetemen, nem szerettem volna rontani. Számomra, egy rém álom lett volna. 
- Nyugalom, Miss. Hollingsworth – mondta a tanár, kedves mosollyal az arcán, aztán mielőtt letette volna a papírom, így szólt – Tudom, hogy mennyire maximalista vagy, Peyton. Ki ismertelek ez alatt a pár hónap alatt. Ahogy azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon okos vagy. Ne engedd meg ennek az egy jegynek, hogy elbizonytalanítson. Én hiszek benned.
Már a kezdetektől fogva a kedvenc tanárom volt. Nem csak azért, mert imádtam a matekot, hanem mert jó fej tanár volt. Nem teledumálta a fejünket, hanem normálisan tanított. Ha nem értettél valamit? Megkérdezted, és ő elmagyarázta úgy, hogy megértsd. Nem pedig leordította a fejed, mint más tanár. És az órák nem csak a számokról és egyenletekről szóltak, hanem a saját, privát életeinkről is. Beszélgettünk. Arról, ami történt velünk, arról, ami fog. 
Senki nem vette körülöttünk észre, hogy mennyit jelentettek nekem azok a szavak. Mr. Bobby azt mondta, hogy ő hitt bennem. Ő volt az egyetlen tanár, aki valaha is ezt mondta nekem. Persze, voltak más kedvenc tanáraim is. De ő valahogy kimagaslott. A kedvessége különleges volt. Úgy kezelt minket, mintha a gyerekei lettünk volna. 
- Köszönöm – suttogtam mosolyogva, miközben Niall átdobta a vállamon a kezét és megölelt. 
Mr. Bobby csak biccentett, majd tovább ment. Mutatóujjam oldalával megtöröltem a szemeim, aztán halkan elnevettem magam. Komolyan megkönnyeztem a tanár szavait? 
- Mit kaptál? – kérdeztem végül Niallt.
- Nem akarom, hogy rosszul érezd magad…
- Csak mutasd nyugodtan – vágtam közbe – Szeretném tudni. 
Felsóhajtott, aztán felfordította a lapot, amin egy nagy, piros B volt, bekarikázva. Aztán átpillantottam az enyémre, és hirtelen levegő után kaptam. D.
- Istenem – motyogtam magamnak amint eltakartam az arcomat a kezeimmel – Ezzel sem fogok dicsekedni anyuéknak. 
- Túl leszel rajta, Pay Pay – mondta Niall mosolyogva. A becenév, mely elhagyta az ajkát, Harryre emlékeztetett. Ő szokott így hívni néha napján – Na, menjünk.

Ahogy leültem az asztalhoz az ebédlőben, a tesztemet néztem. És persze írtam oda a helyes választ, amit kiszámoltam a telefonom számológépén. Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért volt Harry ilyen nagy hatással rám és arra, hogy elbaltázzam a világegyetem egyik legkönnyebb papírját.

Niall többször is el akarta előlem csenni a papírt, és azzal is fenyegetett, hogy eltépi, ha egyszer a kezébe kerül. Ez ment egészen addig, míg életem egyik nagyobb felborítója meg nem érkezett. Más néven ismert, Harry Styles. Még köszönni sem köszönt, csak beszélni kezdett hozzám.
- Peyton, beszéljünk, kérlek.
- Minek? – néztem rá fintorogva – Mindig beszélünk, aztán másnap már megint szarban vagyunk. Mi értelme van annak, ha beszélünk? Úgy is ugyanoda fogunk kikötni. Felesleges. Mint ahogy a próbálkozásod is. Majd ha eltűnteted ezt a D-t a tanár jegymappájából vagy mijéből, akkor beszélhetünk. Oh, és ha előadtad a szerepemet tökéletesen, meg, ha megírtad a kétezer szavas esszémet angolra. Addig inkább ne is nézz rám. 
- Csak szeretném, ha tudnád, hogy sajnálok mindent és véget vetettem mindennek, ami köztem és Lisa között volt. Reméltem, hogy tudnánk beszélni, de megértem, hogy dühös vagy rám. 
Ezután megfordult és elment. Mintha semmi nem történt volna. Felmorrantam, idegességemben felálltam és még a dolgozatomat is széttéptem. Miért kell ennek a srácnak összezavarnia? Egyáltalán miért vonzanak hozzá ilyen mély és bosszantó érzések?

Méretes léptekkel hagytam magam mögött a többieket és igyekeztem a recepcióra. Nem volt elég idegzetem ahhoz, hogy a nap további részét egy olyan helyen töltsem, ahol esélyem volt összefutni a sráccal, aki minden lehetséges úton összezavart. 
Mivel ebédkor simán ki lehetett menni a suliból, csupán kijelentkeztem, mintha enni mentem volna, azonban tudtam, hogy visszajönni már nem fogok. Előkaptam a telefonom a zsebemből, és szinte azonnal Eleanor számát tárcsáztam. Ő volt az egyetlen, akire számíthattam és nagyon reméltem, hogy lesz rám ideje. 
Pár kicsöngés után, felvette. 
- Mit akarsz? – Eleanor hangja helyett Louisét hallottam és szemeimet automatikusan forgattam meg. Még neki is az agyamra kell mennie? 
- Eleanort, nem téged – válaszoltam ugyanolyan flegma stílusba – Különben is, miért te veszed fel az ő telefonját? 
- Körmözik, szóval nem ér rá – mondta – Különben is, neked nem iskolában kellene lenned? 
- Mit érdekel az téged, hogy hol kellene lennem? Csak add át Eleanornak a telefont. Pár perc az egész. 
Motyogott valamit, de végül teljesítette a kérésem.
- Történt valami, Holls? – aggódó hangja egy sóhajt váltott ki belőlem. 
- Nem szeretnék telefonon beszélni erről. Meddig dolgozol? 
- Az utolsó vendégem van itt, körülbelül még fél óra. 
- Jó, akkor szerintem elsétálok hozzátok, ha veled rendben van?! 
- Elküldhetem Louist, hogy felvegyen – ajánlotta, mire én és az említett srác is egyszerre kiáltottuk, hogy „nem” – Nézd, tudom, hogy nem vagytok egymás nagy rajongói, de nem akarom, hogy sétálj, rendben? És szeretném, ha legalább beszélő viszonyban lennétek. Sokat jelentene. 
- Istenkém – lehunytam a szemeim és egy mély levegőt vettem, majd így szóltam – Mit meg nem teszek érted. 
Boldog nevetése csengett a fülemben még az után is, hogy letettük a telefont. Fel kellett dolgoznom, hogy pár perc és egy légtérben leszek a sráccal, akivel ki nem állhatjuk egymást. Milyen szép. 
Nem sokkal később, egy fekete Porsche állt meg előttem, benne pedig egy nem túl boldog Louis ült. Legszívesebben hátra ültem volna, csak hogy ne kelljen közel lennem hozzá, de mivel látszott rajta, hogy akármikor, váratlanul felrobbanhat, így inkább csak beültem az anyósülésre és becsatoltam magam. 
- Hogyhogy átjössz hozzánk? – kérdezte csendesen, miután az index kattogott egyet-kettőt. Ebből is látszott, hogy mennyire csendesség volt; még a leghalkabb hangokat is hallani lehetett a kocsiban. 
- Mert El a barátnőm, és beszélni szeretnék vele? – válaszom inkább egy kérdésbe torkollott, de őszintén nem érdekelt – Elhiheted, hogy nem az arcodat szeretném bámulni. 
- Túlléphetnénk a makacskodáson? – kérdezte feszülten – Elegem van abból, hogy Eleanor mindig lerágja a fülem veled kapcsolatban. 
- Oh, isten hozott a klubban! – jegyeztem meg hamisan elvigyorodva – Nem te vagy az egyetlen, akinek elege van. 
- Csak tegyünk pontot a végére. Legalább előtte. Máskor meg úgy sem találkozunk, szóval teljesen mindegy. 
- Tudod, ez nem ilyen egyszerű – nevettem fel keserűen – Az én részemről mindig is viccként ment az egész, de ahogy elnézem, számodra ez egy igazi „harc” volt. És sajnálom, de ezt nem lehet csak ilyen könnyen elfelejteni. 
- Sosem volt veled semmi bajom, szóval ne keverd a szart. Igaz, az esetek többségében az agyamra mész, de egyszer sem vettem véresen komolyan a civakodásunkat. Szeretem húzni az agyad. És Eleanorét is. 
- Ugh, oké – mondtam – Akkor azt hiszem, eláshatjuk a csatabárdot. De nem teljesen. 
- Tőlem rendben van – kacagta el magát, amely engem is mosolygásra késztetett.

**

Órákat töltöttem náluk. Tömören beszámoltam a helyzetről, melyet Louis is hallott, de nem izgatott. Semmi olyat nem mondtam, amiről nem kellett volna tudnia, plusz amúgy sem haverok Harryvel, szóval nem bántam. De persze megjegyzéseket kellett tennie mindenre, miszerint sosem gondolta volna, hogy ilyen szeszélyes tudok lenni. Holott, ő egyike volt azon embereknek, aki tudta, hogy nem lehet engem olyan könnyen felcseszni. És amikor ezt elmondtam neki, ő azzal vágott vissza, hogy Harrynek még is sikerült. Erre meg már én nem tudtam mit mondani.
Rendeltünk egy pizzát majd miután megettünk mindent, hét óra fele Louis hazadobott. Én is meglepődtem, amikor felajánlotta, Eleanor is egészen meghátrált, ő pedig valószínűleg nem volt magánál. Talán belecsempésztek valamit a pizzába, ki tudja. 
- Ha bármikor szükséged van egy körre a suliig meg vissza, hívj nyugodtan – közölte velem, mielőtt kiszállhattam volna a kocsiból. 
Aprót bólintottam, megköszöntem majd már ott sem voltam. Fáradt sóhaj hagyta el az ajkaim, amint bezártam magam mögött a kaput, és a garázs előtt megláttam Harry kocsiját. Nem kellett egy újabb veszekedés. Nem kellett egy újabb komoly, semmit sem érő beszélgetés. Minden, amire szükségem volt, az a régi Harry volt, ugyanis a srác, akivel az elmúlt hetekben éltem, halál biztos, hogy nem az volt, akit én megismertem a kezdetek kezdetén.

