2015. október 22., csütörtök

50. // Szóval, mi lesz velünk ezután?

Hiii,
5 oldal és átlógtam a hatodikra is! Wow! :D Bár egy utolsó részhez képest, ez egy megfelelő hosszaság, nem? Remélem. :3 Ah, guysss, nem hiszem el, hogy utolsó rész. :( Annyira imádtam Heytont én is. :D But még lesz egy epilógus, ami sokkal hosszabb, mint kellene hogy legyen so.. :D Damn, azt sem tudom mit mondjak. :( Furcsa lesz, hogy innentől nem teszek majd fel Heytont.. BUT FUCK, még nincs itt az idő, hogy búcsúzkodjak. :3 ÉS TI SE MERJETEK MÉG, JÓ?! Lesz elég időtök az epilógus & utószó alatt. ^^ So, jó olvasást babiesss. :3 Xx
P.S.: Köszönöm a sok-sok komit és a 42 feliratkozót.:3♥

// Peyton Hollingsworth

Megkönnyebbülés járta át a testem amint a meleg homokon feküdtem és hagytam, hogy a nap tűzforró sugarai melengessék a bőrömet. Eltekintve attól, hogy mennyiszer nyeltem a tenger iszonyatosan sós vízéből, élveztem az ott létet. Niall mellettem feküdt, és néha dúdolgatott, míg Eleanor és Liam a tengerben úszkáltak. Ha nem lettem volna tisztában azzal, hogy barátnőmnek pasija van és Liam is egy másik lány felé hajlik, totál azt hittem volna, hogy kavarnak.

A fellépésem után nem lepődtem, meg amikor Harry még csak meg sem közelített. A darab közben többször is magamon éreztem a tekintetét és igazából szemeztünk is egy párszor, ami miatt néha majdnem elfelejtettem a szövegemet, de ennyi volt. Nem kérdezett semmit, nem mondott semmit. Szinte semleges volt. Amikor korábban a színpadon énekelt és mellette volt Niall, aki gitározott, Liam, aki a „háttér énekese” volt és Josh aki dobolt sokkal felszabadultabbnak tűnt. És bár imádtam hallani amint énekelt, és beszélt, nem voltam biztos abban, hogyha félre hívnám beszélni, lenne belőle valami. Szóval, megpróbáltam beérni a hangjával addig, amíg tartott és ennyi volt. Rosszul éreztem magam, amiért nem próbálkoztam, de mivel amúgy sem szólt volna hozzám, nem hiszem, hogy sok értelme lett volna. Nem akartam a falnak beszélni.

