2015. szeptember 27., vasárnap

39. // Azt hiszem, sokat tanultam az esetből.

Hiii,
Nincs sok mondani valóm. A rész, amire mindannyian annyit vártatok, végre elérkezett. Próbáltam olyan jóra írni, amennyire csak tudtam, noha érzem, hogy ennél talán lehetett volna még jobb is.:/ Mindenesetre, remélem, hogy tetszeni fog nektek. :) Jó olvasást. xxx
P.S.: Tessék bekukkantani a Distance című blogomra, melyen már három rész megtalálható!! :D

// Harry Styles

Senki nem volt a házban, rajtam és Peytonon kívül. Reggeli után visszamásztunk az ágyába és csak beszélgettünk. Újra felhozta a megválaszolhatatlan kérdéseit, mint például hogy ki találta fel az edényeket, vagy, hogy miért nem tudunk utazni az időben egy csettintésre. Mindenre nem tudommal válaszoltam, vagy csak azt mondtam neki, hogy maradjon csendben. Ilyenkor mindig vagy megrúgott, vagy megütött az öklével és egy lányhoz képest, egészen erőseket ütött.

Aztán csak úgy, egyik pillanatról a másikra, a témakörünk megváltozott és jó magunk is komolyabbak lettünk. Peyton száját úgy hagyták el a szavak, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Meglepett, amiért hirtelen megnyílt s a szívem itt-ott összeszorult, amíg hallgattam őt. 
- Elesett egy gyerek voltam – felnevetett, bár koránt sem azért, mert viccesnek találta a helyzetet, sőt, az arca szinte érzelemmentes volt, míg beszélt és a plüsskutyájának fülével játszott – Előkészítőben, eljátszadoztam más gyerekekkel, de amint átléptünk harmadikba, minden megváltozott. Elkezdtek kitúrni a játékokból, ha csapatmunka volt, általában a fiúkkal voltam. Ez a szokásom a mai napig meg maradt, őszintén nem tudom, hogy sikerült Eleanort magam mellett tartani. 
- Hogy érted, hogy kitúrtak? És ezt a tanárok nem látták? – kérdeztem halkan és egy részemet elöntötte a szomorúság és mérgesség keveréke. Mi az, hogy kitúrják az én csajom? Még akkor is, ha már évekkel ezelőtt történt! 
- Nem csináltam belőle nagy cirkuszt. Ha nem kellettem nekik, mint barát, akkor ők sem nekem. Fiúkkal ebédeltem, fiúkkal játszottam, fiúkkal tanultam. Helyettesítették azokat a buta libákat. Talán az is sokat tett a helyzetre, hogy apa tömérdek időt töltött velem, és Jared valamint a kicsi Matty is. Tudod, hogy jobban megismerjük egymást és kialakítsuk azt a köteléket, ami ma van köztünk. Aztán elérkezett az általános utolsó éve, hatodik osztály. Nálam boldogabb gyereket nem láttál – halványan elmosolyodtam, bár ő még mindig maga elé bámult – Sokan sírtak, hogy el kell válniuk a legjobb barátnőjüktől vagy haverjuktól. Aztán ott voltam én, ezer wattos vigyorral az arcomon, várva arra, hogy anya végre jöjjön értem és hazamehessünk. 
- Középiskolában találkoztál Xanderrel, igaz? – kérdeztem rá, megtörve a csendet, mely ránk telepedett. Peyton aprót bólintott. 
- Hetedikben. A második héten. Mindketten biológiára mentünk, de nem találtuk a termünket, szóval egymásba karolva jártuk az iskola folyosóit. Elzárást kaptunk az napra, mert késtünk, és mert végig beszéltük az egész órát. Kisujjas ígéretet tettünk egymásnak, hogy mindig barátok maradunk, megvédjük a másikat és együtt basztatjuk a többi diákot és esetleg tanárt. Emiatt persze sok bajba keveredtünk, viszont a jegyeinken nem látszott meg, hiszen mindig tökéletesen teljesítettünk. Neki köszönhetem azt, hogy értem a matekot. És azt, hogy nem maradtam egy magamra.
- És akkor hogyan találkoztál Eleanorral? 
- Eleanor az unokatesóm. Vicces, igaz? Semmi hasonlóság nincs köztünk. 
- Basszus, komolyan? – aprót bólintott, ajkait egy szelíd mosolyra húzta, míg rám pillantott.
