2015. szeptember 30., szerda

40. // Ördögi körforgás.

Hiii,
Awawawaw! Sok-sok Heyton pillanat, egy kicsit komolyabb Nialler is megjelenik majd a részben, valamint egy fontos személy Peyton életében.:3 Már régóta várom, hogy feltehessem az ezután érkező részeket, szóval remélem, hogy tetszeni fog. Oh, és még valami. Az előző résznél sokan mondtátok, hogy másra gondoltatok. Szóval, hogy nem az fog történni, hogy Harry mesélni kezd a múltjáról meg minden. But senki nem fejtette ki bővebben, hogy mire gondolt. :D Sooo, ha gondoljátok, akkor megoszthatjátok velem eme rész alatt. ^^ Most pedig lehet, hogy egy kicsit lelombozlak titeket, but... ez után a rész után, még 10 rész lesz és epilógus. Tudom, hogy váratlan, de nem igazán tudtam, hogyan kellene felhozni a dolgot. :( De ez még messze van, szóval élvezzétek csak Heytont. :3 Jó olvasást. xxx

// Peyton Hollingsworth

Túlzás lenne azt mondani, hogy sokkolt minden szó, amit Harry kiejtett a száján? Csak mert szerintem egy órán keresztül nem tudtam megszólalni. Emiatt egy kicsit rosszul is éreztem magam, hiszen meg szerettem volna sajnálni Harryt, meg szerettem volna ölelni. Egyszerűen csak el szerettem volna venni tőle azokat a borzalmas emlékeket, érzéseket, amiken keresztül kellett mennie egy lány miatt. Basszuskulcs, egy lány miatt került depresszióba.

Harry. Depresszió.

Nem. Egyszerűen csak nem tudtam a két főnevet egy mondatba tenni. Lehetetlen, hogy azaz élettel teli, vidám, mindig mosolygós fiú ilyen lélekfacsaró dolgokon ment keresztül! A szemébe röhögni valakinek miután elmondják az érzéseiket? A legundorítóbb dolog, amit valaki valaha tehet. Még ha Harry egy totális köcsög lett volna vagy valami. Sőt, még akkor sem! Még akkor sem érdemli meg senki, hogy ilyen dolgon menjen keresztül egy olyan ember miatt, akit szeret. Tök mindegy, hogy mennyi idős, mit tud a szerelemről.

Észre sem vettem, hogy elsírtam magam. Nem drasztikusan, de megeresztettem jó néhány könnycseppet. És akkor Harry nem volt ott, hogy letörölje őket. Ugyanis ő is totálisan el volt veszve a saját kis birodalmában. Ahogy előre meredt, és csak kizárta a külvilágot, nem voltam biztos abban, hogy cselekednem kellett volna vagy nem. Végül saját magam ellen mentem, felkeltem a kanapéról és elé léptem. Ekkor szerencsére már rám nézett. Elvettem a kezeit az öléből és oda ültem helyette. Két kezét a derekam köré fontam, az enyémekkel körbe öleltem a nyakát és szorosan megöleltem. Remélvén, hogy ezzel össze tudom ragasztani a szétesett darabjait.

Kényszerítettem magam arra, hogy összezárjam a szemeim, a kezeim is ökölbe szorultak. Fájt a szívem Harryért. Ő annyira édes és jóindulatú egy ember, sosem érdemelné meg azt a poklot, amit megjárt egy lány miatt. Először azt hittem, hogy nem értem az egészet. Úgy gondoltam, hogy nem nagydolog az, ami történt vele. De amikor csak csendben ültünk és visszapörgettem a fejemben a hangját, mely tele volt fájdalommal, veszteséggel és talán még szégyennel is, felfogtam, hogy számára ez igen is nagydolog volt. Mia volt az első nagy plátói- nem plátói szerelme és az a lány kihasználta őt. Mint ahogy Harry is mondta, a csicskása, a kutyája lett annak a lánynak. Olyan szintekre ereszkedett a lány miatt, amelyekre sosem lett volna szabad.

Már rég besötétedett, amikor felkeltem Harry öléből és felé nyújtottam a kezeim. Meglepett, hogy megfogta őket majd felállt. Ezután egyikünk sem mozdult. Csak egymás szemébe néztünk. Más volt. Nem csak a szituáció, a pillanat, hanem maga Harry is. És ez már ezer százalékig biztos volt.
Tenyereit az arcom két oldalára csúsztatta, s én ráhelyeztem a sajátjaimat. Nagyon kicsi féloldalas mosoly kerekedett az arcára, és amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan is ment. Ajkai találkoztak az enyémekkel, és akkor a csók is más volt. Mintha több érzelem lett volna benne.

És hát aznap este megint csak együtt aludtunk. Őszintén nem tudom megmondani, hogy mikor volt az utolsó, hogy külön ágyakban aludtunk. Bár nem hiszem, hogy képes lettem volna elaludni nélküle. Peyton, nem függhetsz más emberektől! A saját magad főnökének kell lenned!

**

Harry még mélyen aludt, amikor én felkeltem. Általában, legalábbis hétfőnként, tízkor kezdődnek az órák az egyetemen, és bár nem volt sok kedvem bemenni egyedül, tudtam, hogy meg kell birkóznom a dologgal. Míg öltözködtem, megüzentem Niallnek, hogy ma velük megyek be, ha nem gond, mire ő beleegyezett, hiszen tudta, hogy nem fogok elkezdeni magyarázkodni üzeneten keresztül.

Lehet, kicsit régimódinak tűnhetek, de mielőtt elmentem volna otthonról, írtam egy kis üzenetet Harrynek, mondván, hogy mi a szituáció, és ne aggódjon, bejelentem a recepción úgy, hogy nincs jól ezért a mai napot kiveszi. Eléggé maga alatt volt a tegnapi kis lelkizés után, szóval nem hiszem, hogy sok kedve lett volna emberek közé menni. Főleg úgy, hogy Lisa valószínűleg Miára emlékeztette őt, hiszen egyik nap mondta, hogy ők ketten legjobb barátnők voltak vagy lehet, hogy még mindig azok.

Míg elértünk a suliba a srácokkal, tömören elmeséltem nekik mindent, és egyet értettek velem Harry otthon maradásával kapcsolatban. És hát gondolom, nem kell mondanom, hogy az egész napom lapos volt. Meglátszott, hogy Harry nem volt velünk, de nagy nehezen túltettük magunkat az órákon. Hazafelé Liammel mentem, hiszen neki fogorvoshoz kellett mennie, így nem tudott edzésen maradni. Niall persze aggódni kezdett, hogy akkor hogy fog hazajutni, mire Liam csak azt mondta neki, hogy edzés végére eljön érte.

A ház csendes volt, amikor beléptem a bejárati ajtón. Persze, nem vártam, hogy Harry egy hatalmas partit rendez majd, viszont zavart, mert az egész alsó emelet csendes volt. Elsőnek a szobámba mentem, remélvén és gondolván, hogy talán még mindig ott van, azonban a saját szobájában találtam rá. A szoba közepén ült, egy dobozzal a lábai között melyben, ha jól láttam képek voltak? 
- Tudod, én tényleg azt hittem, hogy majd ő lesz a gyerekeim anyja, de belátom, hogy szegény gyerekek megszívták volna azzal a nővel. 
- Harry. Szerelmes voltál. Jónak láttad. Emiatt nem hibáztathatod magad. Az első szerelem mindig benned él majd egy kicsit és ez rendben van. Mint mondtad tegnap tanultál belőle, szóval ne rágódj azon, ami történt. Csak rosszabb lesz. 
- Elég nagy súly esett le a vállamról – nézett rám miután lezárta a dobozt – Nagyon jó érzés, hogy nem kell többé titkolóznom előtted. 
- Köszönöm, hogy elmondtad. Sokat jelent, hogy ennyire bízol bennem. 
- Eddig is bíztam benned, Napsugár – kuncogása zene volt füleimnek, olyan volt, mintha évek múltán most hallottam volna újra – Csak sosem tudtam hogyan kellene belekezdenem. 
- De megtetted, és ez minden, ami számít. Jobban érzed magad, és ez engem boldoggá tesz.
- És, milyen volt a suli? – ajkai felfelé kunkorodtak és felkelt a földről majd helyet foglalt az ágyán – Hogy jöttél haza? 
- Liam haza dobott, mert mennie kellett a fogorvoshoz – közben az ágya felé mentem és leültem mellé – És hát eléggé lapos egy nap volt. Egyikünk sem volt a toppon. Szerintem mindenki megérezte a hiányod. 
- Ne aggódj, holnap már megyek.
- Oh, kirángatlak az ágyból reggel, hogyha nem kelsz fel – nevettem el magam – Viszont, uh, van angol házim. Illetve, csak egy kicsi. Be kell, fejezzem az esszémet.
- Mióta is írod azt a papírt, Napsugár? – gonoszul mosolygott rám, szinte már kárörvendő volt.
- Ez már egy másik, szóval ezt szívtad, Tarzan. 
- Ugye tudod, hogy én itt mindig kedveskedek neked a becenevekkel, te meg mindig ilyen bénákat találsz ki – biggyesztette le ajkait, mire én megjátszva azt, hogy megsértődtem, szinte azonnal felkeltem mellőle.
- Kikérem magamnak! Tarzan igen is egy fasza becenév, oké? Én személy szerint imádom! És tökéletesen illik hozzád! Szóval, örülnék, ha elfogadnád ugyanis nem foglak másként hívni. Talán Harrynek. Vagy szépfiúnak. De ennyi.

**

Ha nem Harry, akkor Niall vagy Liam kérdezgetett folyamatosan arról, hogy mit szerettem volna a szülinapomra. Amikor azt mondtam, hogy nem kell semmi, hiszen nem szeretem, ha körbeugrálnak, és drága dolgokat kapok, mint ha meg sem hallották volna a szavaim, tovább kérdezgettek. Így, végül megadtam magam, és egy tortát kértem mindkettejüktől. Szinte rájuk parancsoltam, hogy ők találják ki, hogy milyen legyen, így legalább az meglepetés lesz.

És hát, mint minden évben, akkor is eljött az Április negyedike. Immáron tizenkilenc éve áldottam meg a világot a létezésemmel és ez egészen szürreálisnak tűnt. Ebben a tizenkilenc évben nem csináltam szinte semmit, csak tanultam. És ha azt nézzük, akkor megérte. Hiszen álmaim egyetemére járok, annak ellenére, hogy sosem hittem benne. Új emberekkel találkoztam, amire megint csak nem számítottam, és eléggé szoros kapcsolatom lett velük. Azonban ezen az úton nem felejtettem el a régieket, mint azt sokan teszik. És azt hiszem, emiatt büszke vagyok magamra.

Harryt egész nap nem láttam, ami egy kicsit elszomorított. Vagyis, reggel még együtt reggeliztünk, aztán olyan tizenegy óra fele elment itthonról. Liam és Niall pedig egy órára lettek áthívva, így még volt egy fél órám, ahol megmaradhattam magamnak. Ez idő alatt hajat mostam, átöltöztem, ettem és kifestettem a körmöm. És hát persze, hogy akkor kellett megérkeznie a két srácnak, amikor még nem száradt meg teljesen a lakkom, és mint minden alkalommal, akkor is rosszul fogtam meg a kilincset és elkentem.
Hangosan felsóhajtottam, mire Liam összevont tekintettel nézett rám.
- Talán nem vagyunk szívesen látva? – kérdezte viccelődve, mire csak megforgattam a szemeim és az aceton után nyúltam, mely ugyancsak a nappaliban lévő asztalon volt. Tudtam, hogy kelleni fog. 
- Minden alkalommal elbaszom a körmeim – osztottam meg vele a problémáim – Mindegy. Milyen tortát hoztatok? 
- Oh, nem-nem! Még nem nézheted meg őket! – szólalt fel Niall is, amint elém állt miután visszajött a konyhából – Amíg nincsenek itt a többiek, addig nem nyúlsz hozzá. Le kell videózni a reakciód. 
- Kérlek, ne mondd, hogy vendégek jönnek és egynél több tortát hoztatok! 
- Nem igazán tudtunk megegyezni. Szóval, hoztam egyet én, egyet Liam és amit Harry szeretett volna neked, csak ő nem tudott érte menni. 
- Három torta? 
- Jaj, ne legyél ennyire feldúlva miatta! Úgy tudtam, hogy szeretsz enni! – Niall meglökött, én meg felmorrantam, hiszen éppen a körmömet festettem újra – Basszus, mi van veled? Miért vagy ennyire szeszélyes? 
- Nincs semmi, oké? – kérdeztem erélyesen ám bár ő nem adta fel. 
- Történt valami veled? Harryvel? Otthon? 
- Nem. Nem történt semmi. 
- Kiakadsz a torta miatt, mióta megjöttünk, szinte csak lenézel minket, amikor mi csak azt szeretnénk, ha boldogan töltenéd el a születésnapod. Ha továbbra is egy totális picsaként fogsz viselkedni, akkor elmegyünk és megmondjuk Harrynek, hogy törölje el a meghívásokat. 
Niall mondandója észhez térített. Tényleg rendetlenül viselkedtem velük. De basszus, egyszerűen csak bosszantott a helyzet. Nem is a helyzet, hanem hogy három tortát hoztak. Így is volt rajtam elég felesleg, nem kellett több, hiszen az edzőterembe való járás is lassan tűntette el rólam a kilókat.