- Mhmmeddig fogod még törni az agyad a történteken? – megrázkódtam Niall hangja hallatán, mivel eléggé váratlanul ért. Felsóhajtottam, aztán percekig gondolkodtam a válaszomon. 
- Amíg ki nem találom, hogy miként lehetne Harryvel beszélni erről az egészről. 
- Mondjuk, felhívhatnád telefonon? 
- Bruh, ha nem mondod, talán sosem jut eszembe – jegyeztem meg egy kicsit lenézően, cinikusan bár nem akartam megbántani a srácot. Elvégre csak segíteni szeretett volna – Úgy érzem, hogy hibás vagyok, de ugyanakkor tudom, hogy ez nincs így. Egyszerűen csak nem akarom Harryre kenni az egész veszekedést. 
- Pedig be kellene látnod, hogy ő baszta el – válaszolt – Vagyis, nem ő baszta el teljesen. De ő viselkedik gyerekesen. Meg kellett volna téged kérdeznie, normálisan rá kellett volna térnie a témára. 
- A semmiből jött elő az egész veszekedés. Előtte még minden habos-babos volt.
- Próbáld meg… elfelejteni? Vagy ha nem is sikerül, akkor told az agyad egyik hátsófelébe. Ha megjön Harry esze, térden csúszva fog az elnézésedért könyörögni. 
- Hogyne. 
- Mondom! – hirtelen eltűnt a nap az arcomból, így kinyitottam a szemeim és egy vigyorgó Niallel találtam szembe magam – Totálisan oda és vissza van érted. A kutyád lehetne. 
- Oh, akkor gondolom azért mondta azt, hogy csalódott bennem – horkantottam fel és megforgattam a szemeim – Ha annyira számítanék neki, mint ahogy azt ő mondja, akkor nem ment el volna, és már rég beszélő viszonyban lennénk. Tudod, nem említettem meg semmi, de oltárian szarul esett, amikor a színpadon álltam és a végén meghajoltunk és ő rám bólintott aztán elment. Semmi mosoly, semmi kedves gesztus. Csak elment. Azóta nem is keresett. 
- Akkor viszont nem éri, meg hogy foglalkozz vele. Saját maga alatt vágta a fát, később kreált belől tűzet, szóval most oltsa el úgy, ahogy akarja.
- Mindegy – mély levegőt vettem amint újra lecsuktam a szemeim, kezeimet pedig rájuk tettem így már végképp nem sütött a szemembe a nap – Majd írok neki este vagy valami. Kettőnk közül leszek majd én az okosabb. Ha nem ír, akkor mit tudom én. Azt mondom neki, hogy szünetre van szükségünk? 
- Annak mi értelme lenne? – értetlenkedett Niall.
- Bazdmeg, nem tudom! Egyszerűen csak nem tudom. Olyan frusztrált vagyok, hogy az elmondhatatlan. 
- Szexuálisan frusztrált vagy…? 
- Minden lehetséges módon frusztrált vagyok. Egyszerűen csak… argh! Úgy megverném, hogy a maradék esze is kifolyna az agyából! 
- Huh, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetsz ilyenkor az ágyban – nevetett fel.
- Utalni akarsz valamire, Horan? – muszáj volt elnevetnem magam az idióta gondolataim miatt, bár inkább nem osztottam meg őket Niallel – Nem vagyok az a típus, aki megcsalja a pasiját. Még ha az egyik legnagyobb faszfej is. Aki egy tukó. Aki képtelen normális, tizenkilenc éves fejjel gondolkodni. De aztán miket el nem várok! Minden tizenkilenc éves egy idióta! 
- Héj! Várjál már Szeptemberig! Utána az lesz tizenkilenc éves idióta, aki akar! 
- Niall… 
- Oké, bocs. Mit akarsz, mit mondjak? – kérdezte sóhajtva – Beszéljek Harryvel? Repültessem ide? Veressem meg valakivel, hogy neked ne kelljen? 
- Uh, azt azért ne. Ha én verném meg, akkor nem fájna annyira a szívem érte. Azt sosem tudnám elképzelni, hogy valaki más csinálja. Bruh, soha. Legrosszabb rémálom válna valóra – szavaim után még a hideg is kirázott, pedig csak rá gondoltam a dologra – Viselkedhet akármennyire idétlenül, akkor is szeretem, és valószínűleg meghalnék egy kicsit, belülről hogyha azt látnám, hogy fájdalma van. 
- Túl mélyre mentünk a témában – nevetett fel újból, aztán folytatta – Akkor szeretnéd… uh, szeretnéd, hogy beszéljek vele? 
- A te haverod, és hogyha érdekel, hogy mi van vele, akkor nyugodtan felhívhatod. Nem kell engedélyt kérned tőlem. 
Hümmögéssel válaszolt, aztán a beszélgetésünk el halt.