Aztán a lélegzetem a torkomon akadt, hirtelen azt sem tudtam, hogy mi történik vagy történt. Égett szag töltötte be a házat, és ahogy beljebb mentem, rá kellett jönnöm, hogy a konyhából jött. Amint beértem, az asztalra tévedt a tekintetem, ami kis híján leégett, köszönhetően a gyertyáknak és az asztalterítőnek, ami bele lógott s lángra kapott. Emellett néhány fehér rózsaszirom is elégett, melyek az asztalon voltak elszórva a két tányér mellett.  
Eszeveszetten kezdtem el fújni a gyertyákat, hogy kialudjanak, s mikor ez megtörtént, az ablakokat is kitártam, hogy ki menjen a bűz. Nem értettem semmit. Mi volt ez az egész felállítás? És legfőképpen, Harry miért nem figyelt rá, ha már romantikázni szeretett volna a kis barátnőjével? Akiről mellesleg azt mondta, hogy már nem az, mert szakított vele. 
- Oh, ne! – éppen a kezembe vettem a megégett abroszt, amikor egy hang megütötte a fülemet, és egy nyúzott, vörös szemű, csalódott tekintetű srác nézett vissza rám. Nos, a kis estéje kárba ment. 

2015. augusztus 26., szerda

25. // Hiányzik az én kedvenc Peytonom.

Hiii,
Lolz, még is megoldottam, hogy időben tudjátok olvasni a részt és ne csússzak. :3 Mint említettem az előző részben, egyik kedvencem, szall remélem, hogy nektek is tetszeni fog.:) Nem mondom, hogy a dolgok innentől bökkenőmentesen fognak menni, de azt sem, hogy minden fejezetben veszekedni fognak. :D Oh, és mit gondoltok. Lenne értelme facebook csoportot csinálni? Mindig gondolkodtam rajta, de végül sosem jutottam semmire. :D Jó olvasást babes. Xxx

// Peyton Hollingsworth

Féltékeny voltam. De még mennyire, hogy féltékeny voltam. Eleanor bombasztikus nő. Legalábbis hozzám hasonlítva, ő ezerszer jobban nézett ki, lehetett szó akármilyen ruháról. Tekintetem végig vezettem az előttem álló lányon, aki a hatalmas falitükörben készítette el a sminkjét. Ő, velem ellentétben, már majdnem készen volt, én pedig még mindig a farmeremben ültem vagy néha feküdtem a kanapén.

Mikor Eleanor azt mondta, hogy összeköltözött Louisval, nem hittem, hogy Londonról beszélt. Tekintettel voltam arra, hogy az utolsó évét töltötte az egyetemen, így alapból arra gondoltam, hogy Manchesterben vettek egy kis apartmant. Erre kiderült, hogy online fejezi be az egyetemet, és majd elmegy a diplomaosztóra, amikor az megrendezésre kerül. Amihez hozzá tette, hogy nekem is meg kell jelennem, valamint Harrynek is, még ha nem is ismerik egymást. Nos, majd a mai este után meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok.

Barátnőm hirtelen megfordult, majd véleményemet kérte a sminkjéről. Mivel az én tudásomat felül múlta, totál elképedten dicsértem meg s nem sokkal később, Louis is köreinkbe lépett. Fekete farmer védte a lábait, melyek mellesleg eléggé jók voltak, már majd nem hogy jobbak, mint az enyémek és egy sötétkék póló védte a felső testét. Ledobta mellém a farmerkabátját, aztán Eleanorhoz sétált, átölelte a derekát és megcsókolta. Én meg, mint a legjobb barátnő az egész földkerekségen, feléjük dobtam egy párnát, és amikor tökéletesen fejbe találtam őket, nevetni kezdtem. 
- Te miért nem készülődsz? – kérdezte fintorogva Louis mire megforgattam a szemeim.
- Semmi közöd hozzá, maradj csendben – szólta rá, melyet Eleanor nevetése követett.
- Mikor fogtok már végre egy hullámhosszra kerülni? – pillantott rám majd Louisra, akivel éppen porig égettük egymást a tekintetünkkel. 
- A te kedvedért, a mai nap, nem fogom kikészíteni – vigyorodott el gonoszul a srác – Annyira. 
- Habcsók, olyan részeg leszel, hogy majd az orrodig sem látsz el! – viszonoztam a gesztusát, s újra eldőltem a fehér kanapén.
- Gyerünk, kelj fel – sóhajtott fel Eleanor, széles mosollyal az arcán – Tudod, hogy hol van a fürdő, ott átöltözhetsz, ha gondolod. Aztán ha szeretnéd, akkor kisminkellek? 
- Nem kell, köszönöm – motyogtam – Bár lehet, hogy kölcsön kell kérnem egy pár dolgot, ha nem baj? 
- Persze, mindjárt visszapakolok a táskába és viheted magaddal.

**

Lisa természetesen megjelent a partin. Nem is tudom mit vártam, elvégre, együtt vannak, nem? Noha ez sem rontotta el teljesen a kedvem. A fekete farmer, ami a lábaimat védte, volt annyira jó anyagból, hogy összehúzza a dagadt combjaim. Az este folyamán, nem egyszer néztem le rájuk és mosolyodtam el, amiért vékonyabbnak tűntek, mint nadrág nélkül. Ezt Eleanor is észrevette, és ő is csak vigyorogva nézett rám, majd néha hozzá tette, hogy amúgy sem vagyok dagadt, szóval jó lenne, ha leállnék ezzel a dologgal. De hát mit is ért a szava, amikor tudtam, hogy igen is volt rajtam felesleg. Ő persze könnyen beszélt, hiszen fogpiszkáló vékonyságú lábait kiemelte a mély pirosruha. Valami, amiről én csak álmodozhatok. Úgy értem a lábai. Egyszer, valamikor, réges-régen még én is feszíthettem volna ilyen ruhákban, csak hát nem éltem a lehetőséggel, most meg már mindegy. 
- Végre, egy ismerős alak – a szívroham jött rám, amikor valaki hozzáért a vállamhoz majd leült mellém. Később rá kellett jönnöm, hogy bizony az este fénypontja, Harry volt az – Hogy hogy itt ülsz, egy magadba? 
- Eleanor eltűnt Louisval. Gondolom, falják egymást. Gyakorlatilag mindenki elpárolgott, szóval gondoltam megpróbálom feltörni a WiFi kódját. 
- Néha még mindig nem tudom elhinni, hogy mennyire antiszociális vagy – nevetett fel – Na, gyere, igyál valamit velem? Kérlek? 
- Tudod, hogy nem iszok – ráztam meg a fejem, s minden erőmmel próbáltam elutasítani az ajánlatát.
- Csak egyet? – kérlelt tovább – Igyál egy alkohol menteset. 
- Mert szerinted itt van olyan? – utaltam a hatalmas szórakozóhelyre, ami tele volt ismeretlenekkel és néhány ismerőssel a suliból.
- Sex On the Beach – válaszolta azonnal – Nincs rossz íze, és alig van benne alkohol. 
- Miért akarod ennyire, hogy igyak? 
- Szeretném, ha jól éreznéd magad – mondta – És bár nem én vagyok az igazi házigazda, nem hagyhatom, hogy a vendégeim unatkozzanak. Azt meg főképp nem, hogy a kedvenc csajom egymagában üljön és megpróbálja feltörni a WiFit, aminek mellesleg a jelszava, egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc. 
- Tényleg ez a jelszó? – kérdeztem vigyorogva, mire bólintott egyet s én azonnal beírtam a számokat egymás után – Anyám, előbb kellett volna, hogy megtalálj!
- Pay, gyerünk már! – állt fel a székről s kezeim után nyúlt – Ha nem is iszol, akkor táncolj velem.
- Utálok táncolni.
- Akkor még is miért csináltad éveken keresztül? 
- Az más volt – próbáltam győzködni, de volt egy olyan érzésem, hogy miután már nem mentem bele az ivásba, a táncolással nem fog felhagyni – Harry, miért? Én nem akarok az emberek között lenni. Tiszta izzadtak és részegek.
- És ha elmegyünk valahova, ahol nincsenek sokan? – felvont szemöldökkel nézett rám, szemei tele reménnyel. 
- Miért nem Lisával vagy? – kérdésem talán rosszul érintette, hiszen tekintete mintha hirtelen szomorúvá változtak volna és kezei is visszakerültek a teste mellé. 
- Attól, mert néha megöleltem és megfogtam a kezét, nem kell, hogy mindig vele legyek – mondta monoton hangon, melyet tökéletesen hallottam a dobhártya szaggató zenén keresztül is – De bocsáss meg, amiért időt szeretnék tölteni veled. 
- Nézd, nem akartam, hogy ennyire rosszul jöjjön le, amit mondtam – kezei után nyúltam, s mint régen, minden probléma nélkül, összefontam az ujjainkat. Még valami, ami eszeveszetten hiányzott – Csak furcsa, hogy hetek múltán megint van rám időd. Lisa elérte, hogy kitúrva érezzem magam. 
Cselekedetei megleptek. Egy lépéssel átszelte a köztünk lévő ürességet, karjait a nyakam köré fonta, hogy szorosan magához ölelhessen s elmondta, mennyire sajnálja, amiért nem foglalkozott velem.

