2015. szeptember 6., vasárnap

30. // Pay, nincs más választásom.

Hiii,
Sok Heyton megint. :D És egy újabb Harry szemszög, amit remélem, hogy nem bántok. :3 Kíváncsian várom a véleményeiteket, főleg a találgatásokat, hogy ki lehet majd a srác a képen, amelyet Harry meg lát majd. De persze lehet, hogy egyből levágjátok, nem tudom, majd kiderül. :3 Jó olvasást. Xxx

// Harry Styles

Ha őszintén szerettem volna leírni az érzéseim, akkor egy kicsit csalódott voltam. Mielőtt elmentem volna otthonról, megbeszéltük Peytonnal, hogy ő jönne értem a reptérre, hogy hazavihessen. De mivel nem ért rá valamilyen okból kifolyólag, ez igazán lelombozott, és mivel nem volt más választásom, el kellett fogadjam.

A repülőn egy ablak melletti ülést kaptam, jobb oldalamon Liam ült, majd Niall a legszélén. Azt hiszem, a hármas kis csapatunk mindig egy helyre kerül, egy helyre megy. Amit természetesen nem bánok; egyikükkel sem jártam eddig ugyanabba az iskolába, valahogy még is sikerült bombasztikus barátságot alakítanom velük és ennek nagyon örülök. Nem igazán voltam az a haverkodós fajta, főleg hogy általános suliban én voltam az egyik legutáltabb srác, majd középiskolában már egy fokkal „híresebb” ranglistába soroltak, s tizedik felé körülbelül én „uraltam” a sulit. Vagyis így láttak a diákok, hiszen én ugyanaz a fiú voltam, aki általános iskolában, csak hogy ők ezt nem vették észre. Nekik minden, ami igazán számított, az a külső volt. És csak azért voltam mindenkivel jóban, mert napi ötször folyamatosan láttuk egymást; azóta sem hallottam felőlük semmit.

Éreztem, amint valaki lazán rázni kezdte a vállamat, mely miatt szinte azonnal kinyitottam a szemeim; a rémület tökéletes mása valószínűleg az arcomra rajzolódott. 
- Megérkeztünk – mondta Liam amint kicsatolta magát, felállt és meglökte a térdével Niallt, aki még mindig a székében ült – Gyerünk, kelj fel. Mi vagyunk már így is az utolsók a gépen. 
Időbe telt, mire Niall összeszedte magát, és felkelt. Liam levette mindhármunk táskáját a kis szekrényből, mely a fejünk fölött helyezkedett el és velem a sor végén, végre leszálltunk a gépről.

Teljes sötétség volt kint. Mikor elővettem a telefonom, hogy megnézzem, mennyi idő van, egy halk sóhaj hagyta el a számat a számok láttán; 02:20. Majd még inkább elment a kedvem mindentől, amikor eszembe jutott, hogy a srácokkal megyek haza, és majd csak másnap látom Peytont. Hiszen mint említette, Eleanorhoz cuccolt arra a pár napra, amíg mi Dublinban voltunk, hogy ne legyen egyedül, valamint közelebb legyen a sulihoz.

Vicces, hogy az ember azt hinné, hogy a repülőterek üresek ilyen korai órákban. Azonban a helyzet az, hogy csak olyan sokan voltak ott mintha nappal lett volna. Niall folyamatosan ásítgatott mellettem, mely már engem is erre késztetett. Míg ő aztán elment a mosdóba, Liam meglátogatott egy Starbuckset így nekem kellett a csomagjainkra figyelni. Tekintve, hogy nem sok mindent tudtam volna csinálni, helyet foglaltam egy kisebb család mellett. És bár nem volt kedvem senkihez azokban a korai órákban, mikor a szőke hajú kislány elém állt és kezeit a térdeimre tette, rámosolyogtam, ő pedig felkuncogott. 
- Mi asz? – jobb mutató ujjával a pólómra mutatott, bal kezét hátra felé tartotta, míg szemei kíváncsian nézték a mintát a felsőmön vagy éppen a szemeimet kémlelte. 
- Egy nyelv – mondtam mosolyogva, bár előtte még nekem is meg kellett nézni, hogy miben voltam. Szerencse, hogy nem valami csajos felső volt rajtam, huh. 
- Gonosz nyelv! – nevetett fel, ahogy tapsolni kezdett és ugrándozni fel-le. Úgy tűnt, hogy a Rolling Stones felső túl intenzív volt a kis csajnak, upsz. 
- Claire, kicsim, gyere ide! – mindketten felkaptuk a fejünket egy női hang hallatán. Valószínűleg az anyja lehetett. Pár lépéssel közelebb ért hozzánk, majd felvette a kislányt – Sajnálom, észre sem vettem, hogy elment.
- Ugyan, semmi gond – mosolyogtam fel a nőre, kinek a kezében lévő kislány felém nyújtotta a tenyerét. 
Így hát az egyetlen dolog, amit tehettem, azaz volt, hogy adok neki egy pacsit. És eléggé élvezte. Aztán persze nem maradhattak tovább, hiszen a gépükre megkezdődött a beszállás. Ezzel együtt, Niall is megérkezett, kicsit vizes hajjal, amin nevetnem kellett. És bár az arca is kicsit pirospozsgásabb volt, mint mikor elment, a kedve ugyanúgy a béka segge alatt volt. Hát igen, ha felébresztik az álmából, akkor nem boldog. 
- Payno? 
- Itt vagyok – jelent meg mosolyogva az említett srác – Niall – dobta a srác ölébe a RedBullt majd felém fordult – És Harold – adta a kezembe a forró csokit, melyet egy biccentéssel köszöntem meg. 
- Ah, ismersz – mondta Niall ahogy kinyitotta az energiaitalt majd nagy kortyokkal eltűntette azt – Mióta felszálltunk a gépre nem ittam. 
- Hazz, velünk jössz akkor haza? – kérdezte Liam ahogy beleszürcsölt az italába. 
- Igen – sóhajtottam fel, miközben felvettem a táskámat a földről és megindultunk az ellenőrzős rész felé – Bár reméltem, hogy egyszer csak jön az üzenet, hogy ő még is itt vár rám. Nem sértésből mondom. 
- Persze, érthető – felelte – De biztos vagyok abban, hogy holnap már találkoztok.

