2015. augusztus 9., vasárnap

18. // Ó, maradj csöndben, fürtös!

Hiii,
Harry szemszög, weheyyy! Lesz benne egy elég nagy Narry moment, szall készüljetek.:3 Aztán a végére betettem egy cheeky Heyton momentet is, csak mert úgy éreztem, hogy tökéletes lesz lezárásnak. Aztán lehet, hogy ti nem gondoljátok így. :D De ami a lényeg, hogy mélyebben beleláthattok Mr. Styles gondolataiba, és igazán burkoltan, a múltjába is. Remélem tetszeni fog, jó olvasást. Xxx

// Harry Styles

Néha úgy éreztem, mintha az egész világ ellenem lett volna. Történhettek velem jó dolgok, azaz állandó félelem meglakozott bennem, mely folyamatosan azt darálta belém, hogyha még nem is most, de a közel jövőben valami rossz fog történni. Lehetett az egy nap elteltével, akár két évvel később. Mindegy volt, hogy mikor, de tudtam, hogy be fog következni. És nem tudtam a választ arra, hogy miért.

Sosem voltam gonosz másokkal szemben. Ha volt valamim, adtam, ha kértek, ha nem. Ha segítségre volt valakinek szüksége, én ott voltam egy csettintésre, minden kérdés nélkül. Sosem sajnáltattam magam, hiszen szívesen segítettem más embereknek. Egy tulajdonság, melyet a szüleimtől tanultam vagy örököltem, fene sem tudja. De őszintén nem is ez volt a lényeg. Minden, amit tudni akartam, csupán annyi volt, hogy miért engem talált el mindig a karma rossz fele!?

Miután lehetőségem volt eljönni Holmes Chapelből, úgy éreztem, hogy végre kezdhetek egy új fejezetet az életemben. Ismeretlen emberek vettek körül, egy számomra teljesen ismeretlen helyen. Jártam már Londonban az ide költözésem előtt, de más volt itt élni, mint csak egy kirándulásra jönni. Középiskolás korom óta fontolgattam, hogy majd egy londoni egyetemre fogok járni, csupán sosem hittem el, hogy valóban megtörténik majd. Féltem, hogyha ez megvalósul, a balszerencsém újra bekopogtat és elveszi tőlem az összes örömöm. És most, hogy bekerültem az egyik legjobb iskolába, régi barátom velem tartott, és ha nem is egyszerre, de apránként elkezdte ritkítani a boldogságom forrását. Kezdve a kapcsolattal, amit a nővéremmel ápoltam. Hiába kezdtünk egy hullámhosszra kerülni, minden összedőlt, akárcsak egy kártyavár.

