2015. október 16., péntek

47. // Harryt támogatom. Téged azonban nem.

Hiii,
Ah, végre. :3 Gemma megjelenik vele együtt pedig egy kis dráma. :D Uuuuund, mivel nem tudok sok mindent mondani, ezért olvassátok el a részt, aztán esetleg nézzetek be a másik blogomra (.) AZTÁN HALLGASSÁTOK A SRÁCOK ÚJ DALÁT, MELYNEK CÍME PERFECT ÉS MEGTALÁLHATJÁTOK SPOTIFYON!! :3 Jó olvasást babess. Xx

// Peyton Hollingsworth

Reggeli után, Gemma kivételével már mindenki az alsó szinten sürgött-forgott. Míg én úgy hittem, hogy Anne és Rob elmegy valami kis nászútra, kiderült, hogy ez nem fog megtörténni. Ők azzal indokoltál, hogy már túl öregek, mely szerintem marhaság volt, hiszen simán elmehettek volna és tölthettek volna egy kis időt kettesben, valamint felhozták azt is, hogy dolgozniuk kell. Nos, igen. Ebben igazán hasonlítottak az én szüleimre, hiszen ők is élmunkásak. Bár inkább legyenek ilyenek és normálisak, mint sem lusták és beképzeltek.

Délfelé Lennon lefektette a kicsiket aludni, miután Anne és Rob elmentek otthonról. Trenton a konyhában főzőcskézett, Gemma az emeleten bujkált, Harry és én pedig a nappaliban, a kanapén elfolyva beszélgettünk. Teljesen olyan volt, mintha otthon lettünk volna. Nem csináltunk semmit. Ezt követően azonban Harry hirtelen felült, mintha ágyúból lőtték volna ki, és sietősen megosztotta velem gondolatait.
- Lenne kedved elmenni a pékségbe, ahol dolgoztam? 
- Csak ha eszünk olyan fánkot, mint tavaly – vigyorogtam rá, s ő értetlenül nézett rám.
- Tavaly? 
- Oh, wow! Örülök, hogy emlékszel rá! 
Néhány percig csak bámult rám, aztán váratlanul elterült egy széles vigyor az arcán. Megforgattam a szemeim bár a mosolyomat képtelen voltam eltörölni az arcomról. 
- Nem felejtettem ám el! Csak az agyam egyik eldugottabb részében tároltam az élményt.
- Mhm, gondolom – nevetve löktem le a kezét a térdemről, hogy felállhassak mire ő rácsapott a fenekemre – Igazán magadnál tarthatnád a kezedet. 
- Ugyan már! Ne mondd, hogy nem élvezed, amikor végig tapogatlak! 
- Bruh – Trenton pimasz mosolya ott játszadozott az arcán, amikor rá néztem – Csak azt akartam kérdezni, hogy mit csináltok ma, de mint látom már meg van a program.
- Mire gondoltál? – kérdeztem meg, teljesen eltekintve Harry arckifejezésétől.
- Bemehetnénk a városba körül nézni esetleg? Miután persze a kicsik felkeltek. Jó lenne, ha Gemmát is sikerülne kirángatni a szobából a mai nap folyamán. 
Erre persze totálisan lelombozódott a hangulatom. Gemma miattam nem jött ki a szobájából. Gemma miattam nem beszélt a testvéreivel és a szüleivel. Már csak azt szerettem volna tudni, hogy miért nézett rám ennyire rossz szemmel. Ugyanis nem hiszem, hogy Jared mindennek az oka. 
- Én, err, azt hiszem, megyek, és uh, felöltözöm valami utcaiba – zavartan motyogtam el a szavaim, aztán hátat fordítottam és felsprinteltem az emeletre. 
Hallottam még, amint Harry a nevemet mondta, de nem fordultam vissza. Helyesnek éreztem azt, hogy leléptem. Bár amikor beléptem a szobába, és Gemmát az ágyon ülve találtam, szerintem még a nappaliban lévő srácok is tisztán hallották amint nyeltem egyet és a levegő a torkomon akadt.
- Nocsak, nem várt társaság – nevette el magát, arcára egy gúnyos mosoly kerekedett. 
Nem válaszoltam semmit, csupán lassan becsuktam az ajtót aztán neki dőltem. 
- Nézd, én nem tudom, hogy még is miért vagy ennyire ellenem, szóval megtisztelnél, ha elmondanád, hogy mit csináltam rosszul. 
- Kezdésnek összejöttél az öcsémmel – kezeivel a háta mögött támaszkodott meg az ágyon, lábait kinyújtotta a szőnyegen, mely a barna parkettán díszelgett aztán az egyik lábfejét a másikra tette.
- Mi olyan rossz abban, hogy együtt vagyunk Harryvel? Nem támogatnod kellene az öcsédet? 
- Tudod, Harryt támogatom. Téged azonban nem. És ha a barátnője vagy, akkor sajnálom, de neki sem jár az odafigyelésemből.
- Nos, azt észrevettem az elmúlt egy évben – jegyeztem meg egy kicsit flegmábban, mint szerettem volna. Azonban nem engedhettem meg neki, hogy úgy beszéljen velem, mint egy ronggyal. Annál többre tartottam magam. És szerintem mindenki így gondolta volna, ha a helyemben lett volna. 
- Igazán? – kérdezte erőltetett mosollyal az arcán – Nos, és gondolom, mindketten azt szeretnénk, hogyha Harry boldog lenne, nem igaz? 
- Mégis mire akarsz kilyukadni?
- Szerintem jó magad is ki tudod találni. Kösd össze a szálakat, Peyton. Mint mondtad, láttad, hogy az öcsém eléggé el van kenődve, mióta nem foglalkozom vele. Mióta ellene mentem. És mivel te annyira szereted őt, gondolom, nem akarod szomorúnak látni, nem igaz? Viszont amíg te vele vagy, nem lesz felhőtlenül boldog. Elvégre, imádott nővére továbbá is ignorálni fogja. A kérdés megfogalmazódhat a fejedben; miért? Nos, azért, kedves Peyton, mert te vele vagy. És őszintén szólva, nem hiszem, hogy az a nagy „szerelem” ami köztetek van, jelent is neki valamit. Vagy ha még is, akkor csak egy kis fellángolás részéről. Hiszem, hogy tudsz Miáról. Oh, istenem! Ha látnám, biztosan nem úszná meg egy-két csattanós pofon nélkül! Mindegy is, visszatérve Harryre, tényleg úgy gondolod, hogy azután a lány után, újra képes  lesz valakit tiszta szívéből szeretni? Királylány, ébredj fel és lásd tiszta fejjel a dolgokat, rendben? Sosem fog téged annyira szeretni, mint ahogy Miát szerette. Sőt, még fele annyira sem. 