Később, hogy miként kerültünk ki az ember tömegből, fogalmam nem volt. Olyan volt, mintha egy teraszon lettük volna, és még annak ellenére is, hogy nem voltunk bent, ugyanannyira éreztem a dübörgést mintha ugyanott maradtam volna a széken a bárpultnál. 
- Tudod, egész jól megszerveztétek ezt a bulit – rántott ki a gondolataim közül Harry rekedtes hangja, melyet a csuklása követett. Elkuncogtam magam, és automatikusan az az este jutott eszembe, amikor érte és Niallért kellett menni, mert Liam nem bírt el velük. 
- Liamnek köszönd leginkább – feleltem mosolyogva – Nem is akartam eljönni. 
- Megkérdezhetem, hogy miért vagy inkább maradjak csöndben?
- Nos, már megtetted, szóval mindegy. És leginkább azért, mert nem volt kedvem a közeledben lenni. Aztán beszéltünk, de a találkozóm nem mondhattam le, szóval meghívtam Eleanort is, aki eléggé boldog, amiért végre találkozott veled. 
- Na és te? – kérdezte halkan. 
- Mi én? 
- Te boldog vagy? – újra rám nézett, fenekével a korlátnak dőlt és kezeit összefonta a mellkasa előtt. Volt köztünk legalább egy fél méternyi távolság, s míg ő szinte tündökölt a hold fényében, én egy széken ültem.
- Azt hiszem. Miért kérdezed? 
- Te boldog vagy, amiért találkoztál velem? Amiért még is eljöttél ma? 
- Harry…
- Csak válaszolj, kérlek.
- Igen. Azt hiszem, igen. Nem szeretek bulikba járni, de elviselem őket, ha muszáj. 
- És a velem való találkozás? Megbántad? – kérdezgetett tovább, akaratosan. 
- Nem tudom eldönteni, hogy ezt a pia váltja-e ki belőled vagy alapból ennyire érdekel – nevettem el magam halkan.
- Mindkettő – válaszolta halvány mosollyal – Fontos, hogy tudjam. És ha nem vagy boldog, akkor tudni szeretném, hogy min kell változtatnom ahhoz, hogy minden nap mosolyogva lássalak. 
- Tulajdonképpen nincs semmi, ami miatt nem kellene boldognak lennem. Elvégre, jó fej srác vagy, nem kellett benned egyszer sem csalódnom…
- Szóval nem csalódtál bennem a Lisa ügy miatt sem? – vágott közbe hirtelen.
- Azért, mert kavarsz vele? – vontam fel a szemöldököm, s ő bólintott – Nem. Miért kellett volna emiatt csalódnom? Oké, rosszul esett, hogy csak úgy vele voltál a nap huszonnégy órájában, de ennek vége? 
- Persze, hogy vége – mondta azonnal, aprókat bólintva – Szeretnék megint olyan sok időt tölteni veled, mint tavaly. Hiányzik az én kedvenc Peytonom. És őszintén rosszul érzem magam, amiért megszegtem az egyik ígéretem. 
- Hogy érted?
- Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy soha nem foglak elfelejteni? Igaz, hogy nem teljesen történt így, de cserbenhagytalak?! És erre gondolván, rosszul érzem magam.
- Ugyan – intettem le, mosolyogva – Elkapott Lisa bája, amit meg is értek. Valóban széplány, és minden srác oda van érte. Gondolom, szerencsésnek érzed magad. 
- Már hogyne érezném magam szerencsésnek? – kérdezte ironikusan – A legszebb lány az egyetemen elviseli a bosszantó személyiségem, és azok után, hogy csúnya módon a szőnyeg alá söpörtem pár napra, még mindig velem van. Kell ennél több nekem? 
Tudtam, hogy rólam beszélt, és nem Lisáról. Emiatt különlegesnek éreztem magam egy módon. Hosszú lábaival felém sétált, s ez volt az, amely felkeltette a figyelmem. Jobb kezét felemelte, majd végig simított a halántékomtól lefelé az arcomon keresztül az államig a mutatóujjával. Automatikusan kirázott a hideg és egy megmagyarázhatatlan ok miatt, szerettem volna, ha ott és akkor megcsókolt volna. Úgy, mint újévkor. Atyavilág, életem legjobb csókja volt! Azonban a tekintetem letévedt az ajkaira, pontosabban az alsó ajkára, melyet egy fekete piercing ölelt körbe kívül majd tűnt el a szájában. A jobb oldalán ráadásul. Akarva-akaratlanul is beleharaptam a saját ajkamba, aztán azonnal felpillantottam a szemeibe.
- Mikor csináltattad? – kérdeztem halkan, szemeimet visszaterelve az ékszerre, mely szinte tündökölt rózsaszín, telt ajkán. 
- Még Karácsonykor. Trenton nem tudta, hogy mit vegyen, szóval ez lett belőle. 
- Sosem láttam még rajtad – folytattam, miközben tekintete és ajkai között cikáztak a szemeim.
- Nem vagyok biztos abban, hogy suliba jó ötlet-e hordani, Lisa meg azt mondta, hogy nem szereti, ha bent van, szóval körülötte nem teszem be. Ezért van az, hogy soha nem láttad még. 
- Marha jól áll – vigyorodtam el – Szexi. 
- Oh, hát, ha tudtam volna, hogy ennyire bejön, előbb megcsináltatom. 
Halk kuncogás hagyta el mindkettőnk száját, aztán egy hirtelen pillanatban bezárta a közöttünk lévő helyet és arca olya közel került az enyémhez, mint újévkor. Többször is belehümmögött a csókba – bár kitudja, lehet, hogy rá fogtam azokat is, amik belőlem jöttek ki. Oh, ez szokatlanul hangzott. Aztán hirtelen a női bajomra gondoltam, és elnevettem magam. Őszintén, ki az, aki ilyen dolgokon elmélkedik, amikor egy szex isten csókolja? Huh, Peyton? Szex isten? Kár volt tagadnom. Ő is tudta, én is tudtam, a Királynő is tudta, Obama is tudta.

Percekkel később elhúzódott, de csak hogy esélyünk legyen levegőhöz jutni. Utána, szinte azonnal visszahúzott magához, s másodperces szünetekkel, csókokkal hintette el az arcom. Az orrommal kezdte, majd a homlokomra tért át. Végül le a bal arcomon, át az államon egészen fel a jobb arcomon a halántékomig. Kuncogva álltam, és szorongattam néha az ingjét, melyen fehér szívecskék voltak. 
- Sokkal nyugodtabb vagy, mint Lisa – suttogta miközben egy percig sem állt meg csak folytatta az édes gesztust – Sokkal szebb vagy, mint Lisa. 
- Sokkal éhesebb vagyok, mint Lisa – feleltem ezúttal én, kislányos nevetéssel megtoldva a végén. 
- Ah, ne már! – mondta drámaian – Nem akarok lelépni a saját bulimról! 
- Nem mondtam, hogy el kell mennünk – válaszoltam – Niall és Zayn azt hiszem, még tartogat számodra egy meglepetést. Basszus, mennyi az idő? 
- Fogalmam nincs.
- Vissza kell mennünk, mert éjfél előtt még át szeretnék neked adni – közöltem vele egy mindent tudó mosollyal az arcomon. 
- Hát akkor induljunk – egyezett bele, bár mielőtt még ellépett volna teljesen előlem, még egyszer megcsókolt – Meg tudnám szokni ezt. 
Erre nem válaszoltam semmit csak elmosolyodtam. Ujjait összefűzte az enyémekkel, majd megindultunk a lépcsőn lefele. Az ajtóban pont beleütköztünk Niallbe, aki ördögien vigyorgott, és elrángatta tőlem a szülinapost. Tudtam, hogy mi következik. Természetesen az öl táncos csajszi, akit a szőkeség rendelt Zayn segítségével. Nos, ha Niall Horan valamit eltervezett vagy éppen csak az eszébe jutott valami fenomenális, addig nem nyugodott, míg meg nem valósította azt. Ez történt az öl tánc-meglepetéssel is.

Harry arcára kiült a meglepettség, amikor megjelent a „meglepetése” és összevissza kezdte el simogatni őt. Később aztán hátravetett fejjel nevetett, amit a hangos zene miatt sajnos nem hallottam. Említettem már, hogy a nevetése az egyik kedvenc hangom? 
Eleanor ugyanekkor megközelített, fülig érő mosollyal, melyet igaz, hogy kezeivel eltakart, de a szemei elárulták. Meg az is, amikor össze-vissza kezdett el beszélni a látványról, lányos kuncogásokkal megszakítva. Nem mondanám, hogy részeg volt, de volt már benne egy pár pohár szeszes ital, melytől rendesen becsiccsentett. És őszintén nem akartam, hogy tovább fajuljanak a dolgok, ahogy szerintem Louis sem. Hiszen amikor kiszúrt minket, szinte azonnal felénk indult, és pontosan akkor, amikor Eleanor készült hátra esni, ő elkapta barátnőjét. Mosolyogva ráztam meg a fejem, és még annak ellenére is, hogy Louis és én folyamatosan piszkáltuk a másikat, örültem, amiért összekerült Eleanorral. Tudtam, hogy mindketten elveszettek lennének a másik nélkül, és amúgy is illettek egymáshoz, ennek tetején pedig fülig szerelmesek voltak egymásba. Ha volt valami, amit néha megirigyeltem tőlük, az alakjukon kívül persze, akkor az a kapcsolatuk, a szerelmük volt. 

2015. augusztus 23., vasárnap

24. // Hiányzol a mindennapjaimból.

Hiii,
Ahahahaha, már alig várom, hogy kitehessem a következő részt! Igazából ez sem lett olyan nagyon rossz, ha eltekintünk Harry köcsög lépése felett az elején, mert hát a végén újra egy cuki pofa lesz belőle. :D A szerdai résszel kapcsolatban annyi mondani valóm van, hogy lehetséges a csúcsás. Kedden megyünk haza, és fogalmam nincs, hogy mikor érünk haza.:/ Oh, és belegondolva, lehet, hogy ez lesz a legutolsó rész Magyarból! :O Nade, nem is húzom tovább az időt! Jó olvasást! Xxx

// Peyton Hollingsworth

Egyre többet lógtam Niallel, és egyre kevesebbet Harryvel. Voltak olyan hétvégék, amikor úgy döntöttem, hogy a másik két sráccal töltöm, így Harry egyedül maradt. Vagyis én így tudtam. Míg nem egy vasárnap este haza mentem, és a nappaliban találtam őt és Lisát, szorosan egymáshoz bújva. Rájuk sem köszöntem aznap este, hanem egyenesen a fürdőbe mentem, majd miután ott végeztem már az álmaim között is találtam magam. Lehetett akármilyen nehéz is, minden alkalommal emlékeztetnem kellett magam arra, amit Niall mondott. Minden, ami összetartott érzelmileg és testileg, az Liam, Niall és néha napján Zayn volt. Ha ők nem lettek volna, akkor tényleg megmaradtam volna egy magamba és az akkori helyzetemet elnézve, nem lett volna kecsegtető.