**

Eleanor az ágyamon feküdt, míg meséltem neki a történteket. Szarkasztikus megjegyzései, flegma arckifejezései itt-ott megnevettettek és emiatt többször is elkalandoztam a főtémától. 
- Ugyan, Holls. Harry a térdein fog eléd kúszni és könyörögni azért, hogy megbocsájts neki, amikor majd rá jön, hogy mekkora idióta volt.
- Niall is ezt mondta – sóhajtottam fel.
Eleanor ezután mondott valamit, de nem értettem. Egyszerűen csak nem figyeltem. Elöntött egy érzés, szinte fojtogatott belülről és úgy éreztem, mintha képtelen lettem volna megválni tőle. Sírás szélén álltam, úgy éreztem, mintha ezer kést szúrtak volna a szívembe és lehetetlen volt eltávolítani őket. 
- Peyton? 
- Hiányzik – suttogtam magam elé bámulva, ajkaim remegni kezdtek – Nem szabadott volna eljönnöm! Beszélnem kellett volna vele, még ha nem is hallgatott volna rám! 
- Miért nem hívod fel, Holls? – hangja halk volt, szinte már lehetett mondani puhának, amint megszólított. Megráztam a fejem és az alsó ajkamba mélyesztettem a fogaim – Miért nem? Ha hiányzik, akkor lépned kell. Hiába nehéz túllépni a makacsságodon. 
- Úgy sem fogja felvenni – mondtam csendesen és lehunytam a szemeim annak érdekében, hogy bent tartsam a kitörni készülő könnyeim. 
- Hívd fel az én telefonomról! Vagy az egyik srácéról. Üzenj neki. Írd ki magadból az érzéseid. Nem kell neki elküldened. Akár egy papírra. Sírd ki magad. De semmiképpen ne tartsd magadba. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy egy kész érzelmi csomó leszel, hogyha elnyomod az érzéseid. 
- Inkább… inkább csak alszok – remegő sóhaj hagyta el a számat, lassan feljebb nyomtam magam az ágyon és már készültem felemelni a takarót, azonban Eleanor elrántotta tőlem az anyagot – Kérlek. Nincs szükségem még egy veszekedésre vagy hasonlóra. 
- Eddig próbáltam a kedvedben járni, de most már komolyan mondom, én leszek az, aki pofont osztogat és nem te! Még is mi az, hogy alszol? A nagy franc karikát mész te aludni! Felhívod a pasid és elmondod neki, hogy eleged van a makacs pofájából! Nem fogom elnézni, amint egy idióta fasz miatt lógatod az orrod! Vagy te lépsz vagy nekem kell kézbe venni a dolgokat. 
Bámultam rá. Minden mérgemet összeszedtem, amely a testemben úszkált és beleöltem őket abba a bámulásba. Nem akartam beadni a derekam, hiszen nem erről voltam híres… vagyis, nem csak erről. Mindegy. Azonban szerencsésen jártam. Eleanor feladta, felkelt az ágyamról és elhagyta a szobámat. Tudtam, hogy eljött az idő, amikor ő játssza a megbántottat, de nem tudtam ellene mit tenni. Ha nem tetszett neki a viselkedésem, akkor rendezkedhetett ő vagy, ahogy ő csinálta, leléphetett.

**

A szokásosnál hosszabb ideig mostam a fogam és bámultam a tükörbe. Egyetlen egy karikát sem fedeztem fel a szemeim alatt, pedig nem igazán aludtam este. Minden fél óra elteltével felkeltem, mert rémálmok gyötörtek. A pár közül, egy ismétlődött, és annak az egynek Harry volt a főszereplője. Minden alkalommal megverték, oly annyira, hogy kórházba került és én sírva ültem az ágya mellett, mert nem kelt fel. Azonban mielőtt kiderülhetett volna, hogy ki volt a tettes, mindig felriadtam így sosem tudtam meg.

Egy tál müzlivel ültem a csendes nappaliban; úgy tűnt, hogy mindenki elpárolgott a házból, és egyedül maradtam. Eleanor igazán régimódi, szóval szokása, hogy üzenetet hagy maga után egy papíron, hogyha elmegy valahova. Ezt azonban akkor nem tette meg, így reméltem, hogy csak a srácok ráncigálták el valahová.

Bízva abban, hogy ők érkeztek vissza, az ajtó felé indultam, amikor csöngettek. Bár magam sem értettem; miért csöngetnének? Főleg Eleanor? Ahogy ismerem, előbb vágtatna be a bejárati ajtón, mint hogy kopogjon, nem hogy csöngessen. Aztán persze amikor kinyitottam a vendégtől elválasztó ajtót, azt hittem, hogy menten elájulok. Nem csak azért, mert aki előttem állt annyira helyes volt, hanem leginkább azért, mert aki előttem állt és elképesztően helyes volt, nem más volt, mint Harry. Az utolsó személy, akit látni akartam – magyarázta az agyam. Holott, majdnem könnyekben törtem ki és ugrottam a nyakába.

