2015. szeptember 16., szerda

34. // Ki az a Mia?

Hiii,
Csak hogy már az elején tisztázzam a dolgokat, az első 4 paragrafus egy fajta visszaemlékezés Harry részéről! Nem akartam csak úgy lecsapni a fejezet végét, szall így oldottam meg. :D És aaaaah, Harry szemszög megint. :3 Egy kérdés; melyik részeket szeretitek jobban? Amikor Pay szemszöge van vagy amikor Harryé? És miért? :3 Jó olvasást. xxx
P.S.: Kikerült az első rész az ÚJ BLOGRA. :))

// Harry Styles

„Mindenem izzadt. A tenyereimet folyamatosan a fekete farmeromba töröltem, hogy megszabaduljak a verítéktől, és legszívesebben leborotváltam volna a hajam, hiszen az is csak melegített. Leírhatatlanul ideges voltam, pedig a fejemben eléggé könnyen, egyszerűen lejátszottam a történéseket. Egy részem félt, hogy majd elutasít, a másik pedig biztos volt az igenben. Azonban inkább nem öltem bele magam egyikbe se. Nem akartam csalódni, ezért csak ráhagytam a döntést az előttem ülő lányra. És nem volt egyszerű. A maradék idegsejtemet is megölte a várakozás.

Biztosan egy idiótának tarthatott amúgy. Mert hát ki az, aki fánkokon keresztül kéri meg a lányt, hogy a barátnője legyen? Az addig oké, hogy imádja őket, de valószínű, hogy leégettem magam és ismervén Peytont, nem hiszem, hogy majd elmondja. Csak nevetni fog rajta, és azt mondja majd, hogy édes húzás volt. De nem fog megbántani. Sem szavakkal, sem tettekkel.

Óráknak éreztem azt a pár percet, amíg ő csak a sütiknek szentelte a figyelmét és a pincér is elment. Felkészítettem magam a lehető legrosszabbakra is. Folyamatosan Gemma szavai jártak a fejemben és alig tudtam őket kiirtani onnan. Felette az összes pozitív gondolatom, és ott hagyott negatívakkal. Gyakorlatilag ő volt az egyetlen, akinek nem jött be Peyton. Minden szavával kiütötte a másikat, de valahogy mindig visszatalált Miához. Utáltam, hogy összehasonlította a két lányt. És szerintem mindenki, aki ismer, az tudja, hogy nem gyakran használom, az utálom szót. Viszont ki nem állhattam, hogy bármit is mondtam Peytonról, ő már hozzáfűzött valamit, ami érintette a volt barátnőmet. És bár anya sem volt nagyon oda az ötletért, ő nem esett nekem, hanem támogatott. Azt mondta, hogy én ismerem, és ha jónak látom, akkor emeljem a dolgokat egy új szintre. Csak vigyázzak, hogy ne essek vissza oda, ahonnan egyszer már kimásztam. Viszont tudtam, hogy erre nem lesz esély. Hiszen Peyton más volt.