Úgy éreztem, mintha Harry megváltozott volna. Reggelente még együtt mentünk az egyetemre, de hazajönni már külön. Én a legtöbbször sétáltam, ki kellett ürítenem a fejem, s ez volt az egyetlen esélyem erre. Igazából szerintem Harry azt sem vette észre, hogy nem jelentem meg minden fociedzésen, de ha még is, akkor nem miatta. Uh, oké, talán miatta legfőképpen. Olyan volt, mintha teljesen eltávolodtunk volna egymástól, egy ember miatt, aki történetesen Lisa volt. Messze áll tőlem az, hogy szétszakítsak két olyan embert, akik boldogok együtt, de amikor már két hete folyamatosan, szinte mindennap nálunk volt a lány, úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban eldurranhat az agyam. Harry már ebédnél is alig volt velünk, így úgy hittem, hogy legalább otthon tölthetek vele egy kis időt. Nos, kiderült, hogy nem, hiszen Lisa minden alkalmon kapott és ide tolta a fenekét. A kanapén szerintem nem is ültem az elmúlt hónapban.

Homlok ráncolva hallgattam Liam ötleteit, melyek Harry születésnapi partija körül forogtak. Őszintén nem szerettem volna benne részt venni, plusz nem hiszem, hogy akárki észre is vette volna a munkámat. Így inkább csak egyet értettem mindennel, és ha kellett, akkor beszereztem egy-két dolgot, de főbb ötletet nem adtam. Nem is egyszer kérték ki a véleményem, kérdezvén, hogy Harrynek vajon tetszene-e, mire én csak rábólintottam mindenre, ami nekem bejött és elutasítottam minden mást, ami nem. Ami azt illeti, nem terveztem megjelenni. Mivel hosszú hétvégére esett a születésnapja Harrynek, arra gondoltam, hogy esetleg hazamehetnék, így legalább nem lenne még esélye se senkinek arra, hogy elráncigáljon. Természetesen ezt nem említettem senkinek. Ostoba lettem volna. A végén még az utamba álltak volna, arra meg semmi szükségem nem volt.

Valaki megböködte a karom, mellyel kirántott a gondolataim sokaságából. Később rá kellett jönnöm, hogy Niall volt az, s fejével a bejárat felé intett. Harry állt ott, széles mosollyal az arcán, és találjátok ki mi történt! Felénk jött! Hihetetlen, igaz? Hát még sem felejtette el azokat az embereket, akikkel az elején volt jóban. 
- Sziasztok! – köszöntött minket, s míg én csak intettem felé, mindenki más eldünnyögött egy hellót – Err, Pay, beszélhetnénk négyszemközt?
Sóhaj hagyta el a számat, s mielőtt felálltam, Niallre néztem, aki egy biztató mosolyt küldött felém. Miért ennyire pozitív? 
- Miről lenne szó? – kérdeztem semlegesen, melyet végül egy halvány mosollyal próbáltam meg elnyomni. Nem akartam, hogy akármit is sejtsen. 
- Szerinted egy séta a tengerparton nem túl klisé? Aztán egy ebéd vagy vacsora a Frank & Benny’sben? 
- Miért tőlem kérdezed ezt?
- Tudod, hogy érdekel a véleményed – vont vállat – Szóval? 
- Fogalmam nincs. Tényleg. Ha szerinted rendben van, és ezt akarod, akkor csináld. Mi állít meg benne? Meg szerintem nem a hely a lényeg, hanem hogy kivel vagy. 
- Igen – értett egyet – Azt hiszem, igazad van. Tudtam, hogy hozzád mindig fordulhatok! 
Arcomon egy szelíd mosoly terült el, s aprót bólintottam. Sejtettem, hogy kiről volt szó, de nem akartam belegondolni a dolgokba. Túlságosan fájt volna. Fájt volna? Lehet nem is az, hogy ezzel a lánnyal volt kapcsolata, hanem hogy engem közben teljesen elfelejtett. Még hogy én vagyok az első választása minden körülmény között? Kérlek, Niall, látható, hogy ez nem igaz. 
Azonban egy kicsit meghökkentem, amikor karjait körém fonta s mellkasára vont. Hiányzott az ölelése, szóval nem löktem el magamtól. Plusz az eléggé furcsán nézett volna ki, és szinte azonnal kérdésekkel bombázott volna. Magyarázkodni meg nem akartam. Úgy is csak azt kérdezte volna meg, hogy féltékeny vagyok-e és ha igen, akkor miért, mert, hogy nincs mire fel. Mondhatni megelőztem egy olyan beszélgetést, ami kínos lett volna és nem mellesleg felesleges.

**

Éreztetek már fizikai fájdalmat? Amikor mindent megtennétek, hogy azzal az egy emberrel legyetek? Oh, nos, had mondjam el nektek, én éppen így feküdtem az ágyamban, magzat pózban, Harryről ábrándozva. Uh, ez túl furán hangzott. De gondolom, értitek, hogy miről beszélek. A hónap azon részéhez érkeztünk el, amikor egy héten keresztül minden nap, minden órájában megkérdezem vagy magamtól, vagy valaki mástól, hogy miért is születtem nőnek. Általában eltűrtem a görcsöket, melyet ez az idióta menzesz váltott ki belőlem, de aznap úgy éreztem, mintha le akarna szakadni a hasam és a női részem. De nem csak ez, hanem óránkként kellett a mosdóba járnom, szóval nem volt egy leányálom az egész.

Gondolom nem lesz meglepő, ha azt mondom, hogy egyedül voltam otthon. Hiszen lakótársam hol máshol lehetett volna, mint a házon kívül, az újdonsült barátnőjével!? Ami a legjobb, hogy a csajnak valamiért nem vagyok szimpatikus. Nem mutatja ki, hiszen nem szokott rám nézni, viszont ha meg is teszi, akkor szinte eléget a szemeivel. Igazából szórakoztató. Elég könnyen fel lehet húzni, ellentétben velem. És ezt lehet, hogy ő is észlelte, hiszen akárhogyan lóghatott Harryn, csak mosolyogni tudtam. Bocsánat, kárörvendően vigyorogni.