- Tehát… a lényege annak, amit elkezdtél mondani az, hogy? 
- Szakíts az öcsémmel, ugyanis melletted sosem lesz igazán boldog. Sőt, ha teheted, költözz is ki abból a londoni házból. 
- Pff, még mit nem? Vörös szőnyeget ne terítsek, le eléd mielőtt kilépsz a házból? – tehetetlenül elnevettem magam, és ez valószínűleg nem tetszett neki – Azt hiszed, hogy sikerült bármit is az agyamba ültetned a szavaiddal? Kérlek, látom, hogy félre ítéltél. Mert, hogy esélyt nem adtál arra, hogy megismerj. 
- Volt már dolgom Hollingsworthel. Mind ugyanolyan. 
- Te hallod magad? Felfogod egyáltalán, hogy mit beszélsz? Csak mert szerintem fogalmad nincs semmiről! És én még azt hittem, hogy jóban lehetünk! Te jó ég! Én még meg is próbáltam veled normálisan viselkedni tegnap! Erre te mit csinálsz? Visszadobod a képembe! Látod, az ilyen emberek érik azt el, hogy ne nyíljak meg, soha- de soha senkinek. Remélem, hogy büszke vagy magadra! Oh, és ha kérhetlek, akkor ne vedd a családomat a szádra. Nem tűröm el, hogyha tiszteletlenül beszélnek róluk. 
Nem vártam válaszra. Helyette csak kinyitottam az ajtót és amint kiléptem rajta, halkan becsuktam azt. Azért figyelemmel voltam az alvó ikrekre. Bár mielőtt messzebbre juthattam volna, Harry az utamba állt.
- Hogyhogy nem öltöztél át? – kérdezte vigyorogva – Csak nem rám vártál? 
Megráztam a fejem, kihúztam a kezem az övéből aztán megpróbáltam elmenni mellette. Csak hát megint nem sikerült, ugyanis újból elém lépett.
- Megvársz, amíg lecserélem a felsőm? – szemeivel az enyémek után kutatott, azonban én a pólójára néztem mely be volt terítve tojással. 
- Szerintem inkább lent várok rád, rendben? 
- Mitől érzed magad ennyire kényelmetlenül? – rágcsálni kezdtem a számat belülről, az ujjaim pedig ropogtatni. Nem akartam neki válaszolni. Így is elég galibát okoztam közte és a nővére között – Pay, mi történt? 
- S-semmi – megráztam a fejem, arcomra egy erőltetett mosolyt húztam, hogy elhitessem vele, minden rendben. Egyedül kellett lennem, de Harry makacssága nem engedte ezt meg.
- Ah, öcsi! – az ajtó kinyílt, Gemma megjátszott boldog hangja pedig betöltötte a folyosót – Mi történt veled? 
- Mit kerestél te a szobámban? – kérdezte Harry kissé ingerülten, teljesen félretéve nővére kérdését.
- Oh, csak téged kerestelek. Nem tudtam, hogy hol vagy.
- Kérlek. Tisztában voltál a helyzettel, hogy a nappaliban voltam. 
- Oké, talán tudtam – forgatta meg a szemeit – De ha már kérdésekkel dobálózunk. Mit keresett a barátnőd a szobádban? 
- Nem hiszem, hogy téged – horkantott fel a srác – Mit mondtál Peytonnak? 
Ekkor esélyem volt kilépni Harry elől és a lépcső felé igyekeztem. Nem volt kedvem tovább állni Gemma megvető pillantásait. Általában nem vettem magamra, ha az emberek megszóltak vagy valami, azonban Gemmától rosszul esett. Elvégre, Harry testvére volt. Alap, hogy meg szerettem volna felelni a családjának. 
- Nem sikerült átöltözni? – kérdezte nevetve Trenton. Rá mosolyogtam, aztán megráztam a fejem.
- Azonban neked kellene – utaltam a felsőjére, mely már inkább volt fehér a sok liszttől, mint sem fekete. 
Megvonta a vállát és elkezdte lesöpörni magáról lisztet.
- Anya nincs itthon, nem látja. Majd ráfogom Harryre. 
- Oh, wow, igazán felnőttes – nevettem el magam – Merre van Lennon? 
- Leugrott a boltba venni tejet. Nem vagy éhes? Basszus, a kicsikre rá kellene néznem! 
- Akkor menj és apáskodj – mondtam.
- De ki is kellene, hogy szolgáljalak, hiszen vendég vagy.
- A gyerekek fontosabbak. 
- Jó. Veled látom nem éri meg vitatkozni – megforgatta zöldes-barna szemeit, a hajába túrt aztán el is tűnt az ajtó mögött. 
Felsóhajtottam miközben szemeimmel egy partvis után kutattam. Miután megtaláltam a hűtő mellett felállítva, magamhoz vettem és elkezdtem felsöpörni a lisztet a földről. Később azonban egy morgás hagyta el a számat, amikor beleléptem valamibe és a zoknim átázott. Lepillantva a földre, szembe találtam magam a megmaradt tojással, mely gondolom, hogy Harryn landolt percekkel ezelőtt. Míg néhány trágár szó elhagyta a számat, hallottam amint a bejárati ajtó nyitódott majd csukódott, és nem sokkal később Lennon állt előttem. Szája O alakot formált, szemei elnyíltak, amint végig nézett a konyhán. Szerintem nem volt annyira rossz. Láttam már drasztikusabbat is. 
- Wow – elnevette magát, tekintete még mindig arról árulkodott, hogy nem hitte el, amit látott – Rád hagyták, hogy feltakarítsd? 
- Nem – mosolyogtam – Harry a nővérével beszél, Trenton az ikrekhez ment fel. 
- Oh. Értem. Uh, történt valami, míg távol voltam? 
- Nem, dehogy. Kellett volna?
- Tudod, hogy mire gondoltam – megtámaszkodtam a seprűn és úgy néztem Lennonra – Nem volt veszekedés? 
- Nem mondanám veszekedésnek. Viszont nem akarok róla beszélni. Ha Harry nem jött volna fel, semmi baj nem lenne most.
- Ezt hogy érted?
- Gemma szavai nem bántottak meg. Inkább csak a tudata annak, hogy nem fogad el, tudod? Én tényleg próbálkoztam tegnap, és szerintem ezt te is tudod. Csak hát neki nem elég. 
- Talán csak idő kell neki? 
- Nem hiszem – kifújtam egy nagy adag levegőt s végül befejeztem a söprést.
Ez amolyan célzás is volt arra, hogy nem akartam a dologról beszélni. Lennon pedig vette a lapot, ugyanis nem kérdezett semmit csupán a hűtőbe helyezte, amiket vett aztán elhagyta a konyhát.