- De persze nem vérszerinti. Apa nővérének a lánya Eleanor. Régen sosem értettem, hogy miért voltak annyit nálunk. Majd idővel be lettem avatva. De ettől függetlenül, még mindig nem értem, hogy Eleanor miért tartja velem a kapcsolatot. Nem kötelező. 
- Talán mert szereti eltölteni veled az időt? – kíváncsiskodtam – Napsugár, szerinted én, miért visellek el nap, mint nap? 
- Mert nincs más választásod – felnevettem ő pedig meg vonta a vállát.
- Oké, ez igaz… ouch! – szavaimat félbeszakította Peyton ökle, amint találkozott a vállammal, az nap már sokadára – És azért, mert szeretek veled lenni. Na, bumm! És amúgy sem tudnálak már lemosni magamról, úgy hogy mindegy. 
- Olyan gonosz vagy! – karjait összefonta a mellkasa előtt, ajkait szorosan összezárta miközben csücsörített és barázdás homlokkal meredt előre – Én itt elmondom neked a dolgokat, te meg megbántod az érzéseim! 
- Aw. Napsugár. Ne legyél már ilyen hangulatromboló! – mosolya már majdnem megtörött, amikor felé kerekedtem, bár testsúlyom-megtartottam a kezeimen – Csak baszogattalak egy kicsit, na! 
- A rossz emberrel kezdtél akkor ki – makacssága megvigyorogtatott és ugyanakkor elkápráztatott. Menthetetlenül hajoltam közelebb rózsaszín ajkaihoz és csókoltam meg. 
Először kérette magát, és nem csinált semmit. Aztán amikor finoman ráharaptam az alsó ajkára és meghúztam azt, egy sóhaj hagyta el a száját. Mikor felnéztem rá, szemei álmérgesen pillantottak vissza rám és ez csak azt érte el, hogy elkezdjem csikálni. Egyszerűen csak tudtam, hogy akkor meg adja majd magát. Hangos kacajai boldoggá tettek.
- Harry, ne! – szavai elnyúltak, nevetése egy pillanatra sem állt le. Egészen addig a pillanatig, míg a keze véletlen találkozott a fogammal és megütötte azt.
Egy kisebb rémült vette át a testem fölött az uralást. Peyton kezeit szinte azonnal az enyémekbe vettem és átnéztem őket. Egyszerűen csak elszomorított annak a gondolata, hogy esetleg megsérült miattam.
- Harry, nem történt semmi az ujjaimmal – ijedt tekintetem rákaptam, míg ő édesen mosolygott rám – Sajnálom, nem akartalak szájon ütni.
- Nem, nincs semmi gond – válaszoltam és összefűztem az ujjait az enyémekkel – Csak azt hittem, hogy esetleg belekaptál a piercingembe vagy valami. 
- Ha bele is kaptam volna, akkor már rég vérezne a szád. Ugyanis több mint valószínű, hogy kirántottam volna. 
- Nem nekünk való a játszadozás. A végén szívrohamot kapok, ha tényleg történik veled valami. 
- Te vagy túl ijedős, Tarzan. Amibe ha jobban belegondolok, akkor nem illik hozzád. Tarzan elbírt azzal a tigrissel, te pedig megijedsz, ha véletlen megütlek.
- Héj, az önbecsülésem a béka feneke alatt jár, biztos, hogy akarod még folytatni? – ez megint megnevettette őt.
- Na, gyere ide mamához. Had öleljelek meg! – kezét elhúzta az enyémektől, hogy szélesen kitárhassa őket, arcán hatalmas mosoly ült én meg nem vesztegettem az időt, a mellkasára fektettem a fejem – Jó, elég volt. Menj innen. 
Nevetve feküdtem le mellé miután eltolt magától és felkelt az ágyból.

Tekintetem végig vezettem rajta, és csak akkor tűnt fel, hogy még mindig a pizsamájában volt. A nadrág, ami rajta volt, szerintem kétszer nagyobb lehetett, mint amekkora kellett neki és a felső is lelógott a válláról, mely láttatni engedte, hogy nem volt rajta melltartó. Mint az esetek többségében, amikor házon belül vagyunk, a haja akkor is egy gombócban csücsült – legalábbis a nagy része, hiszen itt-ott kiállt néhány tincs. Ahogy csak néztem őt, amint az egész alakos tükör előtt állt, megnyaltam a számat. Nem volt mindennapi, hogy beindultam, amikor egy lányt pizsamában láttam magam előtt. Mintha sokat láttál volna, Styles. Különös érzés keletkezett bennem, melyet próbáltam elnyomni, de nem sikerült. A szemem a lányra volt tapadva és lehetetlennek véltem azt, hogy elnézzek róla.