Eddig sosem érdekelt, hogy mit gondoltak az emberek rólam, a kinézetemről. Viszont mióta összekerültem Harryvel, adni akartam magamra, le akartam fogyni, hogy tetszedjek neki. Tessék, kimondtam. Kibújt a szög a zsákból. Hülyének éreztem magam, amiért meg akartam változtatni a kinézetem egy srác miatt, de ha Harryre néztem aztán magamra, egyszerűen csak nem értettem, hogy miért is állt le velem. Oké, hogy szeret velem időt eltölteni, de basszus! Ő annyira helyes! És a teste szálkásított. Az enyém meg egy nagy, hatalmas gombóc. Hogy nézek ki már mellette? És ha már a saját szemszögemből nem tetszik a dolog, akkor az ismeretlenek vajon mit gondolhattak? Teljesen elbizonytalanított a tudata annak, hogy egy másik csaj simán eltekerheti Harry orrát. De ugyanakkor bízom Harryben, és tudom, hogy nem hagyna el csak úgy. De mi van ha mégis? Egyáltalán miért kérdőjeleztem meg a tetteit, ha bíztam benne?
Egy kész ördögi körforgás volt megértetni magam… saját magammal.

- Peyton? Héj, nem akartalak megbántani! – Niall hangja közelebbről hallatszott már, karjait magam körül éreztem – Kérlek, nem gondoltam komolyan, amikor lepicsáztalak. Csak… annyira furcsa téged így látni, és azt hittem, hogy történt valami. 
- Minden oké – mondtam halkan.
- Akkor próbáld ezt meg még egyszer, azután, hogy letörölted a könnyeid – kedves mosolya még inkább elérte, hogy rosszul érezzem magam. A szavai, melyekkel pedig bombázott, már csak a cseresznye volt a tejszínhab tetején. 
- Sajnálom, nem akartam kibukni – ingatag sóhaj hagyta el a számat – Csak kicsit… azt hiszem, túl stresszes vagyok mostanában. 
- Héj, ez rendben van – mondta – Nem kellett volna nekem sem ilyen egyszerűen felkapnom a vizet. Bocsánat.
- Semmi baj – vontam vállat – Kellett, hogy észhez téríts. Szerintem simán kidobtalak volna titeket innen, ha nem váltasz komolyra.
- Akkor jól van. Többet nem akarom bevetni ezt az oldalamat amúgy.
- Nem is kell. Remélhetőleg – mosolyogtam rá – Hol van Liam? 
- Lehet, telefonál, nem tudom – pillantott magam mögé majd vissza rám – Ugye tudod, hogy én mindig itt vagyok, ha kell valaki, akivel beszélhetsz?! Szívesen segítek bármiben. 
- Igen, tudom, és köszönöm. Igazából meg sem érdemellek. Liamet és Harryt se. 
- Oh, hagyjuk már ezt a szarságot. 
Nevetésünk egybe folyt, aztán Liam is visszaérkezett. Mosolyogva ült le és kezdett bele egy beszélgetésbe. Teljesen elfeledkeztünk mindenről, csak a csengő rántott ki mindannyiunkat a kis trécselésünkből. Liam volt az, aki kinyitotta az ajtót és amikor percekkel később sem tért vissza, én és a szőke hajú srác is elindultunk az előszoba felé. 
- Liam? – elkiáltottam magam, mielőtt még rálátást nyerhettem volna a srácra – Mi tartott ennyi… ideig.
Az utolsó szó szinte suttogva hagyta el az ajkaimat, amikor a szemeim és az agyam is befogadta a látványt mely elém tárult. Éreztem, amint a szemeim könnybe lábadtak, remegő kezeimmel eltakartam a számat, mely egy hatalmas O alakká formálódott se perc alatt. 
- Azt hitted, hogy nélkülem ünnepled meg a nagy tizenkilencet? Oh, gyerünk már! Boldogságos tizenkilencedik születésnapot zoknifejű! – a szívem kihagyott megannyi ütemet egymás után Xander hangja hallatán. Kis híján össze is estem, még szerencse, hogy utánam kapott és annyi idő után, végre újra magamhoz ölelhettem a legjobb barátom.

2015. szeptember 27., vasárnap

39. // Azt hiszem, sokat tanultam az esetből.

Hiii,
Nincs sok mondani valóm. A rész, amire mindannyian annyit vártatok, végre elérkezett. Próbáltam olyan jóra írni, amennyire csak tudtam, noha érzem, hogy ennél talán lehetett volna még jobb is.:/ Mindenesetre, remélem, hogy tetszeni fog nektek. :) Jó olvasást. xxx
P.S.: Tessék bekukkantani a Distance című blogomra, melyen már három rész megtalálható!! :D

// Harry Styles

Senki nem volt a házban, rajtam és Peytonon kívül. Reggeli után visszamásztunk az ágyába és csak beszélgettünk. Újra felhozta a megválaszolhatatlan kérdéseit, mint például hogy ki találta fel az edényeket, vagy, hogy miért nem tudunk utazni az időben egy csettintésre. Mindenre nem tudommal válaszoltam, vagy csak azt mondtam neki, hogy maradjon csendben. Ilyenkor mindig vagy megrúgott, vagy megütött az öklével és egy lányhoz képest, egészen erőseket ütött.

Aztán csak úgy, egyik pillanatról a másikra, a témakörünk megváltozott és jó magunk is komolyabbak lettünk. Peyton száját úgy hagyták el a szavak, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Meglepett, amiért hirtelen megnyílt s a szívem itt-ott összeszorult, amíg hallgattam őt. 
- Elesett egy gyerek voltam – felnevetett, bár koránt sem azért, mert viccesnek találta a helyzetet, sőt, az arca szinte érzelemmentes volt, míg beszélt és a plüsskutyájának fülével játszott – Előkészítőben, eljátszadoztam más gyerekekkel, de amint átléptünk harmadikba, minden megváltozott. Elkezdtek kitúrni a játékokból, ha csapatmunka volt, általában a fiúkkal voltam. Ez a szokásom a mai napig meg maradt, őszintén nem tudom, hogy sikerült Eleanort magam mellett tartani. 
- Hogy érted, hogy kitúrtak? És ezt a tanárok nem látták? – kérdeztem halkan és egy részemet elöntötte a szomorúság és mérgesség keveréke. Mi az, hogy kitúrják az én csajom? Még akkor is, ha már évekkel ezelőtt történt! 
- Nem csináltam belőle nagy cirkuszt. Ha nem kellettem nekik, mint barát, akkor ők sem nekem. Fiúkkal ebédeltem, fiúkkal játszottam, fiúkkal tanultam. Helyettesítették azokat a buta libákat. Talán az is sokat tett a helyzetre, hogy apa tömérdek időt töltött velem, és Jared valamint a kicsi Matty is. Tudod, hogy jobban megismerjük egymást és kialakítsuk azt a köteléket, ami ma van köztünk. Aztán elérkezett az általános utolsó éve, hatodik osztály. Nálam boldogabb gyereket nem láttál – halványan elmosolyodtam, bár ő még mindig maga elé bámult – Sokan sírtak, hogy el kell válniuk a legjobb barátnőjüktől vagy haverjuktól. Aztán ott voltam én, ezer wattos vigyorral az arcomon, várva arra, hogy anya végre jöjjön értem és hazamehessünk. 
- Középiskolában találkoztál Xanderrel, igaz? – kérdeztem rá, megtörve a csendet, mely ránk telepedett. Peyton aprót bólintott. 
- Hetedikben. A második héten. Mindketten biológiára mentünk, de nem találtuk a termünket, szóval egymásba karolva jártuk az iskola folyosóit. Elzárást kaptunk az napra, mert késtünk, és mert végig beszéltük az egész órát. Kisujjas ígéretet tettünk egymásnak, hogy mindig barátok maradunk, megvédjük a másikat és együtt basztatjuk a többi diákot és esetleg tanárt. Emiatt persze sok bajba keveredtünk, viszont a jegyeinken nem látszott meg, hiszen mindig tökéletesen teljesítettünk. Neki köszönhetem azt, hogy értem a matekot. És azt, hogy nem maradtam egy magamra.
- És akkor hogyan találkoztál Eleanorral? 
- Eleanor az unokatesóm. Vicces, igaz? Semmi hasonlóság nincs köztünk. 
- Basszus, komolyan? – aprót bólintott, ajkait egy szelíd mosolyra húzta, míg rám pillantott.
- De persze nem vérszerinti. Apa nővérének a lánya Eleanor. Régen sosem értettem, hogy miért voltak annyit nálunk. Majd idővel be lettem avatva. De ettől függetlenül, még mindig nem értem, hogy Eleanor miért tartja velem a kapcsolatot. Nem kötelező. 
- Talán mert szereti eltölteni veled az időt? – kíváncsiskodtam – Napsugár, szerinted én, miért visellek el nap, mint nap? 
- Mert nincs más választásod – felnevettem ő pedig meg vonta a vállát.
- Oké, ez igaz… ouch! – szavaimat félbeszakította Peyton ökle, amint találkozott a vállammal, az nap már sokadára – És azért, mert szeretek veled lenni. Na, bumm! És amúgy sem tudnálak már lemosni magamról, úgy hogy mindegy. 
- Olyan gonosz vagy! – karjait összefonta a mellkasa előtt, ajkait szorosan összezárta miközben csücsörített és barázdás homlokkal meredt előre – Én itt elmondom neked a dolgokat, te meg megbántod az érzéseim! 
- Aw. Napsugár. Ne legyél már ilyen hangulatromboló! – mosolya már majdnem megtörött, amikor felé kerekedtem, bár testsúlyom-megtartottam a kezeimen – Csak baszogattalak egy kicsit, na! 
- A rossz emberrel kezdtél akkor ki – makacssága megvigyorogtatott és ugyanakkor elkápráztatott. Menthetetlenül hajoltam közelebb rózsaszín ajkaihoz és csókoltam meg. 
Először kérette magát, és nem csinált semmit. Aztán amikor finoman ráharaptam az alsó ajkára és meghúztam azt, egy sóhaj hagyta el a száját. Mikor felnéztem rá, szemei álmérgesen pillantottak vissza rám és ez csak azt érte el, hogy elkezdjem csikálni. Egyszerűen csak tudtam, hogy akkor meg adja majd magát. Hangos kacajai boldoggá tettek.
- Harry, ne! – szavai elnyúltak, nevetése egy pillanatra sem állt le. Egészen addig a pillanatig, míg a keze véletlen találkozott a fogammal és megütötte azt.
Egy kisebb rémült vette át a testem fölött az uralást. Peyton kezeit szinte azonnal az enyémekbe vettem és átnéztem őket. Egyszerűen csak elszomorított annak a gondolata, hogy esetleg megsérült miattam.
- Harry, nem történt semmi az ujjaimmal – ijedt tekintetem rákaptam, míg ő édesen mosolygott rám – Sajnálom, nem akartalak szájon ütni.
- Nem, nincs semmi gond – válaszoltam és összefűztem az ujjait az enyémekkel – Csak azt hittem, hogy esetleg belekaptál a piercingembe vagy valami. 
- Ha bele is kaptam volna, akkor már rég vérezne a szád. Ugyanis több mint valószínű, hogy kirántottam volna. 
- Nem nekünk való a játszadozás. A végén szívrohamot kapok, ha tényleg történik veled valami. 
- Te vagy túl ijedős, Tarzan. Amibe ha jobban belegondolok, akkor nem illik hozzád. Tarzan elbírt azzal a tigrissel, te pedig megijedsz, ha véletlen megütlek.
- Héj, az önbecsülésem a béka feneke alatt jár, biztos, hogy akarod még folytatni? – ez megint megnevettette őt.
- Na, gyere ide mamához. Had öleljelek meg! – kezét elhúzta az enyémektől, hogy szélesen kitárhassa őket, arcán hatalmas mosoly ült én meg nem vesztegettem az időt, a mellkasára fektettem a fejem – Jó, elég volt. Menj innen. 
Nevetve feküdtem le mellé miután eltolt magától és felkelt az ágyból.

Tekintetem végig vezettem rajta, és csak akkor tűnt fel, hogy még mindig a pizsamájában volt. A nadrág, ami rajta volt, szerintem kétszer nagyobb lehetett, mint amekkora kellett neki és a felső is lelógott a válláról, mely láttatni engedte, hogy nem volt rajta melltartó. Mint az esetek többségében, amikor házon belül vagyunk, a haja akkor is egy gombócban csücsült – legalábbis a nagy része, hiszen itt-ott kiállt néhány tincs. Ahogy csak néztem őt, amint az egész alakos tükör előtt állt, megnyaltam a számat. Nem volt mindennapi, hogy beindultam, amikor egy lányt pizsamában láttam magam előtt. Mintha sokat láttál volna, Styles. Különös érzés keletkezett bennem, melyet próbáltam elnyomni, de nem sikerült. A szemem a lányra volt tapadva és lehetetlennek véltem azt, hogy elnézzek róla.