Fekete farmer védte a lábait, a bordó, rózsaszín kockás ing pedig egyáltalán nem volt begombolva. Még szerencse, hogy az alja felé az ing egyben volt. Fedórát viselt a fején, kezeiben a napszemüvegét piszkálgatta. Én meg ott álltam előtte, egy szál pólóban, ami ugyan oversized volt, azért még is csak alul öltözöttnek éreztem magam.
- Oh, um.. gyere beljebb – szólaltam meg végül, amikor sikerült feltérképeznem az egész gyereket. Két napja nem láttam, de eszméletlenül hiányzott.
Aprót bólintott, aztán maga mellé nyúlt, a vállára tette a táskáját és belépett. Körülnézett, mint aki még nem járt itt, hümmögött is. Aztán beljebb ment, egészen a nappaliig és helyet foglalt a kanapén. 
- A srácok, nos, nem tudom, hogy hol vannak – kezdtem zavartan ám Harry félbeszakított. 
- Nem baj – mondta magabiztosan, bár kerülte a tekintetem először – Tulajdonképpen hozzád jöttem. 
- Oh. Hát, itt vagyok – folytattam a kínos beszélgetést. Noha meg lehet, hogy csak én gondoltam így. 
- Nézd – sóhajtott fel – Tudom, hogy rosszul álltam a dolgokhoz. És ami azt illeti, elhamarkodottan beszéltem. Mindenféle szarságot a fejedhez vágtam, mert azt hittem, hogy…
Megakadt a mondani valójában, s percekkel később is csak bámult maga elé. Idegességemben folyamatosan a számat rágcsáltam belülről, és csodálkoztam, amiért nem kezdett el még vérezni. 
- Héj, minden oké? – kérdeztem aggódva, ahogy leültem mellé. Könyökeivel a térdein támaszkodott, így egyszerűen be tudtam bújtatni a jobb kezem a lyukon, hogy megfoghassam az övét. Miután sikerrel jártam, finoman megszorítottam a kezét és a vállának dőltem – Nem kell magyarázkodni, hogyha nem akarsz, csak…
- Peyton, persze, hogy kell! – hangja élesen szelte át a levegőt és hirtelen kicsattanása közben felállt és kirántotta a kezét a szorításomból – Megvádoltalak olyan dolgokkal, amikről tudom, hogy még eszedbe sem jutottak. Sosem. Egyszer sem. Vagyis, remélem. Utána meg nem is beszéltem veled! Levegőnek néztelek, semmibe vettelek. Hagytam, hogy el gyere ide, órákra tőlem, amikor éppen nem vagyunk jóban! Azt sem értem, hogy hogy vagy képes rám nézni, hozzám érni vagy csak beszélni hozzám! 
- Miért? Mit csináljak? Ordibáljak veled? – kérdeztem erőteljesebb hangon, bár nem ordítottam, mint azt említettem – Idejössz, bocsánat, elrepülsz Angliából Görögországba, hogy beszélj velem. Ezzel nincs gond, mert őszintén ki is néztem belőled, és ami azt illeti, egy kisebb részem már alig várta, hogy megjelenj. Aztán most itt vagy, elkezdted a kis mondókádat, aminek a felénél megakadtál. Próbáltam megkönnyíteni a helyzeted azzal, hogy megmutatom, nem vagyok rád mérges. Pedig aztán azok után, amit a fejemhez vágtál, nem kellene ennyire elnézőnek lennem. Aztán te csak így elkezded osztani nekem az észt? Harry, figyelj már oda, mit csinálsz! 
- Tudod, néha el kell gondolkodnom azon, hogy miért kerültünk össze. 
- Wow. Ez aztán valami, amit egy lánynak kell mondani azok után, hogy megbántották – nevettem fel cinikusan, közben tapsoltam is egyet-kettőt és a majdnem kibuggyanó könnyeimmel veszekedtem, melyek kis híján végig szántották az arcomat.
- Baby, nem úgy értettem! 
- Oh, igen? Akkor még is hogyan? Csak mert én nem igazán tudom értelmezni a szavaid. 
Felsóhajtott, percekig csak nézett aztán felém sétált és elém guggolt.
- Sosem gondoltam, hogy Mia után lesz valakim. Szóval, amikor te az életembe léptél, úgy éreztem, mintha a világ összes díját, pénzét megnyertem volna. Voltak bökkenőink, de te végig mellettem maradtál. Mint például most is. Köcsög voltam veled szemben, te még is az én érdekeimet nézted az előbb. Nem tudom, hogy mi van velem. Csak… stresszes vagyok. 
Szavai elgondolkodtattak, kicsit le is nyugtattak. Már nem éreztem úgy, hogy akármikor elbőghetem magam. Egészen addig persze, míg idióta gondolatokat nem kreáltam a fejemben. 
- Harry, kérdezhetek valamit? – kérdeztem suttogva, tekintetem lassan rá emeltem.
- Bármit, Napsugár. 
- Nehéz megfogalmazni, ami ezt illeti – mondtam – És mielőtt még megkérdezném, tudnod kell, hogy ezer százalékig megbízom benned, de azután, amit mondtál, én csak egy dologra tudok koncentrálni. 
- Hallgatlak – mosolygott rám kedvesen, bár a mosolya nem ölelte körbe az arcát, és a gödröcskéje is csak egy kicsit mutatkozott.
- Fél… félre léptél? – kérdeztem meg végül, tekintetem azonnal lesütöttem és a kezeit bámultam, amelyek a csupasz térdeimen pihentek.