Eztán a beszélgetésünk elhalt. Egy és fél órán keresztül álltunk a hosszú, emberekből álló sorban, hogy végre mi is sorra kerülhessünk az ellenőrző pultnál. Ezután áttértünk a részre, ahol más emberek vártak a beszállásra, valamint szedték fel a csomagjaikat. Egymás után többször felsóhajtottam; ezerféleképpen elképzeltem, amint Peytont átölelném a másik oldalon, amikor végre kiérnék innen, és percekig el sem engedném. És bár soknak éreztem saját magam, nem tudtam mit tenni az érzéseim ellen. Olyan volt, mintha kezek tekeredtek volna a nyakam köré, szorosan, és addig nem engedték el, míg nem kifogytam a levegőmből. Hasonló volt minden Miával is… nos, az elején. De aztán a dolgok csak úgy maguktól történtek, és már csak azt vettem észre, hogy nem voltam önmagam. 
Végül emlékeztetnem kellett magam arra, hogy nem gondolkodhatok a múltban történt dolgokon. A nehezén túl jutottam, nem szerettem volna visszaesni a már megjárt gödörbe, hiszen nem lett volna elég erőm arra, hogy kihúzzam magam onnan.

Túl sok ember volt körülöttem, mindegyik totál ismeretlen. Király. Mert mi is történne, ha Harry Styles nem veszne el a repülőtéren? Talán a szerencse vele lenne? Hm, lehet, csakhogy neki éppen nem jár semennyi belőle. 
Végül megálltam, elővettem a telefonom, és megcsörgettem Liamet. Tudtam, hogyha Niallel próbálkoznék, semmi esélyem nem lenne.
- Haver, merre vagytok? – kérdeztem azonnal, folyamatosan körbe-körbe forgolódva, gondolván, hogy valahol megláthatom őket. 
- Te merre vagy? Mi már kijöttünk a kapun, de úgy látom, téged elhagytunk fél úton. 
- Ah, pompás – morogtam – Várjatok azért meg, jó? Nincs kedvem taxival hazamenni. Plusz lehet hozzátok megyek aludni. 
- Majd megbeszéljük – mondta, és azzal bontotta is a vonalat.
Lehetne a nap ennél jobb? Kérdezte az egyik belső hangom, melyről nem is tudtam, hogy létezett. Pompás, már magadhoz is beszélsz, Styles. Na, nem mintha meglepett volna.