- Harry. Basszus. Persze, hogy igen! – válasza közben felnevetett, tenyerei körbeölelték az arcát és sötétbarna szemei egy pillanatra sem hagyták el az arcom.
- Tényleg? – kérdeztem hitetlenkedve, hangom nem volt több mint suttogás.
- Tényleg – ismételte utánam, szélesen vigyorogva. Annyira hihetetlennek tűnt, hogy a sok pesszimista gondolatom után, végül még is csak igent mondott.
Egy percet sem vesztegettem utána már. Szinte felpattantam a székből, felhúztam őt is és szorosan megöleltem. Valami furcsa érzés végig járta a testem, az arcomon lévő mosoly letörölhetetlen volt. 
- Miért vagy ennyire meglepődve? – sajnáltam, mert elhúzódott tőlem, de örültem, mert igent mondott. Boldoggá tett.
- Mert nem számítottam arra, hogy igent mondasz. Azt hittem, hogy majd túl gyorsnak véled, és bénának. Vagy, hogy úgy gondolod, hogy emiatt a kapcsolatunk megváltozik. 
- Persze, megfordult a fejemben ez. Mármint hogy majd változik valami köztünk. De beszéltem Evannel, és ő is mondta, hogy csak azért, mert esetleg összejövünk, minden marad ugyanaz. Nem igaz? – minden egyes kiejtett szavát ittam, szinte már soknak találtam magam. Viszont boldog voltam és nem akartam, hogy ez az érzés tova szálljon. 
- Nos, annyi kivétellel, hogy innentől akkor érek hozzád, amikor csak akarok. Akkor csókollak meg, amikor akarlak.
- Ezt úgy mondod, mintha eddig nem csináltad volna – forgatta meg a szemeit majd ellökött magától – Viszont most, hogy ez megbeszéltük, ehetnénk valamit? 
- Duh, ennyi volt? Nem is vagy rám büszke, amiért ekkora lépést tettem meg?
- Oh, de! Nagyon is büszke vagyok rád, amiért tudtál venni néhány fánkot és ráírtad a kérdésed! – szavai csöpögtek szarkazmustól és arcát körbeölelte egy megjátszott mosoly – Na, most már rendelhetünk?”

**

Mosoly kerekedett az arcomra, ahogy visszagondoltam a történtekre. Igazából még magam sem hittem el, hogy valóban megtörtem a jeget kettőnk között. Helyesbítenék. Végre megtörtem a jeget. Mindenki látta körülöttünk, hogy nem tudunk csak barátok maradni, valahogy még is kitúrtunk mindenki más az életünkből, de a végére még is csak nekik lett igazuk.

Azóta az ominózus nap óta, természetesen már jó néhány nap telt el. Megszoktam, és szerintem Peyton is, hogy az öccse velünk volt, így amikor a búcsúzásra került sor, szerintem egy kicsit érzelmesre sikeredett a dolog. Matty persze már mondta, hogy legközelebb is jönne, amivel nekem egyáltalán nem volt gondom, hiszen szívesen látom, plusz nem csak az én házam, szóval igazából az jön ide Peytonéktól, aki csak szeretne.

