2015. szeptember 11., péntek

32. // Csak akkor veszed észre valaminek a hiányát, amikor már nincs.

Hiii,
Szerintem már említettem, de imádom kikészíteni Payt egy kicsit. :3 Érzelmileg legalábbis. :D Remélem tetszeni fog a testvéries rész, aztán utána Harry baby megjelenése is. Bár, ahogy így végig gondolom az egészet, ez inkább egy Hollingsworth-testvérpáros-rész ez a mai.:3 Kíváncsian várom véleményeiteket. :) Xxx

// Peyton Hollingsworth

Másnap reggel teljesen meglepődtem, amikor a nappaliban találtam Mattet, az Xbox előtt. Nem azért, mert játszott vele, hanem mert... csak mert ott volt. Mikor felkeltem, kellett egy kis idő, míg leesett, hogy a szünetben velünk fog lenni.

Mindkét oldalán egy-egy nyitott chipses zacskó volt, az asztalon, amelyen a lába volt, egy két literes kólás üveg, melynek a fele hiányzott. Nem akartam tudni, hogy mikor kelt fel azért, hogy játszhasson. Istenem, lehet, hogy le sem feküdt egész este, hanem itt gubbasztott és játszott! Matt egy okos gyerek, de amint nincs mire tanulnia, egy antiszociális videojátékossá válik.  
- Szeretnél ma valamit csinálni a játékon kívül? – kérdeztem végül én, megtörve a csendet, ahogy leültem mellé egy fagyis dobozzal és egy kanállal. 
- Nem tudom – vonta meg a vállát – Van valami, amit mindenképpen meg kell csinálnotok? 
- Nincs. 
- Akkor nem tudom. Harry még alszik? 
- Ühüm – bólogattam, amint bekaptam egy kanál fagyit – Bízzunk benne, hogy neki van valami ötlete.
- Ha nincs, akkor majd játszunk egyet itt – bökött a fejével a képernyő fele. Aztán amikor félszemmel rám pillantott, majd újra a tévére nézett, a feje eszméletlen gyorsan visszafordult felém és szinte felfalta a fagyit – Peyton! Én is kérek! 
- Vegyél magadnak – öleltem át a dobozt, és arrébb ültem a kanapén. 
- Kérlek-kérlek-kérlek! – nézett rám kölyökkutya szemekkel, s időközben még a játékot is megállította – Had kapjak!
Végül megadtam magam. Kivettem egy jó nagy adagot a kanállal, majd a szájába nyomtam azt. Míg ő kis híján a fagyitól fulladt meg, és fagyott le a szája, én nevetésbe kezdtem, és még akkor sem álltam le, amikor már fájt a hasam tőle. Nem az volt az első alkalom, hogy ezt csináltam vele, de úgy látszott, hogy nem szokott hozzá. 
- Miért születtem én ebbe a családba? Olyan gonoszak vagytok velem! – siránkozott, tetetett szomorú szemekkel, lebiggyesztett ajkakkal – Jared is mindig piszkál, te is mindig megzavarod a kis magánéletem! Miért nem lehet Harry a tesóm? 
- Nem tudom, miért nem lehet a tesód? – kérdeztem nevetve – Örülj neki, hogy én meg Jared vagyunk neked. Legalább büszkélkedhetsz azzal, hogy mennyire szexi tesóid vannak. 
- Mert Harryt nem találod annak? 
- Oh, utalni szeretnél valamire? – arcomra kiült egy ördögi mosoly, hangomban meglapult a játékosság – De amúgy az. Főleg a piercingjével. Aw. Mikor megláttam, csodálom, hogy nem lettem terhes.
- És akkor Evan szerinted, hogy reagálhatott? – érdeklődött nevetve – Biztos vagyok benne, hogy elfolyt volna, ha nem lett volna mindenki körülötte tegnap. 
- Istenem, miért beszélünk erről? Néha úgy érzem, hogy mindenkit jobban érdekel Harry, mint én. Úgy értem, a saját családom jobban isteníti a srácot, mint engem. 
- Harry jó fej. Ő az egyik legnormálisabb srác, akivel a sors összehozott téged. És különben is. Örülj neki, hogy apa, anya és Jared is elfogadta. Meg én. 
- Miért is kellene örülnöm? – kérdeztem kíváncsian – Nem mintha összejönnék vele valaha is. 