- Miből gondolod ezt? – kérdezett vissza ugyanolyan halkan, mint én, és ez már arra engedett következtetni, hogy lehet, igazam volt.
- Azt mondtad, hogy nem tudod, mi van veled, és hogy stresszes vagy. Az első dolog, ami eszembe jutott, valamilyen oknál fogva az volt, hogy esetleg van valaki más a képben. 
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fordult meg a fejemben. Akkor is, ha azt mondanám, hogy nem történt semmi. Ugyanis majdnem. De valami visszatartott attól, hogy megtegyem. 
- Meddig mentél el a lánnyal? – kíváncsiskodtam halkan, noha éreztem, amint a fájdalom belenyilallt a mellkasomba még csak a dolgok gondolatára is és nehézkesen ment a nyelés a torkomban csücsülő gombóc miatt.
- Táncoltunk, aztán-aztán meg akart csókolni, de mivel nem engedtem neki a kezeimmel kezdte el simogatni a saját testét. Ebből persze gyorsan elegem lett és szerintem elég sokat is ihattam, ugyanis ott a helyszínen kidobtam a taccsot. 
- A lányra is ment a hányásból? 
- Elképzelhető, hiszen visítva futott el előlem – mosolyodott el halványan, majd újra komoly arca váltott és szomorúan nézett rám.
Azonban én elnevettem magam. De még mennyire elnevettem magam! Lehet azt mondani rám, hogy kárörvendő vagyok, mert legyünk őszinték, az vagyok, voltam, leszek. Igazából nem érintett meg az, hogy a csaj kényszerítette Harryt arra, hogy tapogassa, az már inkább, hogy majdnem megcsókolta és hogy megfordult a fejében az, hogy megcsaljon. De figyelemmel léve arra, hogy a csajra ment Harry gyomortartalmából, nem vagyok olyan nagyon mérges többé. Sőt, ami azt illeti, eddig nem haragudtam Harryre. Mindinkább a cselekedeteire. 
- Oké – mondtam kicsit később, amikor már abba hagytam a nevetést – Szóval mi lesz velünk ezután?
- Ami engem illet, még mindig mélységesen szégyellem magam a tetteim miatt, noha biztos vagyok abban, hogy szeretlek, mindennél jobban. Viszont rajtad áll vagy bukik minden. Én szeretném az egész életemet leélni veled, úgy érzem, hogy benned egy biztospontra találtam és ha elengednélek, valószínűleg életem végéig utálnám magam érte.
- Hajlandó vagy megdolgozni azért, hogy visszafogadjalak? – kérdésem eléggé sután hangzott, mindinkább szokatlannak találtam. Olyan volt, mintha hirtelen egy pap vált volna belőlem és az előttem álló, jegyben járó párost adtam volna össze – Ugh, ez nem az én világom. Szóval. Újra. Képes vagy felnőtt, tizenkilenc évesek módjára gondolkodni és nem megfutamodni, mint egy kisgyerek? 
- Ha ez kell ahhoz, hogy veled legyek és ne haragudj rám, ám legyen – vigyorgott rám maga biztosan, hiszen tudta, hogy nyert ügye volt. 
- Oké, akkor azt hiszem, ennyi – vontam meg a vállam – Minden visszatérhet a régi kerékvágásba.
- Biztos? – kérdezett rá még is – Csak mert annyira egyszerűen tűnik ez az egész. Úgy érzem, hogy csak gyorsan túl akartál esni ezen az egészen, és ezért bocsátottál meg.
- Harry, ugye vágod, hogy mennyi az idő!? Túl korán van még ahhoz, hogy sokat gondolkodjak. Jobban mondva, nem rég keltem ki az ágyból, és amúgy is eszeveszettül hiányoztál, szóval befognád végre és csinálnál valamit velem? Mondjuk, mit tudom én, megcsókolhatnál? Vagy valami? 
Huzakodott, bizonytalan lett hirtelen. Így hát a kanapé szélére csúsztam, a térdeim behajlítottam és a karjaimmal körbe öleltem a nyakát hogy közelebb húzhassam magamhoz a srácot, aki pár perccel ezelőtt újból leguggolt elém. Nem vesztegetve az időt, a számat az övéhez nyomtam és vágyakozva megcsókoltam. Ajak piercingje csak olyan meleg volt, mint a szája, így azok egybe olvadtak, de még ennek ellenére is isteninek véltem az egészet. Később már az ölében találtam magam a földön, s ő idővel hátra dőlt, mely miatt fölötte helyezkedtem el. Kezei folyamatosan a derekamat simogatták vagy éppen a fenekembe markolt. Idővel az arcomat fogta közre hatalmas, férfias kezeivel majd ő volt az, aki megszakította az amúgy teljesen felhevült csókcsatát. 
- Mindig attól félek, hogy egy nap majd elveszítelek. De közben nem jövök rá, hogy az idióta mozdulataimmal csak ezt érem el. 
- Uh, el kell, szomorítsalak, hogy nem fogsz tőlem ilyen könnyen megszabadulni. Túlságosan rád nőttem ahhoz, hogy képes legyek lelépni az életedből. Még ha olyan kis butuska vagy, mint az esetek többségében. 
Mindketten elmosolyodtunk és a belsőm hirtelen megtelt melegséggel.