Trenton sok mindenben hasonlított Harryre. Nem csak kinézetileg. A gondolkodásuk borzalmasan hasonló volt. Oly annyira, hogyha Trenton Harry telefonjáról üzent volna nekem, én szerintem simán azt hittem volna, hogy Harry az. Megrémisztett, még is oltárian királynak találtam. 
- Ha fiaid lettek volna, mi lett volna a nevük? – kérdésem csak úgy, a semmiből bukkant elő. Trenton Lennonra nézett pár perc erejéig, majd megválaszolta a kérdésem. 
- Az egyik biztosan Levi lett volna. A másik pedig vagy Chase vagy Aiden. 
- Mitől voltatok olyan biztosak az első névvel kapcsolatban? – kérdezgettem tovább – Mármint, nem akarok beletúrni magánéleti dolgokba, szóval, ha valami komolyról van szó, akkor inkább csak beszéljünk másról. 
- Nem, semmi gond – mosolygott Lennon – Azért lett volna Levi, mert így hívták a bátyámat. New Yorkban tanult, később dolgozott. És… sajnos egy borzalmas autóbalesetbe keveredett. A helyszínen meghalt. Nagyon közel álltunk egymáshoz, így az ő tiszteletére lett volna Levi a kisfiúnk neve. De helyette kaptunk két kislányt és boldogabb sem lehetnék! – arcára mosoly kunkorodott amint Gracere és Avára nézett majd vissza rám – Na, és mi újság veled? Milyen nevek tetszenek neked? 
- Oh, nem mintha terveznék, szeretnék még gyereket – kezdtem nevetve.
- Tehát? – kíváncsian néztek rám mindketten, azonban én csak megvontam a vállam.
- Nekem igazából mindegy. A lényeg, hogy egészségesek legyenek, nem igaz? 
- Ez egy igazán felnőttes válasz volt – cukkolt Trenton – Azonban ne aggódj, Harry ki fog segíteni ebben az ügyben. 
- Miért akarod ennyire ránk sózni a gyerekvállalást? 
- Nem erőltetek én semmit – vont vállat – Csak jobb felkészültnek lenni, nem igaz? 
Erre felnevettem és lazán megráztam a fejem. Túl korai volt még ez a téma. Főleg Harryvel. Úgy értem, persze, nagyon jó lenne, ha Harryvel alapíthatnék családot, de még nem tartunk ott. Ki tudja, hogy mi fog velünk történni a jövőben.