És hát mivel a hétnek vége volt, azt jelentette, hogy az iskola hétfőn kezdődik. Én persze az utolsó napokra hagytam a matek házim megírását, de őszintén nem lepett meg. Viszont igen csak az agyamra ment, mert akárhogy csináltam meg az egyenletet, nem akart kijönni egy egész számra a válasz. És mivel a feladat kizárólag egész számot kért, nem írhattam le a 3.5-öt. 
- Harry. Az öcsém kikotyogta otthon, hogy együtt vagyunk, szóval anya most írt, hogy következő héten, szombaton várnak bennünket ebédre. 
Peyton szinte ledobta magát mellém és a telefonját a képembe nyomta. A képernyőn megjelent az üzenet, én pedig a mutató ujjammal megírtam a választ, miszerint rendben, ott leszünk. 
- Ah, reméltem, hogy nem leszel benne az ötletbe – egy elégedetlen nyögés hagyta el a száját amint lezárta a telefonját majd fejével a vállamnak dőlt.
- Miért mondod ezt? Talán nem szeretnél hazamenni? – kérdeztem kíváncsian és belepusziltam a hajába – Úgy tudtam, hogy imádod a szüleid. 
- Ez igaz – válaszolta – De… duh, majd meglátod. Totálisan megváltoznak. Egyik pillanatról a másikra. Olyanok, mint a tinédzserek. 
- Hát és? – nevettem fel – Mi baj van azzal? 
- Ahhoz képest, hogy szülők és hogy milyen komolyak, ha munkáról van szó, házon belül olyan, mintha egy teljesen másik bőrbe bújnának. 
- Még mindig nem értem, hogy mi baj lenne ezzel. Kényelmesen érzik magukat. Én meg annak csak örülni fogok, ha gyorsan felmelegednek és elfogadnak. 
- Oh, emiatt nem kell aggódnod. Már hónapokkal ezelőtt megszerettek és még csak nem is beszéltek veled semmiről. 
Hümmögtem, amint a legelső napra gondoltam, ahol találkoztam Markkal, aztán a kerti partira, ahol Jade szinte azonnal egy öleléssel fogadott. Eközben Peyton felemelte a kezemet, mely a füzetemen pihent és letakarta a házimat. Akaratlanul is elmosolyodtam, még az előtt, hogy összefűztem volna az ujjaim az övével. 
- Ugye tudod, hogy elég lenne, ha felkerekítenéd négyre a válaszod? – meleg lehelete a vállamat simogatta, ahogy beszélt majd percekkel később újra éreztem, ahogy szájával nekem dőlt. Amikor az orrán keresztül kifújta a levegőt, libabőrbe bujt a testem és elnevettem magam – Mi ilyen vicces? 
- Semmi – válaszoltam vigyorogva – Csak csiklandoz, amikor lélegzel.
- Oh – kuncogása zene volt füleimnek és már csak ez a gondolat is emlékeztetett arra, hogy mennyire az ujjai köré voltam tekeredve. 
Viccesnek találtam, amikor Niall ezt hangoztatta, de be kell, valljam, hogy igaza volt. Mindvégig. Bár ez nem feltétlenül egy rossz dolog, nem? Csupán ő lett a gyengém. És ha az emberek ezt megtudják valaha is, fel tudják majd használni ellenem. Ami már kevésbé kecsegtető. 
- Harry. Miért írattad rá a fánkokra az nap, hogy lennék-e a barátnőd? Úgy értem, nem lett volna egyszerűbb, ha csak megkérdezed? 