Valami az arcomnak csapódott egy hirtelen pillanatban. Mikor lenéztem az ölembe, egy kis babzsákkal találkozott a tekintetem, majd értetlenül néztem Peytonra. 
- Nem tudom, hogy milyen mocskos dolgokon jár az agyad, de örülnék, ha kiválasztanál nekem valami ruhát, amíg megmosom a hajam. 
- Együtt élésünk alatt, másodjára engedsz a ruháid közelébe – vigyorogtam rá győztesen. Valamiért imádtam kutakodni a szekrényében. 
- De, csak mert nincs szinte semmim itt – ez egy kicsit lelombozta a kedvem, de még mindig izgatott voltam.

**

Próbáltam. Isten az tanúm rá, hogy próbáltam megnyílni. De még akkor sem ment, amikor visszaértünk Londonba. Rá akartam venni magam, hogy elmondjam Peytonnak ami történt velem és Miával. Úgy gondoltam, hogy nem éreztettem eléggé Peytonnal azt, hogy bízom benne. És ez nem tetszett. Pedig még nem is mondta, hogy így lenne. Viszont amikor még náluk elkezdett a múltjáról beszélni, akkor úgy éreztem, hogy azt szeretné elérni, hogy bízzak benne. Lehetséges, hogy azért kezdte el megosztani velem a múltját, hogy rájöjjek, ő bízik bennem.

Egyszerűen csak nehéz volt. Mia volt az első nagy szerelmem – vagyis így gondoltam. Miután a kapcsolatunk csődbe ment, már megkérdőjeleztem magam. De hát akkoriban túlságosan a felhők fölött éreztem magam a lánnyal. Azonban mikor Peytonnal vagyok, magabiztosabbnak érzem magam. A saját magam emberének. Nem vagyok elszállva magamtól annyira, mint amikor Miáról volt szó. Mondhatni, hogy Peyton a földön tartott a nyers személyiségével. Valami, ami Miának nem volt, csak az utolsó pár napban kezdett el mutatkozni.

Majd hirtelen, valami bekattant nálam. Nem tudtam tovább megülni egyhelyben. Cselekednem kellett, mert egyszerűen csak megőrjített, hogy egymáshoz hasonlítgattam a két lányt. Hatalmas léptekkel szeltem a lépcsőket, mígnem a nappaliba értem, ahol Peyton feküdt a kanapén. Mikor leültem a fotelba, mely egy kicsit messzebb volt tőle, rám emelte a tekintetét. Nem néztem rá, de tudtam, hogy engem figyelt. 
- Középiskolában kezdődött minden. Egy totális lúzer voltam. Ő pedig… nos, az évfolyam legszebbje. Persze, hogy mindenkinek ő kellett. Csak hát ellenben velem, mindenkinek szinte volt esélye elnyerni a szívét. Minden egyes nap oda- és vissza voltam a lányért. Ő volt az oka, amiért szerettem iskolába menni. Sokszor raktak minket egy csoportba, és emlékszem, olyankor mindig megmutattam, hogy mennyire értem az anyagot. De persze ennek az lett a vége, hogy én csináltam minden munkát, a többiek, vele az élen pedig kapták a dicséretet. Akkor nem bántam. Örültem, mert boldoggá tehettem azzal, hogy megcsináltam helyette mindent. A csicskásává tett, érted? És én egy pillanatig sem bántam. Egy kész viccet csináltam magamból. Ez ment egészen kilencedikig. Összekaptam egy kicsit magam, stílusosabban kezdtem öltözni, már amennyire egy egyenruhában ezt meglehetett tenni és ez látszólag elkapta Mia figyelmét is. Ember, leírhatatlanul boldog voltam! Madarat lehetett fogatni velem. Szóval, mikor a suliban elterjedt a hír, hogy én és Mia összejárogatunk, nekem is több figyelmet adtak az emberek. A folyton-folyvást könyvét bújó diák átváltozott egy menő, laza csávóvá. Holott, ugyanaz maradtam, aki voltam. Csak a stílusom lett más. Azonban mint minden tizenhárom-tizennégy éves tinédzser én is el voltam szállva magamtól és a sok figyelemtől, amit kaptam. Azt hittem, hogy én szartam a spanyolviaszt, csak mert egy ismert lány észrevette a létezésem. Tízedikben, összejöttünk Miával. Minden szép és jó volt. Ha így most belegondolok, akkor talán túl tökéletes volt minden. Imádtunk egymással lenni, mások is elfogadták a kapcsolatunkat. A családom is kedvelte Miát, amikor haza vittem látogatóba… – vettem egy mélyebb levegőt, erősen koncentráltam minden kis emlékre, mert nem akartam semmit kihagyni. Az ujjaimmal játszottam, szavaim között néha felnéztem Peytonra, aki szinte megsemmisülve ült a kanapén és várta a folytatást – Ami meglepett, azaz volt, amikor én mentem el hozzájuk és szimpatikus voltam a szüleinek. Ők, Miával ellentétben, közel sem voltak annyira maguknak valóak. És tisztán emlékszem a napra, amikor Mia anyja félre hívott és négyszemközt kezdett el velem beszélni. Azt mondta, hogy vigyázzak magamra. Azt mondta, hogy ne hagyjam el magam. Ne hagyjam, hogy a hálójába rántson. Viszont én csak leráztam minden figyelmeztetést, és azt mondtam, hogy boldogok vagyunk együtt, nem fog történni semmi. Oh, ember, ha tudtam volna, hogy mit tartogatott a jövő. 
- Harry, nem kell elmondanod, megértem, hogy nehéz szóval… 
- Kérlek – vágtam közbe azonnal, kérlelő tekintettel néztem a lányt, akinek könnyesek voltak a szemeim? – Peyton, el szeretném mondani. Talán egyszerűbb lesz élnem a tudattal, hogy valakivel megosztottam. Valakivel, akiben bízok. 
- Oké, persze. Sajnálom. Folytasd, de amikor túl soknak érzed, csak állj le, rendben? 
Aprót bólintottam és ezalatt a rövid idő alatt összeszedtem magam. 
- Tehát, ott tartottam, hogy fogalmam nem volt arról, hogy mi fog velünk történni. Úgy hittem, hogy Miával fogok összeházasodni, gyerekeink lesznek, Amerikába költözünk majd. Valami napos helyre, ahol nem engedjük, hogy akármi vagy akárki is elrontsa a boldogságunk. Röhejes, nem igaz? Tizennégy éves fejjel ilyenekről ábrándozni. Majd eljött az utolsó évünk, a tizenegyedik. Bál. Mint minden angliai iskolában, a mienkben is meg volt tartva. Természetesen Miával mentem. És hát, megnyertük a Bálkirálynő és Bálkirály címet. Aznap el szerettem volna mondani neki, hogy szeretem. Basszus, azt sem tudtam, hogy mi az a szerelem, de éreztem, hogy valami vonz ahhoz a lányhoz. Azonban egy dolog megakadályozott. Sötét volt a táncteremben, fülsüketítő zene szólt, emberek egymásba bújva táncolgattak. Egészen addig, míg ki nem szúrtam Miát és egy másik srácot, amint egymás szájára tapadva fuldokolnak. Megfordultam, elmentem onnan és úgy tettem, mintha soha nem láttam volna. Azt meséltem be magamnak, hogy az egy másik lány volt, nem Mia. Úgy gondoltam, hogy Mia soha nem tenné ezt velem. A kapcsolatunk amúgy bökkenőmentesen ment. Gondolom te is tapasztaltad, hogy vizsgák miatt, a végzősök már Május- Június felé leléphetnek a suliból. Nos, a kapcsolatunk Miával még akkor is tartott. Nagyon sok minden történt azon a nyáron, a bál után. Nem hoztam fel azt, amit ott láttam. Nem gondoltam, hogy fontos lehet és miután már bemagyaráztam magamnak, hogy nem az én Miám volt, nem igazán izgatott többé. Amolyan nyitott kapcsolatunk volt ekkor már. Úgy értem nyáron. Azonban az érzéseim kezdtek egyre erősödni. Tizenhét voltam, képzelheted mennyire sejtettem, hogy mit érzek, amikor a mai napig, tizenkilenc évesen alig tudom eldönteni, hogy mit akarok. Na, mindegy, a lényeg, hogy egy nap elhatároztam, hogy kiöntöm a szívem Miának. Ő is mondani szeretett volna valami fontosat nekem, én is neki. Úgy hittem, hogy ő is azt közli velem, amit én akartam vele. Hát, rendesen beszoptam. Elmondtam neki, hogy már hetediktől kezdve tetszett és hogy mára már teljes szívemből szeretem. Azt vártam, hogy majd elkezd könnyezni, hogy a nyakamba ugrik, és azt mondja, hogy ő is viszont szeret. Csak éppen az ellenkezője történt. Elkezdte mesélni, hogy ő mennyire nem képzelt semmi komolyat ebbe a kapcsolatba. Hogy ő csak egy pár hetes, hónapos összefekvést akart tőlem és semmi többet. Azt mondta, hogy szánalmas vagyok, amiért belé szerettem és éveken keresztül rajongtam érte. Azt mondta, hogy soha nem kellene neki a szeretetem, menjek és baszódjak el. Azt mondta, hogy soha semmit nem jelentettem neki és hogy csak játszott velem, mert egy semmirekellő kis szende szűz voltam. Azt is mondta, hogy immáron kijelentheti, hogy volt dolga egy szűz, szexi sráccal. Az arcomba röhögött, amikor elmondtam neki, hogy szeretem. A szívem összetört. Szilánkosra. Olyan szinten depresszióba estem, hogy Szeptemberben képtelen voltam elkezdeni a főiskolát. Két és fél hónapot szalasztottam. Borzalmas nyaram volt, de azt hiszem sokat tanultam az esetből. 

2015. szeptember 25., péntek

38. // Gonosz boszorkány.

Hiii,
Awww, a kis csillagok után, a vége felé a kedvenc kis részem lett. :3 Pedig sosem mondok ilyeneket, hahahaha. :D Ohhh, guyssss. Imádtam visszaolvasni a komikat az előző rész alatt.:3♥ Úgy imádom, hogy ennyire bejön nektek a történet és hogy Heyton is ennyire fave lett. ^^ Igazából eddig nekem is ők a kedvenc főszereplőim. :3 De nem is húzom tovább az időt, jó olvasást. xxx

// Harry Styles

Öt percenként mondtam Peytonnak, hogy igen is hoznunk kellett volna ruhát és náluk kellett volna aludnunk. Ugyanis amikor Jade megkérdezte, hogy maradunk-e, és Peyton rávágta, hogy nem, az anyjával egy kisebb veszekedés alakult ki köztük. Én csak nevetve ültem a kanapén, Jareddel és Mattel az oldalamon, s élveztük a vitát. Végül aztán Pay megadta magát, Jared pedig kölcsön adott pár ruhát nekem.

Peyton ágyában feküdtem, míg ő lent beszélgetett valamiről a szüleivel. Éppen ezért gondoltam arra, hogy addig én is felhívom anyut. Csak hogy minden alkalommal a hangpostára ment a hívásom. Mikor pedig a bátyámat próbáltam megcsörgetni, azt jelezte, hogy foglalt. Szóval lehet, hogy ők ketten folytattak beszélgetést. Végül Gemmára is gondoltam, de basszus. Nem akartam, hogy rossz kedvem legyen. Ha beszélnék vele, tuti, hogy veszekedésbe torkollana az egész, és nincs kedvem a marhaságaihoz.