Amikor kiléptem az ajtón, megint csak egy embersereggel volt esélyem találkozni. Majdnem mindenkinél különböző nevekkel ellátott táblák voltak, és ez az elkenődött hangulatom ellenére is, egy mosolyt csalt az arcomra. Már csak beleképzelni is abba, hogy Peyton is itt lehetne… oké, valószínűleg már elegetek van belőlem, és a nyavalyás érzelmeimből, mert higgyétek el, nekem is az agyamra megy, hogy azon a lányon kívül másra nem igazán tudok koncentrálni. 
- Cimbi, jó lenne, ha az orrod elé néznél – ismerős hang volt. Túl ismerős. 
Mikor felnéztem az előttem álló személyre, a szemeim elnyíltak, ajkaim széles mosolyra húzódtak. Olyan volt, mintha minden gondom elszállt volna, amikor meghallottam a hangját majd megláttam őt magam előtt. 
- Azt mondtad, hogy nem tudsz eljönni értem – szólaltam meg percekkel később, arcomon még mindig hatalmas vigyorral. 
- Gondoltam megleplek – vonta meg a vállát – Plusz túl sok időt töltöttem Eleanorral, és úgy érzem magam, mint egy… lány. 
- Huh? 
- Az elmúlt héten, legalább háromszor jártam körbe a várost és vásároltam össze minden felesleges cuccot. Kész rémálom volt. 
- De túlélted, mert itt vagy – közelebb léptem hozzá majd szorosan megöleltem. 
Többször is kérlelt, hogy ne fogjam annyira szorosan, mert, hogy összetöröm őt, de nem igazán érdekelt. Végre beteljesíthettem a vágyam, és addig ölelhettem, ameddig csak szerettem volna.
- Hazz, mi megyünk – jelent meg mellettem Niall, ezért muszáj volt elengednem Peytont – Akkor még mindig áll a holnap, Pay?
- Persze – mosolygott rá a lány – Csak reménykedjünk benne, hogy nem fog esni az eső. 
- Akkor holnap találkozunk – ölelte át Niall Peytont, majd Liam is. Még is mi lesz holnap? És miért nem tudok róla? 
- Na, cső – köszönt el Liam, majd mindketten megindultak a kijárat felé. 
Peyton mosolyogva nézett rám, és csak várt. Hogy mire, azt nem tudom. De hogy én mire, azt sem. Csak álltunk. 
- Tehát? Mehetünk? – törte meg végül a köztünk kialakult csendet – Történt valami? 
- Nem, dehogy – ráztam meg a fejem, ezzel is megerősítve, hogy nem volt semmi bajom – Csak fáradt vagyok. 
- Jó lesz, ha kipihened magad, akkor – csiripelte mosolyogva, majd kérdő tekintetem láttán, folytatta – Grillezünk holnap. Nos, Eleanor ötlete volt, de én sem grilleztem már hónapok óta. Jó lesz. 
- Ki lesz ott? – kíváncsiskodtam. 
- Először csak úgy lett volna, hogy én, Eleanor, a tesóim, valamint Travis, Ethan, Evan és Ryan. Utána El megkérdezte Louist, aki természetesen belement, majd mikor most megláttam a két srácot, akkor őket is meghívtam. Te meg eleve ott élsz, szóval alap, hogy megjelensz – mosolyodott el, ahogy rám nézett, melyből kifolyólag majdnem neki ment az automatikusan nyíló és csukódó ajtónak – Faszomnak van ez itt – mormolta, ahogy kilépett rajta, majd megint elmosolyodott, amikor rám nézett – Szóval, benne vagy? 
- Pay, nincs más választásom – nevettem el magam – Ha nem is tetszene az ötlet, akkor sem tudnék sok mindent csinálni, elvégre a vendégek már meg vannak hívva. Apropó, Mattnek nem kell suliba lenni? És Jaredéknek? 
- Mattnek szünete van a következő héten, mint nekünk. Jaredék meg csak egy napra jönnek, mert hétfőn már mennek suliba.
- Oh, oké – még meg szerettem volna kérdezni, hogy meghívhatom-e Gemmát, hiszen tudom, hogy imádja az ilyen kerti partikat, de szinte azonnal el is vetettem ezt az öletet. 
Nem volt szükségem egy hívatlan veszekedésre. Nem voltam még teljesen jóban a nővéremmel, arról nem is beszélve, hogy nem igazán van oda Peytonért. És ismerve mindkét lányt, valószínű, hogy szarkasztikusabbnál szarkasztikusabb megjegyzéseket tennének egymásra hogyha az egyik elkezdené. Arról nem beszélve, hogy Peyton bátyja jelen lenne, és amint hallottam a lánytól, igazán védelmezi. Oh, és Louis. A másik srác, aki kitekerné a nyakam, ha meghívnám Gemmát és akármilyen módon megsértené Peytont. Plusz a maradék négy srác, Jared haverjai. Komplikált és feszült helyzet lett volna – két olyan dolog, amire nem volt szükségem. Trentonra gondoltam még egy röpke ideig, de biztos voltam abban, hogy ő a tanulmányaiba temetkezett bele, tekintve, hogy utolsó éves volt az egyetemen.

**

Biztos voltam abba, hogy tovább aludtam, mint kellett volna. Mikor felkeltem, egyedül találtam magam Peyton ágyában, ugyanis az előző este kikönyörögtem magamnak, hogy had aludjak vele. Persze, szerintem amúgy is belement volna, hiszen mindketten fáradtak voltunk, de inkább bevetettem az édes pofa oldalamat.