Egy váratlan pillanatban, trappolás ütötte meg a fülemet. Ez csak azt jelentette, hogy Harry megjött. Csak úgy, mint a havi bajom, hahaha! Párszor hallottam, amint csapkodott, majd nem sokkal később ki nyílt a szobám ajtaja. 
- Beszélhetnénk? – kérdezte halkan, mire csak bólintottam – Jól érzed magad? 
- Aha, minden rendben – válaszoltam, bár közel sem voltam rendben – Mi történt? Miért vagy ilyen ideges? 
- Te tudtad, hogy Lisa és Mia barátnők voltak? Édes istenem, hogy nem tűnt ez fel nekem? Hiszen még szóba is jött köztem és Mia között a lány, én pedig vakon belesétáltam a hálójába! 
- Kezdésnek, azt sem tudom, hogy ki az a Mia. Nem beszélve Lisáról. A csaj ki nem állhat engem, szóval én minek törődjek vele? Semmi közöm hozzá. És még is milyen hálóról beszélsz? Már dobott is? 
- Nem – sóhajtott fel – Odáig nem jutott el. Miáról kezdett el beszélni, mintha nem is tudná, hogy ki vagyok. Pedig hidd el, tudatában volt. 
- Harry, ki az a Mia? – kicsit feljebb kellett emeljem a hangom, tekintve hogy alig vett észre – Mindenkitől ezt a nevet hallom, vagy Lisáét. Semmi nem világos. Az sem, hogy miért választottad azt a lányt, helyettem. De ez egy teljesen más téma.
- Milyen lányt választottam helyetted? – hangja sebezhetőnek hangzott és ez kikanalazott egy darabot a szívemből. Tekintete is mintha ellágyult volna, és úgy nézett rám, mint aki nem hitte el, amit hallott – Sosem választottam senkit helyetted, Pay. 
- Oh, igazán? – kérdeztem erőltetetten felnevetve – Akkor még is mi a francért kerülsz két hete? Megértem, hogy barátnőd van, és örülök, amiért boldog vagy. De tudod sosem gondoltam volna, hogy majd csak úgy, egyik napról a másikra elfeledkezel rólam. A fiúkat meg sem említve. 
- Mennyiszer mondjam el, hogy nem választottam Lisát helyettetek?
- Nekem hazudhatsz, ha akarsz, de magadnak ne – mondtam – Az elmúlt két és fél hét alatt mennyi időt töltöttél velünk? Mennyiszer jöttünk együtt haza? Mert, hogy reggelente még közösen megyünk, az rendben van, és az is, hogy semmit nem szólsz hozzám egész úton. De az, hogy azt a nőt még egyszer ide hozd, nem oké! Mennyiszer kérdezted meg, hogy átjöhet-e? Én egyre sem emlékszem. Elhiheted, hogy nem lett volna vele bajom. De az, hogy kitúrjon a saját házamból, szerintem egy kicsit pofátlanság.
- Sosem túrtunk ki innen – védekezett azonnal, én pedig nem akartam ordibálni, így egy mély levegőt vettem – Te mentél el mindig. Az elmúlt két hétvégét is Liaméknél töltötted! 
- Na, mit gondolsz, miért? – kérdeztem kíváncsian, míg egy mindent tudó, gonosz, kissé feldúlt fél oldalas vigyor csúszott az arcomra – Azért, mert itt nyalakodtatok és bocsássatok meg, de nem volt kedvem a szerelmes megjegyzéseiteket hallgatnom! 
- Ha tudjuk, hogy ott vagy, akkor abba hagytuk volna.
- Harry! Éppen erről beszélek! – végül is csak felemeltem a hangomat és őszintén nem lepett meg. Tényleg ennyire vak volt, vagy csak tetette? – Nem vettél észre. Sehol! Semmilyen körülmények között! Lisa teljesen elfoglalta a mindennapjaid!
- Nézd, nem veszekedni jöttem…
- Igazán? Nekem úgy jött le, mert mást nem igazán csináltunk az elmúlt tíz percben! – említettem már, hogy mennyire szeszélyes tudok lenni, ha női bajaim vannak?
- Én csak szeretném, ha az a valami, ami köztünk volt, újra elő jönne – vallotta be halkan, mintha félne a válaszomtól, reakciómtól – Hiányzol a mindennapjaimból. De esküszöm, hogy egy pillanatig sem szerettelek volna a háttérbe szorítani. Csak… Lisa annyira szokatlan volt. Mia után nem igazán volt más barátnőm. 
- Igen, jó lenne, ha visszatérne az igazi éned, ugyanis jelenleg meg tudnálak pofozni.
- Azért azt ne tedd – kuncogta el magát s megdörzsölte a szemeit – Szóval? Jól vagyunk megint?
- Eddig sem voltunk rosszban. Te voltál az, aki agyba-főbe egy csajjal lógott, de befejezem! – emeltem fel a kezeim magam elé, amolyan védekezésképpen, amikor láttam, hogy felsóhajtott és rám akart szólni – Ha te is találsz időt a kedvenc lakótársadra. Ha még az vagyok. 
- Persze, hogy az vagy – mosolyodott el végül – Ami azt illeti, te vagy az első számú csajom itt, így nem értem, hogy tudtad ezt elfelejteni.
- Mintha olyan sokszor említetted volna, igaz? 
- Pay, mi lenne, ha félre tennénk a huzakodást, és inkább valami hasznosat csinálnánk? Péntek van, és ez alkalommal nincs kedvem elmenni, inni, Lisa meg nem fog átjönni, több okból kifolyólag. 
- És, mire gondoltál? – kíváncsiskodtam miközben összehúztam magam amint éreztem, hogy folyik, aminek folynia kell oda lenn. Mikor lesz már vége? 
- Uh, minden oké veled? – kérdezett vissza, összevont szemöldökkel, még mindig az ajtómnál állva.
- Persze – nyögtem ki nagy nehezen, aztán egy eléggé feltűnő, hamis mosoly kúszott az arcomra – Van zacskós levesünk? Csirkés, lehetőleg? 
- Fogalmam nincs – nevette el magát – Azt szeretnél enni? Ha nincs, akkor elmegyek a coopba, és veszek. 
- Én addig összeszedem magam és valószínűleg már egy doboz pizzával várlak majd a nappaliba, amire az elmúlt fél hónapban nem ültem le egyszer sem, és nem tudom, hogy biztonságos-e. 
- Oh, kuss, Hollingsworth! – forgatta meg a szemeit, majd megfordult és kiment a szobámból. Aztán én is megpróbáltam, de ugyanakkor, mint ha megindult volna egy lavina, úgy éreztem, hogy leszakad az alhasam, és ott a földön elvérzek. Túl dramatikus vagy, Peyton. Állj le! – Biztos vagy benne, hogy teljesen jól vagy? 
- Harry, elmondtam már kétszer, ha nem háromszor, hogy minden a legnagyobb rendben van velem. Csupán az anyatermészet néhány pillanatban úgy dönt, hogy baszakodik egy kicsit velem. 
- Aw, ha visszajöttem, akkor összebújhatunk a kanapén? 
- Te és az összebújás? – pillantottam rá fájdalmaim között – És azon a kanapén? Amin annak a lánynak a segge ült? Lefertőtlenítetted te azt? 
- Peyton, kérlek – sóhajtott fel – Na, pár perc és itt vagyok. 
Az ajtó csapódásának hallata után, egyedül maradtam. Bár nem sokáig, hiszen a telefonom csörögni kezdett, Liam nevével ellátva. 
- Ugye tudod, hogy elnéztük a dátumot? – támadt le azonnal a kérdésével, és bár nem láthatta, a homlokom ráncba szaladt, és vártam, hogy folytassa – Ma van elseje! 
- Ami azt jelenti, hogy…? 
- Ma van Harry születésnapja! – bökte ki végre – Én totál arra emlékeztem, hogy szombat. Mit csináljunk? 
- Nos, lehetne úgy tenni, mintha elfelejtettük volna. Ez valószínűleg majd szarul esik neki meg minden, de holnap meg lesz a buli, nem? Minden meg lesz magyarázva és ő is rá jön, hogy nem lett elfelejtve, csak meglepetés parti lett csinálva a számára. 
- Jó, oké, igaz – sóhajtott fel megkönnyebbülten – Anya most hívott, és mondta, hogy adjam át Harrynek, hogy boldog szülinapot én meg kis híján elájultam. 
- Azért ennyire komolyan ne vedd – kuncogtam el magam – Mellesleg ő sem említette nekem.
- Beszéltek már? – hümmögéssel válaszoltam – Akkor jól van. Várjunk csak! Ugye nincs veled egy szobában? 
- Nem, elment a boltba, ugyanis zacskós leveshez van kedvem és nincs itthon. Talán rendelek pizzát is.

Beszélgetésünk percekkel később abba maradt, és Harry is megérkezett a levesemmel. Arcán mosoly ült, melyről egy percig sem vettem le a szemeim, hiszen hiányzott. Kérdés nélkül vált meg a cipőjétől, majd a pulóverétől is, indult el a konyhába majd merem feltételezni, hogy előkészíteni nekem a kaját. 
- Átöltözök, és jövök is – értesített miközben átmasírozott a nappalin, fel az emeletre.
Ez idő alatt a holnapi napon gondolkodtam. Nem akartam menni Harry születésnapi bulijára. Ami azt illeti, már eldöntöttem magamban, hogy nem megyek, és ezért Eleanorral lebeszéltem egy találkozót. De most, hogy tisztáztunk egy pár dolgot, lehet, hogy számítani fog Harry a megjelenésemre? Viszont ha még is úgy döntök, hogy megyek, akkor nem mondhatnám le Eleanort!
Kétségbeesetten kerestem megoldást a helyzetre, de minden alkalommal csak egy ötlet ugrott be. Mivel ő nem is tudta, hogy miért találtam ki ezt a hirtelen találkozót, majd csak azt mondom, hogy a segítsége kellett, tekintve hogy tényleg nem vettem semmit Harrynek a szülinapjára, és azért nem állíthatok be üres kézzel. Eléggé ciki lenne, nem?
Így hát gyorsan megüzentem Eleanornak, hogy átmegyek hozzájuk és nem a városban leszünk, így esélyem is lesz elkészülni a partira. Végül teljesen belefeledkezve a hasfájásomba – köszönhetően Harrynek –, végre normálisan töltöttünk el egy kis időt. 

2015. augusztus 21., péntek

23. // Harry sosem tudna téged csak úgy elhagyni.

Hiii,
Niall Horan Lelkitancsásadás – jelentkezni lehet: most. Lol. :D De amúgy kajak, Lesz majd egy kis Neyton a végén és nekem különösen tetszett. :3 És amint majd olvashatjátok, lehetséges, hogy újabb szereplő bukkan fel. ;) Mellesleg Heyton itt is lesz majd, tehát aggodalomra semmi ok. ^^ Jó olvasást. Xxx
P.S.: Drag Me Down videó valami eszméletlen, szall ha nem láttátok még, akkor nézzétek meg.. SOKSZOR. :D Meg kell dönteni a rekordot. :3

// Peyton Hollingsworth

Lüktetett a fejem mióta felkeltem, és az sem segített, hogy az osztályban folyamatosan dumáltak. Na, de mit is várhattam volna egy dráma órától? Alap, hogy mindenki beszélni fog és nem sakkozni. Néha még a mai napig megkérdőjelezem, hogy miért is választottam ezt az ágat, de aztán rá kell jönnöm, hogy imádok szerepeket játszani és minden álmom, hogy filmekben lehessek. Pár perc erejéig, eme gondolat megmosolyogtatott, aztán emlékeztetnem kellett magam arra, hogy olyan emberek vesznek körül, akiket ki nem állhatok. Kezdésnek vegyük Daisyt.

Annak a lánynak egy pillanatra sem állt be a csőre. Mindig, minden körülmény között talált valamit, amit megoszthatott volna másokkal. A tanárunk tulajdonképpen már el is hagyta a termet, amikor látta, hogy menthetetlen a helyzet. Eleinte elítéltem Daisyt, majd idővel egy normális énjét mutatta mindenkinek és kezdtem rá máshogy tekinteni. Ez persze tartott körülbelül November elejéig, aztán egy totális picsaként jelent meg egyik nap. Mindenkit lenézett, és azt gondolta, hogy ő itt a mindenség. Vártam már, hogy majd megjelenik két nyávogó cicababával az oldalán, mint ahogy egy filmben szoktak, de sajnos, ez nem történt meg. Helyette egyedül próbálta uralni az iskolát, amihez semmi köze nem volt. Ő egy volt közülünk, egy kezdő, egy senki ebben az épületben. Viszont ő még is máshogy látta a dolgokat.