- Ah, most még ezt mondod. De pár hónap, vagy akár hét múlva már más lesz a véleményed. 
- Nézd. Harry… ő egy olyan srác, akiről mindig is álmodoztam. Helyes, vicces, édes, intelligens. Tényleg egy barát típus. Későbbiekben pedig totálisan férjtípus lesz belőle, majd apa. De… nem tudom. Nem hiszem, hogy valaha is működne köztünk egy kapcsolat. 
- Pay, sosem volt barátod ezelőtt. Nem tudod, hogy mi vár rád. Miért vagy ennyire negatív? Néha rosszul leszek attól, ha az a srác rád néz. De csak azért, mert a tekintete tele van szeretettel, imádással. Amit irántad érez. És ez nekem túl nyálas. Viszont ugyanakkor ritka és az a szomorú, hogy te ezt nem veszed észre. Biztos vagyok benne, hogy beszéltél erről Xanderrel…
- Igazából még nem – vágtam közbe halkan.
- Oké, ha vele nem, akkor Evannel vagy Jareddel. Esetleg Eleanorral. Had találjam ki, minden alkalommal el akartad terelni a témát rólad és Harryről, igaz? 
- Igen – vallottam meg csendesen – De csak mert mindenki körül ugrálja azt, amihez semmi köze nincs. 
- Mert nem veszed észre, ami előtted van! – emelte meg a hangját a nálam két évvel fiatalabb öcsém, miközben kiosztott a szerelmi-nem szerelmi életemről. Jópofa, nem? – Harry totál beléd van esve, de te csak a saját, makacs, idióta fejed után mész és nem veszed figyelembe más érzéseit! Csak hogy utána neked fog fágjni.
- Ugyan mi fájna? Sosem volt semmi közöttünk! – oh, és mi van a titkon megejtett csókokkal, ölelésekkel, Peyton? 
- Életemben nem volt barátnőm. Egyrészt mert nem volt egy normális sem körülöttem. De mikor Jared találkozott Cameronnal, éjszakákat voltam fent vele és beszélgettünk. Ellátott megannyi tanáccsal, ötlettel hogy a mai napig nem fér a fejembe az összes. Viszont ami igazán megmaradt, azaz, hogy csak akkor veszed észre valaminek a hiányát, amikor már nincs. Szóval, gondolkodj el egy kicsit a dolgokon. Pay, én nagyon szeretlek, és nem akarom, hogy valaha is szomorú legyél, plusz utálok veled veszekedni, ha komoly dolgokról van szó. Azonban legszívesebben a hajadat húznám, amiért ennyire vak vagy és nem mersz lépni. Holls, ez a huszonegyedik század! Ne várd el, hogy egy srác lépjen először! Nem is tudod, hogy a nőknek mennyi erejük van. Nézz anyura! Felnevelt, mikor az általa szeretett pasi elhagyta. Tovább jutott a szívtörésen. Felnevelt téged. A szárnyai alá vette Jaredet. Aztán itt vagyok most én is. Sose félj semmitől, oké? Mindenen túl fogsz jutni, de ha az életben még is úgy érzed, hogy megakadtál, akkor tudod, hogy én, Jared, anya és apa mindig melletted leszünk. Miket beszélek? Ott lesz neked még Travis, Ethan, Evan, Ryan, Xander, Eleanor, Louis, Niall és Liam! Talán az utolsó kettő Harry haverjai, de nagyon szeretnek téged. És bármikor megvédenének téged. Aztán Harry… az a srác neked lett teremtve – halkan felnevetett, én pedig már alig láttam ki a könnyeim közül.
- Mikor lettél ennyire bölcs, öcsi? – kérdeztem akadozva, halvány mosollyal az arcomon miközben a könnyeim folytak.
- Ha a nővéremnek szüksége van egy kis helyre tevésre, akkor mindenre képes vagyok – felelte büszkén és a karjaiba húzott. 
Ahogy átöleltem a derekánál, azonnal megmarkoltam a pólóját. Nem voltam egy nagy síró masina. Az utolsó alkalom, amikor sírtam, valószínűleg akkor volt, amikor Xandert kikísértem a repülőtérre. De akkor is csak pár könnyet hullattam. Azonban ott és akkor, az öcsém karjaiban ülve, elengedtem magam. Kiengedtem az összes fáradt gőzt.