Az ágy külső feléhez közelebb forgolódtam, majd felemeltem a fehér iPhonet, mely a kis szekrényen
helyezkedett el, töltőre dugva, hogy megnézhessem, mennyi az idő. Az első dolog, ami megragadta a figyelmem, az a kép volt, mely be volt állítva lezárónak. Peyton volt rajta egy sráccal. Réginek tűnt, legalábbis Pay egy kicsit máshogyan nézett ki, mint most. Plusz a srác is elég fiatalkorában lehetett a képen. Végül, mielőtt még több furcsa teóriát tudtam volna a fejemben kreálni, lezártam a telefont, visszatettem a szekrényre, és amikor lefeküdtem háttal az ágyra, eszembe jutott, hogy nem néztem meg mennyi az idő. Így hát még egyszer megnyomtam a középső gombot, mitől a képernyő felvilágosodott majd a szobaajtaja is kinyílott. 
- Szép jó reggelt, Mr. Kíváncsi Vagyok Mindenre Ami Nem Az Enyém. 
- Wow, ez egy hosszú név – nevettem el magam, s újra letettem a telefont. Mellesleg nem aludtam olyan sokáig; 10:50 – Amúgy csak az időt néztem meg.
- Hmm – hümmögte, mire én csak a szemeim forgattam, ahogy elmosolyodtam – És, mikor tervezel kiszállni az ágyikomból? Mert, hogy egész este elfoglaltad az összes helyet. 
- Ah, miért akarsz elküldeni? – kérdeztem lebiggyesztett ajkakkal – És ne mondd azt, hogy nem fértél el! Rajtam feküdtél, szóval shh – mondtam, miközben a szám elé tettem a mutató ujjam és csitítgatni kezdtem a felém közeledő lányt. 
- Mivel nem volt máshol helyem, szerintem érhető, hogy téged használtalak a matracnak. Bár jobban belegondolva, átmehettem volna a szobádba. 
Mosolyogva néztem, ahogy leült az ágy szélére, oldalasan, hogy felém legyen arccal. Jobb lábát felhúzta, így a térde kis híján az arcomban végezte. És ahogy elnéztem az arckifejezését, volt egy érzésem, hogy ez volt a célja. Végül az oldalamra feküdtem, jobb könyökömmel tartottam meg a súlyom, míg a tenyerembe fektettem az arcom. Bal kezemet Peyton lábához közelítettem, majd cirógatni kezdtem azt, s őt kirázta a hideg. Ezen halkan felkuncogtam ő meg csak megfogta a kezem és összekulcsolta az ujjait az enyémekkel. 
- Na, milyen volt Dublin? Niallnek gondolom tetszett, hogy otthon lehetett – hüvelykujjával lassú köröket rajzolt a bőrömre, ahol a mutató- és hüvelykujjaim találkoztak. És ez igazából pár percre el is terelte a figyelmem. 
- Mhm, jó volt – válaszoltam végül – És igen, Niall oda meg vissza volt. Aztán mikor haza kellett jönni, nem igazán akart felszállni a gépre. 
Nevetésünk egybe olvadt, s utána megannyi kérdést tett fel a kis utazásról. A nyelvem hegyén volt, hogy megemlítsem neki a Louisval való társalgásom, de figyelemmel voltam a srác kérésére és inkább csöndben maradtam. 

4 megjegyzés:

  1. Aww Heytoon, végreee!♥
    SOO ASDLÉJSFKHASADGJ
    Idk miért, de az előző részben, Pay üzijét tényleg úgy vettem le, mintha történt volna vele valami.. but ah, megnyugodtam, hogy mégsem:D
    Harry gondolatai Peytonról olyan éééédesek voltak!:3 Und örülök neki, hogy egy picivel több információt osztottál meg velünk Harry Miás korszakáról!:3
    ADSLADKAG nagyon várom a kövi részt!♥

    Alázatos&Vigyorgó Alattvalód,
    Patricia P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahahahaha, mondtam, hogy nem lesz semmi baja. :3 "Nem sokára" Harry kitárulkozik mindenről, szóval készülj, lolz. :3

      ♥xx

      Törlés
  2. Szia!
    Már nagyon vártam már az új részt, és tetszett is, csak nagyon rövid volt! :( De lehet, hogy csak nekem, mert sosem lesz elég nekem Heyton :D :P Türelmetlenül várom a folytatást!!
    All the love, R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ah, igazán? :D Pedig ez is 4 oldalas, mint a többi. Bár igen, elképzelhető, hogy csak azért tűnik rövidnek, mert nem kaptál eleget Heytonból, haha. :D

      ♥xx

      Törlés