Örültem, mert ő örült. Nyálas és talán hülyeség ilyet mondani, fogalmam nincs, de amikor Harry boldog volt, én újra éledtem. Trenton szavai újra lejátszódtak a fejemben, amikor azt mondta, hogy az öccse egy csokor boldogság, vidámság, pozitivitás volt, egészen addig, míg Mia össze nem törte őt. S később, most, hogy találkozott velem, szerinte ez az élet visszatért belé. És bár eddig nem igazán hittem el, tulajdonképpen leráztam a vállamról, rá kellett jönnöm, hogy igen is igaza volt az idősebb Stylesnek. És tudjátok mit? Leírhatatlanul büszkének és boldognak éreztem magam azért, mert sikerült életet lehelnem Harry Stylesbe, aki történetesen életem szerelme lett kevesebb, mint egy év alatt. 

11 megjegyzés:

  1. WOAH, MI
    MÁRIS PÉNTEK? WUH, NEM BAJ HA NEM,
    WOAHHH.
    MEGYEK OLVASNI :")

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. GYAHAHAHAHAHAHAHAAAA, IGGGGGGGGGGGGEN.
      NA, MOST HA TUDNÉK TÁNCOLNI, BIZTOSAN ÖRÖMTÁNCOT JÁRNÉK, DE ÍGY MOST CSAK KERESEK VALAKIT, AKINEK FANGÖRCSÖLHETEK.
      NOS, A FAL TÚLOLDALÁN LÉVŐ ÖCSÉM NYÍLVÁN NEM NÉZETT TOTÁLIS IDIÓTÁNAK, MIKOR ITT SIKITOZTAM A GÉPNEK, HOGY
      CSÓKOLD MÁR MEG TE, GYÖKÉR.
      NA, KI - BÉ - KÜL - TEK. ÉN MEG ÖRÜLÖK, MINT MAJOM A FARKÁNAK, LOLZ.
      AH, NAJÓ NINCSENEK SZAVAK, AMIKKEL LEÍRHATNÁM, MENNNNNNNNNNNYIRE IMÁDOMMMMM.
      NAJA.
      ENNYI TELIK.
      Csók - csók, puszi - puszi,
      xxx. hűséges csodálód, Lace, aki nem akarja, hogy vége legyen, ezért követel még 264259852423 részt :)