Nem voltam nagyon ideges, de a nyugodt állapotomtól is messze álltam. Alap dolog volt nálam, hogy anyuhoz fordultam segítségért. Elvégre ez szerintem mindenki másnál így kellene, hogy legyen. A családunkhoz kell fordulni, ha valami baj van, nem pedig ismeretlen emberekhez az utcán. Azonban a kertben fel-alá sétálgatva kételkedni kezdtem ebben a döntésemben. Miután felvette a telefont, és elkezdtem neki mesélni Peyton kisebb összeomlásáról, mely tegnap történt, úgy éreztem, mintha Gemmához, a nővéremhez beszéltem volna. 
- Harry, mindannyian tudjuk, hogy mi fog történni. De folytasd csak. 
- Fogalmam nincs, miről beszélsz, de ott tartottam, hogy miután odaértünk, apu és Trenton is meglepett, hiszen elképesztően befogadóak voltak Peytonnal és szinte éreztem, amint ő is lenyugodott mellettem. Nem is tudom, egy fajta boldogság járt át, amikor láttam őket beszélgetni és nem akartam, hogy vége legyen. 
- Kincsem, minden így kezdődött Miával is, emlékszel? Teljesen el voltál varázsolva a személyiségétől. 
- Peyton más, anya. Tudom, hogy ő sosem tenne olyat, mint Mia. Ismerem már eléggé ahhoz, hogy tudjam, nem történne ilyen. 
- Mint aggódó anya, csupán nem szeretném, ha megint olyan állapotban kellene látnom téged, mint hónapokkal ezelőtt. A lány nagy hatással volt rád, és nagyon örülök neki, amiért sikerült túl tenned magad a történteken, így nem szeretném, ha újra oda kerülnél, ahonnan nagy nehezen eljöttél. 
- Emiatt nem kell aggódnod – sóhajtottam fel, ahogy leültem a hintaágyba és ellöktem magam így az mozogni kezdett – Peyton nem igazán mutat semmi olyan jelet, hogy velem akarna lenni. Mármint egy párkapcsolatban. 
- Miért gondolod ezt? Mintha egyik nap azt mondtad volna, hogy úgy néz rád, mint eddig még egy lány sem. Ez akkor még is mit jelentett? 
- Fogalmam nincs. Olyan más az a kapcsolat, ami köztünk van. De tetszik, és nem tudom, hogy mit csináljak. 
- Először is tisztáznod kell magadban a helyzetet, és addig jó lenne, hogyha nem vezetnéd félre szegény Peytont. Ő nem tehet semmiről, hiszen ő nem parancsolta meg neked, hogy így érezz iránta. Tudod, hogy Mia sosem volt számomra szimpatikus, viszont Peyton igen is az. Tele van élettel az a lány, és ne érezd úgy, hogy őt veszem a szárnyaim alá helyetted, de nem szeretném, ha összezavarnád, és ezáltal elvennéd tőle azt a szabadság érzetet. 
- Micsoda filozófus lett belőled – jegyeztem meg egy enyhe kuncogással megtoldva.
- Héj, csak próbálok bölcs tanácsokat adni! 
- Azon kívül, hogy össze kell szednem magam, sok mindent nem mondtál. 
- Jól van, menj vissza az ágyadba és aludd ki magad, rendben?! – viccelődött, mire elnevettem magam – Amúgy is kell váltanom pár szót a nővéreddel, aki körülbelül fél óra múlva haza is ér. 
- Ugh, ne is említsd – jegyeztem meg miközben megforgattam a szemeim – Nekem esett, egy teljesen hülye megszólalás miatt, amit nem is én ejtettem ki a számon, hanem ő.
- Elég legyen, fiatalember. Majd én foglalkozok vele. Neked most rá kell jönnöd, hogy még is mi történik veled. 
- Jó lenne már.
- Idővel mindenre rájössz, ne aggódj. Viszont most már mennem kell, ha időbe el akarom kezdeni az ebédet. Vigyázz magadra, és tudd, hogy bármi van, hozzám fordulhatsz. Üdvözlöm a srácokat és Peytont is. 
- Oké, átadom. És uh, anya, nem is mondtam, hogy újra focizni fogok! Már egy hete mennek az edzések, és valahogy sosem jutott eszembe mikor beszéltünk.
- Talán mert az agyad nagy részét egy lány tölti be, kit Peytonnak hívnak. Igazam van, vagy igazam van!? Na, de megyek is. Puszi, szeretlek.
- Én is szeretlek, anya. Szia. 
Miután a vonal megszakadt, magam mellé helyeztem a telefonom és a tenyereimmel eltakartam az arcomat. A hintaágy még mindig ide-oda ringatózott alattam és ez valamennyire relaxáló volt. Meg a beszélgetés is, amit anyuval rendeztem le pár perce. Valahogy mindig könnyebbnek éreztem a vállaim és a szívem miután volt kinek nyavalyognom, és ez az esetek többségében anya volt. Másban nem bíztam annyira, mint benne. Mindig, mindenben mellettem állt, és támogatott, ami miatt sosem lehetek majd neki elég hálás.

Gondolataim visszaterelődtek a telefonbeszélgetésre, míg fejem hátradöntöttem és kezeim a combjaim mellé tettem. Tényleg ideje lett volna már eldöntenem, hogy mit is akartam. Nem csak az életemmel, a jövőmmel csinálni, hanem mit szerettem volna Peytontól. Nem mutathattam felé zavart érzelmeket, jeleket, hiszen mint anya is mondta, valószínűleg összezavarnám – ha már nem történt meg persze. Viszont azt nem értettem, hogy miért mondtam azt percekkel ezelőtt, hogy Pay nem mutat semmilyen érdeklődést felém, amikor ő ugyanannyira el van veszve, mint én, és sosem tudja, hogy mit csináljon a közelembe? Mármint vegyük példának azt, amikor Brightonban voltunk, és úgy sírtam, mint egy újszülött. Peyton teljesen meg volt rémülve, de ennek ellenére foglalkozott velem. Megvigasztalt. Még hozzá úgy, hogy nem erőltette rám az idióta alapkérdéseket, mint például hogy mi történt, miért sírok. Egyszer megkérdezte, és ennyi volt. Amikor hazaértünk, akkor sem támadott nekem, sosem hozta fel az eseményt. És ezt tiszteltem benne. Ha nekem valamilyen téma nem füllett a fogamra, akkor azt tiszteletben tartotta, és többet nem beszélt róla. Éppen ezért cselekedtem így én is.