Valami az arcomnak csapódott egy hirtelen pillanatban. Mikor lenéztem az ölembe, egy kis babzsákkal találkozott a tekintetem, majd értetlenül néztem Peytonra. 
- Nem tudom, hogy milyen mocskos dolgokon jár az agyad, de örülnék, ha kiválasztanál nekem valami ruhát, amíg megmosom a hajam. 
- Együtt élésünk alatt, másodjára engedsz a ruháid közelébe – vigyorogtam rá győztesen. Valamiért imádtam kutakodni a szekrényében. 
- De, csak mert nincs szinte semmim itt – ez egy kicsit lelombozta a kedvem, de még mindig izgatott voltam.

**

Próbáltam. Isten az tanúm rá, hogy próbáltam megnyílni. De még akkor sem ment, amikor visszaértünk Londonba. Rá akartam venni magam, hogy elmondjam Peytonnak ami történt velem és Miával. Úgy gondoltam, hogy nem éreztettem eléggé Peytonnal azt, hogy bízom benne. És ez nem tetszett. Pedig még nem is mondta, hogy így lenne. Viszont amikor még náluk elkezdett a múltjáról beszélni, akkor úgy éreztem, hogy azt szeretné elérni, hogy bízzak benne. Lehetséges, hogy azért kezdte el megosztani velem a múltját, hogy rájöjjek, ő bízik bennem.

Egyszerűen csak nehéz volt. Mia volt az első nagy szerelmem – vagyis így gondoltam. Miután a kapcsolatunk csődbe ment, már megkérdőjeleztem magam. De hát akkoriban túlságosan a felhők fölött éreztem magam a lánnyal. Azonban mikor Peytonnal vagyok, magabiztosabbnak érzem magam. A saját magam emberének. Nem vagyok elszállva magamtól annyira, mint amikor Miáról volt szó. Mondhatni, hogy Peyton a földön tartott a nyers személyiségével. Valami, ami Miának nem volt, csak az utolsó pár napban kezdett el mutatkozni.