Gondolataim főszereplője később megjelent a nappaliban, ekkor már egy másik felsőben, térdnadrágban és egy pár fekete zokniban. Arcán bizonytalanság terült el, amikor leült mellém és szinte azonnal a kezem után nyúlt. Ujjainkat összefonta, később pedig a vállamnak dőlt. 
- Beszélhetnénk kettesben valahol? – halkan kérdezte, hogy csak én halljam, bár szerintem a szobában lévő páros egyből levágta.
Bólintottam egy picit, mire ő felállt, elnézést kért Lennonéktól és maga után húzva, a hátsókertbe mentünk. Helyet foglaltam a zöld padon, mely a fa alatt volt elhelyezve, Harry pedig mellém ült. Először csak bámult maga elé, a gyűrűket piszkálta, melyek az ujjai körül ékeskedtek. 
- Mindent kiszedtem Gemmából, ezért nem jöttem le azonnal utánad – aprót bólintottam eme információ hallatán, a lábaimat összefontam és a pad karfájára támaszkodtam a könyökömmel – Szóval, jól vagy? 
- Igen, miért ne lennék jól? Nem bántott meg a szavaival. Inkább csak csalódtam. Tudod, azt hittem, hogy tegnap eleget tettem annak érdekében, hogy elfogadjon. Tényleg úgy gondoltam, hogy jóban lehetnék vele. De úgy látszik, hogy ő egyáltalán nem kér belőlem semmit. 
- Ez nem fog közénk állni, igaz? Én sem hagytam, amikor ellened ment. 
- Többet kell tennie ahhoz, hogy képes legyek csak úgy kisétálni az életedből. Nyugodj meg, nem fogsz tőlem megszabadulni – elmosolyodtam, azonban ő még mindig csak maga elé bámult. Idővel, ajkai felkunkorodtak aztán hirtelen megint olyan volt, mintha képes lett volna felrobbanni ott helyben.
- Egyszerűen csak nem tudom felfogni, hogy miért ennyire önző és tiszteletlen. Hiszen nem is ismer téged! 
- Héj, emiatt ne ostorozd magad. Majd túlteszi magát azon, hogy együtt vagyunk, oké? Ha meg nem, akkor az az ő hibája. Ha nem örül a boldogságodnak, akkor… sajnálom, de elmehet a fenébe.