Teljesen kirázódtam a saját kis világomból, amikor lépteket hallottam közeledni, és egy pár pillanatra azt hittem, hogy Peyton lesz az, aki megtalál elsőnek. Ehelyett Niall volt az. 
- Mi újság, haver? Hogy vagy? – letelepedett mellém, arcán ott ült a tipikus mosolya, mely akárkit jobb hangulatba tudott hozni másodpercek alatt. 
- Semmiség – válaszoltam kicsit késve, miközben törökülésbe ültem – Peytonék hazaértek már? 
- Aha – bólogatott hevesen – Az a lány egy kész csoda. Mi lenne, ha te beköltöznél Liamhez én meg ide?
- Szó sem lehet róla – ellenkeztem azonnal – Te maradsz a kis helyeden, drága barátom.
- Aw, félsz, hogy elcsábítom a csajócád? – nevetnem kellett, amikor fel-le kezdte húzogatni a szemöldökeit egy tipikus önelégült mosollyal. 
- Kuss – forgattam meg a szemeim, noha még mindig nevettem.
- Uh, Harry? 
- Mondd.
- Izé, szóval, lehet, hogy még pénteken véletlen kicsúszott a számon Mia neve… erm, Peyton előtt. 
- Istenem, Niall! Ma már annyiszor hallottam ennek a két lánynak a nevét egy mondatban, hogy az hihetetlen. 
- Csak el akartam mondani – köszörülte meg a torkát, míg ujjait kezdte ropogtatni – Tudnod kell, hogy nem szándékosan történt. Csak te volt a téma, és valahogy előjött, hogy érzelmes típus vagy meg minden. Szóval megkérdeztem, hogy akkor tud-e Miáról, ő meg teljesen meg volt lepődve. Hidd el, szívesen elfutottam volna előle. 
- Hé, Niall, semmi para – mosolyogtam rá míg kezemmel megütögettem a vállát – Egy nap úgy is megtudja majd.
- Miért? – kérdezte – El akarod neki mondani? 
- Úgy érzem, hogy tudnia kell – sóhajtottam fel újra, az nap már sokadjára – A helyzet az, hogy úgy érzem, vele kell lennem. Minden áldott pillanatban, a lehető összes értelemben. 
- Az ujja köré csavart teljesen, cimbora. 
- Nekem mondod? – kérdeztem cinikusan felnevetve – A helyzet csupán az, hogy nem akarom elrontani ezt az egészet. Jól meg vagyunk most, és félek, hogyha elhívnám randira, vagy valami, akkor az a barátság, ami köztünk van, csak úgy eltűnne. Így inkább várok és várok, amíg ő is biztos lesz abban, hogy többet akar és… nem tudom, akkor majd lépünk.
- Ne kínozd magad, Harry. Ha erős érzések kötnek téged hozzá, akkor ne söpörd őket a szőnyeg alá, mert csak rosszabb lesz. Mondd el neki, és ha ő nem érez így, akkor meg elmondhatod, hogy te legalább megpróbáltad. Bár – nevetett fel, mint aki nem hiszi el, amit mondani készül – Én mondom neked haver, a lány a lábaid előtt hever. 
- Túl szép minden ahhoz, hogy elcsesszem, tudod? Peyton annyira más. 
- Miért más? Mitől másabb, mint a többi lány, akikkel eddig dolgod volt? 
- Csak hogy kijavítsalak, két lánnyal volt dolgom. Az egyikkel akkor, amikor tíz éves voltam, a másik meg Mia volt. 
- Mindegy, ha nem akarod elmondani, akkor nem kell – rántotta meg a vállát, mit sem törődöm stílusban, amikor észlelte, hogy nagyon nincs kedvem erről beszélni – Viszont tudod, hogy én mindig itt vagyok, ha kellek.
- Tudom, és köszönöm. Ugyanígy én is itt vagyok, ha kell valaki, akivel beszélhetsz, vagy mit tudom én.