Majd hirtelen, valami bekattant nálam. Nem tudtam tovább megülni egyhelyben. Cselekednem kellett, mert egyszerűen csak megőrjített, hogy egymáshoz hasonlítgattam a két lányt. Hatalmas léptekkel szeltem a lépcsőket, mígnem a nappaliba értem, ahol Peyton feküdt a kanapén. Mikor leültem a fotelba, mely egy kicsit messzebb volt tőle, rám emelte a tekintetét. Nem néztem rá, de tudtam, hogy engem figyelt. 
- Középiskolában kezdődött minden. Egy totális lúzer voltam. Ő pedig… nos, az évfolyam legszebbje. Persze, hogy mindenkinek ő kellett. Csak hát ellenben velem, mindenkinek szinte volt esélye elnyerni a szívét. Minden egyes nap oda- és vissza voltam a lányért. Ő volt az oka, amiért szerettem iskolába menni. Sokszor raktak minket egy csoportba, és emlékszem, olyankor mindig megmutattam, hogy mennyire értem az anyagot. De persze ennek az lett a vége, hogy én csináltam minden munkát, a többiek, vele az élen pedig kapták a dicséretet. Akkor nem bántam. Örültem, mert boldoggá tehettem azzal, hogy megcsináltam helyette mindent. A csicskásává tett, érted? És én egy pillanatig sem bántam. Egy kész viccet csináltam magamból. Ez ment egészen kilencedikig. Összekaptam egy kicsit magam, stílusosabban kezdtem öltözni, már amennyire egy egyenruhában ezt meglehetett tenni és ez látszólag elkapta Mia figyelmét is. Ember, leírhatatlanul boldog voltam! Madarat lehetett fogatni velem. Szóval, mikor a suliban elterjedt a hír, hogy én és Mia összejárogatunk, nekem is több figyelmet adtak az emberek. A folyton-folyvást könyvét bújó diák átváltozott egy menő, laza csávóvá. Holott, ugyanaz maradtam, aki voltam. Csak a stílusom lett más. Azonban mint minden tizenhárom-tizennégy éves tinédzser én is el voltam szállva magamtól és a sok figyelemtől, amit kaptam. Azt hittem, hogy én szartam a spanyolviaszt, csak mert egy ismert lány észrevette a létezésem. Tízedikben, összejöttünk Miával. Minden szép és jó volt. Ha így most belegondolok, akkor talán túl tökéletes volt minden. Imádtunk egymással lenni, mások is elfogadták a kapcsolatunkat. A családom is kedvelte Miát, amikor haza vittem látogatóba… – vettem egy mélyebb levegőt, erősen koncentráltam minden kis emlékre, mert nem akartam semmit kihagyni. Az ujjaimmal játszottam, szavaim között néha felnéztem Peytonra, aki szinte megsemmisülve ült a kanapén és várta a folytatást – Ami meglepett, azaz volt, amikor én mentem el hozzájuk és szimpatikus voltam a szüleinek. Ők, Miával ellentétben, közel sem voltak annyira maguknak valóak. És tisztán emlékszem a napra, amikor Mia anyja félre hívott és négyszemközt kezdett el velem beszélni. Azt mondta, hogy vigyázzak magamra. Azt mondta, hogy ne hagyjam el magam. Ne hagyjam, hogy a hálójába rántson. Viszont én csak leráztam minden figyelmeztetést, és azt mondtam, hogy boldogok vagyunk együtt, nem fog történni semmi. Oh, ember, ha tudtam volna, hogy mit tartogatott a jövő. 
- Harry, nem kell elmondanod, megértem, hogy nehéz szóval… 
- Kérlek – vágtam közbe azonnal, kérlelő tekintettel néztem a lányt, akinek könnyesek voltak a szemeim? – Peyton, el szeretném mondani. Talán egyszerűbb lesz élnem a tudattal, hogy valakivel megosztottam. Valakivel, akiben bízok. 
- Oké, persze. Sajnálom. Folytasd, de amikor túl soknak érzed, csak állj le, rendben? 
Aprót bólintottam és ezalatt a rövid idő alatt összeszedtem magam. 
- Tehát, ott tartottam, hogy fogalmam nem volt arról, hogy mi fog velünk történni. Úgy hittem, hogy Miával fogok összeházasodni, gyerekeink lesznek, Amerikába költözünk majd. Valami napos helyre, ahol nem engedjük, hogy akármi vagy akárki is elrontsa a boldogságunk. Röhejes, nem igaz? Tizennégy éves fejjel ilyenekről ábrándozni. Majd eljött az utolsó évünk, a tizenegyedik. Bál. Mint minden angliai iskolában, a mienkben is meg volt tartva. Természetesen Miával mentem. És hát, megnyertük a Bálkirálynő és Bálkirály címet. Aznap el szerettem volna mondani neki, hogy szeretem. Basszus, azt sem tudtam, hogy mi az a szerelem, de éreztem, hogy valami vonz ahhoz a lányhoz. Azonban egy dolog megakadályozott. Sötét volt a táncteremben, fülsüketítő zene szólt, emberek egymásba bújva táncolgattak. Egészen addig, míg ki nem szúrtam Miát és egy másik srácot, amint egymás szájára tapadva fuldokolnak. Megfordultam, elmentem onnan és úgy tettem, mintha soha nem láttam volna. Azt meséltem be magamnak, hogy az egy másik lány volt, nem Mia. Úgy gondoltam, hogy Mia soha nem tenné ezt velem. A kapcsolatunk amúgy bökkenőmentesen ment. Gondolom te is tapasztaltad, hogy vizsgák miatt, a végzősök már Május- Június felé leléphetnek a suliból. Nos, a kapcsolatunk Miával még akkor is tartott. Nagyon sok minden történt azon a nyáron, a bál után. Nem hoztam fel azt, amit ott láttam. Nem gondoltam, hogy fontos lehet és miután már bemagyaráztam magamnak, hogy nem az én Miám volt, nem igazán izgatott többé. Amolyan nyitott kapcsolatunk volt ekkor már. Úgy értem nyáron. Azonban az érzéseim kezdtek egyre erősödni. Tizenhét voltam, képzelheted mennyire sejtettem, hogy mit érzek, amikor a mai napig, tizenkilenc évesen alig tudom eldönteni, hogy mit akarok. Na, mindegy, a lényeg, hogy egy nap elhatároztam, hogy kiöntöm a szívem Miának. Ő is mondani szeretett volna valami fontosat nekem, én is neki. Úgy hittem, hogy ő is azt közli velem, amit én akartam vele. Hát, rendesen beszoptam. Elmondtam neki, hogy már hetediktől kezdve tetszett és hogy mára már teljes szívemből szeretem. Azt vártam, hogy majd elkezd könnyezni, hogy a nyakamba ugrik, és azt mondja, hogy ő is viszont szeret. Csak éppen az ellenkezője történt. Elkezdte mesélni, hogy ő mennyire nem képzelt semmi komolyat ebbe a kapcsolatba. Hogy ő csak egy pár hetes, hónapos összefekvést akart tőlem és semmi többet. Azt mondta, hogy szánalmas vagyok, amiért belé szerettem és éveken keresztül rajongtam érte. Azt mondta, hogy soha nem kellene neki a szeretetem, menjek és baszódjak el. Azt mondta, hogy soha semmit nem jelentettem neki és hogy csak játszott velem, mert egy semmirekellő kis szende szűz voltam. Azt is mondta, hogy immáron kijelentheti, hogy volt dolga egy szűz, szexi sráccal. Az arcomba röhögött, amikor elmondtam neki, hogy szeretem. A szívem összetört. Szilánkosra. Olyan szinten depresszióba estem, hogy Szeptemberben képtelen voltam elkezdeni a főiskolát. Két és fél hónapot szalasztottam. Borzalmas nyaram volt, de azt hiszem sokat tanultam az esetből. 