      Törlés
    2. Aww, nagyon örülök neki, hogy tetszett a rész. ^^ És ah, hoznék még neked, nektek részeket but már meg van az epilógus és talán túl elnyújtott lenne, hogyha még lennének részek. :( But az epilógus hosszú lett so. :3 Plusz kezdtem egy másik történetet idő közben, idk, hogy láttad-e, so ha szeretnél érzelmileg még több párhoz hozzánőni akkor ajánlom. :D Distance a címe és megtalálod a profilomon. ^^ So yas, remélem, hogy a jövőben még az egyik olvasómnak tudhatlak. :)

      ♥xx

      Törlés
    3. lehet, hogy nem iratkoztam még fel rá, de olvasom :")
      csak kapok értesítést, ha posztolsz Face-n, így feleslegesnek tartottam.
      de, jó ha tudod, hogy mostantól nem szabadulsz a kommentjeimtől :')

      Törlés
    4. Ah, várom már a kiborulós komikat tőled is. :D Mellesleg nem is ma ment volna fel a rész, hanem holnap. -.- Csak valamiért pénteki feelingem van so feltettem??????? Idk. :'D Örülök, hogy szünet van, ugyanis ez is csak mutatja, hogy mennyire lefáraszt a sok tanulni való. :D

      ♥xx

      Törlés
  2. JESUS
    EZ AHHH
    NAJO
    KIBEKULTEK URISTEN
    ANNYIRA ORULOK, HOGY NEM PEYTON KERESTE MEG HARRYT MERT HARRY VOLT A HÜLYE ÉS NA.
    NEM AKAROM ELHINNI, HOGY EZ MÁR AZ UTOLSÓ ÉS BRÜHÜHÜHÜH. MÉG TÖBB HEYTONT AKAROK
    IRTÓ CUKI VOLT MEG MINDEN ÉS HUH
    ENNÉL ÉRTELMESEBB NEM TELIK TŐLEM:):))):)
    xx, Aurora


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Yas-yas. Ezt Harry baby cseszte el, szall jól tette, hogy felemelte a kis popsiját és helyre rakta a dolgokat. ^^ Aw, ne aggódj, van még egy epilógus hátra, mely tele van Heytonnal szall készülj rá. :3 És mint említettem a feletted lévő kommentelőnek is, van még egy történetem, mely kezdi kibontogatni szárnyait. :) Nem Heyton-féle sztori, szóval ha készen vagy egy újabb őrült útra Harryvel, akkor ajánlom, hogy olvasd. :D És nagyon-nagyon örülök, amiért tetszett a rész haha. :3

      ♥xx

      Törlés
  3. Naa megúsztál egy verést. :DDD Nagyon imádtam ezt a történetet kár,hogy befejezed. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh hahaha. :D Nekem már csak ilyen szerencsém van. :3 AH GIRLLL.. mint mondtam, még van egy epilógus. Az alatt búcsúzkodhatsz a sztoritól, but még ne. :3 Még van időd. :3

      ♥xx

      Törlés
  4. :((((((((((((((((((
    Miért:(((
    Miért van vége:((((((
    Én Heytont akarok:((
    Ajh miért nem írod tovább??
    Miért nem győz le az akaraterőd???????????
    Én ajj annyira szeretem Heytont
    Vagyis
    Igen szeretem but
    Ah nem tudok Sterry vagy Heyton, vagy a többi sztorid között választani mindegyiket túlságosan is szeretem, így nem írom, hogy Heyton jobban szeretem, mint a többit…
    Omfg csaje komolyan nem hiszem el hogy vége:((
    Heytont akarok örökkön örökkéééééé.
    Jó befejeztem a szomorkodást.
    Hiszen happy end lett, juhé!:3♥
    És awaw imádjuk Heytont!:3
    És omfg annyira jó utolsó rész lett*-*:33
    But igazából ledöbbentem, mikor Peytonék tényleg elmentek nyaralni Hazza nélkül:d und ah Dr. Niall Horan pszichológus:3 olyan jó pasi, lassan meg kellene újra látogatnom. :c Legyen szíves keresni nekem egy időpontot, köszönöm!