Egy váratlan pillanatban azonban megcsörrent a telefonom; anya. Hezitálás nélkül felvettem. 
- Mit akarsz? – még ha feküdtem is, akkor is meghátráltam, amikor Gemma hangját hallottam meg anyué helyett. 
- Ugh, nem veled beszélni, az biztos – flegma kommentem még engem is meglepett, de tényleg nem vele akartam társalogni.
Percekkel később motyogást hallottam, majd anya hangja hallatszott a vonal másik feléről. 
- Mi újság Londonban, fiam? – elkuncogtam magam, hiszen ő úgy tudta, hogy Londonban voltam. Bár honnan is vette volna, hogy máshol vagyok.
- Ami azt illeti, Manchesterben vagyok. Vagyunk. Pay szüleinél. 
- Igazán? – hangja meglepettséget tartalmazott és akkor esett le, hogy ő még azt sem tudta, hogy összejöttem a lánnyal – Mit kerestek ott? 
- Úgy látszik elfelejtettem elmondani, de… uh, együtt vagyunk Peytonnal – csend. Még több csend. Semmi reakciót nem kaptam és ez kezdett egy kicsit megrémiszteni – Sajnálom, amiért nem mondtam el csak sosem találtam rá megfelelő időt és…
- Emiatt ne kérj elnézést, Harryt – sóhaja egy kicsit elszomorított, hiszen úgy éreztem, hogy nem boldog a döntésem miatt – Csak arra kérlek, hogy vigyázz magadra. Biztos vagyok benne, hogy Peyton egy tüneményes fiatal hölgy.
- De? 
- Nincs de, kincsem – nevetett fel – Szóval, mikor jöttök látogatóba? 
- Anya, az ő szüleinél vagyunk – emlékeztettem – És szerinted haza mernék menni Peytonnal az oldalamon, amikor van esély arra, hogy Gemma is ott lesz? 
- Egyszer, ha a dolgok köztetek tovább tartanak, mint azt valaha is gondolnánk, és Peyton a családunkhoz fog tartozni, el kell, viselje őt a nővéred. Előbb vagy utóbb találkozniuk kell. 
- Tudod te egyáltalán, hogy miért utálja ennyire? – kérdeztem hirtelen.
- Hogy érted?
- Nos, én is akkor tudtam meg, amikor Trenton át jött hozzánk. Kikotyogta, hogy Gemmának volt egy kis afférja Peyton bátyjával. De persze ebbe Gemma többet gondolt bele, mint kellett volna. És hát amikor Jared, Peyton bátyja, elmondta Gemmának, hogy nem kell már neki többé, ő összeomlott. Gemma valahogy megtudta, hogy jóban vagyok Jareddel, és mivel Jarednek köze van Peytonhoz, ezért Peytont sem bírja. Azt állítja, hogy majd Pay velem is olyan egyszerűen fog végezni, mint Jared Gemmával. 
- Igen, emlékszem, amikor a nővéred könnyek között jött haza anno, és valami srácról hadovált és hogy mennyire megalázta és összetörte őt. Azt viszont nem értem, hogy miért ítéli el Peytont. 
- Hát azt én sem – nevettem fel erőltetetten – Gemma gondolkodhatott volna, amikor Jareddel volt dolga. Elvileg megmondta neki a srác, hogy futó kaland lesz. Viszont azóta neki is állandó barátnője van, akivel boldog. És tudom, hogy Peyton sosem csinálna olyat, hogy egyszer csak úgy ott hagy. Azért ismerem már egy éve, Gemma meg csak a nevét tudja, és hogy köze van Jaredhez. 
- Szeretnéd, ha beszélnék a nővéreddel?
- Anya, az előző alkalommal sem működött. Miben lenne más a mostani? 
- Az információ, amit adtál, segített tisztábban látni a dolgokat. Nem igazán voltam képben ezzel kapcsolatban, de most már lesz mivel visszaszólnom neki és letörnöm egy kicsit a szarvát. Nagyon nem tetszik, hogy ennyire szemtelenül és tiszteletlenül viselkedik veled, és amiért ilyen módon beszél Peytonról. 
- Uh, tedd, amit tenned kell akkor – felsóhajtottam aztán felemeltem a fejem a párnáról, amikor a szobaajtó kinyitódott és egy mosolygós lány lépett be rajta – Viszont most mennem kell, majd még hívlak, rendben? 
- Próbálok egy kis észt vinni a nővéred fejébe – nevetett fel anya, amelyen mosolyognom kellett – Élvezd a Manchesterben töltött idődet, és add át üdvözletem a barátnődnek és családjának. 
- Meglesz. És előre is hálás vagyok, amiért próbálsz egy kicsit segíteni a helyzeten. 
- Ez természetes, kincsem. 
- Később beszélünk, szeretlek.
- Én is szeretlek, puszi! 
Elemeltem a fülemtől a készüléket és megnyomtam a piros kört a képernyő bal oldalán. Peyton rám feküdt, kezeit a mellkasomra tette és arra tette az állát. Meglepett, hogy rám, mert feküdni, hiszen minden alkalommal attól fél, hogy esetleg összenyom a testsúlyával vagy túlsúlyosnak találom. Mikor ez egyáltalán nem igaz, hiszen tökéletes, normális alakja és súlya van. De hát ezt elmagyarázni egy makacs lánynak, szinte lehetetlen. 
- Anyuék azt mondták, hogy holnap egy óra fele érnek haza, de ha késnek, akkor ne várjunk rájuk, hanem menjünk haza. Mert ugye vasárnap lesz és hétfőn suli meg minden egyéb. 
- Köszönöm istenem! Alhatok tizenegyig legalább – hibátlanul ráláttam gyönyörű mosolyára, amikor a fejem mögé tettem a kezeim és összekulcsoltam őket majd rájuk feküdtem, hogy jobban lássak. 
- Uh, anya kérdezte, hogy aludnál-e a vendégszobában? – oh, wow, amikor a szavak elhagyták a száját, több voltam, mint meglepett. 
Minden probléma nélkül elterveztem, amint vele aludnék, erre lehet, hogy külön kell? Basszus. 
- Persze, err, nem gond – zavartan elmosolyodtam – Eh, az rendben lenne veled, ha elmennék gyorsan lefürdeni? 
Nem igazán akartam felkelni, de egy kicsit felhúztam magam azon, hogy nem alhattam vele. És tudtam, hogy kellett egy kis egyedüllét ahhoz, hogy ne keljek ki magamból emiatt. Igazából hülyeség volt az egész, nem értettem, hogy miért turbóztam fel magam ennyire. 
- Harry, ne már – legördítettem magamról Peyton, aki végül háttal érkezett a matracnak. Játékos hangja és nevetése elfeledtette velem, hogy felkaptam a vizet a különalváson – Ne menj még fürdeni, kérlek! Még nem is vacsoráztunk! 
- Uh, nem-nem igazán vagyok éhes. És a fejem is fáj egy kicsit. Lehet, ledőlök vagy valami. 
- Hozzak neked fel gyógyszert? Betakarózhatsz az ágyamban meg minden.
- Nem hiszem, hogy anyud örülne annak – kezemet a tarkómhoz emeltem és kerültem a szemkontaktust a lánnyal.
- Na, kérlek – nevetve kelt fel az ágyból és sétált felém. Becsukta a fürdő ajtót, melyet félig kinyitottam és karjait a derekam köré tekerte – Vicceltem, amikor azt mondtam, hogy anya nem akarja, hogy velem aludj. Szerintem nem igazán érdekli. 
- Gonosz boszorkány – motyogtam szélesen vigyorogva amint felkaptam az ölembe és megindultam vele az ágy felé. Miután lefektettem rá, fölé másztam és a füléhez hajoltam – Na, most vagy kapok egy ultra édes kiengesztelést vagy addig csikizlek amíg be nem pisilsz. Hogy döntesz? 
- Oh, nehogy már te gyere ki jól ebből a csínyből, Tarzan!
- Aw – arcomat elrejtettem a nyakában és mélyen beszívtam az édes illatát – Régen hívtál már Tarzannak. 
- Hiányzott? – karjait megéreztem a nyakam körül csak úgy, mint lábait a derekam körül. Összekulcsolt lábaival lenyomta a fenekem így ránehezedtem a súlyommal bár nem panaszkodott miatta. 
- Egy kicsit – vallottam be és még jó, hogy nem láthatta az arcom, ami egy kicsit felmelegedett és valószínűleg rózsaszín lett. 
- Tudod, beszéltem pár szót Jareddel a nővéredről. 
- Oh, pompás – tekintetem az övébe fúrtam, ujjaimmal a haját rendezgettem mely a takarón terült el alatta – Miről? 
- Csak hogy miért dobta és hogyan találkoztak. Alap dolgokról.
- Na, avass bele – mondtam és egy gyors puszit adtam a szájára. 
- Egy buliban találkoztak, ahol összemelegedtek meg minden. Utána egy hétig összejártak, itt-ott lefeküdtek, de a bátyám részéről nem voltak érzelmek. Ne nézd a tokám – elnevettem magam a nem oda illő megjegyzésen majd lejjebb hajoltam és megpusziltam a „tokáját” mely igazából nem is volt ott – Na, aztán amint letelt egy hét, Jared véget vetett mindennek, ami köztük volt, mert közben összejárt Cameronnal is. Csak hogy felé érzések kötötték. Így hát egyszerűbb volt a választása és érthető is. 
- Egek. Nem hittem volna, hogy Gemma ilyen életmódot élt. Mármint, egy éjszakás kalandok? Mikor is volt ez pontosan? 
- Három, lassan négy éve.
- És a nővérem még mindig nem tette túl magát a történteken? – kérdeztem tőle, mintha ő tudná rá a választ.
- Figyelj, lehet, hogy már túllépett rajta, csak elővigyázatos szeretne lenni velem és veled kapcsolatban. Bár nem mintha én csak azért járnék veled össze, hogy lefeküdjünk. 
- Napsugár, nem történt köztünk semmi. Azon kívül, hogy megujjaztalak. És amúgy ez egy tökéletes indok arra is, hogy miért kell együtt aludnunk. 
- Igazán? – bólintottam mire megforgatta a szemeit – Remélem, megosztod minden hímnemű haveroddal ezt az eseményt.
- Nem hiszem, hogy Liam szeretne róla hallani, Zaynnel nem is beszélek mostanság és Niall? Ő valószínűleg élvezne minden apró kis részletet, de nem adom meg neki az örömöt, hogy megtudja. 
- Még jó – vigyorogva néztem, amint fintorogni kezdett aztán eszembe jutott az előző kis beszélgetésünk.
- Szóval? Kiengesztelés vagy csikálhatlak, ameddig csak akarlak? 
- Szerintem ki vagy engesztelve – felvont szemöldökkel vártam, hogy folytassa – A házamban vagy, kapsz kaját, itt aludhatsz, alattad vagyok. Kell még valami? 
- Ah, ha így nézzük, akkor igazad van – álszomorúságot öltöttem a képemre, mire ő tenyereit az arcom két oldalára helyezte és megcsókolt. Öntelt mosolyra húztam a számat, s így szóltam – Mindjárt jobb.

**

Morogva fordultam át a másik oldalamra és meglepett, amikor nem estem le, hanem a falnak ütközött a testem. Ez megmosolyogtatott, mert egy részem biztonságban érezte magát, de ugyanakkor a hideg fal kellemetlen volt.

Megdörzsöltem a szemeim, ám amikor kinyitottam őket, egy teljesen ismeretlen helyen találtam magam. Kellett egy jó öt perc, mire befunkcionáltam magam, és rájöttem, hogy Peyton szobájában, ágyában feküdtem. Oldalra pillantottam, és ott feküdt mellettem. A hátát mutatta nekem melyet nem fedte a takaró és a póló, amiben aludt, egy kicsit felcsúszott, így az láttatni engedte a derekát. Közelebb csúsztam hozzá, kezemet a dereka köré fontam majd nagy nehezen magunkra húztam a takarót is. Mivel Peyton haja egy rendetlen gombócban csücsült a feje tetején, könnyedén közelebb tudtam bújni a nyakához és lusta csókokkal borítottam el a bőrét. Eddig egyszer sem kelt fel rá azonnal, így amikor megfordult és szinte a nyakamba bújt, egy kicsit meglepődtem, de ugyanakkor élveztem is a közelségét. Lábát az enyémek közé fúrta, a másikat átdobta a derekamon.
Úgy éreztem, ha megszólaltam volna, akkor a pillanatunk totálisan fuccsba ment volna. Imádtam összebújni vele, reggelente főleg. Valamiért különlegesnek éreztem azokat a perceket. Talán saját magamat éreztem különlegesnek? Ismeretlen okok miatt, Peyton elérte, hogy másnak érezzem magam és ezáltal ő is egy egyedi személyiséggé változott az én szememben. 
Hangozzék akármilyen hülyének is, amikor először meghallottam a nevét, egy kicsit elámultam, hiszen nem mindennap botlottam egy olyan lányba, aki Peyton névvel rendelkezett. Ez egy kicsit arra engedett következtetni, hogy ő nem egy mindennapi lány. És valóban merőben más volt azoktól, akikkel már volt dolgom. Jobban mondva találkoztam vagy létesítettem társalgást.