- Nos, kezdésnek kikérem magamnak! Én írtam rá, oké? – kérdeztem nevetve, és amikor rá néztem, tökéletesen láttam, amint megforgatta a szemeit – Aztán tudom, hogy a hasadon keresztül lehet a legegyszerűbben eljutni a szívedhez. Plusz, mint akkor mondtam, nem akartam sablonos cuccal elő állni. És tudom, hogy imádod a fánkot. Szóval, szerintem nyert ügyem van, hiszen igent mondtál. 
- Hát, ha így nézzük, akkor tényleg egyszerű volt elnyerned.
- Nem vagy te valami trófea, hogy így beszélj magadról, hallod-e – finoman meglöktem egy kicsit az oldalát a könyökömmel mire ő csak felmorrant, hiszen kiráztam a kényelmes pozíciójából – Nem nyertelek el csak…
- Csak elnyertél – nevetett fel és közelebb húzódott hozzám. 
Kedvem lett volna az ölembe ültetni őt, de tudtam, hogy be kell, fejezzem a házim, más különben sosem lesz kész és nem volt kedvem a tanáromat hallgatni amint leveszi a fejem. 
- Ki az a Mia? – hát, nem fogod befejezni azt a házit, Harry – Már előbb is meg akartam kérdezni, de sosem tudtam, hogyan vagy ha meg is tettem, akkor elkerülted a kérdést. 
- Volt barátnőm – válaszoltam tömören. Nem akartam róla beszélni, bár Peytont feltűnően érdekelte. És igazából nem is olyan nagydolog, de akkor a szívem szilánkosra tört. Életem eddigi legnagyobb szívfájdalma volt. 
- De ugye még él? – kérdezte rögtön, s egy halk nevetés hagyta el az ajkaim.
- Persze, hogy él. Vagyis gondolom. Miért ne élne? 
- Mert mindenki mindig múlt időben beszél róla. Meg úgy jön le, mintha már nem élne. Plusz ebből kifolyólag arra gondoltam, hogy ezért ilyen kényes téma számodra a lány. 
- Kényesnek kényes téma igen, de szó sincs halálról. 
- Oh. Oké. Akkor most térjünk vissza az eredeti témára, ugyanis nem fogom hagyni, elúszni ezúttal. 
- Nincs miről beszélnem – mondtam komolyan – Rosszul végződött a kapcsolatunk, és ő volt az első csajom. Persze, hogy összetörtem, amikor szakítottunk.
Hah, az, hogy rosszul végződött, nem kifejezés. Azonban nem volt kedvem erről beszélni. Még ha ideje lett volna, akkor sem. Lehet, hogy mindent elrontott volna. Boldog voltam Peytonnal, szóval nem értettem, hogy miért akart egyáltalán tudni az exemről?
- Rendben. Akkor kérlek szépen, áruld el nekem, hogy mikor fogunk megnyílni egymásnak? – kérdezte ő is ugyanolyan hangnemmel, mint ahogy én válaszoltam és el is húzódott tőlem – Megértem, hogy fáj, és hogy nem akarsz róla beszélni. De ha magadban tartod, szerinted jobb lesz? 
- Mert ha majd beszélek róla, akkor csak egy csettintésre ki fog törlődni belőlem az emlék? Nem hiszem.
- Oké, akkor csináljunk úgy, mintha nem is kérdeztem volna semmit – válaszolta rám sem nézve, majd átült a fotelba és bekapcsolta a tévét – A következő kérdésre öt a válasz. 
Hosszú sóhaj hagyta el a számat és megráztam a fejem. De végül is beírtam a számot, miután leírtam a kiszámolást a feladat mellé. Legalább eggyel előrébb vagyok.