Éreztem, amint a fejemre hajtotta az övét, néha-néha pedig puszikkal hintette be a hajam. Annyira más volt az a pillanat. Sosem történt köztünk ilyen beszélgetés. És ez meglepett, de ugyanakkor nagyon jól esett. Úgy éreztem, mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz. És még csak a hét eleje volt, így reméltem, hogy mire hazamegy, a kapcsolatunk megint olyan lesz, mint mielőtt eljöttem. 
- Jó regg… woah, mi van itt, srácok? – fél óra telhetett el azóta, hogy Matt karjaiban ültem a kanapén, a fagyi bizonyára megolvadt, de Harry köreinkbe lépett. 
A hangja rekedtes volt, mely elárulta, hogy akkor kelt fel így szerencsére nem hallott semmit abból, ami köztem és az öcsém között folyt le. Így visszagondolva a dolgokra, nem volt a legésszerűbb neki állni személyes dolgokról beszélni. 
- Reggelt – köszöntötte Matt Harryt, kinek jelenlétét percekkel később már magam mellől éreztem. 
Melegség áradt a testéből, s mikor kezét a hátamra simította, egy apró, nagyon halvány mosoly szökött az arcomra. De persze senki nem láthatta, mivel a fejem el volt rejtve Matty felsőjébe. Melyet teljesen eláztatott a könnyem. 
- Mi történt, Matt? – Harry hangja hirtelen aggódóvá vált és ez arra emlékeztetett, amikor a bátyja szülinapjára mentünk és hisztit rendeztem. Persze, nem direkt. 
- Nyugalom, semmi komoly – mondta – Csupán megosztottam vele a gondolataim. Azokat a dolgokat, amiket neki tudnia kellett volna magától, de mindketten tudjuk, hogy Peyton egy igazán zavart személyiség. 
- Nem is igaz – szólaltam meg halkan, az előbbinél még rekedtebben.
- Jól van, te csak maradj csöndben és sírd ki a lelked – tenyerét a fejem hátuljára tette, majd a mellkasára nyomta azt és felnevetett – Na, mit csinálunk ma? 
- Uh, edzésem van – válaszolta Harry.
- De hisz nem rég jöttél meg Dublinból, ahol csak fociztatok! – felemelkedtem Mattről, majd felé fordultam, teljesen elfelejtve, hogy valószínűleg vörösek a szemeim és be vannak dagadva.
- Csapatmegbeszélés – javította ki magát – Csak néhány dologról kell beszélnünk. Mint például hogy lesz-e edzés a szünet alatt.
- Oh. Oké.
- Gyere ide, had öleljelek meg – karjait kitárta, arca egy kicsit elpirult amint hátrébb ment egy kicsit, bár még mindig a térdein maradt. 
Se perc alatt leszálltam a kanapéról és az ölébe ültem. A lábaim összekulcsoltam a dereka körül, kezeimmel a nyakát öleltem át, ő pedig a derekamnál tartott meg. Arcommal a vállára feküdtem és automatikusan lehunytam a szemeim amint belélegeztem az illatát. Ő, ellentétben az öcsémmel, apró puszikkal hintette be a vállamat, szinte megállás nélkül. Az ölelése is szorosabb lett körülöttem miután észlelte, hogy kényelmesen elhelyezkedtem. 
Kicsivel később elhúzódott tőlem, kezét a fejem hátuljára tette, hogy az arca előtt tartson. Nem tetszett, hogy így látott. Az arcom valószínűleg piros volt, a szemeim duzzadtak és véreresek lehettek, a homlokomon lévő ugyancsak piros pöttyökről nem beszélve. 
- Elmondod mi történt? – kérdezte halkan, bizonytalanul. Szemei ide-oda mozogtak, amint mindig próbált a szemeimbe nézni – Nem kell, ha nem akarod. 
- Minden rendben van, Harry – mosolyogtam fel rá, mire ő csak tovább térképzete fel az arcom. 
Eztán nem mondott semmit, csak megint magához húzott. Nem volt ellenvetésem ezzel. Szerettem, ha megölelt. 
- Jól van-, jól van! Most már elég legyen a turbékolásból! Látni szeretném Londont normálisan! Kezdhetjük a Madame Tussaudsal – osztotta ki a parancsokat Matt, amint visszaért a konyhából.
- Oda nézzenek! Még egy parancsolgató Hollingsworth! – vigyorodott el Harry, ahogy az öcsémre nézett s én felkeltem az öléből. 
- Mi lenne, ha oda holnap mennénk el? – kérdeztem – Ma elmehetnénk a Big Benhez, felülhetnénk a London Eyera? 
- Tudod, hogy tériszonyom van, Holls – mondta Matt, na, nem mintha érdekelt volna. Jó, igazából érdekelt. 
- Ki fogod bírni, életem – öleltem át a nyakánál szorosan és összekócoltam a haját – Majd leülsz a kis padra, ami középen van. 
- Akkor mi lényege van felmenni? 
- Megvárhatsz lent is minket – néztem rá nevetve.
- Dehogyis! – ellenkezett azonnal – Nem hagylak titeket szerelmeskedni a magasban! Inkább őrülök majd meg a tériszonyomtól, mint sem hogy egyedül felmenjetek. 
- Egy, nem szerelmeskedünk…
- Oké, persze, hitesd ezt el magaddal – vigyorgott rám pimaszan.
- Kettő, nem fogsz megőrülni. Ki fogod bírni és akarsz menni majd még egy kört.