Gondolataimból kirázódtam, amikor megéreztem Peyton ujjait a mellkasomon. Szokatlan volt, amint körberajzolta a madártetoválásom körvonalait, amelyek a kulcscsontom alatt helyezkedtek el. Ugyanakkor kellemes érzés volt, és egy örökkévalóságig el tudtam volna viselni az enyhítő érzést. 
- Azt hiszem ezek a kedvenceim – hangja egy kicsit mélyebb volt, mint a szokásos – És a csillag tetkó a bicepszed belső felén. 
- Mhm. Leginkább azt mondják rájuk, hogy túl fiatal vagyok, és csak elcsúnyítom a bőröm velük. 
- Szerintem igen is illenek hozzád – elmosolyodtam szavai hallatán, szívem megtelt egy fajta melegséggel.
Mikor elhúzódtam tőle egy kicsit, csak, hogy láthassam az arcát, felmordult és a fejére húzta a takarót. Kacagásom töltötte meg a szobát, aztán hirtelen befogtam, hiszen nem csak mi voltunk a házban. 
- Azt mondtad, hogy tovább szeretnél aludni, erre tök korán felkelsz – figyelmen kívül hagytam Peyton megjegyzését, amíg felültem és kiropogtattam a csontjaim – Eww, ez csak akkor jó, ha én csinálom! 
Ezzel felült mellém és ő is elkezdte. Ez alkalommal engem rázott ki a hideg majdnem, tekintve, hogy ki nem állhattam, ha más emberek csinálták. Aztán amikor az ujjaival is megismételte a mozdulatokat, felszólaltam.
- Ugye tudod, hogy ízületi gyulladásod is lehet ettől? 
- Mert ha a hátamat ropogtatom, akkor nem? 
- Gyakorlatilag csak a csigolyáid kerülnek vissza a normális helyükre, szóval nem hiszem.
- Jól van, túl okos vagy, Tarzan! 
Ezután elhagyta a szobát és én egyedül maradtam. Visszadőltem az ágyba, eszetlen mosollyal az arcomon, és vártam, hogy a lány, aki látszólag elrabolta minden józan eszem, visszatérjen. 

2015. szeptember 23., szerda

37. // Lehet, meggondolom magam, és innentől Hercegnőnek hívlak majd.

Hiii,
Oké, szóval, lehet, hogy ez az egyik nagyon-kedvenc részem. Már ha ez egyáltalán értelmes, lol. De komolyan. Nem csak azért imádom, mert Harry szemszög, hanem úgy alapból. Amikor írtam, akkor is alig vártam, hogy végre feltehessem. :3 Szóval nagyon bízom abban, hogy nektek is tetszik majd. ^^ Mint mindig, most is meghirdetem Distance nevezetű történetemet, mely nem rég nyitotta meg kapuit. :D A második rész már fent van, szóval ugorjatok át és olvassátok el, ha szeretnétek. :) Jó olvasást. xxx

// Harry Styles


Peyton pihegése, pirospozsgás arca és szégyenlős mosolya elég volt ahhoz, hogy tudjam; élvezte. A rakoncátlan nyögéseiről, kérleléseiről nem is beszélve. Meg arról, hogy kis híján megfulladtam, amikor a lábait a fejem köré szorította s csípője megállás nélkül szeretett volna érintkezésbe lépni a számmal, hogy többet kapjon. Nos, most már legalább ezt is tudom. Peytont egyszerű kielégíteni, ha tudod, hogyan kell. És azt hiszem, elsőre nem voltam annyira rossz. Legalábbis remélem.

Komisz mosoly kerekedett az arcomra, amikor láttam Peytont az alsóneműje után nyúlni majd a lehető legsebesebben fel is húzta azt s megismételte ugyanezt a nadrágjával is. Volt bennem egy löket, mely nem engedte, hogy csendben maradjak, szóval még jobban zavarba hoztam a magatehetetlen lányt.
- Élvezted, Napsugár? – élveztem nézni, amint nem tudta, hogy mi tévő legyen. Egek, egyszerűen csak imádtam, hogy zavarban volt miattam – Csak mert én igen és megismételném akármikor. 
- Ha ezzel arra akarsz utalni, hogy szeretnél valamit cserébe, akkor…
Mondata befejezetlen maradt, engem pedig hirtelen ütött meg a felismerés.
- Dehogyis! – ellenkeztem azonnal – Nem azért elégítettelek ki, mert szeretnék valamit cserébe. 
- Hát akkor? – megnevettetett, de ugyanakkor elszomorított, hogy azt hitte majd ráerőltetem azt, hogy viszonozza – Minden fiú szeretne valamit cserébe egy ilyen eset után. 
- Nézd – sóhajtottam fel és mivel még mindig előttem állt, az ölembe húztam. Bal karomat a dereka köré fontam, a másik kezemmel pedig az övé után nyúltam és összefontam az ujjainkat – Nem azért ujjaztalak meg, mert szeretném, ha a gatyámba nyúlnál. Persze, biztos vagyok benne, hogy jó lenne. Basszus, több mint jó. De nem kényszerítelek semmire. Azért történt meg az, ami, mert szerettem volna, hogy megtörténjen. És nem ellenkeztél, plusz mindketten élveztük – a fejét erre lehajtotta, mely elárulta, hogy az arca elvörösödött. Ezen halkan felkuncogtam és egy gyors puszit nyomtam az arcára – Ne kezdj el itt nekem bujkálni, Napsugár. Az előbb még a combjaid közé voltam szorítva. 
- Harry, kérlek – nevetése mosolygásra késztetett és ezzel együtt a mellkasomra dőlt. Bal kezem, mely eddig a csípőjét fogta körbe, ekkor már a vállain pihent.
- Oké, abba hagyom – adtam meg magam – Meddig leszünk holnap a szüleidnél? És mikor indulunk? 
- Ameddig szeretnél, és amikor szeretnél. Nekem mindegy. 
- Ebédre megyünk, nem? 
- Aha. De nálunk sosincs időben kaja, szóval akármikor elindulhatunk. 
- Mi lenne, ha ott aludnánk? – dobtam fel az ötletet mire Peyton csak kuncogni kezdett – Mi baj van ezzel? 
- Te nálunk szeretnél aludni? – kérdezett vissza, mintha félre értette volna elsőre.
- Igen. Talán nem kellene? Vagy nem szabad? 
- Nem erről van szó – felelte – Csak meglepett. 
Kisebb csend telepedett ránk ezután. Mindketten elmerülhettünk a gondolatainkban, hiszen amikor feleszméltem, és megszólaltam, Peyton is megijedt egy kicsit.
- A születésnapod pont egy suli napra esik – jegyeztem meg halkan, ujjaim fel-le járkáltak a karján.
- Szünetünk van Április első hetében, Tarzan. 
- Valóban?
- Ühüm. És különben is, honnan tudod, hogy mikor van a szülinapom? 
- Nem gondolod, hogy kicsit gáz lenne, ha nem tudnám a csajom szülinapját? Totálisan beégnék. 
- Uh, ez igaz – kuncogott – De ne tervezz semmi extrém dolgot. Nekem elég, ha itthon maradunk és pizzát eszünk. Vagy fagyit. Esetleg kínait vagy mekit. 
- Torta? 
- Még azt sem kell csináltatnod – ez meglepett, bár nem mondtam rá semmit – Nem szeretem, ha az emberek körül ugrálnak a szülinapomon. 
- Miért?
- Nem szeretem, amikor az emberek csak azért vesznek észre, mert a szülinapom van, tudod? Úgy értem, miért nem tudnak meglepni ajándékokkal az év többi napján? Miért mindig csak Április negyedikén? De még csak ajándék sem kell. 
- Szeretnél egy másik tetkót a szülinapod előtt? – kérdeztem nevetve – Akkor azt nem negyedikén kapnád meg, hanem mit tudom én, elsején, vagy valami. Utána még negyedikére is veszek neked valamit? 
- Nem kell semmit venned, Harry. Tetkó sem kell másik. Tűfóbiám van, rémlik még? 
- Akkor te minek vettél nekem órát ajándéknak? És azokat az ingeket, amik tele vannak furcsa mintákkal? 
- Miért ne? – kérdezett vissza – Mint mondtam már a bulin is, el sem akartam menni. Utána meggondoltam magam és rájöttem, hogy nem állíthatok be egy partira üres kézzel. De mivel nekem nem lesz partim, neked nem kell sehova menned ajándék nélkül. 
- Jó, de ha lenne bulid, vagy valami. Mit szeretnél? – kíváncsiskodtam – Van valami, amire már hónapok óta vágysz? 
- Hát, már mennék valami tengerpartra. De ez ne adjon neked ötletet arra, hogy valami korai nyaralásra vigyél. 
- Fenébe! – bosszankodtam játékosan – Pedig ezt szerettem volna, csak nem voltam benne biztos, hogy tetszene. 
Felnevetett majd felállt az ölemből és elhagyta a nappalit. Nehezebb volt a szülinapi meglepetésére gondolni, mint bármi másra. Legalábbis akkor. Azonban oltárian jól jött, hogy holnap megyünk a szüleihez. Hiszen így legalább lesz esélyem megkérdezni az öccsét, hogy mi lenne a legjobb ötlet. Vagy ha esetleg olyan jóba kerülök a szüleivel, akkor őket faggatom ki egy kicsit.

**

Apun kívül, nem igazán volt miért Manchesterbe járnom, még is tökéletesen elnavigáltam magam a városban. És ezen még magam is meglepődtem. Általában elkeveredek, annyira, hogy képes vagyok elhagyni a várost is és még csak fel sem eszmélek addig, míg az autópályán vagyok és a kék táblákon nem látom a helynek a nevét.

Peytontól közben megtudtam, hogy melyik utcában laknak, és se perc alatt oda értünk. A kapuk kinyíltak, amikor a kocsival elé álltam, melyet a lány mellettem azzal magyarázott, hogy megüzente az öccsének, hogy itt vagyunk, ő pedig kinyitotta számunkra a szerkezetet.

Mint ahogy számítottam arra, a ház hatalmas volt. És gyönyörű. Pedig akkor még csak kívülről láttam. Éreztem magamon Peyton tekintetét, azonban én csak az épületet bámultam, ami előttem volt. Percekkel később kiszálltunk a kocsiból és mire én megfordultam, Peyton már az öccsét ölelte át. Miután Matt elengedte nővérét, felém indult meg s Jared is kilépett a házból hogy köszöntse mindkettőnket. 
- Anyuék totál lázban égnek miattatok – nevetett fel Matt – Basszus, anya még ki is sminkelte magát.
- Oh, miattam igazán nem kellett volna – jegyeztem meg kissé zavartan, fogaimmal azonnal az ajak piercingem után kapva. 
- Aw, mitől vagy ennyire zavarban, Harry? – Jared ökle találkozott a vállammal egy laza ütés formájában.
- A halálomba készülök bele sétálni – viccelődtem. Vagyis csak próbáltam. De mikor Matt felnevetett, tudtam, hogy nem volt annyira rossz. 
- Elbújhatsz a szobámban, ha nagyon megijedsz a félelmetes szüleimtől – biztos voltam benne, hogy Peyton direkt baszogatott, legalábbis mocskos vigyora erre engedett következtetni. Nem sokkal később egyik kezét a vállamra tette, lábujjhegyre állt és megpuszilta az arcom – Csak hogy félj annyira. 
Megforgattam a szemeim majd utolsóként elindultam én is a házba.

Az előtér hatalmas volt. Azonban nem volt időm körül nézni, hiszen ahogy beljebb mentünk, rálátást nyerhettem a nappalira, mely ugyancsak méretes volt. Fehér bőrkanapé és egy-két fotel helyezkedett el az asztal körül. Plazma tévé díszelgett a falon, megtoldva képekkel. Gondolom, családi fotók lehettek. 
- Mosolyt fel, szépfiú! – szinte azonnal Peytonra néztem, aki mellettem állt és szerintem ő maga sem tudta, hogy meg fogja-e a kezem, hiszen többször is megérintette az ujjaim, de mindig elhúzta. 
- Essünk túl rajta – kifújtam a tüdőmben felgyülemlett levegőt, kezemmel az övé után kaptam és én kulcsoltam össze az ujjainkat – Uh, vegyem ki a piercinget vagy..? 
- Miért kellene kivenned? – kérdezett vissza mosolyogva – Hagyd csak bent nyugodtan. 
- Csak azt gondoltam, hogy úgy illedelmesebb lenne? – Pay csak nevetett – Oké, mindegy, menjünk.
Peyton rám mosolygott, és megindultunk valamerre. Idővel kiderült, hogy a konyhába igyekeztünk, ahol az anyja állt. Hirtelen izzadni kezdtek a tenyereim és egy csomó keletkezett a torkomban. Miért izgultam ennyire? 
- Anya, ő itt Harry. Harry, ő itt Jade. És még mindig kínos vagyok, amikor be kell mutatni az embereket egymásnak, szóval valaki oldja a hangulatot. 
- Oh, Peyton! Így nem illik bemutatni valakit! – rázta a fejét Jade amint megdorgálta a lányát és a csípőjére tette a kezeit – Örvendek a találkozásnak, Harry. 
- Részemről a szerencse – mosolyogtam fel a nőre, aki kiköpött olyan volt, mint Peyton. Az nap már sokadára lepődtem, meg amikor egy ölelésbe vont. 
- Ha gondolod, akkor Peyton körbe vezethet, mert az ebéd még nincs kész – tekintete folyamatosan a mellettem álló lányon volt, bár a végén egy rövid időre rám pillantott és elmosolyodott. 
- Menjünk akkor – sóhajtott fel Peyton így mivel én álltam a kijárathoz közelebb, megindultam. 
Azonban Jade mondott valamit a lányának, ami megnevettette és ez engem is megkönnyebbüléssel töltött el belülről.