**

Este tizenegy óra is lehetett már, de álom nem igazán jött a szememre. Helyette inkább az ölembe vettem a laptopom és elkezdtem  nézni a „Hogy Jártam Anyátokkal” nyolcadik évadát. Teljesen kiment a fejemből a sorozat, és mivel tengernyi időm volt, kihasználtam.

Barney Stinson egy elképesztő alak és az, hogy Ted Mosbyval párosították a sorozatban, szerintem csak egy plusz volt. Legalábbis ez még jobban elérte nálam, hogy bejöjjenek a részek. Sőt, annyira belemerültem, hogy észre sem vettem az időt. Már hajnali kettő lehetett, én pedig visszafoghatatlanul felnevettem, amikor egy vicc elsült a szereplők között, bár lehet, hogy nem kellett volna. Attól, mert én nem tudtam aludni, Peyton valószínűleg próbálkozott. Nos, csak próbálkozott, ugyanis a vihogásomtól szerintem nehéz lehetett. De ugyanakkor tisztában voltam azzal is, hogy mennyire mély alvókája van.

Jó kedvemnek ezek után vége lett, helyette csörgő telefonom kreált zajt a szobámban. Trenton neve villogott a képernyőn, és nem tudtam, hogy még is mi volt ennyire fontos. Végül aztán elfogadtam a hívást és a fülemhez emeltem a készüléket. 
- Harry, öcskös, asszem duplán lettél nagybácsi! 
- Miről beszélsz, Trenton? Mikor volt Lennon terhes?  Jesszus, most szült meg? Hol vagytok? Jól vagytok?
- Nyugalom van, Haz. Minden oké. Lennon fáradt, de azok után, hogy két gyereket is kinyomott magából, szerintem érhető. Uh, kórházban vagyunk ugyebár, anyuék is itt vannak. Apa is eljött! Istenem, annyira örülök! 
- Merre vagytok? Otthon? Mármint Holmes Chapelben? – kérdeztem kissé zavartan, de ugyanakkor izgatottan, és már húztam is fel magamra a melegítő nadrágom. 
- Igen – válaszolta – De nem akarom, hogy ide gyere. Nem most, legalábbis. Késő van és gondolom, minél előbb ide akarsz érni, és őszintén kinézem belőled, hogy egy balesetbe kerülsz. Holnap benézünk hozzátok, jó? 
- Holnap? 
- Még pár óra és hazamehetünk. Lennon két órája szült meg. A kicsiket megtisztították, aztán anya, apa, Gemma és Robin is körülugrálja őket. Len mindenképpen el szeretne menni a szüleihez, akik ugye Londonban laknak, szóval igen, bemegyünk hozzád is. Ha rendben van veled? 
- Persze! Basszus, már most bemennék! 
- De nem fogsz – nevetett fel – Feküdj le, pihend ki magad, hogy holnap újult erővel tudj a kis unokahúgaiddal játszani.
- Mindkettő lány lett? 
- Bizony ám! Mindketten gyönyörűek! – dicsekedett, én pedig elmosolyodtam – Remélem, készen állsz arra, hogy távol tartsuk a srácokat tőlük, mert, hogy amíg harminc évesek lesznek, nem randzinak! 
- Hagyjuk már, Trenton! – nevettem el magam – Meg is fognak utálni, ha nem engeded őket! Na, majd Harry bácsi uralás alá veszi őket, amikor te meg Lennon nem látjátok.
- Az lesz az utolsó, hogy a lányaim közelébe mész! – fenyegetett meg játékosan, s ő is elnevette magát – Na, megyek. Holnap akkor megyünk, jó? 
- Igen, persze! Alig várom már! 
- Előtte majd még hívlak, hogy mikor megyünk. Meg jó lenne, ha adnál egy címet, csak mert nem tudom, hogy hova kell majd menni. 
- Oké. Oh, és gratulálok! – mondtam kicsit megkésve – Biztos vagyok benne, hogy mindketten tüneményesek. Elvégre, Styles vér folyik az ereikben! 
Felnevetett, aztán elköszöntünk egymástól és bontottuk a vonalat. Annak ellenére, hogy Peytonnal volt egy kis vitánk, egész jól sikerült a mai nap. 

6 megjegyzés:

  1. ALDÖHkfgsajfda
    Tudod, hogy imádom Harry szemszögeket! Szeretem megtudni a gondolatait, érzéseit, ugyanakkor izgalmasnak is találom. Idk, miért.:D
    Azt hittem, végre megtudunk MINDENT Miáról, de megint átvertél.:(
    LAÉKHSDGJAJH IMÁDOM EZEKET A HEYTON MOMENTEKET!:3♥
    És ahsgkajH ikreeeek!*-* imádom a kicsi babákat, és alig várom a kövi részt, amit fogalmam sincs mikor tudok olvasni:((((((((

    Alázatos Alattvalód,
    Patricia P.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lol, én is így vagyok. :3 Imádom őket írni valamiért. :D Ahahahaha, még várnod kell egy kicsit Mirry múltjára. :3 Addig még más dolgoknak kell történniük. ;D

      ♥xx

      Törlés
  2. "Két gyereket is kinyomott magából" ez a szöveg nagyon tetszik xD Az ikrek nagyon aranyosan és is ikreket akarok. :D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lol nevettem én is, amikor írtam. :D Fogalmam nincs, hogyan jutott eszembe. :D Aw, tényleg? Reméljük, hogy sikerül majd, haha. :D

      ♥xx

      Törlés
  3. Úúú ..ez nagyon cuksi !!! Megintcsak én zaklatlak ;) De én tényleg nem tudom mi lehetett ezzel a Mia csajjal , de az tuti , hogy nagyon utálom . Megint ő vetett véget az én kis Heytonos részemnek !!!!! Na de sebaj ettől lesz igazán izgalmas !!! Nagyon lávolom már most a két kicsi csajt , de ha Heyton sokat fog rájuk vigyázni akk mégjobban fogom szeretni őket !! Imádás van ám !!!
    All the love , R

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, hamarosan kiderül, hogy mit tett Mia. :D Aw, én is szeretek kicsikről írni. főleg ha Heyton is körülöttük van. :D

      ♥xx

      Törlés