5 megjegyzés:

  1. ŰÁSLÉFKahjasdjahg
    ÚRISTEN BECCSU
    MILYEN ROHADT JÓ RÉSZ LETT
    JÉZUSOM VÉGIG NÉZTEM ÉS FÉLTEM ÉS ÍGY MONDTAM MAGAMBAN HOGY NA MAJD MOST LESZ VÉGE, NEM MAJD MOST, MOST, MOST BUT AÉÁLDKSADGJSAKH OMFG ANNYIRA JÓ LETT
    ÉS NEM HISZEM EL HOGY MÁR CSAK NÉGY RÉSZ VAN HÁTRA
    OMFG GEMMA
    ÉS AH TÖKRE AZT HITTEM HOGY MAJD PAY MAGÁRA VESZI DE SZERENCSÉRE NEM HUH
    ÉS OMFG HEYTON
    MEG TRENTON
    MEG A KICSIK ÉS LENNON
    ÉS ALÉJDHDA OLYAN ÉDES RÉSZ LETT
    GEMMA ELLENÉRE IS LOL
    ÉS OMFG REMÉLEM AZÉRT GEMMA MAJD MEGBÉKÉL PAYEL
    HEYTON OMFG
    ÉS HOLNAP MEG ESTELL
    AZTÁN MEGINT PAY
    JESUUUUUUUUUUUS
    CUPPANÓS♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Peyton szerintem az eddigi egyik legerősebb karakter akit normálisan felépítettem, szóval alap, hogy nem vette magára amit Gemma mondott neki. Vagyis, talán, egy picit, de csupán csak mert a lány közel áll Harryhez. Ki tudja. :D
      Ah, imádom Trentont. :3 Imádnám, ha Harrynek kajak lenne egy bátyja. :3
      Yas, ma volt Heyton, holnap Hestelle és vasárnap is Heyton. :3 Én is szeretem a hétvégéket. :3

      ♥xx

      Törlés
  2. Hi !
    Egyet kell értsek veled , én se ilyennek képzelem Gemmát ... Etöl függetlenül , kifogásolhatatlan rész lett :) Remélem , hogy Pay nem lesz tőle depis :\ És drukkolok Heytonnak az elöadós-fellépős naphoz !!! Ez az egész PERFECT (sikerült letöltenem !ez valami fantasztikus !!!!¡!)
    All the love , R♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. UI.:Bocsi a hibákért , tudod , teló... :\

      Törlés
    2. Örülök, hogy tetszett. ^^ Oh, ne aggódj! Peyton megkeményedett az idő elteltével, nem ártott neki Gemma semmit. Mind inkább csalódott, bár ezt olvashattad az utolsó sorokban. :)

      ♥xx

      Törlés