Amikor a kisebb lelki tanácsadásunk abba maradt, bementünk a házba mely Peyton és Liam nevetésétől volt hangos. Arcomra mosoly húzódott, mire Niall megütötte a hasam és rám kacsintott. Komolyan, mi vagyok én? Bokszzsák? 
- Mi jót főztök? – kérdezte Niall mosolyogva miközben jobb kezét Peyton vállára helyezte és úgy nézte a történteket. 
- Amint azt látod, a kuktám éppen a krumpli kroketteket süti ki – magyarázta a lány mialatt Liamre pillantott – Én meg a körtéket párolom vagy mi a fene. A hús meg a sütőben. 
- Uh, ide kellene költöznöm – viccelődött Niall, mire Peyton persze, hogy felnevetett – Most komolyan. Otthon mindig nekem kell főzni, mert ha rá is veszem Liamet, akkor nekem kell csinálni a nehezebbet. 
- Van egy plusz szoba, szóval nyugodtan – ajánlotta fel vidáman – Beköltöztök oda Liammel, és kész. 
- Vagy – kezdte Niall mocskos vigyorral az arcán, és már előre féltem attól, hogy mi fog ebből kisülni – Harry beköltözik a te szobádba, én Harry szobáját foglalom el, Liam meg megkapja a vendégszobát. 
- Na, elég legyen a rendezkedésből! – szóltam közbe miután leültem a pulthoz és a vizesüveggel kezdtem el szórakozni – Mindenki marad a kis fenekén, és téma lezárva. 
- Ünneprontó – morogta szőke barátom, mire egy V betűt formáltam a mutató és középső ujjamból, majd meglegyintettem azt a levegőben, a kézfejemet felé mutatva. Tipikus középiskolás trágárkodás – Gyerekes vagy. 
Én csak nevetni tudtam ezen. Részben mert igaza volt, és mert ő is ugyanolyan volt, mint én. Negyed órával később már mindannyian az asztal körül ültünk és tömtük magunkba az ételt, kis híján megfulladva. Csak azt lehetett hallani, amint a kések és villák találkoztak a tányér felszínével vagy néha Peyton fogaival. Mely mellesleg vicces volt, annyira, hogy Niall többször is majdnem megfulladt a nevetéstől, hiszen a szája tele volt, de kitörő kacajának köszönhetően nem tudta lenyelni az ételt. 
- Istenem, Pay! Totálisan feldobtad a napomat! – nevetett hátravetett fejjel Niall amikor már megevett mindent.
- Még mindig nem világos, hogy miért olyan vicces, hogyha a villa megkoccan a fogamon, de örülök, amiért sikerült megnevettetnem téged.  
- De még mennyire – kacsintott rá – És isteni kaja volt, máskor is jövök. 
- Nos, máskor is szívesen várlak – mosolygott rá – Bár nem csak az enyém az érdem, hanem Liamé is. 
- Jó, de Liamnek nem kell bókolni, vagy igen? 
- Igen is kell! Liam egy szuper aranyos srác, és megérdemli! – állt ki Liam mellett Peyton amin nem csak én vigyorogtam, hanem az említett srác is. 
- Néha úgy érzem, hogy elcsened a barátaimat – adtam hangot magamnak én is, arcomon egy fél oldalas mosollyal. 
- Ó, maradj csöndben, fürtös! – nézett rám összeszűkített szemekkel és édes mosollyal az ajkain – A kedvencem mától Liam és ha kell, akkor kiköltöztetlek a házból, hogy ő ide tudjon jönni, te meg mehetsz és élhetsz az Ír barátoddal. Úgy is nagyon egy húron pendültök. 
Fel kellett nevetnem miközben összeszedtem a tányérokat és a mosogatógépbe tettem őket, Peyton ugyanígy téve a poharakkal és evőeszközökkel. 
- Mindketten tudjuk, hogy sosem válnál meg tőlem – mondtam eléggé magabiztosan, ahogy karjaim a dereka köré fontam és néztem, amint összeráncolta a homlokát.
- Sajnos nem tehetem – sóhajtott fel – Kell valaki melléd és Niall mellé is, aki felügyel titeket, és mivel Liam és én vagyunk a legérettebbek, legokosabbak és legtökéletesebbek, ezért a szüleitek a kezeinkbe adtak minket. Most pedig légy jó kisfiú és indítsd be a mosogatógépet. 
Vigyorogva néztem, ahogy eltolta magát tőlem, a gépezethez húzott, majd, mint egy kis szende szűz, a fenekemre csapott, és mint aki nem csinált semmit, csatlakozott a haverjaimhoz a nappaliba. 