**

Én és a sétálás mindig is két külön világ voltunk. Így mikor arra került a sor, hogy be kellett sétálni a központba, hogy felülhessünk a London Eyera, egy kicsit megbántam, hogy feldobtam ezt az ötletet. Harry amúgy elintézte, hogy ne kelljen bemennie a suliba, így majd megüzeni neki Niall vagy Liam, esetleg Louis vagy Zayn, hogy mi lesz az ezdésekkel.

Matty teljesen el volt ámulva a várostól. Persze, jártunk már itt családdal, de akkor ő nem igazán értékelte. Folyton-folyvást képeket csinált, melyhez mellesleg tehetsége is volt. Az arcán a mosoly végig fent csücsült, és a hatalmas keréktől sem ijedt meg. Nos, addig, míg fel nem értünk a tetejére. Bár ez sem akadályozta meg abban, hogy képeket csináljon a tájról vagy éppen Harryről és rólam, esetleg velünk.

Ezután egy Subwayben találtuk magunkat. A felső emeleten alig volt hely, de a srácok kitartóan vártak, amíg valaki fel nem kelt a helyéről. Így hát, egy negyed órás várakozás után, végre leülhettünk és eltűntethettük a szendvicseinket.
- Fogsz vele beszélni? – kérdezte Matt pontosan azután, hogy Harry felkelt az asztaltól és a mosdóba ment.
- Kérlek, ne beszéljünk többet erről.
- Sajnálom, de Harry tökéletesen illik hozzád. És csak hogy tudd, anyuék is azt várják, hogy mikor hozod már haza bemutatni. 
- Hisz már találkoztak! 
- Igen, úgy, mint Harry. Nem pedig a barátodként. Erre várnak azóta, hogy apa elhozott téged ide és elmondta anyunak, hogy srác lakótársad van. 
- Erőltetettnek érzem ezt az egészet – feleltem halkan, s egy részem megszabadult a nyomottságtól, melyet ez az információ tartalmazott – Olyan, mintha bele szeretnétek kényszeríteni egy párkapcsolatba. De azt egyikőtök sem tudja, hogy én vagy Harry készen állunk-e rá. Rendben van, hogy észreveszitek, hogy hogy viselkedünk egymás társaságában, de ez csak a látszat. 
- Bocsánat, talán tényleg le kellene állnom – hajtotta le a fejét, ezzel elkerülte a tekintetem – Csak Harry olyan jó fej. Tudod, hogy nem sokan szerettek a suliban, és az, hogy Harry elfogad engem, és nem ítél el, sokat jelent nekem. 
- Tudom, pupák. És nagyon örülök neked. Jó látni, hogy boldog és önmagad vagy. Ha szeretnél, akkor többször is jöhetsz hozzánk, ugye tudod? 
- Ha nem hívnátok, akkor is jönnék – nevette el magát, s lassan felemelte a fejét. A szemei kicsit üvegesnek tűntek, de nem említettem meg. Csak mosolyogtam rá. Aztán mikor kellemetlenül oldalra nézett, felálltam és átöleltem. 
- Túl érzékeny vagy, cimbi. Ideje lenne megtökösödni – suttogtam a fülébe – Mi lenne, ha eljönnél velem meg Harryvel edzeni holnap? Általában ketten megyünk, de veled kivételt teszünk. 
Felnevetett, aztán rábólintott, s randevúnk harmadik személye, Harry is visszatért köreinkbe. 