Második órám angol volt, amely igazából egyenlő az unalommal. Elképesztő, hogy mennyire lapos egy óra. Egyetlen pozitívum, hogy Niall velem van. Az esetek többségében eszünk és zenét hallgatunk, esetleg fedezzük a másikat, hogyha véletlen bealszik, mert olyan fáradt. 
- Tényleg Harry volt az újévi csókod? – kérdezte pimasz vigyorral az arcán Niall, miközben fel-le vonogatta a szemöldökeit. 
- Mi van? – sokként ért a kérdése. Még is honnan a fenéből tudott róla?
- Oh, mindenki erről beszél az évfolyamunkon. Az egyik csaj látott titeket apukád buliján, legalábbis ezt hajtogatják. 
- Popmás – ahogy kiejtettem a számon, szerencsére megszólalt a csengő. 
Mint mindig, akkor is utolsónak léptünk ki a teremből Niallel. Egészen addig, igazából észre sem vettem, hogy mennyien megnéztek. Bár nem értettem, és ami azt illeti, Niall hibája volt. Ha nem mondta volna el nekem, hogy rólam beszélnek minden folyosón, és teremben akkor valószínűleg nem néztem volna minden embernek a szemébe, aki körülöttem volt. 
- Milyen volt amúgy? 
- Micsoda? 
- Hát a csók – vont vállat, és továbbra is előre meredt – Eddig valahogy mindketten elfelejtettétek megemlíteni, hogy megtörtént. 
- Mert nem akartuk, hogy akárki is tudjon róla – sóhajtottam fel – Éppen az ilyen esetek miatt. 
- De élvezted, igaz? 
- Most komolyan… miért olyan fontos neked az, hogy élveztem-e vagy sem? 
- Csak feltérképezem a terepet – magyarázkodott mire megforgattam a szemeim.
- Niall, imádlak, de néha tényleg nem tudom, hogy mit kellene kezdeni veled. 
Erre csak felnevetett, majd elfoglalta a szokásos helyét az asztalnál. Zayn már ott ült, és Liammel beszélgetett, majd amikor megláttak minket, felénk mosolyogtak. 
- Hol van a szerelmes lovagod? – kérdezte nevetve Zayn. Tudtam, hogy itt sem úszom meg.
- Eddig egyikőtök sem csesztetett ezzel. Miért van az, hogy mindenki egyszerre dörgöli az orrom alá azt, ami lehet, hogy nem is történt meg? Miért hisz mindenki egy lánynak, akit én még csak nem is ismerek? 
- Tudod, egy jó kis pletyka, percek alatt szárnyakra talál és egy ideig nem tervezi a leszállást.
- Akkor gondolom, hallgathatom a nevemet non-stop.
- Egy hónap a maximum – vont vállat Zayn – Annál tovább még semmi nem volt itt főtéma. Sőt, szerintem egy egész hónap is sok. 
- Sok mindenkit ismersz itt, nem igaz? – kérdeztem ezúttal én.
- Mondhatni – vont vállat – Bár nem igazán haverkodtam senkivel az első évemben, amikor ide jöttem.
- Megkérdezhetem, hogy te miért jöttél egy évvel korábban ide? – kíváncsiskodtam. 
- 1993. Januárban születtem, ami előretesz engem egy évvel. Az általános iskolába, ahova jártam, egy évvel előbb kerültem be, mert Június előtt születtem, ellentétben Niall és Liammel. Ha mondjuk, Júliusi lennék, akkor veletek lennék egy évfolyamban. 
- Oh. Értem.

Harry nem jelent meg ebédszünetben. Furcsa volt nélküle, tekintve hogy eddig mindig együtt voltunk ebédkor, de megint emlékeztetnem kellett magam, hogy nem voltam a bébiszittere, sem az anyja, a barátnője meg főleg nem, hogy számon kérjem. Mások még is úgy gondolták, hogy több volt köztünk, mint barátság, csak mert egy lány látott minket újévkor. 
- Helló, drága barátnőm! – fejem felkaptam az ismerős Brit akcentus hallatán, csak hogy egy széles mosolyú, csillogó szemű Harryvel találkozhassak – Tudtad, hogy együtt vagyunk? 
- Aha. És ahogy látom, téged egyáltalán nem zavar.
- Felőlem nyugodtan gondolhatják, hogy együtt vagyunk – vont vállat vigyorogva, majd leült mellém.
Megforgattam a szemeim és elfeküdtem a padon. Mikor lesz már vége a napnak?  Borzalmasan unatkoztam és úgy éreztem, mintha már évek óta tartana az ebédszünet. Így hát, mivel a fiúk teljesen el voltak merülve a fociedzés megbeszélésében, eszembe jutott a videó, amit Harryről csináltam még pár napja a klubban. Nevetés hagyta el a számat amint megláttam őt az asztal tetején rugózni, mint egy labda, mutatva, hogy ő igen is tud táncolni. Zayn hangját tökéletesen hallottam a videón keresztül, hiszen azon az estén mellettem állt, és szörnyülködött a haverja láttán.
- Te még is mi a faszt nézel? – kérdezte tőlem az előbb említett srác, mire csak felé mutattam a telefonom képernyőjét – Megmutattad már Harrynek? 
- Dehogyis – nevettem el magam megint – Nem volt rá időm. 
- Akkor most már megmutathatod – mondta a göndör hajú srác, majd fejét a vállamra hajtotta és a képernyőt kezdte el bámulni.
Újra indítottam a videót, és közben őt néztem a reakciója miatt, csak úgy, mint Zayn és Liam. Niall valószínűleg beszorult a vécébe, hiszen már vagy negyed órája felszívódott. 
- Ahh, hahaha! Nézzenek oda! Milyen kis vörös lett valaki! – nevetett fel Liam, míg Harryre mutogatott. 
Én ezt persze nem láttam, ugyanis elbujtatta a fejét a vállamba plusz eltakarta két oldalról az arcát is. 
- Oké, belátom, jó ötlet volt felvenni videóra! – vallotta be Zayn egy önelégült mosollyal az arcán – Így legalább van mivel zsarolni. 
- Na, azt csak nekem szabad! – szólaltam fel végül, hirtelen védőmódba váltva.
- Ugyan már, kislány – forgatta meg a szemeit Zayn s felhorkantott – Megértjük, hogy véded a barátocskád, de azért ne lányosítsd el nagyon. 
Csak nevetni tudtam a megjegyzésén. Őszintén, mi mást tehettem volna? Ezzel együtt a csengő is megszólalt és Harry végre lehámozta magát a bal felemről. Arca olyan volt, mintha ott és akkor kelt volna fel egy mély alvásból; a haja rendezetlen volt, az arca pirospozsgás és ajkain egy lusta mosoly csücsült. 
- Na, hogy tetszett az alakításod? – érdeklődtem felvont szemöldökkel, s ő csak kuncogva rázta a fejét.
- Többet tényleg nem iszok!
- Oh, kérlek! Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.
- Akkor viszont mindig velem kell jönnöd, és leállítanod, ugyanis Liam nem volt valami hasznavehető.
- Rajtad kívül ott volt Niall is – emlékeztettem a szőke hajú srácra – És azért valljuk be, nem hiszem, hogy Liam számított arra, hogy ennyire elengeded magad.
Felsóhajtott és felkelt mellőlem, csak, mint a többi srác, akik már lassan ki is értek az ebédlőből vagy mi a csudának hívják ezt. 
- Szerencsés vagy, hogy minden pénteken bent maradok, és megvárlak, amikor haza is mehetnék – mondta, miközben felém nyújtotta a kezét, és felhúzott a helyemről.
- Felőlem hazamehetsz – ajánlottam – Majd haza megyek Liamékkel. Tudom, hogy ma valamilyen foci izé van a tévében, szóval menj és nézzed, ha akarod.
- Honnan tudod? – valószínűleg szórakoztatónak találta, hogy tudok róla; elárulta a mosoly, ami az arcára szökött és az egekbe repülő szemöldökei is.
- Niallel volt angolom, és azért káricált, mert ugye nem tud hazamenni, hogy megnézze tekintve, hogy túl kell élnie még egy angolt velem. 
- Ohhh! Hát, szívás – vigyorgott – Akkor tuti, hogy nem baj, ha hazamegyek? 
- Nem. Miattam ne pazarolj a szabadidődből, amit iskolán kívül tölthetnél. 
- Már várom, hogy ezzel piszkálj majd amúgy. „Jaj, haza kellett menned egy kibaszott focimeccs miatt. Nem igaz, hogy nem tudtad volna megnézni a neten vagy az ismétlést belőle másnap!”
- Kikérem magamnak, Harry Styles! – a szám elnyílt, s egy szisszenés is kibukott belőlem. 
- Héj, ne ütögess már! – nevetett újra, amikor a tenyerem hangosan csattant a felkarján – Mindig csak sértegetsz! 
- Mert megérdemled – mosolyogtam rá angyalian.

**

Fájt a hasam a nevetéstől. Niallt eleve úgy ismertem meg, mint egy laza srácot, aki imád szórakozni és nem veszi komolyan az életet. Fogalmazzunk inkább úgy, hogy nem veszi folyamatosan komolyan a dolgokat, hiszen ha kell, akkor még a szempillája sem rebben meg néhány pillanatban. Azonban a viccei nem ezt árulták el róla. Meg úgy körülbelül semmi. A jó ízű nevetése rám ragadt, meg még jó pár emberre körülöttünk. Amikor pedig leesett a székről, még a helyettesítő tanár is eltakarta az arcát, és csak a reszkető vállait lehetett látni. Legalábbis a könnyfátylas szemeim mögül úgy látszott. Az egész osztály zengett a nevetéstől, melyet Niall váltott ki mindannyiunkból. 
- Istenem. Niall, jól vagy? – kérdeztem még mindig felszakadó nevetések és könnyek között. 
Aprót bólintott, és bár nevetett, látszott rajta hogy kicsit fájt neki, bármijét is ütötte be. Magamhoz húztam őt a fejénél fogva és bár nem bírtam megállítani a kacagásom, megsajnáltam szegény srácot. Látszott már, hogy péntek volt és mindenki elfáradt teljesen, pedig még csak az első hét volt a hosszú téli szünet után.