5 megjegyzés:

  1. Hellooo!
    Nos, kifejezetten örültem ennek a Harry szemszögből írt résznek. Tényleg jó egy kicsit beiktatása az ő gondolataiba is néha. Így sokkal többet tudunk meg róla mintha "csak" Paytonon keresztül ismernénk meg mert ugye neki egyáltalán nem mond el olyan dolgokat amiket most megtudtunk. Aranyos volt a beszélgetés az anyukájával. Amint próbálta elhitetni és bebizonyítani neki hogy Payton más mint Mia. És bármit is csinált az a lány most már nagyon szeretném tudni.. És utána a Niallal való beszélgetés. Milyen kis félősen mondta neki hogy kicsúszott a száján Mia neve. De gondolom mivel Harry úgy is elmondta volna Paynek egy idő után a dolgot ezért nem olyan gáz. És Harry is milyen jól fogadta. Na meg a végén a konyhás jelenet. Ha nem is egy extra Haytonos részt kaptunk de ez engem teljesen kielégített. ( hujuj de furán hangzott ez... ) szóval mindent összevetve elég jóra sikeredett ez a rész is ;)

    xxHeni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *Pay neve 'e'vel van írva, nem 'a'val. Gondoltam felhívom rá a figyelmed, hiszen eddig mindig 'a'val írtad.:)*

      Szóvalll, a jövőben lesznek még Harry szemszögek, szóval készülj még több "érzelemre" a srác részéről. Idővel persze Peyton is megnyílik minden szempontból. :) Nialler félénk volt, hiszen nem tudta, hogy Harry miként reagálhatna, azonban göndör haverunk eléggé lazán vette, ami szerintem egy jó dolog volt. :)

      ♥xx

      Törlés
    2. Peyton nevéért elnézését kérek. Az első alkalommal mikor leírtam a nevét a telefonom valószínűleg megjegyezte (rosszul) és azóta nem is figyeltem arra hogyan írom. Megpróbálom ezentúl helyesen írni, de előre Bocsánat azért ha megszokásból 'a' lesz belőle... :/

      xx

      Törlés
  2. AWWW ÉN IMÁDOM A HARRY SZEMSZÖGEKET, TUDOD?
    Yessss, vártam már a Hazza szemszöget, és biztosíthatlak felőle, hogy nagyon -nagyooon jó volt!:3
    Hazza és az anyukája közti beszélgetés nagyon aranyos volt, és, ha nem is igazán rakta még helyre Harryt az érzelmeivel, már a helyes irányba terelte őket. UND HÁT NARRY, OMG.
    Niallt imádom mikor bölcs, közben is olyan édes, hogy tőle állandóan olvadozok. ((uhm, asszem Steph elején nem olvadoztam tőle, lol:D))
    Und hát az újabb Heyton momenttel MEGINT levettél a lábamról!
    Szeretnék mééég ilyen Harry fejezeteket!
    Und Peyton jobb ha átrepül Harryre, mert Liam baby az enyém!:3

    Alázatos Alattvalód,
    Patricia P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Damnnnn girl. :D Tudom, hogy imádod őket, és biztosítalak róla, hogy lesznek még ilyen fejezetek. :D Narryt én is imádom, muszáj volt beleírnom. :3 Lolz, nem hiszem, hogy akárki is szerette Niall babyt a Stephes blogom elején. :D Hahaha, nyugalom, Payn repül majd Harry babyre. :D

      ♥xx

      Törlés