5 megjegyzés:

  1. ASDÖÄJSLHFKGJKSA
    BECCSUUUUUUUU
    JÓ, KEDVENC RÉSZEIM EGYIKE.
    IMÁDOM, MIKOR KIKÉSZÍTED ÉRZELMILEG PEYTONT.
    MEG IMÁDOM MATTYT.
    ÉS AHW, TERMÉSZETESEN HARRYT.
    ÉS HEYTONT.
    NA EZEK EGYÜTT MIND EGY RÉSZBEN?????????????
    OMFG.
    Komolyan, kedvenceim egyike lett! Mattet nagyon bírom, olyan édes srác, és ezzel a komolyságával pedig levett a lábamról!:o ((LIAMNEK ERRŐL EGY SZÓT SE!!!!!!!!!!!))
    Pay kikészítése, ah, tökéletes!:3 Matty rendesen megríkatta!:3
    ÉS A VÉGÉN HAZZA ÁÉAJKLDSHLKAGJK
    Imádom, hogy ennyire hihetetlenül szerelmes Peytonba, jesszus! Aaaaaannyira édes, hogy az már valami hihetetlen!:3 Asáfkélsgj mindenki észrevette már, csak még Peyton nem, és ashdkj remélem hamarosan észre veszi Harryt!:3
    Ahw, várom a vasárnapi részt!:33♥
    Holnap találkozunk, Mr. Horannál!

    Alázatos Alattvalód,
    Patricia P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsian várom, hogy mikor fog megváltozni a "kedvenc" részed. :D Ah, igen, Matty. :3 Próbáltam felépíteni neki egy magabiztos de ugyanakkor bizonytalan személyiséget, remélem elértem, lolz. :3 És persze, Liam babynek nem kell róla tudnia. :D

      Ah, ha ennyire imádod, akkor remélem, hogy a többi rész is tetszeni fog, legalább ennyire, tekintve, hogy tele van habos-babos-szerelmes-Heytonos részekkel. :D

      Yass, holnap Mr. Horannél. Már voltunk az Ikeában nézni ágyakat, szall csak arra kell várni, hogy kihozzák és mehet a party. ;D

      ♥xx

      Törlés
  2. Hi!
    Ez a rész is szupu lett , csak olyan ...hihetetlen! Nem tudok írni semmit annyira jó !!! De azért még próbálkozok ! :) Szóval, nagyon jól sikerült leírni Mattyt !!! Nagyon aranyosan próbálja Pextonba beletükmálnibazt a kicsi eszet ami neki kéne :) és azt is imádtam amikor Harry megkérdezi,hogy mit csinált vele , az olyan aww ... Szóbal! Lávolom a részt , lávolom a blogod, és legfőbb képen lávollak téged !!!!! De azért én egy türelmetlen személyiség vagyok !
    All the love , R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi a helyesírási hibákért, csak telóról vagyok ! :(

      Törlés
    2. Aw, hahahaha. :D Ez a komi összevissza van, de nyugalom, megértettem és köszönöm. :3 Nem egyszerű telefonról írni, ha az ember siet. :D

      Örülök, hogy tetszett a rész, remélem, hogy az újról is hasonló véleményed lesz. :3 Aw, én is lávollak, amiért mindig írsz és olvasod a sztorit. ^^

      ♥xx

      Törlés