    „- Annak mi értelme lenne? – értetlenkedett Niall.
    - Bazdmeg, nem tudom! Egyszerűen csak nem tudom. Olyan frusztrált vagyok, hogy az elmondhatatlan.
    - Szexuálisan frusztrált vagy…?
    - Minden lehetséges módon frusztrált vagyok. Egyszerűen csak… argh! Úgy megverném, hogy a maradék esze is kifolyna az agyából!
    - Huh, el sem tudom képzelni, hogy milyen lehetsz ilyenkor az ágyban – nevetett fel.
    - Utalni akarsz valamire, Horan? – muszáj volt elnevetnem magam az idióta gondolataim miatt, bár inkább nem osztottam meg őket Niallel.“
    Akaratlanul is Neyton szex ugrott be, ne ölj meg, nem tehetek róla. :c

    Peyton kiakadását teljesen megértettem, és most is élveztem, mint mindig, mikor kínoztad, idk miért, lol:DDDD
    Eleanornak pedig teljességgel igaza volt, és már kellett, hogy helyre hozza Payt is, még ha nem is sikerült neki teljesen, hiszen Peyton összerakása csak Harrynek sikerülhet teljesen! ;)

    Harrytől mindig elájulok, milyen helyes, édes és szexi:((((
    Egyszerűen csak aaah. Mázlista csajszi vagy lolz. Pedig én sem jártam rosszul Liammel.:3
    És ah Hazz annyira butuska volt. Én a helyében széjjeltörtem volna Pay csontjait annyira öleltem volna, mikor megjelent. És ahh annyira megrémisztettél a másik csajjal, akit ki tudtam volna csinálni, de szerintem nem csak én, hanem Peyton is.
    És ahw még az a szerencse, hogy Pay nem haragudott Harryre:D Mert Harry volt a kis buta, meg gyerekes, und nem hallgatta végig Peytont, Pay meg sem tudta magyarázni a történeteket, soo haragudnia kellett volna egy picit szerintem:D
    But megkönnyítetted szerintem mindenki szívét, hogy legalább Peyton nem haragudott.:D
    És hát Harryre még mindig csak azt tudom mondani, hogy nagyon kis buta volt.:D Olyan esetlen, meg kétségbeesett volt, és azt se tudta, hogy mit csináljon, nem csoda, hogy Pay a kezébe vette az irányítást és megcsókolta.:3
    Imádtam Beccsu, és szomorú vagyok, amiért vége lett!:(
    Cuppantós:(♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Daaaaaaaaaaaamn! Az egyik leghosszabb komi, amit valaha is kaptam ez alatt a történet alatt. És imádtam olvasni. :3
      Sorry amiért nem írok második évadot, but vontatott és üres lett volna.:( But ígérem, hogy Hestellt megpróbálom olyan jóra megírni, hogy kárpótolja az itt elmaradt második évadot. :)
      Neyton szex lol. Soha nem gondoltam rá. :D És így jobban belegondolva, szerintem jobb is. Ugyanis kitelt volna belőlem, hogy írok egy részt, ahol Peyton akaratlanul is lerészegedik Niallel és az ágyban kötnek ki, majd másnap reggel meztelenül találja őket Harry. És onnantól megindult volna a sztori lefele az utcán és nem lett volna happy end. :D Szóval, ja, most már biztos, hogy jobb, hogy soha nem jutott eszembe. :D Illetve, nektek jó, én élveztem volna a depi endet is. :3
      Peyton csak az érettebbet játszotta a szituációban, míg Harry a gyereket, hiába idősebb pár hónappal Paynél. :D De örüljünk neki, hogy Harry baby reggel állított be, mert hiszem, hogyha Pay nem lett volna álmos, akkor egy kicsit erőteljesebben szólta volna le a srácot. :3 Na, nem mintha Peyton ugrana a legkisebb dolog miatt. :D
      Aw, ne szomorkodj. ^^ Lesz még jó pár történetem. Vagyis. Remélem. :D Hestelle még biztosan lesz, utána kitudja mi lesz. :3 Van még pár ötletem, soo.. :3

      ♥xx

      Törlés