6 megjegyzés:

  1. AHW SZEGÉNY HARRY OMFG
    ISTENEM SZEGÉNYKÉM:(((((((((
    MÁR MINDENT ÉRTEK
    ÉRTEM GEMMÁT, MIÉRT OLYAN PAYEL AMILYEN
    MERT UGYE HARRYT PRÓBÁLJA MÉG VÉDENI
    SZEGÉNY HARRYYYYYYYYYYY:((
    IMÁDTAM A RÉSZT, A LEHETŐ LEGJOBBAN ÍRTAD LE!
    ASLÉJHFKLAG VÉGRE TUDOK MINDENT:3
    ÖRÜL A FEJEM, ELHIHETED:3
    IMÁDTAAAAM!
    HEYTONNNNNN
    HARRY SZEMSZÖG
    ROHADT MIA
    KANOS HARRY
    SADÉSALGASGDHKA:3
    VÁROM A KÖVIT!
    CUPPANÓS♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett. ^^ Alig vártam már igazából, hogy feltegyem, szóval nagy megkönnyebbülés, hogy tetszik meg minden. :3 És azért Mia sem olyan már, mint volt. Vagyis, reménykedjünk benne. Azért azt figyelembe kell venni, hogy mindketten fiatalok voltak és bár tényleg személt húzás volt amit Mia tett, nem kötelezhette senki tőle azt, hogy ugyanúgy szeresse Harryt. De elmondom megint, hogy tényleg nem kellett volna úgy viselkednie, ahogy. Viszont ez van. *sigh* Harry baby túltette magát a történteken.. vagyis, majdnem és ez minden, ami számít. :)

      ♥xx

      Törlés
  2. Azt hittem,hogy valami más fog történni. xD :D De legalább már elmondta Harry a dolgokat Peytonnak. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miért hitte mindenki, hogy más fog történni? Hahahaha. :D Na, igen, Hazz baby végre megnyílt. :3

      ♥xx

      Törlés
  3. Hi!
    Nagyon sajnálom , hogy eddig nem írtam , de elhagytam a telóm (a suliban ) de mostmár megvan , és én ennek nagyon örülök , mert így legalább el tudtam olvasni az én kedvenc blogomon , a legújabb Heytonos részikémet !!;) Nagyon cuki Harry azért mert ezt elmondta , de remélem azért , hogy ez majd még folytatódik a következő részben ;)
    All the love , R♥♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Omfg kajak?!?!? Szerencse, hogy meg lett!! :D Awww, ez édes. :3 Örülök, hogy tetszett. ^^ És természetesen a holnapi részben jön a folytatás. :)

      ♥xx

      Törlés