Mikor Peyton csatlakozott hozzám, egyből az emelet felé indultunk. Megannyi ajtó volt a felső emeleten, mi még is az egyik legmesszebbinél álltunk meg. 
- Mielőtt bemegyünk, nézd el a kuplerájt – kuncogott Peyton amint egyik kezét a kilincsre tette, lenyomta azt majd az ajtó kitárult – Huh, úgy látszik, anya kitakarított. 
A szoba fehérben és barna színekben pompázott és ez egy kicsit az én otthoni szobámra emlékeztetett. Tágas volt a szoba, tele szekrényekkel és egy íróasztallal, melyen vagy tíz üres vagy félig elégetett gyertya helyezkedett el. A baloldalon helyezkedett el még két ajtó, valószínűleg az egyik a fürdő lehetett? A másikkal kapcsolatban nem voltam biztos. Esetleg gardrób? Erkély is volt a szobában. Mikor elmentem mellette, tökéletesen ki lehetett látni a hátsó kertre, ahol egy hatalmas beépített medence foglalt helyet és egy kicsit messzebb tőle egy kisház. 
- Lehet, meggondolom magam, és innentől Hercegnőnek hívlak majd Napsugár helyett – elnevettem magam amint leültem az ágyára és el is dőltem rajta – Ez a hely hatalmas. A Londonban lévő szobád ennek a fele. 
- Tudom és hiányzik is – éreztem amint leült mellém, kezét a combomra tette – Fogalmam nincs, hogy hol van apa. Lehet a munkahelyén. 
- Hétvégénként is? 
- Élmunkás. Na, de milyen itt lenni? A szobában, ahol felnőttem? Igaz, elég sok átalakításon esett át, de sok emléket őriz. 
- Amennyit láttam belőle, azt engedte elárulni, hogy fasza kis lakásotok van. És szívesen ide költöznék. 
- Oh, ha ezt a két lüke meghallaná, szerintem sikerülne meggyőzniük anyut és aput hogy ide cuccolj. 
- Matt és Jared? – kérdeztem bár sejtettem, hogy a „két lüke” megjegyzés őket illette.
- Igen. Odáig vannak érted, ami őszintén nem lep meg – hatalmas mosollyal az arcán fordult felém.
Kaptam az alkalmon és a karjánál fogva lejjebb húztam magamhoz. Apró csókot hintettem imádnivaló ajkaira, mire elmosolyodott, s míg bal kezén tartotta magát, a jobb tenyerét az arcomra simította. Persze kellemes perceinket megszakították, mint az esetek többségében. 
- Itthon van apa és kész a kaja, gyertek – Matt hangját szinte azonnal felismertem az ajtó túloldaláról.

**

Úgy gondoltam, hogy majd minden kínos lesz és senki nem fog megszólalni, csak bámulni a másikra azt asztalnál. Míg Mark átöltözött az emeleten, a nappaliba ültünk le és leginkább Jade bombázott el kérdésekkel. Megkönnyebbülés volt számomra, amikor megkért, hogy tegezzem, mert ha magázom, akkor sokkal idősebbnek érzi magát, mint amennyi. És igazából úgy éreztem magam, mintha egyedül maradtam volna, hiszen míg én normálisan, még is kissé otthonosan ültem a kanapén, Peyton az öccse ölébe dőlve hallgatta a beszélgetést, mely köztem és az anyja közt folyt le. Néha persze ő is, és a másik két testvére is beleszólt, így olyan volt, mintha megmentettek volna és volt esélyem levegőt venni a folyamatos mesélés közben.

Az ebéd egy szokásos húslevessel kezdődött, mely merőben eltért attól, amit anyu készített mindig. Ezen felül finom volt, talán finomabb, mint amit otthon valaha is ettem. Majd amikor Mark és Jade elkezdték behozni a tálakat a konyhából, Jade így szólt.
- Harry, remélem, szereted az oldalast, ugyanis a fiúk ezt kérték, de nem voltam biztos abban, hogy neked ízleni fog…
Elmosolyodtam amint hallottam a nőt össze-vissza beszélni, hiszen olyan volt, mintha Peytont láttam volna magam előtt.
- Mindent megeszek, amit elém tesznek, szóval add csak! – rövid nevetés hagyta el az ajkaim.
- Ez a családba való férfi! – ütögette meg a vállamat Mark, és bár alig, de hallottam, amint Peyton azt motyogta; kezdődik. 
A nyál összefutott a számban amint megláttam az oldalast, a sült krumplit és egy kis tálban mellette a gravyt. Azonban mikor megláttam a kést és a villát a tányér két oldalán, egy rövid időre összevontam a szemöldökeim aztán yolo alapon megvontam a vállaim. A kezembe vettem egy hús csíkot és enni kezdtem, amikor is megéreztem magamon több tekintetet. Lassan felemeltem a tekintetem és kissé ijedten néztem szembe Jareddel. 
- Err… ehetek villával és késsel is, ha kell?! – kezdtem mentegetőzni szinte azonnal, mire Mark a saját keze felé biccentett, mutatva, hogy nem kell aggódnom, ő is úgy eszi, mint én. 
Emiatt egy kisebb megnyugvás járt át, percekkel később pedig Peyton kezét éreztem meg a combomon. Amikor rá pillantottam, szélesen mosolygott, majd ő is folytatta az evést.

2015. szeptember 20., vasárnap

36. // Nem szeretek osztozkodni.

Hiii,
Oohhhhhm ez a rész eléggé fűtött lesz, legalábbis a vége. ;D Remélem, hogy készen álltok egy kis akcióra, lol. Nem igazán vagyok otthonos az ilyen dolgok leírásában, de minden tőlem telhetőt megpróbáltam. :D Bízom benne, hogy nem lesz nagy beégés haha. :D Köszönömmmm a 37 feliratkozót, angyalok vagytok. ^^♥ Kíváncsian várom a véleményeiteket. ;D Jó olvasást. Xxx
P.S.: Ha gondoljátok, és még nem tettétek, akkor kukkantsatok be az új blogra. Keddenként érkeznek a részek, és remélem, hogy legalább annyira megszeretitek majd, mint Heytonékat. :)

// Peyton Hollingsworth

Fel sem tűnt, hogy mennyire hiányzott Niall és Liam a mindennapjaimból az elmúlt hétben, egészen addig, míg nem találkoztunk az iskola parkolójában. Mindegyikünknek volt valami mondani valója, így az esetek többségében, egymás szavába vágtunk. Bár ez sem rontotta el a jó kedvem, ahogy annak a gondolata sem, hogy az egyetemen kellett lennünk.

Angolon nem csináltunk sok mindent, ezért Niallel folyamatosan beszélgettünk. Matekon is se perc alatt készen voltam mindennel, aztán harmadik óraként megint egy angol nem igazán tett be, hiszen laza volt. A nap eléggé gyorsan elment ahhoz képest, hogy egy hétfői nap volt és már csak akkor esett ez le, amikor a kis padon ültem és néztem, ahogy a fiúk fociztak.

Időközben gondoltam arra, hogy beszélhetnék Xanderrel, de mivel nagy volt az időeltolódás, inkább elvetettem ezt az ötletet. Ha ő aludt, akkor én tudtam volna vele csevegni, ha én aludtam, akkor ő ért rá. Egy kész, ördögi forgás volt az egész és legszívesebben felültem volna egy repülőre, hogy meglátogathassam. Hiányzott. Túlságosan is. Mikor elmentek, nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fogom érezni a hiányát, de tessék. Csodálom, hogy ennyi ideig kibírtam. És csak belegondolni is abba, hogy pár nap múlva nélküle fogom megünnepelni a tizenkilencedik születésnapom egy kicsit, elszomorít.

Felsóhajtottam, amikor már vagy negyed órája egy magamban ültem a pályán majd a bejárat felé indultam. Harry valószínűleg már elkészült annyi idő alatt és mivel nem akartam megváratni, volt, hogy néha velük indultam meg be. 
- Mi van veled, Napsugár? Elfáradtál? – Harry ajkaira mosoly rajzolódott amint hüvelykujjaival végig simította a bőröm a szemeim alatt.
- Ezt én is kérdezhetném tőled – mondtam vigyorogva, kezeimmel körbeöleltem a derekát.
- Tudod, Lisa ma beszélt velem angolon – közölte hirtelen – Azt kérdezte, hogy boldog vagyok-e veled.
- Uh, ez… nos. Érdekes. 
- Az – bólintott egyet – Főleg az, amikor azt mondtam neki, hogy igen. Az a lány tényleg mindent megpróbált annak érdekében, hogy jobb kedvre derítsen engem, amíg összejártunk. És hát gondolom rosszul esett neki, amikor azt mondtam, hogy neked még egy ujjadat sem kell mozdítanod. 
- Még jó. Nem szeretek sokat mozogni.
- Mondd csak el nekem, miért vagy ennyire lusta? – kérdezte kacarászva s kezeit elvette az arcomtól majd elhúzta az enyéimet a háta mögül, hogy összefonhassa az ujjainkat. 
- Passz – vontam vállat, ahogy megindultunk kifele és őszintén elgondolkodtam a kérdésén – Amúgy meg ne mondd ezt! Járok veled edzőterembe! 
- Oké, ez igaz. De ezen felül nem sok mindent csinálsz. 
- Ha csak nyavalyogni fogsz emiatt, akkor elmondom, hogy teszek a véleményedre – szóltam közbe – Ha nem tetszik valami, akkor nem kell velem lenni. 
- Tudod, hogy nem így értettem, Napsugár.
- Én csak mondom – és ezzel igazából lezártnak tekintettem a témát. 
Így hát azt hittem, hogy az úton majd csendben leszünk emiatt, de szerencsére ez nem történt meg. Ez előtt még sosem beszéltünk a suliról, szóval egy kicsit meglepett, hogy Harry felhozta a témát. 
- A tanár azt mondta, hogy eléggé sokat fejlődtem matekból. Említette, hogy jó volt az, hogy velem voltál órákon és segítettél. 
- Harry, nem vagy te buta. Csak nem figyelsz órán – kuncogtam el magam – Tökéletesen megértesz mindent, csak kell egy kis bíztatás és odafigyelés. 
- Akkor még jó, hogy vagy nekem. 
- Hát, szerencsés vagy – mentem bele a játékba, persze ő csak elnevette magát és kiszállt a kocsiból.

Mivel egyikünknek sem füllett a fogához az, hogy főzzünk, ezért míg én átöltöztem a szobámban, ő meg rendelte a szokásos pizzát. Esélyes, hogy a futár már kívülről tudja a lakcímünket. A nappaliba érve, szemeim elé került Harry, aki a kanapén folyt szét, a fekete játékkonzollal a kezében, míg várta, hogy a tévé bekapcsolódjon. Felvont szemöldökkel, apró fél oldalas mosollyal néztem rá, amikor felém nyújtotta a kezét. Végül megadtam magam, és vele szemben, lovagló ülésben, az ölébe csüccsentem. Karjaimat a nyaka köré tekertem miután kényelmesen elhelyezkedtem. 
- Nem akartam rád erőltetni a Miás dolgot – szólaltam meg percekkel később miközben Harry becsúsztatta az egyik kezét a pólóm alá és simogatni kezdte a derekamat – Csak úgy érzem, mintha tudnom kellene róla, hiszen mindenki más tisztában van a helyzettel. 
- Niallön kívül nem igazán tudja senki. Uh, talán még Liam – elmosolyodtam és bólintottam egy aprót – És tervezem neked elmondani, bár nem tudom, hogyan. 
- Ezután nem fogom felhozni többet – biztosítottam róla amint az ujjaim a hajával kezdtek el játszani – Először azt mondtam, hogy nem nyaggatlak majd róla, utána megint felhoztam. Szóval most tényleg megpróbálok bekussolni.
- Jó lesz, ha végre lakatot teszel a szádra, Napsugár – vigyorgott rám – Na, most viszont le kellene szállnod rólam vagy valami, mert nem fogom látni a tévét. 
- Tudtad, hogy Matt megdöntötte a rekordod? – kérdeztem kíváncsian, amikor megfordultam és láttam, amint betöltődött a játék.
- Nem csodálom – nevette el magát – Az öcséd a tévé elé született. 
- Oh, ne aggódj, tudom!

Nem csak Harry, de én is beleéltem magam a játékba, pedig csak néztem. Nem igazán tudtam, hogy miként sikerült egy verekedős játéknak lekötnie engem, de legalább elmondhattam, hogy ez is megtörtént.

**

Az emberek mosolyogva hagyják el az iskolát minden pénteken, mert tudják, hogy utána két nap szabadság mely tulajdonképpen egyenlő a bulizással. Nos, néhány ember számára. Én egyike voltam azoknak, akik vigyorogva ültek be a kocsiba egy hajmeresztő hét és fárasztó edzés után. Úgy értem, a fiúk számára fárasztó lehetett, mert én csak elnézve őket folyamatosan ittam és haldokoltam. De hát ez nem újdonság gondolom. Tehát, a jó kedvem okát a tökéletes jegyeim keltették létre. Felhúztam magam minden tantárgyból, amiből kellett, így végre újra sínen volt a tanulmányom. Mint említettem már ezelőtt, számomra sokat jelent az, hogy mit produkálok az iskolában, hiszen így juthatok el a lépcső legtetejére.