Szerencsénkre megszólalt a csengő is, mely a szabadulást jelentette Niall és az én számomra. Alig vártam, hogy végre hazamehessek, és akadályok illetve limitek nélkül netezhessek. Így jár az, akinek nincs szociális élete. Valószínű, hogy minden más korombeli fiatal tűkön ülve várja, hogy lemenjen a nap és indulhassanak bulizni. 
- Ah, végre vége ennek a hétnek is – sóhajtott fel Niall, miközben megtörölte a szemeit – Bár még mindig nem hiszem el, hogy lekéstem a meccset egy semleges angol óra miatt.
- Semleges? Basszus, ennyit még nem nevettem egy helyettesítő tanárral sem! 
- Jó, ez igaz – értett egyet velem – Én sem. Ilyen szempontból tényleg jó volt. De még mindig nem érte meg teljesen. A foci, az foci. 
- Téged csak ez érdekel? 
- És a golf. Meg a piálás. És az evés. 
- Lányok?
- Minek? Úgy is csak átvernek, nem? Nincs szükségem arra, hogy kihasználjanak, mert van pénzem, tudod? 
- Jogos – bólogattam – Szóval… akkor csak vársz az igazira? 
- Valami olyasmi – mosolygott, miközben beindította a kocsit – És mi van veled? Történik valami közted és Harry között? 
- Dehogyis – ráztam meg a fejem miközben zavartan nevettem – Te tudod, hogy ki az a Lisa? 
- Erm, van egy pár az egyetemen – válaszolta vigyorogva és valamiért éreztem, hogy tudja, kiről beszélek – Miért? 
Nem tudtam, hogy el kellett-e volna neki mondanom. Hiszen ha valóban tudja, akkor csak lejáratom magam, nem? Mert tulajdonképpen, ha megemlíteném neki, akkor tuti, hogy azt hinné, féltékeny vagyok. 
- Őszintén nem tudod? – kérdezgettem tovább, remélvén, hogy meg adja magát.
- Ne bámulj már – nevetett fel, mint ma már oly’ sokszor – Lisa Eastwoodról beszélsz? A fekete hajú csajsziról? 
- Ja.
- Oh. Hát, egyszer-kétszer beszéltem csak vele és normálisnak tűnik. Miért érdekel? – kíváncsikodott ezúttal ő – Pay, rajtad és rajtam kívül nincs más a kocsiban, nyugodtan elmondhatod, ami nyomja a lelked. Tudom, hogy nehezen bízol meg emberekben, de tőlem senki nem fogja megtudni. 
- Még Harry sem? 
- Még Harry sem.
- Begyszó? – kérdeztem s kinyújtottam felé a kisujjam, várva, hogy elfogadja azt. 
- Begyszó – halvány mosoly kúszott az arcomra, mikor megrázta az összekulcsolt kisujjainkat – Tehát, miért érdekel? 
- Harry erről a lányról mesélt az elmúlt két napban – böktem ki végül, és istenemre esküszöm, hogy nem akartam utálatosan válaszolni, még is eléggé flegma stílusban jött ki belőlem – Elvileg együtt vannak éneken meg minden. 
- És ez téged zavar, mert…? – megvontam a vállam, nem volt mit mondanom – Azért, mert haverkodik más lányokkal is, nem jelenti azt, hogy te nem érdekled már őt. 
- Tudom, csak… olyan különlegesen beszélt erről a lányról és nem tudom. 
- Pay, biztos, hogy nem vagy féltékeny? 
- Miért lennék? Kellene, hogy az legyek? Úgy értem nincs köztük semmi. Én sem vagyok együtt Harryvel. Azt csinál, amit akar. Csupán, csak ahogy beszélt erről a lányról, úgy éreztem, hogy… nem is tudom. Egyedül maradok talán? 
- Emiatt sosem szabadna aggódnod – felelte – Harrynek fontos vagy, sosem tudna rólad elfeledkezni. Egyedül meg megint nem maradsz. Itt vagyok én, Liam és Zayn. Meg Liam plátói nője. És akár hiszed, akár nem, Harry is. Azért, mert egy kicsit neki áll csajozni, nem kell megijedni. Te ugyanúgy maradsz neki az első választása, a biztos pontja, a támasza és a többi. Harry sosem tudna téged csak úgy elhagyni. Ezt jól jegyezd meg. 

2015. augusztus 19., szerda

22. // Hihetetlen, hogy mennyire élveztem nézni a bénaságát!

Hiii,
Ah, valószínűleg legeslegutolsó rész Horvátországból. :( A kövit, már Magyarból kapjátok. :3
Részeg Narry, segítőkész Peyton & Zayn, kissé ideges Liam a részeg Narry miatt és persze Heyton. :D Minden van ebben a részben. Várom már, hogy olvashassátok, szóval nem is tartalak fel titeket. :3 Jó olvasást. Xxx
P.S.: Amint láthatjátok, a kinézet egy kis változáson ment át, hiszen új évbe léptünk meg minden, szóval gondoltam, hogy akkor a design is megváltozhat egy kicsit :D Ezen felül a szereplős képeket is megváltoztattam, ha gondoljátok, csekkoljátok. :)

// Peyton Hollingsworth

Mosolyogtam. Folyamatosan. Szerintem apunak már elege volt belőlem, mert akárhányszor rám nézett, és én rá pillantottam, úgy vigyorogtam rá, mint egy bohóc. Elképzelhető, hogy megijesztettem a hirtelen jött jó kedvemmel. Ami igazából nem is olyan hirtelen.

Egy hét telt el az újévi buli óta. Sokkal többnek tűnt, de csekkolhattam az nap akármennyiszer a naptárat, mindig Január hetedike jelent meg a kijelzőn. 2013. Annyira furcsának tűnt, hogy a kettes helyén immáron már hármas szerepelt. Ez eszembe juttatta az összes elcsépelt filmet, és teóriát, miszerint újév, új én. Kár, hogy egy éjszaka alatt nem lehet csak úgy eltörölni a múltban történt dolgokat. De hát ki vagyok én, hogy elítéljem őket emiatt?

Muszáj volt kirázódnom a gondolataimból, amikor apa lefékezett, mint mindig, akkor is csak úgy a semmiből. 
- Ki adott neked jogosítványt? – kérdeztem kissé felbosszantottan – Nem ez az első, hogy kis híján elvágom a nyakam ezzel a szar biztonsági övvel. 
- Jó dolog, hogy rajtad van – vont vállat – Örülj neki hogy belevágott a nyakadba, mert így legalább nem repültél ki a szélvédőn. 
- Vicces vagy – forgattam meg a szemeim. 
- Mellesleg mitől vagy ennyire boldog? Már napok óta?
- Talán baj? – érdeklődtem felvont szemöldökkel.
- Woah, kicsi lány. Ne harapd le a fejem – nevetett fel – Csak kérdeztem. 
- Már azt hittem, hogy valami gondod van vele.
Ez után percekig csendben maradtunk. Tekintetem az előttünk lévő kocsikon tartottam, annak ellenére is, hogy éreztem magamon apa tekintetét. 
- Lehet egy kérdésem? – bólintottam – Megígéred, hogy őszintén válaszolsz rá? 
- Lássuk mi a kérdés.
Hezitált, mielőtt szavakba formálta volna a gondolatait.
- Beszéltél Lincolnnal? – megbújt az aggódás a tekintetében, amikor ránéztem és egyből tudtam, hogy miért érdekelte.
- Semmi közöm nincs ahhoz az alakhoz. Miért kellett volna vele beszélnem? 
- Ő mindig is az apád marad.
- A szememben nem az apám. Te vagy az apám, nem az az ember. Lehet, hogy az ő spermája vagyok, de ezen kívül semmi nem köt hozzá – halkan felnevetett a szóhasználatomon, és ez engem is megmosolyogtatott – Veled több mindent megéltem, és rád mindig számíthattam, számíthatok. Anya mellett voltál mindvégig, és engem is elfogadtál. Úgy neveltél, és nevelsz, mintha a saját véred lennék, és őszintén? Nekem ennél több nem kell. Jared pedig megint csak elfogad, amelynek leírhatatlanul örülök. Matt? Oh, az életem nem lenne kerek a kis csöves gyerek nélkül! Talán nem vagyunk vérszerinti rokonok, téged, titeket jobban szeretlek, mint azt az embert valaha is tudnám. Azóta, hogy megszülettem, te vagy az apám. A te neveden vagyok, nem az övén. Kell ennél több?
Igazából oda sem figyeltem arra, amit összehordtam, ahogy apura sem. A végén néztem rá, és wow, ennyire jól bánnék a szavakkal? Könnyek fényesítették a szemeit, arcán boldog mosoly húzódott. Átnyúlt a váltó fölött és egy egykaros ölelésbe vont. 
- Szeretlek, kislányom – suttogta a fülembe és mielőtt elhúzódott volna, megpuszilta a homlokom.
- Mhm, én is szeretlek, apa.

**

Meglepődtem, amikor apa felparkolt a feljáróra, és nem láttuk sehol Harry kocsiját. Azt mondta, hogy itthon lesz, mikor hazaérek, bár nem hibáztathattam. Egész nap várt rám, én meg este nyolc óra felé állítok be? Időben megjelenni valahol, sajnos nem az én asztalom. Így miután elköszöntem aputól, egyenesen a szobámba mentem, hogy kipakoljak majd bekapcsoltam a gépem. Nem voltam éhes, és igazából nem is akartam zargatni Harryt. Esélyes volt, hogy csak a haverjaival volt valahol és mivel nem voltam az anyja, a barátnője meg megint nem, nem láttam értelmét a számonkérésnek.

A csók után semmi nem történt. Ugyanúgy viselkedtünk egymással, és őszintén jónak láttam az egészet. Mivel már megtörtént, semmit nem tehettünk ellene, és egy részem igazából örült is ennek. Valamilyen szinten közelebb éreztem magamhoz Harryt; olyan volt, mintha egy újabb réteget hámoztunk volna le a kapcsolatunkról, jó értelemben. Rajtunk kívül azonban senki nem tud róla, és nem hiszem, hogy tervezzük is megosztani más emberekkel. Megfordult a fejemben, hogy elmondom Eleanornak, tekintve hogy ő lány, és ő is mindig megoszt velem mindent, de aztán elvétettem az ötletet. Mindenféle baromságot kitalált volna, és szinte már hallottam a fejemben amint arról álmodozott, hogy mennyire jó kapcsolatom lehetne Harryvel, hogyha mernénk lépni. Nem kellett, hogy összezavarjon. Sem engem, sem a gondolataim és érzéseim. Minden jó volt a maga módján. Emellett Xanderre is gondoltam, de a sok tanulása mellett inkább nem zargattam egy olyan dologgal, ami úgy sem fog soha többet megtörténni. Mivel visszatették középsuliba, fel kellett zárkóznia az ottani évfolyamával, és kis híján az egész téli szünetet végig tanulta.

Értetlen tekintettel pillantottam a zörgő telefonomra, melyen Niall neve villogott megtoldva azzal a szőke hajú smileyval és egy söröskorsóval. Végül rányomtam a zöld gombra és a fülemhez emeltem a készüléket. 
- Jó estét, uraság! – szóltam bele azonnal – Mi újság? Hogy teltek az ünnepek?
- Uh, Liam vagyok, de köszönöm minden tökéletes volt. Nézd, beszélnék még veled, de most nem a legalkalmasabb. Tennél egy szívességet nekem? 
- Miről lenne szó? – kérdeztem – És hol vagy, hogy ilyen hangos a zene? Buliban? 
- Err, igen. Ami azt illeti, Harry és Niall is velem vannak. Kellene egy kis segítség. 
- Ugye nem azt akarod mondani, hogy totál részeg mindkét srác?
- Valami olyasmi. Szóval, már felhívtam Zaynt, hogy jöjjön ő is, és izé, már Londonban vagy, igaz? 
- Igen, két és fél órája. 
- Oké, akkor gyorsan üzenek Zaynnek, hogy menjen el érted. Ugye ez rendben van?
- Gondolom.
- Rendben, akkor készülődj el, pár perc és ott lesz. Oh, és Peyton. 
- Igen? 
- Köszönöm – hálálkodott.
- Nos, igazán nincs mit.