Igazából az sem tudta elrontani a kedvem, hogy dráma órán, Daisy folyamatosan hozzám beszélt. Minden, ami ellepte a gondolataim, azaz volt, hogy végre minden rendben volt. És az, hogy nem sokára találkozik anya és apa normálisan Harryvel. Úgy, mint a barátom. Mert a barátnője vagyok. Basszus, egy kicsit abszurd, nem? Életemben nem hittem, hogy majd kajak lesz valami köztünk, aztán tessék. 
- Izgatott vagy, Napsugár? 
- Nem kell ordítani, itt vagyok – forgattam meg a szemeim nevetve, amint beléptem a konyhába és szinte azonnal átöleltem a srácot – És igen! Nagyon! Furcsa lesz, hogy velem jössz haza. Végre belépsz a Hollingsworth tanyára. 
- Van egy érzésem, hogy inkább lesz egy palota, mint sem tanya – szólt közbe s arcát egy szemtelen vigyor ölelte körbe. 
- King size ágyam van – rákacsintottam és amint elléptem tőle, kinyitottam a hűtőt – Uh, csinálunk valami sütit? Tudod mit, inkább ne. Úgy sem fogsz segíteni. 
- Ch – cüccögött – Pékségben dolgoztam több mint három évig. Tudom, hogyan kell sütni. 
- Oh, valóban? – kérdeztem felvont szemöldökkel, mutatva, hogy a kihívása elfogadva – Lássuk, mit tudsz, kukta. 
- Napsugár, reméltem, hogy tudatában vagy annak, hogy jobb szeretem, ha chefnek hívnak. A mai napon ugyanis te fogod betölteni a kukta szerepét. 
- Mire fel? – faggattam tovább, még mindig összeszűkített szemekkel.
- Azt neked kell kitalálnod – lazán megvonta a vállát, s karjait egybe fonta a mellkasa előtt – Szóval? Készen állsz arra, hogy segíts Chef Harrynek? 
- Ugye tudod, hogy chefek a konyhában vannak?
- És mit próbálsz ezzel elmondani? – egymás után érkeztek a kérdéseink, és ez már majdnem megnevettetett. 
- Azt, hogy te pékségben dolgoztál. 
- Oké – mondta – De az nem jelenti azt, hogy nem tudok főzni. Mert tudok, és ezzel mindketten tisztában vagyunk. 
- Oké – minden erőmbe beletelt, hogy tökéletesen lemásoljam az akcentusát, bár nem tudom, hogy mennyire sikerült.
- Tovább? – megvontam a vállam és nekidőltem a hűtőnek – Mellesleg majdnem olyan volt, mintha magamat hallottam volna. 
- Na, akkor csinálod azt a sütit vagy mi?
- Rendben, kukta. Muffin megfelel? – hümmögtem s ő összecsapta a kezeit – Akkor vedd elő, ami kell, én addig leülök.
- Harry! 
- Nos, így neveztek el, amikor megszülettem. 
- Segítsél már nekem – biggyesztettem le az ajkaim amint megindultam felé és oldalasan az ölébe ültem – Szétnyomlak a kilóimmal, hogyha nem segítesz.
- Nem vagy nehéz, szóval addig ülsz az ölembe, amíg akarsz – villantotta meg hófehér fogsorát egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében – Én nem bánom. 
És hát, ami azt illeti, én sem bántam meg. Kuncogásaim néhai halk, szinte felismerhetetlen nyögéseimmel keveredtek, amikor Harry telt ajkai és egy-két pillanatban ajak piercingje találkoztak a nyakam bőrével. Éreztem, amint ő is elmosolyodott s néha megengedett magának egy csendes nevetést is. 
- Feltételezhető, hogy édesebb vagy, mint a süti valaha is lenne – szája ekkor már a fülemnél járt, suttogása tökéletes utat talált a fülembe. Kirázott a hideg, amikor végig csókolta az államat, noha szavai is elég nagy hatással voltak rám. 
Nem volt mindennapi, hogy így beszélt. Tele kéjjel, élvezettel… mocskosan. Persze, megengedett magának egy-két trágár szót és volt, hogy feltűnően flörtölt velem, de ott, a konyhában, a széken ülve, valahogy mintha más lett volna. 
Jobb tenyerem felcsúszott a hajába majd megmarkoltam jó pár mélybarna loknit. Torkát egy mély sóhaj hagyta el, meleg lehelete végig siklott a bőrömön s az egész testem belerázkódott. Ajkai eltaláltak a számhoz, melyet gyors még is finom, puha csókokkal lepett el. 
- Csak nem előléptetést szeretne a kis kukta? – sokként ért, hogy mennyire mély, reszelős lett a hangja egyik pillanatról a másikra. De basszus, élveztem! 
- Így sosem kezdjük el ahh – szavaim egy nyögésbe torkollottak, amikor megéreztem Harry fogait a nyakamba vájódni. Nem fájt, csupán szokatlan volt. 
- Mit nem kezdünk el, Peyton? – szavaival egyszerre cselekedett. Először lehetetlennek véltem, hogy áttegyem a lábam Harry másik oldalára, de végül, valamilyen varázslatos módon, sikerült. 
Kezei rátaláltak a derekamra majd közelebb húzott magához. Így mind én és ő is kényelmesebben ültünk, és amikor ajkai újra rátaláltak az enyémekre, nem kellett kitekernem a fejem, hogy normálisan közel legyek hozzá. Ujjaim a hajával játszottak, bár itt-ott elakadt. Szerettem vele játszani, mert puha volt és egy részem féltékeny volt rá emiatt. És a lábai miatt. Úgy látszik, hogy láb fétisem van, haha.

Kissé túlfűtött csókcsatánk végére szerintem nem csak Harry ajkai, de az enyémek is kétszeresükre nőttek. Alapjáraton a srác mélyrózsaszín ajkakkal rendelkezik, de ott és akkor még sötétebbnek tűntek. Kedvem lett volna újra rácuppanni, azonban visszafogtam magam. 
- Nos, ez volt az egyik legszenvedélyesebb smárolás, amiben részem lehetett – Harry szemei csillogtak, az arca pirospozsgás volt, ajkai duzzadtak, csókolni valóak és nevetése élettel teli. 
- Minden csajnak elmondtad, hogy milyen volt velük a csókolózás? – kérdeztem játékosan, ajkaim egy mosolyra húzódtak. 
- Két csajom volt csak, Napsugár – válasza meglepett, és már mondtam is volna valamit, de ő folytatta – Te vagy a harmadik, szóval nem. Az elsővel sosem csókolóztam. Igazából szerintem akkor még nem is voltam tisztában azzal, hogy mit jelentett. Aztán Mia volt a második. De nem fogok róla beszélni, mert valószínűleg kínos lenne, nem igaz? 
- Engem nem zavar, ha a volt csajaidról beszélsz – vontam vállat – Mindegyik a múltban van, így már nem csinálhatnak semmit. Maximum megeheti őket az irigység, mert hát te, édes drága barátom, már az enyém vagy. És nem szeretek osztozkodni. 
- Örülök, hogy ugyanazon az oldalon vagyunk ezzel kapcsolatban – előrébb dőlt a székben és közel hajolt hozzám – Ugyanis én sem szeretem megosztani mással azt, amihez csak nekem lehet közöm. 
Ajkai megérintették az enyémeket, aztán elhúzódott. És ezt megismételte számtalanszor. Így hát, mivel ő játszhatott, gondoltam én is megtehetem. Lassan kezdtem el ringatni a csípőm az övé ellen mely az általam várt reakciót váltotta ki belőle odalent. Nem igazán voltam jártas az intim dolgokkal kapcsolatban, és őszintén, a szüleim sosem tömték tele a fejemet a „szex beszélgetéssel” még is több mindent tudtam róla, mint lehet, hogy kellett volna. Vagy tizennyolc évesen már ultratapasztaltnak kellene lennem? 
- Napsugár, nem-nem hiszem, hogy ez egy j-jó ötlet – halkan elkuncogtam magam amint hallottam nehézkes lélegzetvételét, kezei közben rátaláltak a hátsó felemre. Sosem értettem, hogy a férfiak miért találták szórakoztatónak, ha belemarkoltak a nők fenekébe. De nem panaszkodtam. 
- Akkor is ezt gondoltad, amikor belekezdtél a kis játékodba?
- Ha folytatod, nem fogahhok tudni leállahhni – még engem is meglepett, amikor egymás után több nyolcas formát leírtam a csípőmmel, de úgy látszott, hogy Harrynek bejött. Vagyis ezért nyögdécselt, nem igaz?
- Hát ne állj le – suttogtam a fülébe mire ő felkapott és a nappali felé vitt. 
Ötletem nem volt, hogy mi fog történni. Tisztában voltam vele, hogy nem fogunk lefeküdni. Őszintén hülye lettem volna megadni magam neki. Alig jöttünk össze egy hónapja, hiába ismerjük egymást már majdnem egy éve. Viszont valami elárulta, hogyha nem is történik meg köztünk az a dolog, nem fogunk unatkozni. 

2015. szeptember 18., péntek

35. // Szemtelen és aranyos egyszerre.

Hiii,
Awwww, Harry baby bátyja és családja VÉGRE megjelenik. :3 Itt sem ússzák majd meg konfliktus nélkül szereplőink. :D Oh, és végre egy kisebb "titkot"/okot is megtudhattok, illetve, majdnem az egészet. ;) Majd még erre is tervezek egy külön részt, haha. Új blogom első fejezetét ITT megtalálhatjátok. Remélem, hogy ez a rész és az új történet is elnyeri tetszéseteket. :) Jó olvasást. xx

// Peyton Hollingsworth

Néhányan azt mondják, hogy egy kapcsolat képes a sok veszekedéstől megerősödni. Minél több dolgon mennek keresztül együtt az emberek, annál jobban bíznak a másikban és annál kevesebb dolog állhat közéjük. Egy részem hitt ebben azonban a másik nem.

Xanderrel egyszer sem volt komolyabb vitánk, még is minden rendben volt. Szorosabb volt a barátságunk, mint azt valaha el tudtam volna képzelni. Aztán ott volt Harry és vele nem egyszer akadt már össze a bajszom. Noha nem volt semmi nagy, eget rengető dolog. És mindegyik kisebb vita egy megmagyarázhatatlan szinten közelebb húzott minket egymáshoz. Oly annyira, hogy már a barátnőjének mondhattam magam.

És ez furcsa volt. Álmaimban mindig volt esélyem nála, viszont való életben néha még rá nézni is féltem, hiszen mindig elpirultam. És bár történtek dolgok köztünk; kisebb érintések, csókok. Ezeket mind csak egy fellángolásnak tudtam be. Nem akartam többet beleképzelni a dolgokba, hiszen könnyedén csalódhattam volna.

Csak, mint amikor a csengő felrázott az álmaimból. Sejtettem, hogy Harry nem fog felkelni, és nem azért, mert lusta – nos, részben – hanem mert valószínűleg ezer méter mélyen aludt. Este még hallottam, amint nevetgélt, de hogy is van a mondás? Aki éjjel legény az legyen nappal is. Bruh, arra várhattam volna. Így hát, mivel tudtam, hogy nekem kell rendezkednem, még mielőtt kiléphettem volna a szobámból magamra húztam a köntösöm. Nem vagyok egy nagy szívlelője a darabnak, de mivel időm és őszintén kedvem sem volt melltartót húzni, inkább összekötöttem a darabot és megkíméltem a látogatót egy mellbemutatótól. 
Útközben bekaptam egy rágót is, melyet alaposan összerágtam, amíg kinyitottam az ajtót. A meglepettség minden formája az arcomra ült, amikor szembesültem Harry bátyjával, és menyasszonyával. Kezeikben egy-egy kislány feküdt. 
- Sziasztok, gyertek beljebb – álltam el az útból mosolyogva, és amikor beléptek, bezártam az ajtót – Uh, Harry alszik. Ha gondolod, akkor felkeltem vagy te is megteheted. 
- Ha nem baj, akkor inkább hagynám, hogy aludjon. Tegnap sokáig fent volt – mondta nevetve Trenton – Sajnálom, ha felkeltettünk. 
- Semmi gond – válaszoltam és beletúrtam a hajamba, hogy legalább egy kicsit jobban nézzen ki. Azonban mivel ez sem segített rajta, inkább összefogtam egy hajgumival, amit a nappali asztaláról szedtem fel – Uh, adhatok valamit inni esetleg? 
- Egy pohár víz jól esne – szólalt fel Lennon azt hiszem? Nem emlékszem tisztán a nevére, de abban biztos vagyok, hogy L betűvel kezdődik.
- Persze, mindjárt hozom. 
Végül két pohárral és egy üveg ásványvízzel mentem vissza a nappaliba, gondolván a srácra is. Őszintén meglepett, hogy a házban voltak. Gyerekekkel. Basszus. Akkor kezdett leesni igazán a dolog. Tisztában voltam azzal, hogy jegyben voltak, de sosem hittem volna, hogy Lennon terhes lenne.

Se perc alatt átöltöztem, miután felszaladtam az emeletre és gyorsan fogat is mostam. Bekukkantottam Harry szobájába, ahol ő az ágyon, a hasán feküdt, kiterülve, mint a Nagy Alföld, mit sem foglalkozva azzal, hogy vendégeink vannak. Jobban mondva neki. Mert nem hiszem, hogy engem jöttek meglátogatni. 
- Peyton? – eléggé megijedtem, amikor a nevemet hallottam a szobából. Nem csak azért, mert sötét volt, hanem mert egyáltalán nem számítottam rá – Gyere ide, kérlek. 
Igazából kérni sem kellett volna, hiszen már csak két lépés választott el az ágyától. Álmosan nézett vissza rám, ajkain egy halvány mosoly volt. Jobb kezével felém nyúlt és lassan lehúzott maga mellé, míg végül el nem feküdtem mellette.
- Mhm, jó illatod van – motyogta amint arcát a nyakamba fúrta – Haragszol még a tegnapi miatt? 
- Tegnap sem haragudtam rád, Harry – válaszoltam csendesen, ajkaimat egy sóhaj hagyta el – Csak tudni szeretném, hogy ki az a lány. Valószínűleg sokat jelentett neked. Lehet, hogy még most is érzel iránta valamit, nem? 
- Nem. Persze, hogy nem – szólt közbe azonnal – Úgy értem. Igen. Mármint, évekig ő volt a mindenem. Aztán kilencedikben végre elhívtam egy randira. Miután befejeztük a középiskolát, minden elromlott. De nem szeretek róla beszélni, mert félek, hogy elrontja azt, ami most van. De kérlek, értsd meg, hogy ő már nem számít. És nem azért nem mondom el, ami történt, mert nem bízok benned, hanem mert nem érzem lényegesnek. 
- Jól van, mindegy – rengeteg kérdésem volt, de inkább magamban tartottam őket. Nem csak azért, mert Harry folyamatosan cirógatta a karomat, és ez elterelte a gondolataim, hanem mert a testvére lent volt a nappaliban – Készülj el. Vendégeid vannak. 
- Oh? Oh! Trenton? 
- Igen – kuncogtam el magam amint észleltem, hogy végig járta őt a megvilágosodás – Szóval igyekezz. 
- Itt vannak a lányok is? 
- Ühüm. Olyan kis édes pofák az ikrek – áradoztam egy ördögi mosollyal az arcomon, hiszen meg volt az esély arra, hogy Harry még nem látta őket.
- Megvársz, amíg fogat mosok? Nehogy már te előbb pesztrálhasd az unokahúgaim, mint én. 
- Ha nem sietsz, én lemegyek – nevettem el magam, mire ő szinte kipattant az ágyból – Mióta alszol te melegítőnadrágban? 
- Tegnap be akartam menni a kórházba, de Trent azt mondta, hogy inkább maradjak itthon és majd ma bejönnek. Hát szépen elaludtam. 
- Oh, értem. Mindegy. Igyekezz! 
Nem kellett látnom őt ahhoz, hogy tudjam, megforgatta a szemeit. Néha már úgy viselkedik, mint én. Bár én inkább meg sem szólalok, hiszen én meg átvettem az ő stílusát. Szerintem így már egyelőek vagyunk. Aztán csak úgy, a semmiből felém mászott az ágyon, kezeivel a fejem két oldala mellett támaszkodott és lassan megcsókolt. Idővel lejjebb ereszkedett a könyökeire, így kényelmesen át tudtam fogni a nyakát a kezeimmel. Többször megszakította a csókot, hogy kisebb puszikkal lepje el az ajkaim, melyek miatt mindig kislányos kuncogások törtek fel belőlem. 
- Mindjárt jövök – mondta, mielőtt egy utolsó puszit nyomott volna a számra. 
Miután elment, egyedül éreztem magam. Aztán mintha valami bekattant volna nálam, az agyam azt kezdte el diktálni, hogy nem függhetek Harrytől. A saját magam embere vagyok, és ki kell bírnom nélküle. Sosem szerettem volna senkitől sem függeni, ez alól Harry sem volt kivétel.

Negyed órával később újra belépett a szobába. Kihúzta a függönyeit, kinyitotta az ablakot és mikor a világosság beszökött a helységbe, felvette a földön heverő térdnadrágját. Eleve úgy jött be, hogy volt rajta egy tank top, így csak azt rántotta fel magára.
- Fekszel még vagy jössz le? – kérdezte tőlem mosolyogva, mire én felkeltem az ágyból, bár jobban bejött volna az első opció. 
- Te is megnöveszted a hajad és összefogod egy gombócba, mint Trenton? – érdeklődtem kíváncsian, ahogy a kezemmel beletúrtam a hajába. Vagyis az aljába. Ami igazából alig ment, hiszen nálam még mindig magasabb volt. 
- Azt szeretnéd? – nézett rám mosolyogva és én megvontam a vállam – Nem tudom. Majd meglátjuk. 
- Ha igen, akkor totálisan ugyanolyan leszel, mint ő. Nos, majdnem. 
- Még jó – horkantott fel – Elvégre a bátyám. 
Ezután olyan volt, mintha Harry egy kisgyerekké változott volna. Amint meglátta a két kislányt, akik Trenton ölében feküdtek, azt hittem, hogy el fog olvadni a látványtól. Említette már, hogy oda van a kisgyerekekért, de hogy ennyire…

Órákon keresztül nálunk voltak Trentonék. Nem mintha én bántam volna. Idő közben a két Styles gyerek persze lelépett a Mc Donald’sba és négy teli szatyorral tértek vissza. 
- Tudod – kezdte Trenton mielőtt bekapta volna a szívószálat és ivott volna az üdítőjéből – Apa megmondta, hogy egyszer csak összejöttök. 
- Szerintem rajtunk kívül mindenki tisztában volt ezzel – nevetett fel Harry – Úgy értem, ötven-ötven százalék esély volt arra, hogy az útjaink egybe folynak. Elvégre, egy fedél alatt élünk. Előbb-utóbb megtörtént volna. 
- Nem értem Gemma miért ennyire ellenszenves – rázta meg a fejét az idősebbik Styles – Csak mert volt egy kis afférja a bátyáddal, szerintem attól még nem kellene téged ennyire lenéznie.
- Tessék? – adtam hangot magamnak, miután Treton befejezte a mondani valóját – A bátyámnak volt afférja a ti tesótokkal? 
- Még régebben történt – vont vállat és az ölébe vette az egyik lányát – Gemma totálisan ki volt akadva, amikor megtudta, hogy a bátyádnak új nője lett. 
- Oh, nos, erről nem tudtam – vallottam be – Szóval, ezért nem bír engem Gemma? 
- Igen.
- Nem. 
Válaszolta egyszerre a két srác, mire Lennon elnevette magát és megrázta a fejét. Én pedig csak értetlenül ültem a kanapén. Először is meglepett, hogy Jarednek köze volt Harry tesójához, aztán pedig nem értettem, hogy Gemma miért nem kedvelt engem. Mármint, nem is találkoztam még vele? 
- Trenton, kérlek – sóhajtott fel Harry gondterhelten – Lehetne, hogy kizárjuk ebből Gemmát? Mostanában amúgy sem pendülünk egy húron. 
- Woah, álljunk csak meg egy pillanatra! – előrébb dőltem ültemben, ajkaimat egy tehetetlen kacajféleség hagyta el – Én vagyok az oka annak, amiért nem jössz ki jól a nővéreddel? – kérdeztem Harrytől személyesen, ahogy rá pillantottam. 
Hezitált, mielőtt válaszolt volna. Tekintete elsiklott mellettem majd szinte azonnal vissza. Nyelt egyet, aztán egy aprót bólintott. Én pedig elveszettnek éreztem magam. Nem értettem semmit. 
- Hűha – szólaltam fel végül, arcomon elterült a szórakozottság. A szemeim elnyíltak, ahogy magam elé meredtem és egy kisebb fújtatást hallattam – Ilyenkor mit kellene mondanom? Talán sírnom kellene? Tehetetlen vagyok. Várj. És ez mind azért van így, mert te jóban vagy Jareddel? Szóval így akkor kihat rám is az utálata? 
- Peyton, nem utál csak… nem ismer, és azt hiszi, hogy jobbat érdemlek nálad – nyögte ki végül én pedig már nem tudtam, hogy miként kellett volna reagálnom. 
Fejfájást okozott a nővére. De még csak nem is ismertem! 
A csendet Ava sírása törte meg, aki Lennon karjaiban pihent. Valószínűleg ő is érezhette a feszültséget és nem hibáztattam szegény kislányt. 
- Elnézést, mindjárt jövök – motyogtam a szavakat gyorsan amint felkeltem a helyemről és a nappali mellett található mosdóba igyekeztem. 
Magamra zártam az ajtót, majd a vécére ültem. Miért tett szomorúvá az, hogy Harry tesója nem kedvelt? Nem szabadott volna elérnie nálam ezt a hatást. Általában teszek az ilyen dolgokra. De akkor megütött valami, amikor Harry megerősítette, hogy a nővérének bizony nem jövök be.

„Nem ismer, és azt hiszi, hogy jobbat érdemlek nálad.”

„Nem ismer, és azt hiszi, hogy jobbat érdemlek nálad.”

„Nem ismer, és azt hiszi, hogy jobbat érdemlek nálad.”

Oh, és mennyire jól hiszi! Nem vagyok semmiben tehetséges, nem vagyok a legszebb sem. Néhányan azt mondják, hogy beképzelt vagyok, hogy túlságosan fenn hordom az orrom, és hogy hónapok kérdése, míg átesek a ló túlsó felére. Magam sem értettem, hogy Harry miért állt le velem. Annyi jobb ember van nálam! És a vicces az, hogy én ezt tudom. Még is meglepetésként ér a mai napig, ha az emberek a fejemhez vágják. Nem kell, hogy kimondják szemtől-szembe, elég, ha csak burkoltan tesznek megjegyzést.

Álljunk csak meg! Mióta is érdekel engem az, hogy mit gondolnak rólam más emberek? Gemma nem ismer, én sem őt. Akkor mit számít a véleménye? Nem kellene, hogy számítson! Istenem, hol van ilyenkor Xander? Kétségbeesetten túrtam a hajamba amint a testemet újra elöntötte a bizonytalanság.

Aztán kopogás. Egymás után több. Tudtam, hogy Harry volt az. Azonban nem tudtam, hogy ki kellene-e nyitnom vagy sem. Elvégre, nem sírtam csak elöntötte a fejemet a sok új információ és elnyomottnak éreztem magam a nappaliban. 
Végül elfordítottam a zárat és az ajtó kinyílt.
- Ugye nem rontottam el? Megint? – hangja csak olyan bizonytalan volt, mint én magam. Miután beljebb lépett, becsukta az ajtót, így egy kicsit privátabbnak tűnt minden – Ha még is így történt, akkor kérlek, ne haragudj rám. Nem kell nekem senki jobb. Tökéletes vagy úgy, ahogy vagy. Nos, nekem legalábbis igen – vallotta be csendesen, arca enyhe rózsaszínné változott. 
- Nem történt semmi – mosolyogtam rá, hátha ezzel egy kicsit meg tudtam nyugtatni. Igazából valamiért örömmel töltött el annak a gondolata, hogy ő aggódott értem – Ha Gemma nem kedvel, az nem jelenti a világ végét. A lényeg, hogy te elviselsz, és szerencsére a másik tesódnak szimpatikus vagyok. Meg a menyasszonyának, ami már csak plusz. 
- Sajnálom – suttogta amint egy szoros ölelésbe vont – Gemma csak túl… nos, úgy érzi, hogy még mindig védeni kell engem mindentől. Mindig is anyáskodott felettem, ami felettébb idegesítő, de ez csak a személyisége. És tudom, hogy nem egy nagy rajongód, de biztos vagyok abban, hogy miután megismer majd, más véleménnyel lesz rólad. 
- Ha valaha is találkozok vele, nem kell aggódnod. Nem fogok egy totális picsaként viselkedni vele. Nos, talán, csak ha a helyzet megkívánja. 
- Napsugár, előbb túl kell élnem az ebédet a szüleiddel – nevette el magát és egy kicsit elhúzódott tőlem – De ugye akkor semmi baj nincs? Rendben vagy, igaz? 
- Miért ne lennék? – kérdeztem vissza felfelé kunkorodó ajkakkal – Minden oké, csupán egy kicsit túlterheltnek éreztem magam. Kellett egy kis egyedüllét.
- Jól van – csókolta meg a homlokom – Ez minden, ami számít. A fontos, hogy te jól legyél, mert őszintén mondom, hogy nem vagyok nagy rajongója a vitáinknak vagy annak, ha magad alatt vagy, amikor alattam is lehetnél – jegyezte meg pimasz mosollyal az arcán mire én csak a szemeim forgattam. Hogy lehet valaki ennyire szemtelen és aranyos egyszerre?