Negyed órával később, egy fekete Mercedes húzódott fel a feljáróra, majd az első két lámpája megvillant, jelezve hogy itt van. Bezártam magam mögött az ajtót, majd a kaput is, és helyet foglaltam a srác mellett. Nem igazán ismertem, hogyha felmerülne bennetek a kérdés. Mármint beszéltem vele napi szinten, az iskolában természetesen, de nem volt köztünk olyan szoros kötelék. Aztán ez hirtelen el is rejtőzött a fejemben, hiszen beszélgetést kezdeményezett, mint minden alkalommal. Ott és akkor az ünnepekről kérdezősködött, így miután én befejeztem a kis monológom, ő folytatta. Zayn aranyos srác volt, nem igazán értettem, hogy miért féltek tőle. Talán a tetkói miatt? A sötét bőre volt az, ami egyfajta rossz hatást keltett az emberekben? 
- Imádom, ha fel kell kelnem a kényelmes ágyamból, csak hogy elmenjek egy buliba, ahol segíteni kell egy havernak, de még csak meg sem vagyok hívva! – magyarázta barázdás homlokkal Zayn amint befordult egy utcába. A zene csak úgy dübörgött, és volt egy olyan érzésem, hogy megérkeztünk a fiúk „megmentésére”. 
- Ne is mondd – nevettem fel – El voltam terülve az ágyamban és a neten lógtam, mikor Liam hívott, hogy SOSbe kell neki segítség. Mit csinált volna, hogyha még mindig Manchesterbe vagyok? 
- Hát, az egyszer biztos, hogy engem még akkor is elrángatott volna.
Zayn leparkolt Niall autója mellé, majd szinte azonnal kiszállt és a járda felé ment. A szőke hajú srác a földön ült, Liam lábának dőlve, tekintve hogy az orra hegyéig sem látott el.
- Úgy érzem magam, mintha meg lennék mentve! – nevette el magát Liam amint meglátott engem és Zaynt – Niallt sikerült elrángatnom, nagy nehezen. Harryt viszont utoljára a pulton láttam táncolni? 
- Istenem, látnom kell! – váltottam izgatott állapotba, mert, hogy tényleg szerettem volna egy jót nevetni. 
Zayn karját megragadtam majd átléptünk az ajtón. Meglepett, hogy nem volt biztonsági őr, de nem sokáig foglalkoztam vele, hiszen szinte azonnal kiszúrtam a göndör hajú srácot, az asztal tetején. Szinte hallottam a zenén keresztül, ahogy énekelt, vagyis csak próbált, hiszen az állapota hasonló volt, mint Niallé. 
- Peyton, le kell, szedjük onnan – morogta Zayn mellőlem – Totális hülyét fog csinálni magából, ha továbbá is hagyjuk.
- Először is, már azt csinált magából, ha nem látnád, de mivel rajtunk és az itt dolgozókon kívül mindenki a sárga földig leitta magát, senki nem fog emlékezni erre. Éppen ezért kell engedned, hogy levideózzam Harryt, és képeket csináljak róla. 
- Még is miért akarod? Hogy megmutasd neki holnap? 
- Igen! – nevettem tovább – Ezzel majd tudom piszkálni a jövőben is. Most mondd azt, hogyha ránézel Harryre, nem neveted el magad? 
- Jó haverként le kellene onnan segítenem, de igazad van, eléggé vicces – mosolyodott el végül – Hát még milyen vicces lesz, amikor telehányja a fürdőszobát másnap reggel.
- Ugh, ne is mondd. Fel is takaríthatja majd, mert, hogy én nem fogom, az is holt biztos.
- Na, meg vagy már a videóval? – sürgetett én pedig csak a szemeim forgattam. 
Csináltam róla még egy-két képet és videót majd biccentettem egyet Zayn felé, jelezve, hogy mehetünk a göndör hajú srác megmentésére. Én csak nevetve figyeltem, amikor Harry leguggolt, Zayn pedig élt a lehetőséggel és a karjaiba vette a srácot. Erről is csinálnom kellett egy képet, bár nem hiszem, hogy képes lettem volna elfelejteni az arckifejezéseiket. Harry olyan volt, mintha majdnem elsírta volna magát, Zayn meg totálisan ideges volt, amiért az ölében lévő srác nem bírt meg maradni egyhelyben. 
Amikor kiértünk a klubból, Zayn letette Harryt, aki amúgy majdnem elesett. Ez megint megnevettetett. Hihetetlen, hogy mennyire élveztem nézni a bénaságát. 
- Niall! – kiáltott fel Liam – Basszus, haver, miért nem tudtál szólni, hogy hánynod kell? Ahhh! 
- Ugye te nem fogod kiadni a gyomrod tartalmát? – fordultam Harry felé, egy kicsit ijedt tekintettel. 
- Úgy hasonlítasz valakire – szavait néha egy-egy csuklás szakította félbe, arcára egy fintorral keveredett mosoly húzódott.
- Oh? 
- Penelope a neve azt hiszem? – kérdezte nevetve – Nem tudom, de jó segge van, hahaha! 
- Harry! – még ha nem is volt magánál teljesen, akkor is elérte, hogy a szavai pírba borítsák az arcom s már csak emiatt is megcsaptam a karját – Többet nem ihatsz alkoholt.
- Rendben, anya – vigyorgott rám majd elbüfögte magát – Upsz! 
- Maradjon is csak egy büfögés, és ne jöjjön vele tartalom – motyogtam halkan, míg elvettem Zayntől a kocsi kulcsot, melyet ő talált Harry zsebében – Te komolyan autóval jöttél, amikor tudtad, hogy lerészegedsz? 
- Hát, reméltem, hogy egy olyan jó csaj, mint te, majd jön és hazavisz. Úgy látszik sikerült.

Niall egy fokkal jobb állapotban volt, mint Harry, ami meglepő volt. Liam azt mesélte, hogy Niall csak úgy nyakalta a szeszes italokat egymás után, még is jobb formában volt, mint lakótársam. Aztán persze arról is hallottam, hogy az Írek olyanok, mint a szivacsok, szóval nem aggódtam annyira Niall miatt. Egy kicsi kijött belőle, de nem volt olyan vészes állapotban, mint Harry. Miután Zayn, Liam és Niall lelépett, én még vagy fél óráig ott maradtam Harryvel. Folyamatosan émelygett és öklendezett, de semmi nem jött ki belőle. 
- Ugye képes leszel kibírni egy fél órás utat? – inkább magamtól kérdeztem, mint sem Harrytől.
Amint beült a kocsiba, a fejét az üvegnek döntötte, és csak nyöszörgött. Hát, ez történik azokkal, akik limit nélkül isznak, édes fiam. Kicsit bunkónak éreztem magam, amikor próbáltam úgy viselkedni, mintha nem érdekelne a nyomora, pedig higgyétek el, legszívesebben úgy gondoskodtam volna róla, mintha a saját gyerekem lett volna.

Mikor hazaértünk, az emelet felé indultunk, egyenesen a fürdőszobába. És még milyen jó ötlet volt! Harry azonnal a vécé fölé hajolt, és minden kijött belőle. Vagy csak én gondoltam úgy. Miután azt hittem, hogy befejezte, hiszen leült a földre, újra öklendezni kezdett és már azon voltam, hogy lenyomom az ujjam a torkán, csak hogy segítsek neki és ne kelljen ennyit szenvednie. 
Nagy nehezen, egy olyan egy és fél óra után, végül beállt a tusolóba és hideg vízzel lefürdött. Addig én, mint jártas ember a szobájában, kikaptam a szekrényéből egy boxert és bevittem neki. Ha az este folyamán úgy is csak a vécé fölött fog görnyedni, akkor minek öltözzön fel? Hogy lehányja magát?

Fürdés után fogat mosott, aztán lenyelettem vele két szem hányinger csillapítót egy pohár kólával. 
- Na, hogy érzed magad? – kérdeztem percek elteltével, amint a nappaliban feküdt a kanapén. Totálisan úgy nézett ki, mint aki beteg volt, pedig csak segg részegre itta magát. 
- Szarul – morogta miközben a fejét masszírozta – Van fejfájás csillapító? Mert, hogy azt nem adtál.
- Oh, hát, bocsáss meg – forgattam meg a szemeim s felálltam, hogy teljesítsem a „kérését” – Legközelebb nem kell addig inni, amíg már az sem tudod, hogy hol vagy. 
- Lehet – elvette tőlem a kapszulát, meg az inni valót majd két kortyolással el is tűntette a kólát – Még most sem vagyok teljesen józan.
- Őszintén mondom, hogy nem lep meg – sóhajtottam fel – Mi lenne, ha inkább az ágyadba mennél? 
- Itt is van vécé – mondta – Ha menni kell, akkor majd futok. Ha felmennék, akkor csak megszédülnék, aztán ki tudja, kidobnám a taccsot a lépcsőre. 
- Elhiheted, hogy feltakaríttatnám veled még ilyen állapotban is! – feleltem szinte azonnal.

Végül én sem mentem fel a szobámba aludni. Jobbnak láttam, ha van valaki Harryvel. Hiszen ki tudja… ez a gyerek képes lenne megfulladni a saját hányásában! Legalábbis azok után, amit leprodukált abban a klubban, minden lehetséges volt. 
Hajnali két óra felé járhattunk, amikor Harry öklendezésére keltem. Felsóhajtva keltem fel a kanapéról, és már tudtam is, hogy mit kellett csinálnom. Miután átöblítette a száját, szinte ráparancsoltam, hogy hánytassa meg magát, és tudjátok mi történt? Egészen másnap délután kettőig aludtunk. Mindig is tudtam, hogy okos vagyok, haha.